Ezt olvasta már?

0

Interjú Martonyi Jánossal a Le Monde-ban

Meg kell erősítenünk a párbeszédet az ellenzékkel címmel jelent meg szombat délután interjú Martonyi Jánossal a Le Monde című francia napilap honlapján.

    A Magyarországról az elmúlt időszakban kialakult negatív képre vonatkozó kérdés kapcsán a külügyminiszter elmondta, hogy a Fidesz "egy nagyon mély gazdasági, politikai és morális válságban" vette át az országot, s a közvélemény részéről nagyon erős volt az igény a változásra.

    Ezek a változások azóta megvalósultak: gazdasági téren például stabilizálták a költségvetési hiányt, amely jelenleg a GDP arányosan 3 százalék alatt van, miközben korábban 10 százalék körül mozgott - hangsúlyozta Martonyi. Ezenkívül csökkent az államadósság, jelenleg Magyarország kereskedelmi és fizetési mérlege jelentős többlettel rendelkezik, s miközben mindenhol recesszió tapasztalható, Magyarországon 2011-ben 1,3 százalékos gazdasági növekedést mértek. 

    A külügyminiszter a politikai változások közül az új alkotmány elfogadását emelte ki, amely "nem tetszett mindenkinek", pedig nem változtatta meg az intézményi berendezkedést. "Magyarország parlamentáris demokrácia marad" - mutatott rá Martonyi. Elismerte, hogy az alkotmány aggodalmakat keltett, s ezért a kormány jelenleg "magyarázó kampányt folytat". "Olyan sok torzítás történt a tényeket illetően", hogy a külügyminiszter nincs meglepődve azon, hogy "az ezekből a tényekből levont következtetések tévesek". 

    Ahhoz, hogy a vita nyugodt mederben folyjon - mondta Martonyi -, a kormány elfogadta, hogy a közelmúltban meghozott törvényeket az Európai Bizottság megvizsgálja, hogy meggyőződjön arról, hogy azok összhangban állnak az európai joggal. "Ha vannak problémák, azokat meg kell nevezni, meg kell vizsgálni és orvosolni kell őket" - fogalmazott a külügyminiszter, utalva arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök többször jelezte januárban, hogy Magyarország kész megoldást találni a három kötelezettségszegési eljárásban megfogalmazott majdnem minden pontra.

    Martonyi szerint a Magyarországgal kapcsolatos aggodalmak elsődleges oka a Fidesz-KDNP pártszövetség kétharmados parlamenti többsége. Ez aggasztja szerinte az ellenzéket, amely megosztott. Ő ugyanakkor azt az aggályt osztja, hogy a Magyarországgal szembeni nemzetközi kritikák megerősítik a szélsőjobboldalt, s ez "az egész ország számára rossz dolog".

    Emlékeztetett arra, hogy soha nem állított olyat, hogy a kormány nem követett el hibákat, ezért is fogadta el a médiatörvény kapcsán egy évvel ezelőtt megfogalmazott kifogásokat. A "kormányhoz közel álló" alkotmánybírók kinevezése kapcsán viszont Martonyi óva intett "az elsietett értelmezéstől", s arra hívta fel a figyelmet, hogy éppen ezek a bírók a közelmúltban nem hagytak jóvá parlament által elfogadott törvényeket. 

    A kormány célja a külügyminiszter szerint a megújulás. Az utóbbi 22 év változásaiban voltak olyan pozitív fejlemények, mint az Európai Unióhoz vagy a NATO-hoz való csatlakozás, ugyanakkor az elmúlt nyolc évben "súlyos problémák" halmozódtak fel. A Fidesz közben a külügyminiszter szerint egy olyan centrumpárttá vált, amelyet jobb- és baloldalról egyaránt támadnak. "Úgy vélem, hogy mostantól meg kell erősítenünk a párbeszédet és az együttműködést az ellenzékkel" - hangsúlyozta. Ez szerinte a 22 éves hagyomány alapján a parlamenti bizottságokban való képviseletben vagy az uniós ügyekben való irányvonalban nyilvánulhat meg. 

    A választási törvény Martonyi szerint nem jelent problémát, hiszen megőrizte az előző rendszert, amely felerészt az arányos pártlistákra, másik felerészben pedig az egyéni választókerületben szerzett többségen alapul. A legfőbb változást szerinte az jelenti, hogy ezentúl csak egy forduló és kevesebb képviselő lesz. Utóbbiak száma a jelenlegi 386-ról 200-ra csökken, s "ebben a pontban mindenki egyetértett". A külügyminiszter szerint a következő választások "szabadok és igazságosak" lesznek. 

    Martonyi úgy vélte, hogy az elmúlt 22 évben a különböző intézmények élén mindig is voltak olyan posztok, amelyek mandátuma hosszabb volt egy parlamenti ciklusnál. Nem azért nevez ki az Orbán-kormány embereket egyes fontos intézmények élére, mert az érintett személyek az ő emberei - mondta a külügyminiszter, aki szerint az a fontos, hogy az intézmények függetlenségét mindenki tartsa tiszteletben. Példaként említette a jegybak esetét. Miután az Európai Bizottság januárban módosításokat javasolt, a miniszterelnök éppen azért fogadta el a változtatások elvét, mert "nem szabad, hogy kétség merüljön fel ennek az intézménynek a függetlenségét illetően" - mondta a külügyminiszter.

MTI







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

A Fidesz csapdája: nem látszik, hol nyílik tér előtte, és Magyar Péter kezében van a kulcs

Egy évre kér mandátumot Orbán Viktor és a volt kormánypárt elnöksége. Ezzel nemcsak a belső kritikusokat akarják lenyugtatni, de ennyi...

Ami bűnben fogant… – Adalékok az MNB-alapítványok keletkeztetéséhez

Miközben folyamatosan érkeznek a hírek arról, hogy milyen technikákkal és cégcsoportok közvetítésével sikerült eltüntetni az...

Egyre nagyobb emelkedésben az OTP

Kézzel fogható a bizonytalanság a világ tőzsdéin: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új...

Nem pörög tovább úgy a gabona, mint tavaly

Visszaeshet a globális gabonatermés a FAO szerint.

Lélegzethez jutott a német ipar

Az autóipar lehúzza a teljesítményt.

Megdöbbentő, mi történt az Alzheimer-kóros idős hölggyel, aki varázsgombát evett

A család nem kis rizikót vállalt, ugyanis az idős nő extrém nagy adag, 5 grammnyi varázsgombát evett meg.

Öt magyar is szerepel a torontói rendőrség körözési listáján a világbajnokság előtt

Nagyszabású bűnüldözési akciót indítottak a kanadai hatóságok a 2026-os labdarúgó-világbajnokság közeledtével annak érdekében,...

Vádat emelt az ügyészség az Integritás Hatóság elnökével szemben

Az Integritás Hatóság elnökével, Biró Ferenc Pállal kapcsolatban vádemelés történt – a Központi Nyomozó Főügyészség több...

Egyelőre a tavalyi önkormányzati elszámolásig jutott el a Kármán-féle PM, a legtöbbet az alig ezer fős borsodi Berentének kell perkálnia

A Tisza-kormány hamarosan tárgyalja a kormány az önkormányzati pénzügyeket érintő javaslatokat.

Vádat emeltek négy emberrel szemben, akik nem küldtek mentőt Gálvölgyi Jánoshoz

Mindannyiukra pénzbüntetés kiszabását kéri az ügyészség.

Belenyúlt a kormány az üzemanyagárakba

A kormány módosította a stratégiai üzemanyagkészletek belső árait, ami a nagykereskedői és viszonteladói profitot érinti.

Feszültség Ukrajna uniós csatlakozása körül: nyugati tagállamok fékeznék a folyamatot

Kijev és Brüsszel között egyre inkább érezhető a feszültség a csatlakozási folyamatok tárgyalása miatt.

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét

Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták

Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.

blogmorzsák

Cikázó gondolatok, poros beatek

Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.

Lehet béke Irán és az USA között?

A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0






0