Intim részletek kerültek nyilvánosságra Diana hercegnő magánéletéről
Diana magánéletének legintimebb részletei kerültek nyilvánosságra a walesi hercegnő halálának közelgő huszadik évfordulója alkalmából vasárnap este bemutatott dokumentumfilmben, amelyet sokak felháborodása ellenére sugárzott a Channel 4 brit televízió.
A Diana: In Her Own Words (Diana a saját szavaival) már a bemutatója előtt vihart kavart Nagy-Britanniában. A dokumentumfilmhez felhasznált felvételek 1992-1993-ban készültek, miután Károly brit trónörökös és felesége, Diana bejelentették különválásukat. Magánéleti gondjai mélypontján a walesi hercegnő titokban beszédtanárt fogadott, akinek az volt a feladata, hogy segítse őt az aktívabb közéleti szereplésre való felkészülésben. Peter Settelen színész ennek keretében vette videóra az üléseket, amelyeken Diana élete fontosabb állomásait felelevenítve az ő és a királyi család legbensőbb dolgairól is beszélt - szégyenlős, halk szavú, beszéde néhol nehezen érthető, sokszor inkább arckifejezése a meghatározó.
Gyerekkoráról szólva elmondta például, mindig úgy érezte, más mint a többiek. "Lázadó" lélek volt, nem érdekelte a tanulás. Élete legboldogabb időszakának nevezte, amikor barátnőivel lakott együtt Londonban.
Károly herceggel való kapcsolatának kezdetéről nem őrzött kellemes emlékeket, tolakodónak érezte a trónörökös közeledését. Eljegyzésük 1981 februári bejelentésekor egy riporter megkérdezte őket, szerelmesek-e egymásba, mire Diana rávágta, hogy természetesen, Károly viszont kitérő választ adva azt mondta: "bármit is jelentsen a szerelem". A most bemutatott felvételek szerint az ifjú menyasszonyt letaglózták jegyesének szavai, a kérdést pedig végtelenül ostobának találta.
A júliusi esküvő előtt mindössze tizenháromszor találkoztak - emlékezett vissza. "Kétségbeesetten akartam, hogy működjön, kétségbeesetten szerettem a férjemet" - mondta beszédtanárának. "Nehéz feladat walesi hercegnek lenni, még nehezebb királynak" - mondta férje sorsáról.
Házasságuk rövid idő alatt megromlott, Károly és Camilla Parker-Bowles - a trónörökös jelenlegi felesége, Kamilla cornwalli hercegnő - állítólagos viszonyát nyílt titokként kezelték az udvarban. Diana úgy érezte nem elég jó. Maga ellen fordult, bulimiás lett. "A családban mindenki tudott a bulimiámról" - mesélte a beszédtanárának, megjegyezve, hogy alkoholba nem fojthatta bánatát, mert az túl nyilvánvaló lett volna, és az anorexiával is ugyanez volt a helyzet. "Valami diszkrétebbet" akart, így kezdte el hánytatni magát.
Második gyermeke, Harry herceg születése után beleszeretett a királyi testőrség egyik tagjába. Mint fogalmazott, Barry Mannakee volt az, aki segített neki talpon maradni. "Ő volt a legnagyobb szerelmem" - vallott a kapcsolatról. A férfit azonban elbocsátották Diana mellől, s alig három hétre rá balesetben meghalt. A hercegnő mindig is gyanúsnak találta szerelme halálának körülményeit.
Házasságuk Károllyal aztán végleg zátonyra futott. A trónörökös azt mondta neki, nem akar ő lenni az egyetlen walesi herceg a brit történelemben, aki nem tart szeretőt. Fülöp herceg, Károly apja, az uralkodó férje pedig Diana szerint azt mondta a fiának, hogy ha nem működik a frigy, visszamehet Camillához. A hercegnő megosztotta aggodalmait II. Erzsébettel. "Nem tudom, mit tegyek, mondtam neki. Nem tudom mit tegyél, válaszolta ő, hozzátéve, hogy Károly reménytelen" - mondta Diana a felvételeken.
Beszélt házaséletükről is. "Háromhetente egyszer" - osztotta meg, hozzátéve, hogy aztán Harry születése után 1-2 évvel teljesen kihűlt a viszonyuk.
"Tudtam, hogy a saját utamat kell járnom" - mondta házasságuk végéről és arról, hogy újfajta szerep betöltésére készül a közéletben: még erősebben akarta képviselni azokat, akiket a társadalom kitaszított magából, magánéletével kapcsolatban pedig azt akarta, hogy az ő olvasata is napvilágot lásson.
A dokumentumfilm nem fest hízelgő képet Károlyról, az viszont szinte kizárt, hogy a trónörökös megszólaljon az ügyben. A herceg a nyilvánosság előtt sosem beszél első feleségéről, ritka kivétel volt, amikor Dél-Afrikában járva Nelson Mandelának méltatta Dianának az AIDS-betegekért, valamint a szegénység és a taposóaknák ellen végzett munkáját, és azt mondta, hogy az asszony halála "tragikus és idő előtti" volt.
Mint arra sokan felhívták a figyelmet, a videofelvételeket nem a nyilvánosságnak szánták, így szerintük nem volt etikus, hogy a Channel 4 felhasználta őket. Diana kendőzetlenül beszél rajtuk, nem úgy, mint a BBC Panorama című műsorának 1995-ben adott híres-hírhedt interjúban, amelyben előzetesen egyeztetett kérdésekre válaszolt.
Diana fivére, Spencer gróf a néhai hercegnő két fiának lelki nyugalmát szem előtt tartva arra kérte a közszolgálati adót, hogy ne vetítse le az alkotást. Régi barátainak egy része is azon a véleményen volt, hogy a videofelvételeken elhangzottak nem tartoznak a nyilvánosságra. Más bizalmasai azonban megszólalnak a filmben.
Diana hercegnő csaknem 20 éve, 1997. augusztus 31-én autóbalesetben vesztette életét Párizsban.
hírek innen, onnan
Mindenkinek tudni kell erről, aki szokott ATM-nél pénzt kivenni vagy befizetni
Ha elnyeli a kártyát, azonnal telefonáljunk!
Bejelentést tett a pénzügyminiszter: eddig tarthatja fenn a kormány a kamatstopot
Kármán András közölte a dátumot, az Országgyűlésnek még el kell fogadnia a kormány törvényjavaslatát.
Kiderült, mire készül Donald Trump – egy nagyon súlyos ügyben járna el
A Fehér Ház szerint Trump és szövetségesei határozattal semmisítenék meg a korábbi impeachmenteket.
A Tisza-kormány kivezeti a kamatstopot, a Fidesz már bankározik
Vége a határozatlan időnek: a lakossági jelzáloghitelek referencia-kamatstopja jelenlegi formájában szeptember 30-ig marad fenn, utána a...
Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
Tragikus módon villámcsapás következtében pusztult el Baja legismertebb gólyapárja, amely az idei évben már három fiókáját is...
Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
Újabb szívszorító jelenet játszódott le a biharkeresztesi gólyafészekben: a négy fióka közül a legkisebb elpusztult, ami a szakértők...
BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
Új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón, az Árpád híd felől az M3-as autópálya kivezető szakaszára vezető felhajtó...
Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
A kormány döntött a babaváró hitel visszafizetési moratóriumának további meghosszabbításáról, "egy további intervallummal" -...
Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
Nem ismerte el bűnösségét a Fővárosi Törvényszék csütörtöki előkészítő ülésén az a 29 éves férfi, aki tavaly novemberben a...
Lemondott Pásztó fideszes polgármestere
Egészségügyi okokra hivatkozva.
Visszatér az európai baloldal fenegyereke – Szabályos politikai földrengés zajlik az EU-s országban
Néhány hét alatt gyökeresen átrendeződött a görög pártpolitika: két újonnan alakult párt is azonnal kétszámjegyű támogatottságot...
Till Attila kertje mesebeli oázis: lélegzetelállító a sok virág
Till Attila otthona és kertje lélegzetelállítóan szép.
Sport
Kínos pillanatokkal indult, bocsánatkéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon
A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Real Madrid: megvan a harmadik sztárigazolás Konaté és Dumfries után
José Mourinho mosolyoghat.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait
Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.
Kiakadt a kazah kapitány a magyar válogatott győzelme után: "A játékvezető is ellenünk volt"
"A játékvezető és mindenki más is ellenünk volt" - Talgat Baysufinov kazah kapitány levonta a következtetéseket a Magyarország elleni 1-3 után.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében
Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c
„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson
„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k
A rákkal küzdő Rubint Réka betegségéről rossz hírek érkeztek: áttéteket vizsgálnak az orvosok
Rubint Réka elmondta, jelenleg a máját vizsgálják annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak arról, nem alakult ki ott áttét.
Bejelentést tett a Tisza szabolcsi képviselője, Hankóék 400 milliót lapátoltak ki csak egy megyében fideszes egyesületeknek
Jutott fideszes képviselőknek és a politikusok családtagjainak is.
A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”
Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






