Ezt olvasta már?

0

Iskolafejlesztés kezdődik a Mohácson és környékén

Csaknem hárommilliárd forintos iskolafejlesztés indul a mohácsi tankerületben az Emberi Erőforrás Fejlesztési Program (EFOP) keretéből - jelentette be a Duna-parti város tankerületi központjának igazgatója kedden.

Käszné Lebő Zsuzsanna a mohácsi Petőfi Sándor Kollégium mintegy 130 millió forintos épületenergetikai fejlesztési projektjének záró rendezvényén közölte: 2 milliárd 850 millió forintos támogatást nyertek a tankerülethez tartozó iskolák épületeinek felújítására, bővítésére, korszerűsítésére.

A Mohács Térségi Általános Iskola Széchenyi István Általános Iskoláját és a Brodarics Téri Általános Iskolát együttesen 895 millió forintból, a Kisfaludy Károly Gimnáziumot pedig 150 millió forintból fejlesztik - ismertette.

A tankerületi igazgató a Petőfi Sándor Kollégiumon befejezett munkálatokra térve jelezte: az épület új homlokzati és lábazati hőszigetelést kapott, korszerű műanyag nyílászárókat, illetve 80 napelemet szereltek fel. A beruházásnak köszönhetően a fűtési költség várhatóan a felére csökken - tette hozzá.

Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke, a kollégiumban megvalósult fejlesztések eredményeit úgy összegezte: az intézmény diákjai jó körülmények között tanulhatnak és pihenhetnek, az épület működése kevésbé terheli a környezetet, a költséghatékonyság miatt pedig a fenntartó több forrást tud biztosítani más oktatási feladatokra.

Hargitai János, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője a tervezett fejlesztésekre utalva azt mondta: a 2008 és 2010 közötti "sanyarú, államcsőd közeli helyzetben" ilyen nagyságrendű fejlesztési források szétosztásáról "álmodni sem mert volna".

A Baranya megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos posztját is betöltő politikus megemlítette, hogy hasonló léptékű fejlesztések lesznek a többi között Villányban, Pécsváradon, Mecseknádasdon és Hidason. Kiemelte: a "hazai költségvetési források sokasága" áll rendelkezésre az ország megújítására.

Szekó József (Fidesz-KDNP) mohácsi polgármester az elmúlt 20 év iskolafejlesztéseit is felidézve arról beszélt, hogy a EFOP-fejlesztéseknek köszönhetően a Duna-parti város oktatási intézményei két éven belül jó műszaki állapotban lesznek.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ilyen a gumiabroncsokkal augusztus 31-től már nem közlekedhetnénk az utakon?

Új gumiabroncs vásárlásakor a legtöbb autós a márkát, az árat vagy a futófelület mintázatát figyeli. Pedig van egy apró jelölés az...

Így kérje az évi 600.000 forintot, ha bölcsis a gyerek: mutatjuk, kik vehetik igénybe a támogatást

Az EFOP bölcsődei támogatás a munkába visszatérő kisgyermekes szülők bölcsődei kiadásait csökkenti, azonban az igényléshez több...

Új célt találtak a magyar kkv-k

Egyre magabiztosabban tervezik nemzetközi növekedésüket.

Már több mint 300 ezer embert kellett evakuálni a Franciaországban és Spanyolországban a tomboló erdőtüzek miatt

Eddig több mint 300 ezer embert kellett evakuálni a Spanyolországban és Franciaországban erdőtüzek miatt.

Kínában már az órák előtt elemzi az AI a tanulók teljesítményét

Az MI személyre szabott feladatokat állít össze, elemzi a tanulók teljesítményét és támogatja a tanárok munkát.

Hiába is ellenőrizték indulás előtt az időjárási körülményeket, villám csapott a rakétába felszállás közben

A villámcsapás ellenére sem a rakéta, sem a hasznos teher nem szenvedett olyan sérülést, amely veszélyeztette volna a küldetést.

Hazaköltöztette a barátnőjét, hogy spóroljanak: Egy félreküldött SMS buktatta le a srácot

A fiatal lány a barátja tanácsára költözött vissza a szüleihez, ám az igazi hidegzuhany akkor érte, amikor egy félreküldött üzenet...

Hiába terem bőségesen, mégis egyre kevesebb kerül a magyarok asztalára: komoly egészségügyi veszélyre figyelmeztetnek

Van egy egyszerűnek tűnő egészségügyi tanács, amelyet szinte mindenki ismer: együnk több zöldséget és gyümölcsöt.

Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és...

Kitálalt a magyar űrhajós: Kapu Tibor szerint Orbán Viktor megsértette a NASA szabályait

Kapu Tibor szerint Orbán Viktor teljes mértékben megsértette a NASA-val kötött megállapodást, amikor a Nemzetközi Űrállomásról...

Mikor frissül a telefonja? Kiszivárgott a Samsung One UI 9 hivatalos menetrendje és a készüléklista

A Samsung hivatalosan is bemutatta a One UI 9 felületet, amely az Android 17-re épül, és elsőként az új hajlítható Galaxy modelleken...

0

Sport

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe

A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

0






0