Ezt olvasta már?

0

Iskolák újulnak meg Pécsett

Számos iskolában indulnak el felújítási munkálatok rövidesen – jelentette be Pécs alpolgármestere csütörtökön újságírók előtt a Köztársaság téren.

Mint azt Őri László elmondta, van olyan iskola, ahol már meg is kezdődtek a kisebb-nagyobb felújítások, de a legtöbb intézményben a nyári szünet kezdetén indul meg a munka.

- Bár az iskolák üzemeltetése már nem a pécsi önkormányzat feladata, úgy érezzük, a pécsi gyerekek, tanulók érdekében a városnak is kötelessége erőfeszítéseket tenni azért, hogy jobb körülmények között tanulhassanak a fiatalok és oktathassanak tanáraink – jelezte az alpolgármester.

A fejlesztések között Őri kiemelte, hogy a Köztársaság téri Általános Iskolában az épület északi homlokzatának szigetelése kezdődött el csütörtökön. Az intézményben a pécsi önkormányzat pár éve kicseréltette a nyílászárókat, most a homlokzati szigetelés mellett az udvar felújítása lesz soron.

A köztéri iskola mellett megkezdődik a Bánki Donát utcai Általános Iskola fejlesztésének első üteme, amelynek keretében bővül és megújul a technika- és informatika terem, a tanári szoba is, valamint gépészeti felújítások is lesznek. A két iskola beruházásainak összértéke 123 millió forint.

A Bánki Donát utcában a második ütem keretében lesz egy nagyobb modernizáció is jövőre városi forrásból: itt félmilliárd forintból a gépészet, a villamosság újul meg, s a hőszigetelést is elvégzik a nyílászárócsere mellett.

Ezek mellett is számos helyen lesznek munkák a következő hónapokban, többek megkezdődik a belvárosi iskola részleges felújítása; a sportpályát és a lelátót modernizálják, kicserélik a homlokzati nyílászárókat, a Nevelési Központnál pedig megszűntetik a beázásokat, fejlesztik a kollégiumot.

- A megye egyik legjobb tanulmányi eredményekkel bíró iskolája, a Janus Pannonius Gimnázium felújításának első ütemével egy régi adósságunkat törlesztjük egy 45 milliós beruházással. A vizesblokkok felújítása mellett a színházterem átalakítására lesz lehetőség első körben. A fejlesztés második ütemében a homlokzat is megújul több százmillió forintból és új ablakok lesznek az épületben – mondta Őri. Hozzátette: a tervezési munkák már ezekben a napokban is zajlanak.

Az alpolgármester bejelentést is tett. E szerint a közgyűlés következő ülésén javaslatot tesz arra, hogy induljon el a méltatlan állapotban lévő Liszt Ferenc Zeneiskola Rákóczi úti épületének felújítása. Amennyiben a közgyűlés elfogadja a javaslatot, úgy közel 100 millió forintból a homlokzat megújul, a nyílászárókat kicserélik, korszerűsíthetik a gépészetet.

 







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

„Örök vegyi anyaggal” fertőződhettek mindennapi gabona alapú termékeink

A TFA-nak nevezett vegyszer a szaporodási képességeket is károsítja.

Demográfiai katasztrófa felé száguld Ukrajna, egyre nyomasztóbb a kérdés: ki építi majd újjá az országot?

Miközben rohamosan fogy az ország népessége és Ukrajna a demográfiai válság felé robog, a hatóságok azzal szembesülnek: alig marad, aki...

George Clooney nagyon kiakadt Brad Pitt miatt

George Clooney évtizedek óta haragszik Brad Pittre, amiért elveszített miatta egy fontos szerepet.

5 red flag szilveszterkor, hogy valami nagyon nincs rendben a kapcsolatotokban

A szilveszteri időszak kitűnő lehet, hogy megvizsgáljuk a partnerünkkel való kapcsolat dinamikáját. Íme öt red flag, ami azt mutatja,...

Olyat kapnak a magyar vevők ennél a márkánál, mint sehol máshol

Minden eddiginél magasabbra emelte a licitet a gyári garancia terén a Citroën. Az új generációs C5 Aircross a jelenlegi legerősebb...

Rendkívüli bejelentés jött, baj van egy hazai úton

Rendkívüli forgalmi helyzet alakult ki a 11-es úton Szentendrénél. Várhatóan délután is káosz lesz a környéken, nagy dugókra kell...

Így védi a pénzed a Revolut az utcai bűnözőktől

A Revolut új funkciót vezet be: az utcai mód lehetővé teszi, hogy az átutalásokat követően egy órán át még bele lehessen nyúlni a...

Váratlan hiba miatt félpályás lezárás van a 11. számú főút szentendrei átkelési szakaszán

A Magyar Közút nem részletezte, hogy mi a váratlan műszaki hiba.

Amerika akcióba lendült: négy szálon folyik a békekötés - Azt mondják, ez mindenképpen fájdalmas lesz Ukrajnának

Négy különálló kérdéskörről folynak az egyeztetések az ukrajnai háború lezárása kapcsán: az amerikaiak az európaiakkal, oroszokkal...

5 helyzet, amikor a kapcsolatodnak jót tesz, ha hallgatsz

A párkapcsolat alapja az őszinte kommunikáció — ezt mindenki tudja. De arról már kevesebbet beszélünk, hogy néha nem a kimondott szó...

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka

Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban

Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben

Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3

Bulvár

Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga

Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.

Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter

December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján

Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Csapást mértek a Barátság vezetékre, megszólalt Orbán Viktor

Robbanást okozó szerkezetet hoztak működésbe.

blogmorzsák

Nem lehet segíteni annak, aki nem akarja

"Okos ember, kreatív, életrevaló, tényleg sokra vihetné, mégse sikerül neki soha semmi. És nem hiszi el, hogy a pia miatt. Én se hittem el soha senkinek..."

0






0