Ezt olvasta már?

Uránbánya nyitás: az ÖPE beadta ügyfél kérelmét

Az Összefogás Pécsért Egyesület október 20-án, pénteken hivatalosan is beadta ügyféllé nyilvánítási kérelmét az uránbánya nyitása kapcsán a Környezetvédel...

0

Ismét érmekkel tért haza a magyar csapat a Nemzetközi Földrajzi Olimpiáról

2017. augusztus 2. és 8. között Belgrád adott otthont az évente megrendezésre kerülő Nemzetközi Földrajzi Olimpiának (iGeo – International Geography Olympiad).


hirdetés

 

A nemzeti válogatóversenyeken kiválasztott 16 és 19 év közötti középiskolások 41 országból érkeztek Ausztráliától Argentínán át Indiáig. A magyar versenyzők három érmet is szereztek, minden idők egyik legsikeresebb szereplését produkálva ezzel.

 

A 160 versenyző közül négy magyar diákért szoríthattunk. Budapestről Verkmann Zsombor a Fazekas Gimnáziumból, Ujvári Márton az Eötvös József Gimnáziumból, Kliment Dávid a Veres Pálné Gimnáziumból, míg Kovács Eszter a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumból képviselte hazánkat. A csapatot a Pécsi Tudományegyetemről Dr. Trócsányi András egyetemi docens, mint felkészítő tanár, valamint Bálint Dóra doktorandusz, a felkészítés koordinátora vezette. A magyar versenyzők közül hárman is érmet szereztek: Kliment Dávid és Verkmann Zsombor ezüstöt, Ujvári Márton pedig bronzot vehetett át teljesítményéért. Ennek köszönhetően az országok nem hivatalos versenyében a magyar csapat történetének egyik legsikeresebb szereplésével térhetett haza.

 

A diákokat a HunGeoContest országos, angol nyelvű földrajzverseny keretében válogatják. A verseny és a felkészítés szakmai hátterét immár másfél évtizede a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi Intézete biztosítja.

 







0
0
0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: ezen a héten nincs telitalálat

A négyessel is szép összeget lehetett nyerni.

A kormánypárt vízióival nem foglalkozik az LMP

Deutsch Tamás szombaton a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, miközben Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje...

Bizonytalan, bemutatják-e a Vígszínházban Marton László rendezését

Az olvasópróbákat már megtartották a Vígszínház december közepére tervezett Ibsen: A vadkacsa című előadásához.  Ez az első...

Íme az e heti lottószámok

Ezen a héten 929 millió forintot lehetett nyerni.

A nap képe: díjat nyert az amatőr fotós

Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk...Ez is lehetne akár a címe ennek a fotónak, amivel a készítője még egy díjat is elnyert az...

Így alakul a hét végi időjárás

Éjszaka már hideg lesz.

Vettel: Nem fogok ujjal mutogatni senkire

A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel azt mondja, nem fog ujjal mutogatni az olasz istálló egyetlen tagjára sem az elmúlt...

A szigligeti strandon nem áll meg az élet télen sem

Új kiszolgáló épületben egész évben nyitva tartó közösségi teret, szaunákat, zuhanyzókat, napozóteraszt alakítanak ki Szigligeten. A...

Ezzel az öt számmal nyerhetett 929 milliót

Kihúzták az ötös lottó 42. hét nyerőszámait.

Ha ezeket a számokat ikszelte, megváltozik az élete.

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:  Nyerőszámok:  5 (öt) 32...

Itt van öt szám, ami közel egy milliárdot érhet

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:

Sport

Nem bírt válogatottunk a világranglista 50. helyezettjével

Rögibseink szoros meccsen kaptak ki Lettországtól.

Zidane-csel után óriási gólt lőtt 30-ról

A kapus el sem indult a labdára.

Eddig óriási betli a nyár egyik legnagyobb igazolása

Leonardo Bonucci a világ egyik legjobb védője, most viszont valami nagyon nincs rendben a játékával.

Hanga vezérletével kis híján csodát tett a Barcelona

A magyar válogatott kosaras a mérkőzés hajrájában mutatta meg a klasszisát.

Böde a hajrában döntötte el a 222. Fradi-Újpest derbit

Kőkemény küzdelem és parádés hangulat a Groupama Arénában.

Itt az első visszamenőleges büntetés műesésért

A történelmi eltiltást az angol negyedosztályban osztották ki.

Szeged-Veszprém, Fradi-Újpest, Napoli-Inter - Sportmenü

Pályára lép az ETO a BL-ben, lesz F1, MotoGP és tenisz is a szombati kínálatban.

Gera Zoltán: Még erősebb leszek.

A Fradi közönségkedvence a sérülése utáni rehabilitációjáról és visszatéréséről nyilatkozott.

Ezért nem igazolt a Barcához Mbappé

A katalánok megszerezhették volna a Monaco tehetségét, ám végül a PSG lett a befutó...

Kellemetlen pofonba szaladt bele az ETO a BL-ben

A következő fordulóban jöhet a visszavágás.

Idegenben gálázott a Veszprém a Szeged ellen

Meglepően sima lett a férfi kézilabda NB I szombati rangadója.

Fradi-Újpest és Szeged-Veszprém a szombati sportprogramban

Olaszországban Napoli-Inter rangadót rendeznek. Játszik a Barca és a Bayern is.

0

Bulvár

Magas a vérnyomása? Ezzel a 6 élelmiszerrel vigyázzon.

A magas vérnyomás megelőzésében jelentős szerepe van a táplálkozásnak, sőt, a már kialakult betegség kezelésében is döntő szerepű az életmód. Most a vérnyomást emelő élelmiszertípusokra hívjuk fel a figyelmet.

Tragédia rázta meg a családot, már nyolc gyerek halt meg Ikeás szekrény miatt

Egy kétéves fiú életét vesztette, miután ráesett egy fiókos Ikea-szekrény.

Kiadták a riasztást: ha Nyíregyházán lakik, ne hagyja el a lakást hosszú időre

Szellőztetni csak a déli, kora délutáni órákban ajánlott.

Átadnád a helyed a buszon? Legközelebb ne tedd

Kissé provokatív módon, de fontos problémára hívják fel az emberek figyelmét a kutatók.

Ki voltál az előző életedben? Izgalmas teszt

Ha egyszer is felmerült már benned, vajon ki lehettél az előző életedben, mivel foglalkozhattál, mi volt az, ami igazán lekötött és érdekelt, akkor ebből az izgalmas tesztből most akár meg is tudhatod. Nos, ki lehettél az előző életedben. Érzel kapcsolatot az előző életek személyiségével?

Belezúgott énektanárjába az x-faktoros

A szombati X-Faktor élő show-jában a kisfilmjében Gulyás Roland meglepően nagyon áradozott énektanárnőjéről. Az X-Faktor énektanára, Szatmári Orsolyáról 22 évvel idősebb nála. A 24.hu-nak elmondta ...

Ököllel ment édesapjának, a vádlottak padján Lópici Gáspár fia

Szilágyi István már egy márciusi díjátadón is monoklival a szeme alatt jelent meg, június közepén aztán újabb sérüléseket szenvedett. Fia ugyanis bántalmazta a Lópici Gáspárt alakító színészt. Utóbbi bordatörést, valamint arc- és fejsérülést szenvedett, miután fia ittas állapotban ököllel ütötte.

Ilyen Audikkal járnak a Bayern München sztárjai

2002 óta egy csapatot képez a Bayern München és az Audi. Azóta a futballsztárok az ingolstadti gyártó autóival járnak. Minden szezonra új autó jár, Audi természetesen, a magyarok örömére ezek győri motorral szerelt luxusautók.

Feltámad a magyarok egyik kedvenc sorozata

Ezúttal a Magnumot vették elő, 2018-ban jöhetnek új részek.

Itt a bizonyíték: Hevesi Kriszta perverz - fotó

Fény derült a dögös szexuálpszichológus legnagyobb perverziójára!

Nem csitul a szexbotrány, Kiss László miatt törölték az előadást

Váratlan ok miatt maradt el Risztov Éva színházi műsora. Úgy látszik, a korábbi szövetségi kapitány múltja még mindig téma lehet.

blogmorzsák

10 bizarr fóbia

A fóbia egy tartós állapot, amely igen kellemetlen, sokszor az élet­minőséget rontó hatással is lehet.

„Mi történik ha elmesélem a titkomat apámról?“

„Az utolsó zaklatás kb. 21 éve történt. Nagyon sokáig nem mondtam el senkinek.“

Az ember legfőbb megrontója, a hatalom- és birtoklásvágy

Ez a két tulajdonság szinte egyidős lehet az emberiséggel, vagyis mélyen belénk ivódott.

Bödőcs: A társadalom peremén élők járnak kocsmába, meg én

A standupos szerint a politikusoknak lenne mit tanulniuk egy vidéki kiskocsma közönségétől.

Gáz vagy olaj?

Avagy minden amit a gőzkrakkolásról tudni akartál.

"Ha ennyire hülyék az utasok, fizessenek"

A gép direkt úgy csinálja, hogy kicsesszen veled.

Csak egy spricc az arcomra, és ennyi?

"Nem azt vártam, hogy Csongor és Tünde legyünk, csak a katarzist akartam megélni."

Tippek őszi befőzéshez

Ami eddig nem érett be a kertben, már nem is fog, de azért kidobni semmit nem kell.

Egy olcsó mobilt szeret­nél? A válasz, Doogee X30

Az X30 hozza a kötelezőt, de még sincs elszállva az árazása. Néptelefont mindenkinek!

Arany János metróállomás

Van olyan vágy, ami beteljesült. Van, amit nem veszünk észre.

A múlt századi Bécs, nosztalgikus magyar fényképeken

Milyen volt a császárváros a hatvanas-hetvenes években vagy még régebben?

0






0