Ezt olvasta már?

0

Ismét felragyog a Székesegyház a Zsolnay Fényfesztiválon

Elindult a jelentkezés a pécsi Zsolnay Fényfesztivál legnagyobb attrakciójára, a Zsolnay Light Art nemzetközi mapping versenyre.

Az előző években érkeztek a Székesegyház homlokzatára komponált háromdimenziós művek többek között Mexikóból, Chiléből, Lengyelországból és Franciaországból, így várhatóan idén is erős mezőnyből választja ki a zsűri a tíz legjobb alkotást, amelyet a fesztivál keretein belül június 29-én és 30-án láthat a közönség.

A verseny témája a metamorfózis, erre a témára reflektálva várják a szervezők pécsi Székesegyházra komponált, az épület architektúrájával és szellemiségével harmonizáló audiovizuális mapping alkotásokat. A látvány fokozása érdekében idén még nagyobb felületet vetíthetnek meg fénnyel a művészek, így nemcsak a bazilika oldalhajója, tornyai és teteje, hanem a hátsó tornyok is „életre kelnek”.

- A célunk, hogy összehozzuk a világ minden tájáról a fényművészet legkülönfélébb formáit és alkotóit. Ennek eredménye egy olyan egyedülálló látványosság, amihez foghatóval az országban sehol máshol nem találkozhatunk – mondta el Vincze Balázs, a fesztivált szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője.

A Zsolnay Light Art szakmai partnere, és a verseny házigazdája idén is a nemzetközileg is elismert magyar mappingművész csoport, a Kiégő Izzók. A versenyfilmek mellett látható lesz június 29. és július 1. között esténként egy válogatás is a korábbi évek munkáiból, köztük a Kiégő Izzók által jegyzett „Jónás Könyve” című epikus videó is.

A verseny egyetlen kategóriában folyik, fődíja 5.500 euro, a 2. helyezett 3.000 euro, a 3. helyezett 1.500 euro pénzdíjazásban részesül, valamint a zsűri által kiosztott díjakon felül idén is lesz közönségdíj. A jelentkezés, koncepció benyújtásának határideje 2018. április 16.

 

A zsűri tagjai:

o Gianluca Del Gobbo (elnök) – az LPM és az AVNODE alapítója

o Bordos László Zsolt – mapping művész, Bordos Artworks

o Fülöp Farkas – mapping művész, a Kiégő Izzók tagja

o VJ Eletroiman – mapping művész, Darklight Studio (a 2017-es Light Art győztese)

o Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia – szociológus, a Zsolnay család tagja

 

A Zsolnay Light Art fényfestő verseny látogatása ingyenes.

Részletek: www.zsolnayfenyfesztival.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Már telefonhívás alatt pénzt vehetnek fel a kártyáddal, ha nem figyelsz erre

Nyereményekkel és más pénzügyi juttatásokkal próbálják rávenni a csalók az ügyfeleket egy kártékony alkalmazás letöltésére, akik...

Hiába Trump gesztusa a szankciók felfüggesztéséről, Putyin nem tartja be az energetikai tűzszünetet

Tíz ukrajnai megye energetikai infrastruktúráját támadták az orosz erők éjjel és szombat reggel; a szakemberek már több mint félmillió...

Többé nem teszem a takarót a mosógépbe: ettől az egyszerű trükktől percek alatt kioldódik a felgyülemlett kosz

A nagy és nehéz takarók komoly gondot okozhatnak, ha itt az ideje, hogy megtisztítsuk őket. A mosógépbe sokszor alig férnek be és ha víz...

Fontos hírt tett közzé a Vatikán a tüdőrákkal kezelt Leó pápáról

Visszatérhetett a műtétje után a Vatikánba XIV. Leó pápa. A Szentatya a saját lábán sétált ki a kórházból.

Különvagyon öröklése: mit kap a túlélő házastárs és mi jár a gyermeknek?

A különvagyon öröklés szabályai szerint a házasság előtt szerzett vagy örökölt ingatlanból is részesülhet a túlélő házastárs,...

Fico: Szlovákia és Magyarország nem vesz részt az Ukrajna megsegítésére szánt uniós hitelprogramban

Magyar Péter csatlakozott a szlovák állásponthoz, mondta az uniós csúcs után Robert Fico.

NB I: Az ETO nyári szerzeménye kétszer is megtréfálta a szépítésig jutó Paksot - videó

Az ETO kihasználta a Vasas botlását és fellépett a második helyre a tabellán.

Többségbe kerültek a szeparatisták, az egykori világhatalom helyett az EU-csatlakozás a cél

Skóciában ma már többségben vannak a függetlenség hívei - mondta szombaton John Swinney skót miniszterelnök a Skót Nemzeti Párt (SNP)...

4 red flag nőkben, amit nőként azonnal meglátok

Sokat beszélünk arról, milyen red flagekre érdemes figyelni egy férfiban, ha párkapcsolatot keresünk. Arról viszont valahogy kevesebbet...

Elmúlt 60 éves? Erre az öt testrészre érdemes jobban odafigyelnie tisztálkodáskor

A mindennapi tisztálkodás során könnyen háttérbe szorulhat néhány apró terület, pedig idősebb korban ezek ápolása különösen fontos.

2,5 milliárd euróba kerültek a magyar gyerekek – vélte Bóka János

A gyermekvédelmi törvény módosításával hozta összefüggésbe az európai uniós pénzek Magyarországra hozatalát a Fidesz parlamenti...

Két biztonsági őr vigyázott Bóka Jánosra a DPK-táborban – fotó

Önkénnyel szemben címmel tartottak beszélgetést az első DPK táborban, melyen Bóka János exminiszter, a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője...

0

Sport

Akár Puskás-díjas is lehet a fantasztikus gól, amihez hasonlót ritkán látni

Nem igazán láttuk jönni, hogy egyszer az iraki bajnokságban történtekről írunk, de most eljött ez a pillanat.

Hiába küzd a dobogóért, belső feszült-ségek miatt lemondott az NB I-es újonc edzője

Az azonban most még kérdéses, valóban lesz-e edzőváltás.

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni

A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.

Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések

A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt

Légiósok: Partvonalon kívülre került a nagy reményekkel igazolt magyar támadó külföldön

A Raków vezetőedzőjének türelme elfogyhatott Molnár Ádinnal szemben.

Bulvár

Több kutatás is arra jutott, hogy már jelen van Magyarországon számos idegenhonos faj, így a biológiai invázió nem jövőbeli probléma

Terjedésükben az emberi közlekedésnek, a kereskedelemnek és a mindennapi döntéseknek is szerepük lehet.

Kellemetlen, mégis igaz lehet: az idegen civilizációk szándékosan maradnak láthatatlanok, mert nem tartanak elég fejlettnek a kapcsolatfelvételre

Az állatkert-hipotézis szerint a fejlett idegen civilizációk tudatosan rejtőznek el előlünk, egyszerűen azért, mert emberiségként még nem értük el a kívánt fejlettségi szintet.

Saját ágyukban kapta rajta párját a szeretőjével a nő – ami ezután történt, arra nincsenek szavak.

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le Lisszabon egyik csendes negyedében. Egy 28 éves, kábítószer-kereskedelemmel is gyanúsított férfit tartóztattak le, miután brutálisan helybenhagyta a saját barátnőjét. A dráma

Babakocsistul zuhant a tóba a kétéves kisgyermek, a nagymama is utána ugrott – Két kamasz fiú mentette meg őket

Két horgászó tinédzser mentett meg egy nagymamát és két kisunokáját, miután a babakocsi a mély vízbe gurult egy indianai tónál. Iskolai tudásuk segített.

64 évesen elvállaltam egy recepciós állást. Lesokkolt, hogy az első vendég tudta a leánykori nevemet…

Helena csak egy csendes recepciós állásra vágyott a nyugdíjas éveire. De arra álmában sem gondolt, hogy az első műszakjában utoléri a múlt, és egy vadidegen férfi rántja le a leplet élete legmélyebben eltemetett

Ne feledd, jövő vasárnap óraátállítás! Október 25-én erre kell tekerni az órát

Október 25-én, vasárnap hajnalban egy órával vissza kell állítani az órákat.

Hetekig küzdöttek az életéért: meghalt a Szomszédok és a Doktor Balaton sztárja

Súlyos betegség után elhunyt Kuna Károly, a Vörösmarty Színház társulatának meghatározó tagja. A színművészért szeptember végén még országos irányított véradást szerveztek a kollégái.

Eljárást indíthatnak Forsthoffer Ágnes ellen

Nem tüntette fel egy vállalatban fennálló részesedését Forsthoffer Ágnes, ezért Hidvéghi Balázs fideszes országgyűlési képviselő eljárást kezdeményezett vele szemben.

Súlyos gyanú: Lebukott Orbán Viktor testvére

Megtorpant a döntéshozatal a ferihegyi reptérnél A Budapest Airport Zrt. még 2026 januárjában írta ki...

Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy

A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városv

0






0