Ezt olvasta már?

0

Ismét gólokat várnak a pécsi piros-feketék

Vasárnap negyedik alkalommal mérkőzünk meg az FTC tartalékalakulatával, a mérleg eddig nekünk kedvez – VIDEÓK.

A tabella harmadik helyén álló, Márton Gábor vezette labdarúgócsapatunk az NB III Közép-csoport 23. fordulójában a vasárnapi játéknap nyitányán, 14:00-kor a középmezőnyhöz tartozó FTC II. együtteséhez látogat. A felek korábban két esetben az NB II-ben, míg legutóbb tavaly ősszel a harmadosztályban mérték össze erejüket. Az összesített mérleg a pécsiek számára kecsegtető, hiszen két mecsekaljai győzelem mellett egy gólnélküli döntetlen született.

A PMFC legelőször 2010-ben, az NB II Nyugati-csoport 2010/2011-es szezonjának 3. fordulójában lépett fel a zöld-fehérek tartalékjai ellen. Az akkor Kiss László vezette bajnokaspiráns baranyaiak hazai közönségük előtt magabiztosan győzték le a budapesti IX. kerületből érkezőket. Az összecsapásnak remek alaphangulatot adott, hogy Lovrencsics Gergő már az első percben betalált, majd Gyánó Szabolcs is sikerrel járt, a 3-0-s végeredményt pedig Simonfalvi Gábor állította be.

A második találkozóra szintén az NB II Nyugati-csoportjának 2010/2011-es idényében került sor. A 18. fordulóban megrendezett bajnoki összecsapásra azonban már Mészáros Ferenc készítette fel a piros-feketéket, akik ennek megfelelően veszélyesen játszottak Lipcsei Péter gárdája ellen az Albert Flórián Stadionban. A hajtós meccs 27. percében Gyánó Szabolcs közeli fejesével ragadtuk magunkhoz a vezetést, majd a fordulás után Eszlátyi István tekert a hosszú felsőbe egy szöglettel felérő szabadrúgást, 2-0.

A felek ezt követően évekig nem találkoztak, a PMFC ugyanis visszajutott az élvonalba, ahol négy szezonon át vitézkedett, míg nem aztán licencproblémák miatt a Stadion utcaiakat kizárták az NB I-ből és egészen a megye I-ig süllyedtek, amit sikerült első nekifutásra megnyerni. Az azóta is Márton Gábor vezette együttesünk így legutóbb tavaly ősszel, az NB III-ban fogadta ismét a Ferencváros második számú labdarúgócsapatát, akik ellen 0-0-s döntetlennel zártuk. Ez a meccs nem is a játékról, sokkal inkább a hangulat miatt maradt emlékezetes.

A fentieket összegezve, eddig még sosem szenvedtünk vereséget a zöld-fehérek tartalékjaitól, ellenben kétszer már sikerült őket legyőzni a múltban, míg egy esetben döntetlennel kell beérni. Az eddigi három találkozó során ötször voltunk eredményesek a fővárosiak ellen, akik ellen még egyszer sem kellett be nem tervezett középkezdést végeznünk. Remélhetőleg ez március 19-én, most vasárnap délután is így marad, és támadóink ismét parádézni fognak, ami azt jelentené, hogy a PMFC győzelemmel hagyja el a népligeti Sárosi György-pályát.

 

Forrás: pmfc.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ha így megy tovább, nem sok marad a fociból a 2030-as vb-re

Donald Trump zsebre rakta a tornát, Isten kábele kiejtette Norvégiát, a spanyolok pedig legyőzték még az összeesküvés-elméleteket is a...

Volt, ahol 6 fok alá hűlt a levegő hajnalban

Meglepően hűvösen indult a vasárnap reggel, az ország egyik pontján 6 fok alá csökkent a hőmérséklet, miközben napközben már 35 fokos...

Ha valaki ezeket a szavakat használja, valószínűleg nem mond igazat

Ha valaki túl gyakran használja a „soha” szót, az lehet, hogy több mint véletlen: egy texasi ügyvéd szerint az ilyen erőteljes...

Karácsony Gergely: Az Orbán-kormány számtalan bűne közül az egyik, hogy hagyta lerohadni a Népligetben lévő Planetáriumot

A főpolgármester szerint az előző kormány politikai okokból megakadályozta, hogy uniós forrásból nekilássanak a Népliget...

Kisbusszal hajtott a berlini Pride tömegébe egy 21 éves férfi: egy ember meghalt, 16-an megsérültek

A német hírügynökség szerint májusban engedték ki egy javítóintézetből a berlini gázolás 21 éves gyanúsítottját. A hatóságok a...

Rég várt segítség vagy trójai faló? - Megoszlanak a vélemények az EU új terveiről

Vegyes, összességében inkább óvatosan bizakodó fogadtatásban részesült az ipar és a villamosenergia-ágazat részéről az Európai...

Itt a friss felmérés: minden negyedik magyar cég megérzi a közel-keleti konfliktust

Szinte senki nem tudja megmondani, mikor mászunk ki a közel-keleti konfliktusból, így azt sem, hogy a helyzet mikor rendeződhet. A hazai...

Gyerekként csak leszedtük, nem tudtuk, milyen kincs terem az udvarban: ezt tudja valójában a faeper

Lila ujj, foltos póló és egy maréknyi édes gyümölcs közvetlenül a fáról – sokaknak ilyen emlékei vannak az eperfáról. A korábban...

A fiatalok megkérdőjelezik, az idősebbek túlélték: így dolgozhatnak jól együtt a generációk

2025 választóvonal lett a munka világában. Azóta a munkaerőpiac egyharmadában Z generációsok dolgoznak, magukkal hozva egy merőben új,...

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Bulvár

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0






0