Ezt olvasta már?

Az LMP kiemelt támogatást nyújtana az aktív korú betegeknek

Hónapokon át kell igen alacsony jövedelemből élnie azoknak, akik egy megbetegedés miatt dolgozni már nem tudnak, de még nem nyilvánították őket rokkanttá. Rajtuk se...


Ismét jogerős börtönbüntetést kapott Tribuszer Zoltánné piramisjáték-szervező

Négy év hat hónapra enyhítette Tribuszer Zoltánné első fokon kiszabott nyolc év öt hónap börtönbüntetését a Pécsi Törvényszék csütörtökön. Az 1990-es években hírhedtté vált piramisjáték-szervezőt újabb csalások és hatóság félrevezetése miatt marasztalták el jogerősen.


hirdetés

A nő korábbi szabadságvesztésének letöltése után Budapesten élt, majd Komlón telepedett le. Jövedelme nem volt, kiadásainak fedezéséhez úgy próbált pénzhez jutni, hogy hiszékeny embereket keresett meg, egy német befektetési társaság megbízottjaként mutatkozott be, illetve azt mondta, hogy foltvarró műhelyt szeretne nyitni, és tőkére van szüksége. Többen az 1990-es években is az ügyfelei voltak a becsapottak közül.

A bűnösségét következetesen tagadó vádlott 2008 és 2010 között tizenegy embertől vett át összesen 22,7 millió forintot azzal az ígérettel, hogy a több százezres, milliós összegek után évi 80-160 százalékos hozamot fizet. Az általa okozott kárból csak mintegy 4,2 millió forint térült meg.

Ahhoz, hogy az emberek bizalmát elnyerje, Tribuszer Zoltánné hozamelőlegeket fizetett, de a teljes összeg teljesítése nem állt szándékában, és erre reális esélye sem volt. A nő egy ideig hitegette a sértetteket, majd 2010. november 25-én többük előtt már azt állította: 40 millió forintot raboltak el tőle, ezért nem tudja őket időben kifizetni.

A rablással kapcsolatban rendőrségi nyomozás indult és kiderült: Tribuszerné félrevezette a hatóságot, az általa elmondottak nem történtek meg.

A törvényszék Kiss László vezette büntetőtanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Komlói Járásbíróság határozatát, a vádlottra első fokon kiszabott nyolc év öt hónap börtönbüntetést azonban túl szigorúnak találta.

A tanácsvezető bíró a büntetés kiszabásával kapcsolatban elmondta, hogy a másodfokú eljárásban az elkövetéskor hatályos, a vádlottra kedvező büntető rendelkezéseket vették figyelembe, nyomatékos enyhítő körülményként értékelték a sértettek könnyelmű közreható magatartását és egyebek mellett Tribuszer Zoltánné megromlott egészségi állapotát is.

A törvényszék a szabadságvesztés mellett Tribuszer Zoltánnéval szemben több mint négymillió forint értékben vagyonelkobzást is elrendelt, és kötelezte a sértetteknek okozott kár, továbbá a bűnügyi költségek megfizetésére.

A korábban piramisjátékot szervező Tribuszer Zoltánnét és társait 1997-ben ítélték el jogerősen. Tribuszernét különösen nagy kárt okozó csalásokért, jogosulatlan pénzintézeti tevékenységért és magánokirat-hamisításért kilenc év börtönbüntetéssel sújtották. Az asszony ezt követően bujkált a hatóságok elől, a rendőrök 1999-ben egy budapesti lakásban fogták el.

A nő által vezetett cégek az 1990-es években havi 10 százalékos kamatot ígérve mintegy 24 ezer "befektetővel" szerződtek, és 3,8 milliárd forintot kaptak tőlük. Az átvett kárpótlási jegyeket és pénzt azonban nem vállalkozói tevékenységre, hanem a korábban belépők tőkéjének, illetve a pénz kamatainak visszafizetésére fordították.

A korábban belépő ügyfeleknek majdnem kétmilliárd forintot ki is fizettek, de a fennmaradó 14 ezer szerződés után járó négymilliárd forinttal szemben csupán 663 milliójuk volt, így a hiányzó összeget még akkor sem termelhették volna ki, ha a pénzt valóban befektetik.

A károsultaknak a 3,8 milliárd forint tőkéből csak 1,35 milliárd forintjuk térült meg a felszámolási eljárásban.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Egyre kevesebben utaznak vonattal, harmadára csökkent a vasutat használók száma

A jegyeladások a bevételeknek csak körülbelül 18 százalékát adják.

A brit kormány egységesítené az EU-ból és az EU-n kívülről érkezők bevándorlási szabályozását

A brit kormány egységesítené az Európai Unióból és az EU-n kívüli országokból érkezők bevándorlási szabályozását a brit...

Megmutatta újszülött kislányát a magyar sztáranyuka

Borzi Vivien kislánya szeptember 24-én látta meg a napvilágot, ami azért is különleges, mert Sarka Katának is ekkor van a születésnapja....

Újabb testkamerák kellenek Kövér házőrségének

Az elmúlt bő másfél évben alaposan felszerelték az Országgyűlési Őrség tagjait. Úgy tűnik, a testkamerák is beváltak, hiszen egy...

5 ütős praktika, ha szeretnéd felhívni magadra a kiszemelted figyelmét

Hidd el, nem olyan nehéz felhívni magadra a pasik figyelmét, viszont nem feltétlen a dekoltázsod az egyetlen megoldás, ha ezt szeretnéd...

A rendőrség végzett az elképesztő nyírbátori lopás ügyével

Robbanással fenyegetett az illegális gáztöltőállomás.

Catherine Zeta-Jones elárulta: Így jött össze Michael Douglas-szel

Elég merész mondat szaladt ki a színész száján.

Nagy öröm érte Hernádi Juditot - Nem számított rá.

Utoljára 1979-ben történt ilyen vele.

Keresztbe tettek a kukorica betakarításának a hidegfrontok

Leállt az időjárás miatt a kukorica aratása, és úgy tűnik, a viharos szél és a csapadék miatt csak napok múlva folytatódhat a munka....

Az ember, aki otthon Spider-Manezett, kinézett az ablakon, majd rájött, hogy a játék túl élethű

Eddig is rajongtunk a PS4-exkluzív Spider-Manért. A rajongásunk ezzel a videóval csak nőtt.

A világ legnépszerűbb gyomirtója árt a méheknek

Károsítja az emésztőrendszerükben élő baktériumokat. A Monsanto szerint nem is.

0

Sport

Sterbik: "Aki akar, az tud is."

A Veszprém négyszeres BL-győztese értékelte a bakonyiak Barcelona elleni teljesítményét.

Rettegnek a franciák Bodó Richárdtól - Közel 120 km/órás lövésekkel sokkolt a szegedi kézilabdázó

Szeged Rettegve ejtik ki Bodó Richárd (25) nevét a francia Nantes kézilabdacsapatának kapusai.

Cristiano Ronaldo edzés után megcsinál 150 fekvőtámaszt, én inkább barbecue-t készítek

Dani Osvaldót sosem a szorgalma és az alázata miatt lehetett szeretni.

Az érdi kézicsapat válaszolt a klubot kritizáló légiós vádjaira

Signaté eredményei egyértelműen azt mutatták, hogy versenysportolásra nem alkalmas.

Jól játszott a MOL Vidi, viszont a rutin hiányzott

Danko Lazovics távozása biztosan kihatott a magyar bajnok teljesítményére. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.

Székekkel verték a biztonságiakat a szurkolók

A belgiumi Bajnokok Ligája-meccsen fél órát állt a játék a tömegverekedés miatt

Képernyőn a Bayern, a Hertha, az MU, az Atlético Madrid és az Inter - Sportmenü

Folytatódik az innsbrucki országúti kerékpáros világbajnokság.

FIFA-gála: ő lett az év férfi labdarúgója

Hétfőn este Londonban zajlik a FIFA-gála, amelyen az év legjobbjainak járó díjakat osztják ki.

Ilyen tucatgóllal még senki nem nyert Puskás-díjat, mint Szalah

Ez lesz a következménye, ha egy százmilliós ország elkezd szavazni.

Messi madridiakra és CR-re is szavazott, Ronaldónál egy francia nyert

Dzsudzsák Balázs és Marco Rossi szerint is Modric volt az Év játékosa.

Pályán a Hertha, a Bayern és a Manchester United is

Hétközi fordulóval és kupameccsekkel kedveskednek a topcsapatok.

A svájci rendőrök szerint maffiózó a Chelsea tulajdonosa

Pedig Abramovics Svájcban akart letelepedni.

0

Bulvár

Végre leszámol egy tök felesleges dologgal a Lidl

Egy nagyon felesleges dologgal számol le a Lidl, aminek nemcsak a vásárlók örülnek, hanem az anyatermészet is.

Tolvai Reni és Kállay-Saunders András nem titkolózik tovább - Nagy bejelentést tettek

Tolvai Reni és Kállay-Saunders András is szerepel a 2018-as Sztárban Sztárban.

A házaló csalók legújabb ürügye: egyszerű indokkal keresnek fel, hogy kiraboljanak

Egy új eset kapcsán adott tanácsokat a rendőrség a trükkös csalók kivédése érdekében.

Megújult a magyarok kedvenc autója

A 2018-ban 30. születésnapját ünneplő Vitara-sorozat 1988-ban indult útjára a kompakt szabadidő-autó kategória úttörőjeként, és elegáns kialakításával, könnyű manőverezhetőségével, kényelmes vezetési élményével, valamint terepen nyújtott, [...]

Rogán Cecília meghökkentő külsővel jelent meg a nagy nyilvánosság előtt

Rogán Cecília furcsa frizurája sokaknak szemet szúrt.

Több konténernyi pénz tűnt el, oda a GDP 5 százaléka

Libériába még megérkezett a pénzszállítmány, de utána egyre zavarosabb a történet.

Kollányi Zsuzsi megtörte a szülése óta tartó csendet.

Az énekesnő majdnem két hónapja nem adott hírt magáról, most viszont elárult néhány információt a szülése után.

Nehéz helyzetbe került Liptai Claudia és Gesztesi Károly

Vajon tud-e az ember objektív lenni a volt férjével? Most kiderül, hiszen Liptai Claudiának őszintén kell majd véleményt alkotnia Gesztesi Károlyról.

Kitört a botrány: megerőszakolt egy diákot az egyik leggazdagabb üzletember

A férfit korábban elengedték a rendőrök, mert nem tudták bizonyítani tettét.

Beállt a nő a benzinkútra, sírva röhögős bénázás lett belőle

Talán nem ártott volna a kocsiban hagyni a retikült.

12 retró finomság, amikért visszamennénk az időben

Utánanéztünk, és nagy nehezen összeszedtünk pár olyan, főként a 90-es évek elejéről származó nasit, amik után ma is ácsingózunk, de már hiába.

A Coca-Cola túllépett önmagán, elképesztő bejelentést tett

Több mint egy évtizedes környezetvédelmi vállalást jelentett be az óriáscég.

blogmorzsák

„Úgy tűnik, Orbán Viktor most minden­kit félre akar söpörni“

Olyan frontot nyi­tott a kultúrharc­cal, melyen nem ar­at­hat győzelmet: a Fidesz szavazóbá­zisának ugyanis a legalacsonyabb az iskolázottsága.

„Hogyan merészeli egy gyereklány tör­ténetét koncként odavetni a médiának?“

Lassan egy hete hibát hibára halmoz a magyar sajtó jó része, pártállástól függetlenül.

Házassági szerződés? Megőrültél?!!!

Néha annak a következménye, hogy nem írtok szerződést, messze felülmúlhatják képzeletedet.

Ugyanaz az eladó ingatlan különböző árakon miért - Kinek jó ez?

Ingatlanhirdetések, ahol ugyanaz az ingatlan különböző méretekkel, árakkal, címmel vagy négyzetméterárral van hirdetve.

27 tipp, hogy hogyan hordd a blézered idén ősszel

Sokoldalú, trendi és sokkal többet kihozhatsz belőle, mint azt elsőre gondolnád. Íme 27 tipp, hogy hogyan csináld!

A film, ami megdöntötte az emberi hús evés tabuját az amerikai filmekben

Az élőhalottak éjszakája a filmtörténelem hatalmas mérföldkövének bizonyult.

A Palkovics miniszterrel készült interjú elég ijesztő

A kormány nyíltan támadja a kutatás szabadságát.

A Századvég vége a vég kezdete

Újabb felületet tüntet el a kormány, mert az visszatükrözte maffia jellegét.

Mennyire fenyeget téged a stroke?

Egyre fiatalabbaknál jelentkez­nek a végzetes tünetek. De melyek ezek?

„Már más nőt kíván. Húzzak el?“

„Főleg az a természetes hang borított ki, ahogy ezt közölte.“

Merjen főzeléket rak­ni az étlapjára egy komoly ember?

Sárgaborsó, fasírt, pörköltszaft, "Hegyvidék style".

Mire nem figyel a legtöbb lakáskereső?

“Nemcsak a lakásba fogsz beköl­töz­ni, hanem az adott lépcső­ház­ba és lakóközösségbe is! ”

0






0