Ezt olvasta már?

0

Ismét világsztár a Kodály Központban!

2015-ös, telt házas koncertje után ismét visszatér a pécsi Kodály Központba Al Di Meola! A művészt élő legendaként tartják számon, és többször választották meg a világ legjobb gitárosának. A Grammy-díjas zenész március 15-én varázsolja el a közönséget Pécsett.

Al Di Meola ez elmúlt évtizedekben szinte az összes létező fontos díjat begyűjtötte, amit egy gitáros kaphat. Dalaiban sikeresen ötvözi a jazz, a világzene, a funk és a soul elemeit. Pályafutása során olyan neves előadókkal dolgozott már együtt, mint például Stevie Wonder, Chick Corea, Paco De Lucia, Luciano Pavarotti, Phil Collins és Santana.

Izgalmas zenei momentumokkal és hihetetlen alkotásokkal tarkított gazdag életpályával a háta mögött Al Di Meola továbbra sem adja fel a kihívásokat, zenéjét új határok felé irányítja, de már nyugodtabb rátekintéssel.

A művész az elmúlt néhány esztendőben szó szerint mindent elölről kezdett: újra felfedezte magát a magánéletben és a zenében is. Legújabb stúdióalbuma, az OPUS 2018. február 23-án jelent meg. A 64 éves zenész az elmúlt években szinte mindent újrakezdett, zenéjében és a magánéletében is.

Opus című albumáról így nyilatkozott:

„Az OPUS című albummal szerzői képességeimet szerettem volna fejleszteni és úgy gondolom, hogy a személyiségem ezen részének evolúciója inkább zeneszerző/gitárossá tett, semmint gitáros/zeneszerzővé,” – fogalmaz Di Meola – „ugyanakkor ez a lemez egy új korszakot is jelez az életemben. Életem során először írtam úgy zenét, hogy boldog voltam. Csodálatos a kapcsolatom a feleségemmel, született egy kislányunk és a gyönyörű családom minden nap megihlet. Úgy hiszem, ez érződik a zenémben.”

Páva Zsolt, Pécs polgármestere a zenész újabb pécsi fellépése kapcsán úgy vélekedett a művészről, hogy a világ egyik legismertebb gitárosa, akiben az a nagyszerű, hogy zenéjében ötvözi a múltat a jelennel, egyesíti a technikát a mély érzésekkel és érzelmekkel.

A polgármester kiemeli: Di Meolát Magyarországhoz és a magyar zenészekhez szoros munkakapcsolat fűzi. Pécsett 1995 és 2015 között hat alkalommal lépett fel, és kápráztatta el szenvedélyes örömzenéjével. Fellépései során kedvező pécsi élményeiről rendszeresen beszámolt közönségének, és hirdette Pécs és a Kodály Központ páratlan művészeti és műszaki-technikai színvonalát.

Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő NKft ügyvezetője kiemelte: - Kitártuk a Kodály Központ kapuit, a fellépők között vannak hazai és külföldi zenészek, fiatalok és idősek, a komolyzenétel a pop-rockig mindenből igyekszünk nyújtani egy szeletet. Nagy öröm, hogy idén egy ilyen elismert világsztárt is meg tudtunk hívni.

Al Di Meola Opus & More 2019 című előadásán március 15-én 19 órától Kemuel Roig (zongora) és Fausto Beccalossi (harmonika) táraságában lép a Kodály Központ színpadára.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ki nyerne meg egy NATO és Oroszország közötti háborút? – Megválaszolta a NATO európai főparancsnoka

A NATO európai erőinek főparancsnoka szerint az észak-atlanti szövetség jelentős katonai erőfölénnyel rendelkezik Oroszországgal...

Sáfrány Emese alig hagyta el a kórházat, újra infúzióra került – fotó

Sáfrány Emese kijött az egyiptomi kórházból, 14 infúzió beadása után, saját felelősségére távozott az intézményből, amikor az...

Lőrincz Viktória a szolidaritási hozzájárulásról: minimum 15 százalékos csökkentés lesz, de lobbizom Kármán Andrásnál

Szolidaritási hozzájárulásból minimum 15 százalékkal kevesebb összbevétellel tervez a kormány jövőre, de Lőrincz Viktória szerint ez...

10 éves jóslatot igazoltak a magyar csillagászok, a galaxisok közepéről kilökődött óriás fekete lyukak nyomait sikerült azonosítani

Magyar kutatók statisztikai bizonyítékot találtak arra, hogy a galaxisok közepében található szupernagy tömegű fekete lyukak egy része...

Kerkez lekerült az Ukrajna ellenségeit listázó oldalról

A HVG szerint a magyar külügy járhatott közben.

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült...

Minden társát kiejtették az Árulókban: Vasvári Vivien hidegvérrel zsarolt új partnert

Kováts Dávid kiesése után a magára maradt játékos nyílt közvélemény-kutatással mérte fel a terepet a többiek között. Választottja...

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági...

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő...

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

Kiderült a határidő lejártával: Így döntött az ügyészség Pócs János ügyében

Lejárt a határidő, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség döntött: az ATV.hu információi szerint bűncselekmény gyanújának hiányában nem...

Van 3 ok, amiért veszélyes az a kényelem, amit a telefonját wifi-hotspotként használva élvez

Nyilvános helyeken, például repülőtereken vagy a metrón, a biztonsági kockázatok miatt ritkán érdemes felcsatlakozni az ingyenes...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Újra lecsap a PSG, 70 millió euróért vinnék a Barca-sztárt

Luis Enrique ezúttal egy védőt nézett ki magának.

Bulvár

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0






0