Itt a világvége! Mára hirdette meg egy amerikai vallásrádió elnöke
Minden jót mindenkinek!...Egy kalifornia keresztény mozgalom vezetője szerint szombaton, azaz ma lesz a világvége, amit mindösszesen 200 millió ember él majd túl. Talán az egyre gyakoribb katasztrófa-jóslatok miatt is, ateista csoportok kisállat-megőrzést vállaltak vasárnapra.
Szombaton vége lesz a világnak - jósolja egy amerikai keresztény mozgalom. A jóslat Harold Campingtől származik, aki 89 éves és egy kaliforniai vallásrádió elnöke.
Az idős férfi számítások révén jutott arra, hogy 2011. május 21-én eljön a végítélet. Az özönvíz évét vette alapul - az időszámítás előtti 4990. esztendőt, továbbá, a jóslatot, hogy hét nap alatt elpusztul a világ. Camping mértékegysége szerint egy nap ezer évnek tűnik, így aztán a mínusz 4990-hez hozzáadott 7001-et és 2011 jött ki. A nap pontos kiszámításához a bibliai időben használatos naptárat vette alapul, erről itt olvashat bővebben angolul. Camping, akinek rádiója 48 országba sugároz jóslata szerint mindössze 200 millió ember menekül meg.
Vannak természetesen olyanok, akik cinizmussal fordultak a jóslat felé. Az Egyesült Államok 26 tagállamban is ítéletnap utánra szóló ölebmegőrzési akcióba kezdtek. Ha bekövetkezne a szombati világvége, akkor ateista csoportok, mivel hitetlenségük miatt mindenképpen a földön rekednek, kisállatmegörzést vállaltak. Csaknem 300 szerződést kötöttek velük a szombati végre számítók. Egy állat megőrzésének a díja 135 dollár, ha valakinek több állata van, akkor a további példányokért már csak 20-20 dollárt kell fizetnie.
A szerződés szerint 10 esztendőre vállalták az egyes állatok megőrzését, az indoklás szerint azért, mert ha mégsem érne véget a világ szombaton, akkor a maja naptár szerint jövő decemberben fog.
Az utóbbi időben megszaporodtak a katasztrófa-jóslatok. A vallásos számmisztika helyett az égitestek állásán alapuló kalkulációk szerint május 11-én, múlt hét szerdán Rómának kellett volna porba dőlnie Tajvannal együtt. A kataklizmák elmaradtak, az örök város áll, és Tajvanon sem pusztított szökőár.
MTI
hírek innen, onnan
Kátyú hátán kátyú, és a java még csak most jön: a fagyok miatt még több burkolathiba keletkezik az utakon
A tartós hideg, a havazás, valamint a fagyás–olvadás ciklusok váltakozása miatt a következő időszakban jelentősen megnövekedhet a...
Bolsonaro meglepő módszerrel faraghatna a 27 éves börtönbüntetésén: elkezdhetne olvasni
Ezzel csak az a baj, hogy az elítélt brazil exelnök sosem volt nagy könyvmoly.
Revolverrel raboltak a Magyarországra tartó szíriai migránsok
Magyarországra siettek vakációzni. 15 évet kaphatnak.
„Előkerült a nadrágszíj…” – Mező Misi ezt sosem bocsátotta meg az apjának
A Jézus és… harmadik évadának ötödik epizódja az irgalmasság témáját járja körül: azt a belső, sokszor küzdelmes folyamatot,...
Magyar Péter újabb pert nyert, ezúttal az őt lepoloskázók ellen
A Tisza Párt elnöke megosztotta a bocsánatkérő szöveget, amit az őt lepoloskázó propagandalapoknak közzé kell tenniük a bírósági...
Véget ért az agrár-erdészeti rendszerekre kiírt támogatási felhívás
A pályázat mezővédő erdősávok, fasorok, valamint fás kaszálók és legelők kialakítását támogatta.
Kampányfinis: Magyar Péterék nagyon furfangos ötlettel álltak elő
A Tisza Párt arra kéri a támogatóit, hogy tegyenek ki ablakukba vagy éppen kertjükbe egy Tisza-molinót.
A Nagy Ő – Stohl András: Nem gondoltam, hogy ennyi fájdalom van a nők életében
A The Bachelor – A Nagy Ő népszerű párkereső reality az elmúlt években nagy sikert aratott a TV2-n. A műsor új évadában Stohl András...
Javult a MÁV pontossága tavaly decemberben
Sok érdekesség olvasható ki 2025 utolsó hónapjának menetrendszerűségi statisztikájából, de a lényeg: bár az ünnepi időszak...
Kína kész javítani kétoldalú kapcsolatait Kanadával
Kína kész Kanadával együttműködni a kétoldalú kapcsolatok további javítása érdekében - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő...
Hiába az egyre durvább vita a Távol-Keleten: a szigetország legnagyobb szövetségese megingathatatlan
Koizumi Sindzsiró japán védelmi miniszter a Pentagonban tárgyalt Pete Hegseth amerikai védelmi miniszterrel. A beszélgetés során a...
Megjelent a Közlönyben: 287 és 1971 forinti napi összeg juthat egy magyar csecsemőre
Benéztünk a rácsok mögé, ahol nem változik az infláció.
Sport
Elfogyott a Barcelona-drukkerek türelme, Hegyi Iván leváltását sürgetik
Reagált a Sport TV a nyílt levélre.
Alig érkezett meg új klubjához, súlyos büntetéssel nézhet szembe Varga Barnabás
Eldurrant az AEK Athén elnökének agya?
Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott
Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.
Varga Barnabás rögtön egy súlyos pénzbüntetéssel indíthat az új klubjában
Az elnök begurult az AEK-nál.
69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak
Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.
Brutalitás az Eb-rangadón, mégis a Fradi-klasszis tettét vélte gyilkolásnak a kapitány + videó
A csodálatos győztes gól után megtört az Európa-bajnoki átok.
Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott
A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.
Az ifjú csodakapus mentette meg 94. perces földöntúli bravúrjával a Barcelonát
Joan García meccsről meccsre dörömböl a spanyol válogatott ajtaján.
Újabb testvérpár esett ki a Liu fivérek után, de így is folytatódhat a magyar sikersorozat
Az olimpia előtt nem minden rivális fekszik rá az Eb-re.
Történelmi tett kapujában a magyar válogatott, 12 év után újra jöhet a bravúr
A kontinenstornán 12 év után ismét sikerülhet az, amely eddig csak mindössze csak egyszer.
Nagyon letolták Szoboszlait Liverpoolban: "A mozdulata elfogadhatatlan volt, elbízta magát"
A liverpooli csapattárs szerint Szoboszlai Dominik hibája elfogadhatatlan volt a Barnsley elleni FA-kupa-meccsen, de hangsúlyozta: a magyar válogatottkapitány pontosan tudja ezt, és továbbra is a csapat egyik legjobbja ebbe
A Barcelona elkerülte a Real-féle égést a spanyol Király-kupában
A hatalmas mezőnyfölény ellenére sokáig izgulhattak a katalán drukkerek...
Bulvár
Ez Orbán Viktor mesterterve, ezzel végleg mattot adhat a Fidesz a Tiszának
Orbán Viktor végig ezt tervezhette.
Tinédzserek brutálisan meggyilkoltak egy 49 éves férfit, aki rá akart hajtani egyikükre, egy 16 éves lányra
A bűnügy nagy vitát kavart az Egyesült Királyságban, a kommentelők több táborra szakadtak.
Földindulás, új vezetője van Észak-Koreának, teljesen átalakul a világ
Sokáig csak suttogtak róla, most viszont egyre több a baljós jel: Észak-Koreában már nem Kim Dzsong Un lehet az igazi főszereplő.
Dulakodás a parlamentben, elkobzott földterületek – Mik is azok a Beneš-dekrétumok?
Több mint ezer hektárnyi földterület került állami kézbe 2019 óta Szlovákiában, miközben már csak a dekrétumok megkérdőjelezése is büntethető.
Lázár János: Magyar Péternek Dubajban van lakása; Tisza: Magyar Péternek nincs külföldi ingatlanja
Most már kölcsönösen vádolják egymást külföldi ingatlan birtoklásával.
Holtan találták a nőt, aki elsőként vádolta meg szexuális bántalmazással a híres ikreket
Az ikerpár és bátyjuk ellen Kate Whiteman után számos nő tett feljelentést, hogy bedrogozták, megerőszakolták őket.
Kincsvadászok: ezt találták egy pasaréti lakás garázsában, mindenki ledöbbent, amikor előkerült
A Kincsvadászokból már megtanultuk, hogy érdemes átnézni a pincéket, garázsokat.
Lázár János élő adásban szólta el magát, itt van Magyar Péter lakása, az egész terem ledöbbent
Lázár János élő adásban árulta el, hol van Magyar Péter lakása.
Nem a cukor a fő bűnös: ez terheli meg legjobban a hasnyálmirigyet
Sokan a cukrot tartják a hasnyálmirigy legnagyobb ellenségének, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Van egy sokkal kevésbé ismert táplálkozási tényező, amely a legnagyobb terhelést rója erre a létfontossá
Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz
Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós uta
Orbán Viktor 27 százalékos gázáremelésről beszélt a nyilvánosság előtt. Kiderítettük, minden megváltozik
Orbán Viktor miniszterelnök jelentős energiaáremelésről beszélt, a szakértő szerint nem is alaptalanul. Az új európai politika átalakíthatja a háztartások mindennapjait.
Ekcéma, pikkelysömör és egyéb bőr-betegségek: A bőrgyógyász szerint erre érdemes figyelni télen
Még jobban megnehezíti a krónikus bőrbetegséggel élők mindennapjait a cudar idő. A bőrgyógyász most elmondja, mire érdemes figyelni.
blogmorzsák
Előfizetéses csapdák: vajon neked is vannak felesleges kiadásaid?
Az előfizetéses rendszerek kényelmesek, mégis könnyen válhatnak láthatatlan pénznyelőkké.
Kivételesre sikerült a Cupra Formentor VZ5, a 280 kilométeres végsebesség csak a ráadás
Olyan bámulatos hangvilágot hoz létre a különleges kipufogórendszer, hogy mindenki megfordul utána.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






