Ezt olvasta már?

Csökkent az üzemanyagok ára

A Mol Nyrt. bruttó 7 és bruttó 3 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.

0

Izraeli turnéval indítja évadát a Pécsi Balett

Augusztus elején a 30. jubileumi Karmiel Fesztivál meghívására Izraelbe utazik a Pécsi Balett társulata. A turné keretében összesen öt jelentős városban mutatják be a Carment, az utóbbi évek egyik legsikeresebb koreográfiáját.


hirdetés

Az elmúlt 56 év alatt 28 országban járt a Pécsi Balett, Izraelben most turnéznak először.

„Sokszor hangsúlyoztam, hogy a Pécsi Balett önállósodása tánctörténeti, színháztörténeti esemény. Valójában most kezdem-kezdjük felfogni, hogy ez mit jelent. Most már tényleg szabadon teljesíthetjük missziónkat, utazhatunk, a tánc univerzális nyelvén képviselhetjük városunk és hazánk kultúráját, művészetét itthon és a nagyvilágban. A nagy szavak mögött immár tények sorakoznak. Az önállósodás hírére azonnal számos meghívást kaptunk, az izraeli turnét már február óta készítjük elő impresszáriónkkal. Fantasztikus boldogság látni, hogy telik a naptárunk… a legnagyobb örömömre végre leköthetek előadásokat, turnékat akár egy-két évre előre is. Hihetetlen…” - nyilatkozta Vincze Balázs Harangozó-, Imre Zoltán- és Seregi-díjas művész a Pécsi Balett igazgatója.

A társulat holnap hajnalban indul Izraelbe, de már az őszi turnét készítik elő. A teljes októbert Mexikóban töltik.

Új bemutatójuk A makrancos hölgy, mely szeptember 15-én a XI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó nyitó előadása lesz. A Shakespeare-komédia táncszínházi változatát a Pécsi Nemzeti Színházzal koprodukcióban hozzák létre. A koreográfus Földi Béla Harangozó-díjas művész, a Budapest Táncszínház művészeti vezetője.

 







0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kétmilliárd fölé ugrott az állami támogatás a hatvani sportcsarnokra

A kormány további 699 millió forintot hagyott jóvá a hatvani sport- és rendezvénycsarnok építésére, ezzel már meghaladja a...

Negyvenmilliárdot tettek félre azoknak a munkanélkülieknek, akik hajlandók vállalkozást indítani

Negyvenmilliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása" és az "Álláskeresők vállalkozóvá...

Cseke Katinka bombázóvá fogyott - Legfrissebb fotóin eszméletlenül jól néz ki

Cseke Katinka rengeteget fogyott, friss fotóit agyon dicsérik.

Erdogan: borzasztó a Hasogdzsi-gyilkosságot megörökítő hanganyag

A szaúdi hírszerzés egyik tisztségviselője "elszörnyedt" annak a hangfelvételnek a hallatán, amelynek tanúsága szerint szaúdi...

Gyengélkedik Németország és Japán gazdasága

Zsugorodást mértek a harmadik negyedévre. A japánok erre számítottak, a németeknél nagyobb lehet a szomorúság.

Kilőtt a magyar GDP - itt a friss adat

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,8, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok...

Kazincbarcikai iskolát választott a British Telecom

A sikeres diákok Debrecenben dolgozhatnak.

Eltűnt egy szentistváni lány

A rendőrség a lakosság segítségét kéri a felkutatásához.

Megérjük, hogy király lesz: 70 éves Károly herceg

Egy fél világ utálta meg, mikor elvált Dianától.

Dicsőség: nemzeti díjat nyert a Miskolci Egyetem

Nemzetközi döntőben a pályázat.

Elképesztő képeket készítettek a brit királyi családról - íme

Újabb képek kerültek nyilvánosságra a brit királyi családról.

Műsor közben szenvedett balesetet a Top Gear sztárja

Elkerülhetetlen volt a baleset, állítja a Top Gear műsorvezetője, Chris Harris, aki munka közben karambolozott a napokban.

0

Sport

Meghalt egy 12 éves magyar focistagyerek

Belehalt betegségébe egy fiatal magyar focista.

Megszólalt a mérkőzés közben elhunyt csornai focista menyasszonya

Megszólalt Sipőcz Tamás, a csornai futballpályán elhunyt sportoló párja, Nemes Mónika és exkluzív interjút adott.

Ronaldo új szerepben, labdaszedőként tűnt fel Djokovic vb-meccsén - videó

Átruccant Londonba az ATP-vb-re a Juventus portugál klasszisa.

Eldőlt, ki lesz az Eb-n a női kéziválogatott csapatkapitánya

Görbicz Anita visszavonult a nemzeti csapattól, míg Tomori Zsuzsa sérült.

Meghalt egy 12 éves focista fiú

Egész Újfehértó gyászol.

Nővérek, orvosok csapata vigyáz rá: óriási pénzeket öl a családja Michael Schumacher gyógykezelésébe

Gland Elképesztő pénzeket emészthet fel Michael Schumacher gyógykezelése.

2021-ig írt alá a Real Madrid új edzője

Mostantól hivatalosan is Santiago Solari irányítja a csapatot.

Cristiano Ronaldo már megint olyat művelt, amiért korábban is többször kiröhögték - Ezt nézze.

Torino Úgy tűnik, Cristiano Ronaldo (33) hiúsága tényleg nem ismer határokat! Az olasz Juventus focicsapatának portugál csillaga rengeteget foglalkozik a külsejével, saját fodrásza van, a legdivatosabb ruhákat és ékszereket hordja. Emellett a legmenőbb autókkal furikázik.

Megvan női kéziseink Eb-re készülő, 18 fős kerete

A BL-címvédő Győrből csak egy játékos került be a magyar válogatottba.

Megszületett az első gól a MOL Vidi új stadionjában

U15-ös tornával tesztelték az új arénát Székesfehérváron.

A  Liverpool focistája fogadási botrányba keveredett, Solari aláírt 2021-ig

Ibrát díjazták az MLS-ben, Federer és Anderson is nyert Londonban. Ez történt kedden.

Meztelen focista jelent meg Cristiano Ronaldo mögött

Az olasz válogatott játékosa akaratán kívül villantott egyet.

0

Bulvár

Ünnepelnek Majkáék: ˝El sem hiszem, hogy a mi kisbabánk...˝

Nagy eseményt ünnepelt Majka családja. Az egyik trónörökös, Marián hétéves lett a napokban. A műsorvezető el sem hiszi, hogy milyen gyorsan repül az idő. Még csak most született meg Marián, máris nagyfiú lett belőle. ˝El sem hiszem, hogy a mi kisbabánk, észre sem vesszük és nagyfiú lesz˝ - fakadt ki Majka.

Apró házikók tűntek fel az erdőben: senki sem tudja, ki készítette őket

A környékbeliek csak azt vették észre, hogy a környéken valaki több helyen is kis tündérházakat helyezett el.

Visszatér a politikába Orbán egyik nagy ellensége

Próbára lesz téve a dwa bratanki.

Lesz, akinek vissza kell fizetnie a decemberi nyugdíját

Az év vége felé gyakran felmerül a kérdés, hogy a nyugdíj vagy a korhatár előtti ellátás folyósítása melletti keresőtevékenység miatt az évből hátralévő időre szüneteltetni kell-e az ellátás folyósítását vagy sem. Ennek a szabályait mutatta be az Adózóna.

Öngyilkos lett a divat nagyasszonya, Rotschild Klára

Európa-szerte ismert divatdiktátor volt, aki a kor szinte minden ismert emberének tervezett ruhát, és nem mellesleg kitűnő üzletasszony is volt. A mesterséget  az anyatejjel szívta magába, ahogy ő mesélte, a szabászasztalon született. Bár évekig mellőzték, végül mégis diadalmasan visszatért a divatvilág élére, majd pokoli kínok között lett öngyilkos.

Így érkezik meg a tél

Kedden északnyugat kivételével a köd feloszlik, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a déli óráktól északnyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet. Északon néhol gyenge eső, zápor is előfordulhat. A déli, délkeleti szél megélénk...

Rossz hír érkezett a nyugdíjasoknak: megszólaltak Gyurcsányék

A kormány egy képviselői írásbeli kérdésre elárulta, hogy továbbra sem emeli a nyugdíjminimumot.

Minden nyugdíjas rosszabbul járhat novembertől

Novemberben jön ugyan a nyugdíjprémium, de az inflációs nyugdíjemelés korrekciója a január-augusztusi tényadatok tükrében elmarad. Mire számíthatnak a nyugdíjasok 2019. januárjában és a jövő évi emelés képes lesz-e ellensúlyozni az infláció romboló hatását? - a nyugdíjguru.hu megadta a választ.

A mutogatós néni újra az utcán: és villan is a cici

Hogy, hogy nem, már megint telibe látszik minden

Halálra késelte volt barátnőjét egy gimnazista az Örs vezér terénél

A budapesti nyomozók befejezték annak a gimnazistának az ügyét, aki a gyanú szerint megölte korábbi barátnőjét. Emberölés elkövetésével gyanúsítják.

Készüljünk: sötét anyag hatalmas vihara közeleg felénk

500 kilométer/szekundumos sebességgel halad át rajtunk a titokzatos matéria.

blogmorzsák

Időutazás a csomag­küldő Keravilltól a Merkúr szalonokig

Élménybeszámoló a szocialista retró világából űrutazó tv-macival és a gyújtás­kapcsolós sztorikról híres, pöfögő Trabantokkal.

Tanuld meg végre, milyen kaják illenek a legjobb vörösborokhoz

Mit mihez: bomba párosítások a bordói borokhoz - #BordóiNovember.

Taníts politikust facebookozni!

„Hivatalba lépésem első negyedévében már elég fontos platform volt a Facebook a magyar üzleti érában.“

Ez az ügy talán már a hatalomnak is ciki lehet

Azért az mégis elgondolkodtató, hogy ennyi idő után sincs vádemelés Czeglédy Csaba ügyében.

Ukrán gyerekek Kalasnyikovval

Sokkoló beszámoló látott napvilágot egy ukrajnai nyári táborról, ahol 8-12 év közötti gyerekek vettek részt alapozó kiképzésen.

Polt elzavarta az Európai ügyészséget

Inkább az oroszokkal dolgozik - milyen meglepő.

Németh Szilárd, tényleg ilyen ruhában kell koszorúzni?

Lenne sivalkodás, ha ilyet egy ellenzéki mert volna csinálni.

A szép bőr itt kezdődik

Könnyen lehet, hogy azért vannak bőrproblémáid, mert nem megfelelően tisztítod az arcodat. Mutatjuk, hogy csináld!

Hogy megértsd miért nem lesz nyugdíjad!

A következő évtizedek egyik legégetőbb társadalmi problémáját a nyugdíjak helyzete fogja kirobbantani.

7 női divat cikk, amitől a férfiak kifutnak a világból

Vannak olyan szettek, kiegészítők, amiket a nők imádnak viselni, a férfiak viszont elviselhetetlennek tartják.

Petike / Peti / Péter élete

Így lesz egy megfelelési kényszerben felnövő kisgyerekből nárcisztikus felnőtt.

4 bőrdzseki, ami nem hiányozhat a szekrényedből

Íme négy alapmodell ebből az emblematikus dzsekiből, amit érdemes a szekrényedben tartani.

0






0