Ezt olvasta már?

Az utolsó súlyos sérültet is hazahozzák Veronából

Hazahozzák pénteken Veronából az olaszországi buszbaleset utolsó súlyos sérültjét - közölte a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten sajtótájékoztatón. ...


Januártól már csak az új őstermelői igazolványok lesznek érvényesek

Januártól már csak az új, a fogyasztókat és a tisztességes termelőket védő őstermelői igazolványok lesznek érvényesek - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerdán az MTI-vel.


hirdetés

A tájékoztatás szerint már mintegy 190 ezer őstermelő megkapta az új, kártya alapú őstermelői igazolványát, további mintegy 100 ezer, még a régi típusú, papír alapú igazolvánnyal rendelkező őstermelőnek az év végéig kell igényelnie az új igazolványt kamarai jogviszonya folyamatos megőrzéséhez. Jövő januártól a vásárlók ugyanis már minden őstermelő adatait lekérdezhetik a NAK mobiltelefonos alkalmazásával vagy internetes portálján.

Az őstermelői igazolványról szóló, ez év január 1-jétől hatályos kormányrendeletnek megfelelően a 2016 előtt kiváltott, jelenleg még hatályos, papír alapú - barna színű - igazolványok ez év december 31-én hatályukat vesztik.

Ez mintegy 100 ezer őstermelőt érint. Közülük 37 ezer őstermelőnek van a 2017-2018-as évre érvényesített értékesítési betétlapja, amelyeket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) automatikusan töröl majd a nyilvántartásból. Erről az őstermelőt külön nem értesítik, és az intézkedésről hatósági döntés sem születik.

Az új igazolvány számos előnnyel jár: hamisítás ellen védett, mindemellett tartósabb, így öt évig hatályos. Az új típusú őstermelői igazolvány egyben adathordozó is, a Nébih nyilvántartásában szereplő összes, az őstermelőre vonatkozó adat elérhető a hatóságok számára a kártya adattároló chipjén.

A NAK őstermelői adatok lekérdezését lehetővé tevő okostelefonos alkalmazása és internetes felülete már 2016 szeptemberétől elérhető - tartalmazza a közlemény.








0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ilyen ítéletet mondott a magyar gazdaságról a hitelminősítő

Megerősítette változatlan stabil kilátással Magyarország "BBB mínusz/A-3" szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolását...

Bimbót villantott a leghíresebb celebnő: Mindenki láthatta a melleit: Fotó.

Kim Kardashian ismét felborzolta a kedélyeket a szexi fotóival: ezúttal a mellbimbóját tette közszemlére.

Nevet változtat a Hilton

Részvényeket vásárolnak vissza és március végén osztalékot fizetnek.

Megszívatta a Bajnokok Ligája a bukmékereket.

A topcsapatok közül szinte valamennyi hozni tudta magát, az ilyet pedig nagyon nem szeretik a fogadóirodák.

Országos bajnok a debreceni csapat!

A BL-ben indulhatnak.

Háromszor is elvetélt a BL-győztes kézilabdázó

Megrázó interjút adott a DR Sporten portálnak Christina Krogshede, a dánok 98-szoros válogatott, Bajnokok Ligája-győztes kézilabdázója....

Nagy fölénnyel győzne most is a Fidesz-KDNP

A Fidesz 48, az MSZP 19, a Jobbik 17 százalékon áll a biztos pártválasztók körében, rajtuk kívül csak a hat százalékot elérő...

Növekedésre számítanak az agrárvállalatok

Növekedésre számít az agrárvállalatok többsége, beruházási szándékuk is erősebb, mint a nem mezőgazdasággal foglalkozó cégeké, de...

Sok pénzt adnak kamatmentesen kölcsön lakás- és épületfelújításra

Két uniós program jelent meg pénteken, a magyar lakosság számára összesen 115 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre...

Sajtóértesülés: A német hírszerzés kémkedett külföldi újságírók után

A német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) 1999-től kezdve megfigyelt külföldi újságírókat - jelentette pénteken a Der Spiegel...

Kocsis: a baloldal történelmi bűnt követett el

Kocsis Máté egy interjúban azt mondta, az olimpia elárulását sokan sosem fogják majd megbocsátani a baloldali ellenzéknek. Szerinte a...

Gyorsan tudsz kereket cserélni? Akár az életed is múlhat rajta

Leállósávban átlagosan 20 perc a túlélési idő.

0

Sport

Orbán szerint lehet, hogy mégis lesz olimpiai Magyarországon

Az olimpiarendezésről szóló döntésen a népszavazásos "vitából odaérkező" budapesti olimpiai pályázatot "ronggyá verték volna",

Megmentettük Magyarországot a szégyentől - Orbán Viktor

A miniszterelnök szavai szerint "álomgyilkosság" történt a budapesti olimpiai pályázat ügyében.

Nagy bajba kerülhet a Real Madrid

Rangadót játszik a Barcelona és a Real Madrid is, így a forduló nagyon komoly kihatással lehet a bajnoki címre.

Íme Vettel és Kimi 2017-es gépe

A Ferrari is leleplezte a 2017-es konstrukcióját, amely az SF70-H nevet kapta, tisztelegvén az 1947-es év előtt, amikor is a márka legyártotta az első közúti sportautóját.

Kínos baki miatt égtünk a pólósorsoláson

Hallott már albán pólócsapatról? Nem? Nem is csoda, mert az Montenegró akart lenni, csak éppen rossz zászlót tettek ki.

Elfogyott a türelem: kirúgták az angol bajnok edzőjét

Kilenc hónappal a bajnoki címet követően a Leicester City csütörtök este hivatalosan is megvált Claudio Ranieritől. Mint ismert, a Rókák pocsékul szerepelnek a bajnokságban és az olasz mesternek annak ellenére sem volt maradása, hogy a City biztató eredményt ért el a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az első mérkőzésen Sevillában.  A Leicester legközelebb hétfőn játszik, Vardyék ekkor a Liverpoollal csapnak össze.

Djokovicnak beszólt a felesége

Kínos jelenetet csíphetett el Novak Djokovic hétmilliós rajongóbázisa. A korábbi világelső teniszező edzését videózta a felesége, Jelena. Djokovic az edzés végén szólt pár szót a rajongóihoz, majd elbúcsúzott, ám a Facebook Live bekapcsolva maradt. Jelena pedig azt mondta: "Hé, és a jómodor? Talán egy köszönömöt mondhattál volna nekem".  

Nem Deutsch került a lemondott Fradi vezér posztjára

A bizottság elnöki posztja novemberben üresedett meg, amikor a Ferencváros vezérigazgatója, Orosz Pál lemondott.

Cristiano Ronaldo magából kikelve üvöltözött

Cristiano Ronaldo nehezen vette tudomásul, hogy csapata 2-1-re kikapott a Valenciától a spanyol labdarúgó bajnokság keddi fordulójában.

Ronaldo nagyon magasan veri az európai mezőnyt

40 fejesgólt szerzett az elmúlt öt idényben a klubjában. A második helyezett Mandzukic tizeneggyel van lemaradva.

Felső kapufás bombagólt lőtt a magyar focista

A Bröndby-Lyngby tartalékbajnoki futballmeccsen Kalmár Zsolt parádés góllal járult hozzá csapata 3-1-es győzelméhez. A Bröndby magyar légiósa kölcsönben igazolt Dániába a német Leipzigtől.

A legszebb magyar úszólány alaposan dokumentálja a floridai edzőtábort

Az olimpiai bronzérmes Kapás Bogi Fort Lauderdale-ben edzőtáborozik, amiről rengeteg képet posztol, így mi is tudunk mindent.

0

Bulvár

"Mit képzeltek ti cigányok, azt hiszitek, hogy nektek mindent lehet" - földhöz akarta vágni a gyerekeket

Az ügyészség a férfit közösség tagja elleni erőszak bűntettével vádolja.

Mészáros Dóra: "K**va az, aki pénzért b***ik"

Mészáros Dóra, azaz Dorothy Black pornós egy interjúban vallott arról, hogy miért fejezte be a fiús jeleneteket, mit szól a párja a munkájához, milyen az otthoni szex és szerinte ki a kurva.

Bugyi nélkül napozik a tengerparton a 65 éves magyar celebnő: Fotó.

Dögös fotóra bukknatunk a 65 esztendős Cicciolina nyilvános Instagram-oldalán.

Hosszú Katinka abbahagyja, súlyos döntés a bukott olimpia miatt

Reagált a visszavont pályázatra az úszónő. A háromszoros olimpiai bajnok sorsdöntő lépésre szánja el magát.

Sarka Kata megmutatta új családját

Öten vannak a képen!

Demcsák Zsuzsa villantása még a híradóba is bekerült

Elképesztő, milyen sokan kíváncsiak arra, hogy a Mokka műsorvezetője mikor és mit villant.

40 milliós Botka-botrány: bíróság előtt a szegedi polgármester munkatársai

Kijelölték a bíróságot a Botka László szegedi polgármester több közvetlen munkatársa ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indított perben. Miután a szegedi bíróságok elfogultságot jelentettek, a Gyulai Járásbíróság tárgyalja majd az ügyet. A vádak szerint az önkormányzatnál éveken át - ahogy mondják - haveri alapon osztogatták a több százezer forintos parkolóbérleteket, ezzel pedig 40 milliós kárt okoztak a városnak. - számolt be róla a TV2 Tények című hírműsora. A vádlottak közt van a parkolási cég több vezetője mellett Mózes Ervin címzetes főjegyző, Solymos László alpolgármester és Kalmár Gábor, Botka László személyes kabinetvezetője is. 

Semmit sem vett az átlátszó ruha alá Nicole Scherzinger - volt mit nézni a vakuk fényében

Az fémes hatású darabot egyértelműen arra találták ki, hogy többet mutasson, mint takarjon.

32 év után vége. Détár Enikő nem csinálja tovább

Nézd, mire készül a színésznő!

Ez a gyönyörű szőke nő Pápai Joci felesége - Már 13 éve együtt vannak - Fotók

A Dal győztese kétgyerekes családapa, aki imádja feleségét.

Lókínzás miatt hívta az állatvédőket, de különös dolgot találtak

Az ijedt férfi hívta is az Rspca állatvédő szervezetet.

Tragédia Budapesten: A 4. emeletről ugrott a mélybe a fiatal férfi

Egy olvasó fotót küldött a helyszínről.

blogmorzsák

Klónoztatnád elhunyt kutyádat 30 millióért?

Egy Dél-Koreában működő biotechnológiai cégnél lehetőség van rá, hogy visszakapd elvesztett kedvencedet.

Gundel Takács olyat mondott, hogy egy egész ország belezavarodott

Érthetetlennek tűnő kifejezésekkel állt elő a volt tévés az olimpiai vitában.

Íme, a világ legbéketűrőbb embere!

Még mindig egy Black Friday-es vásárlása miatt szív, és így akad ki: "Elnézést, de tovább ezt nem tudom tétlenül nézni!"

A kormány sikamlós mozgása győztes taktika is lehet

Aktivistákból nem lesznek politikusok, ha megfélemlítik őket.

Kamu vizsgálatok szerepelnek a kartonomban!

Utána lehet-e járni, bele lehet-e tekinteni ezekbe az előzményekbe?

Mi lesz a Momentum sorsa?

Sikerül-e a mozgalomnak kivezetnie az országot a "hamis" nemzettudatból?

Panel vagy tégla? Melyiket válasszuk?

Hitek és tévhitek, összehasonlítás.

Ilyen azonnal kell!

Nem csoda, ha ezt váltja ki belő­lünk ez a végtelenített formában tovább építhető puzzle.

Húsz mondat a Heti Hetesről

„Perverz, pártszagú feketemise.“

Boldogságtippek az otthonunkhoz

Néhány lakberendezési praktika, hogy mindig örömmel töltsön el a hazaérkezés!

A legjobb kávé, amit valaha is ittál!

Nem átverés, tényleg egy pofonegyszerű titok.

0






0