Ezt olvasta már?

0

Játszva segítettek a Rátgéber Akadémia játékosai

„Játssz, cserélj, segíts!” címmel jótékonysági kosárdélutánt rendezett a Rátgéber Akadémia január 28-án a Lauber Dezső Sportcsarnokban.


hirdetés

A több száz fős kosaras rendezvényen a főszerep a közös játéké és alkotásé volt, melyben részt vettek a Rátgéber Akadémia óvodásai, a kis- és nagykamasz kosarasok és a PEAC-PÉCS élvonalbeli játékosai is.

A Rátgéber Akadémia kosaras délutánján a legkisebbeket sorversenyekkel, kézműves foglalkozásokkal és közös játékkal, míg az idősebb korosztályokat streetball versennyel és egyéni feladatokkal várták a jótékonysági délután szervezői. Az Akadémia felhívására rengeteg szülő és gyermek hozta el kinőtt, nem használt sportfelszerelését, a jótékonysági ruhavásáron sokan válogattak a mások által felajánlott sportruhákból. A gyerekek új edzőfelszereléseknek örülhettek, a szülők pedig felajánlásaikkal támogathatták a pécsi Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítványt. Az Alapítványnak végül 134.600 forint adomány gyűlt össze a délután folyamán.

A rendezvényen részt vettek a PEAC-PÉCS felnőtt játékosai is, a gyermekek és szüleik pedig egyéb ajándékok mellett tiszteletjegyet kaptak az élvonalbeli csapat soron következő rangadójára a ZTE ellen.

Az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Alapítványról

Az egész Dél-Dunántúlról (Tolna, Somogy, Baranya) és Zala megyéből is a Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinika Onkohematológiai Osztályára kerülnek a daganatos, leukémiás és hasonló betegségekkel küzdő gyermekek. Ez a központ a hét magyarországi gyermekonkológiai centrum egyike, ahol évente 30-40 újonnan diagnosztizált rosszindulatú daganatos, illetve leukémiás gyermeket kezelnek. Az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítványt 2011-ben a szóban forgó osztály munkájának segítésére hívták életre.







0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Így kezdett új életet Gregor Bernadett: bátor lépésre szánta el magát

A nemrégiben gyakorlatilag teljesen új életet kezdő Gregor a munka mellett minden idejét kisfiának, Álmosnak szenteli...

A fiatalok közel felének van megtakarítása egy felmérés szerint

Minden ötödik fiatal a hónap végén megmaradt pénzt félreteszi.

Szülei után kutat Gerard Butler

Leégett kaliforniai otthona mellől jelentkezett be a hollywoodi sztár, Gerard Butler. A sztár csak pár szót mond a felvételen, utána...

Tragédia Isaszegen - Halott gazdija mellől rohant világgá Willow

Hőkamerákkal és drónnal is keresik azt a sokkos állapotban lévő kutyát, aki tegnapelőtt tragikus kimenetelű autóbaleset részese volt a...

Újabb óriáscég szemelte ki Debrecent

Holografikus 3D-s szemüveggel növelné szolgáltatásainak hatékonyságát a magyarországi Leadec Kft. - erről a nemzetközi cég magyar...

Esküvőjére készült a csornai meccsen meghalt focista

Ahogy arról portálunk is beszámolt, félbeszakadt a Csorna-Lébény megyei első osztályú mérkőzés, mert a Csorna 28 éves játékosa,...

A magyar labdarúgás aranykorának emléket állító kiállítás nyílt Barcelonában

A magyar labdarúgás aranykorának, az Aranycsapatnak, valamint Puskás Ferenc, Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán spanyolországi...

Újraosztják a lapokat

A magyar vállalatok lehetőségeiről a digitális forradalom, az Ipar 4.0 fontosságáról, beszélgettünk Vityi Péterrel, az IVSZ Szövetség...

Újabb csoda Felcsúton

Orbán Viktor felcsúti futballalapítványának rekord összegű, 5,4 milliárdos tavalyi tao-programja 2018 júniusában 9 milliárd forintra...

Felismered a 67 éves Cicciolinát? Sokat mutató ruhában tért vissza a képernyőre

Cicciolina A Konyhafőnök VIP-ban tért vissza a képernyőre.

0

Sport

A Bayern sztárja felpofozta az őt kritizáló szakkomentátort

Franck Ribéry nehezen viselte a Dortmund elleni vereséget.

A Red Bull tanácsadója szerint Ocon a Mercedes miatt ütötte ki Verstappent

Helmut Marko előállt egy összeesküvés-elmélettel a Brazil Nagydíj után.

A Fradi focicsapata Pogbával erősíthet

Egyelőre próbajátékra érkezik Rebrov csapatához.

Kiszivárgott az Aranylabda-szavazás állása, Ronaldo nincs a top3-ban

Egy francia újságíró, Eric Mamruth szivárogtatta ki a jelenlegi legjobb hármat a Twitteren.

Gyereket vár a női kéziválogatott játékosa, kimarad az Eb-keretből

Hornyák Dóra hónapokra felhagy az élsporttal, Kim Rasmussen szerint megtalálják a megoldást.

Sipőcz Tamás a pályán esett össze: kedvese végignézte a focista halálát

Csorna Van-e annál fájdalmasabb, amikor a szerelmünket, életünk értelmét a szemünk láttára veszítjük el? Az egyik pillanatban még minden a legnagyobb rendben, aztán a következő másodpercben bekövetkezik a szörnyű vég... Nagyon nehéz, szinte lehetetlen megérteni és elfogadni Sipőcz Tamás (28) tragédiáját.

Döntött a Real, ki legyen az edző

Solarit csak két hétre nevezték ki Lopetegui kirúgásakor.

Gyászol Szeged, elhunyt Szalai István

Elhunyt Szalai Dzsínó István a szegedi labdarúgás egyik meghatározó alakja, 73 éves volt.

Edző ennyire jól még nem kezdett a Real Madrid történetében

Santiago Solari úgy kezdett a Real Madrid kispadján, ahogy előtte senki a klub 116 éves történetében.

Rég nem látott mélységbe taszította Mourinho a Manchester Unitedet

A városi derbit nagyon simán bukta a United a City ellen, de van ennél rosszabb is.

Ronaldo segített a Juvénak Higuaín büntetőjénél

Nem a portugál védte ki, de döntő szerepe volt abban, hogy nem ment be.

0

Bulvár

Elképesztően lefogyott: Ennyi kilót adott le Sarka Kata

Sarka Kata Instagram-oldalát az utóbbi hónapokban elárasztották a konditermes és futóversenyes fotók. Az sem titok, hogy a nyár folyamán nagyon lefogyott, de továbbra is keményen edz, hogy formában tartsa magát. Elárulta, hogy pontosan hány kilótól szabadult meg helyes étkezés és rendszeres sport segítségével: "Nyár elején sikerült 8 kilótól megszabadulnom" - írta legutóbbi bejegyzésében a kétgyermekes anyuka. Bomba formában van!

A legegyedibb szövegek kutyás táblára a kapura

Vigyázz, a kutya harap! lejárt lemez. Ennél sokkal egyedibben is figyelmeztetheted a hozzád érkezőket, hogy a portádat egy hűséges társ védi.

Kolumbiai drogmilliárdokat mostak Magyarországon tisztára

Kolumbiai drogok nyugat-európai terjesztéséből befolyó milliárdos összegeket mosott tisztára az ügyészség szerint az a több tucatnyi vádlott, akinek a büntetőpere kezdődött a Fővárosi Törvényszéken.

Közalkalmazotti bértábla 2019

A közalkalmazottak havi munkabérüket a közalkalmazott bértábla szerint kapják. Ennek lényege, hogy különböző szorzókat állapítanak meg az alapbérhez. Ez a szorzószám függ a közalkalmazott jogviszonyban eltöltött évek számától és ez alapján növekszik is. Ebben a cikkben a 2018-as számok szerepelnek, de amint megvannak a friss információk módosítani fogjuk.

Láttad már Bruce Willist hajjal? Rá sem ismersz így

Bruce Willist az utóbbi években szinte csak kopaszon lehetett látni. Annyira megszoktuk ilyen kinézettel a színészt, hogy azt talán el is felejtettük, hogy egykor dús haja volt. Nem ugrott be a kép? Nem tudod elképzelni őt hajjal? Akkor most megmutatjuk, hogy milyen volt sok-sok évvel ezelőtt.

10 emberből 2 szúrja ki: te megtalálod a telefont ezen képen?

Ismét egy kis fejtörésre invitálunk, amelyben ezúttal egy mobiltelefont kell megtalálnod a mintás szőnyegen elrejtve.

Meglepő dolog derült ki Tóth Andi X-Faktoros győzelméről

Sokan nem is tudják, hogyan szakadt meg az X-Faktor egykori győztesének és mentorának kapcsolatának.

8 ember, aki génhibának köszönheti különleges külsejét - Mindenki ámul a szépségükön

Egy-egy apró rendellenességnek köszönhetik különleges megjelenésüket.

Magyarországon ilyen talán a rendszerváltás óta nem volt - mégis mi történik a forinttal?

3-4% közötti infláció és ténylegesen nulla bankközi kamatok mellett a forint nem tud gyengülni. Wow! Erre nem sokan fogadtak volna.

Sokkoló videót tett közzé a magyar rendőrség

Statisztikai alapon nagy baj történhet önnel, ha megnézi.

blogmorzsák

Mi van a munka­undor mögött?

A motiválatlanság, kiüresedettség érzése lehet átmeneti, de tartósan is megmaradhat. Milyen okok vezethetnek a munkaundorig?

Az olimpia kísérlet-e a nemzetközi elszigetelődés feloldására?

A momentumos népszavazás után kormányunk már nem látványosan készül az olimpiára, hanem apránként.

Bunyó karácsonyig: mi lesz a techpapírokkal?

A korrekció korrekcióját látjuk az elmúlt két hétben, az októberi mélypontról a Dow Jones már nyolcvan százalékot dolgozott le.

Az első Kínai Nemzetközi Import Expó

Az eseményen Magyarország is felállított egy országpavilont, amit a magyar kormányfő nyitott meg.

Ők adósak az egymilliós kampánypénzzel

Itt a kamujelöltek feketelistája.

Kitiltották a melósokat egy budapesti "all you can eat" étteremből

A vendéglátó hely már a bejáratánál jelzi, hogy van, akiknek tilos a bemenet.

Kisajátíthatja a haza és a nemzet fogalmát a jobboldal?

Vajon hogyan viszonyult a mindenkori baloldal a hazafisághoz?

Határátkelőként nem leszel egyenrangú

Akár több évtized külföldi lét sem feltétlenül jelenti azt, hogy sikerül beilleszkedni az adott országban. Szomorú levél Kanadából.

6 tipp, hogy hatékonyan dolgozz nyomás alatt is!

Íme 6 tipp, ami neked is ismerned kell.

Van kiút az online elszigeteltségből

Kevesebb mint 10 alkalommal hagyta el a lakását 7 év alatt. Most hozzá hasonló függőknek segít.

Két új lakó költözött a villába

A tegnapi részbe besűrítettek min­dent, amit lehet, kiköltözés, beköltö­zés, kiválasztás, és persze szivatás.

10 tipp a spóroláshoz

Néha a legnehezebb dolog a megtakarításban az, hogy hogyan kezdjünk neki.

0






0