Ezt olvasta már?

0

Javítaná a régiós foglalkoztatás helyzetét a PTE

A Pécsi Tudományegyetem, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. alkotta konzorcium összesen 642 millió forint, 100 %-ban vissza nem térítendő támogatást nyert az Európai Uniótól.


hirdetés

A projekt célja a Pécsi Tudományegyetem bázisán a 21. század követelményeinek megfelelő komplex, a verseny-, a civil, és az állami szféra szereplőivel együtt, hálózatos formában működő kutatás-fejlesztési, innovációs, technológia transzfer és hasznosítási rendszer kifejlesztése és működtetése, a gazdasági és társadalmi fejlődést megalapozó nemzetközileg versenyképes tudásbázis létrehozása, a hazai és nemzetközi szinten hatékony tudás- és technológia-transzfer együttműködések előmozdítása, az eredményeket intenzíven hasznosító, innovatív vállalatok régiós szerepvállalásának támogatása. A Pécsi Tudományegyetem stratégiai célja, hogy Magyarország első vállalkozó tudományegyeteme legyen, melynek fő bázisát az innovációs és vállalkozásfejlesztési feladatokkal kibővülő Szentágothai János Kutatóközpont szolgáltatja.

A szakmai munka a konzorciumi partnerek összehangolt tevékenységeinek sorából épül fel. Ennek nagyon fontos része a vállalati kapcsolatok révén az egyetem szellemi termékeihez, K+F tevékenységéhez kapcsolódó hálózat kialakítása. A projekt fő bázisa a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja. A stratégiai célkitűzés a „Triple Helix” modellnek megfelelően a Dél-dunántúli régió gazdasági-társadalmi fejlődésének elősegítése, a régió szereplőinek bekapcsolása a nemzetközi tudományos és gazdasági vérkeringésbe. A konzorcium célja továbbá, hogy erősítse az egyetemi – versenyszféra – állami szféra – civil társadalom közötti együttműködést, interakciót annak érdekében, hogy a tudományos kutatások választ adhassanak valós társadalmi-gazdasági problémákra, kihívásokra. Az intézményi technológia transzfer szolgáltatási rendszerének fejlesztése a gazdaságélénkítő hatásával hozzájárul a hosszú távú foglalkoztatási célok megvalósításához. A projekt hatására, a gazdasági szereplők és az egyetem közötti együttműködések hatására képzettebb, a munkaerő-piaci igényeknek jobban megfelelő munkaerő jön létre, mely által bővül a régiós foglalkoztatás és javul a régió gazdasági versenyképessége is. Az innovatív gazdaság fejlesztése pedig munkahelyteremtő képességén keresztül önmagában javítja a régiós foglalkoztatást.

A projekt nyitórendezvényét 2015. szeptember 4-én tartották a Szentágothai János Kutatóközpontban.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Hatalmas fába vágta a fejszéjét a kormány - Éppen ott, ahol a legnehezebb a helyzet

Két megyében mintaprogramot indít a kormány azért, hogy támogassa a munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak elhelyezkedését....

Ennél pocsékabbul aligha kezdődhetett volna el a hét

Hétfőn erős hidegfront robog át felettünk, ami éjszaka sokfelé okoz esőt, és nagy területen viharossá fokozódik az északnyugati...

2020: elektromos győzelem a dízel felett?

A Leasing Options kérdőíve alapján már nem kell sokat várni, míg megtörténik a sokak által mérföldkőnek tartott értékesítési...

Felmérés: a megkérdezettek több, mint a fele szerint a Sargentini-jelentés a kormány ellen szól

A megkérdezettek 51 százaléka szerint a kormányt ítélte el a Sargentini-jelentés, és csak 28 százalék szerint Magyarországot - derül ki...

Még sosem kerültünk ilyen közel egy aszteroidához

Sikeresen landoltak a Rjugu aszteroidán a japán Hajabusza2 kis kutatóroverei, és már képeket is küldtek a Földre.

Ezekre a filmekre voltak kíváncsiak legtöbben a hétvégén

A gótikus ifjúsági horrorregényből forgatott A végzet órája című filmre volt kíváncsi a legtöbb észak-amerikai mozinéző.

Mi okozhat hüvelyi fájdalmat?

Dr. Hernádi Balázs, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza beszélt a problémáról. A hüvelyi és alhasi fájdalmat...

Pécsi Ildikó reménykedik: még mindig küzdenek a férje egészségéért

Szűcs Lajos egyes információk szerint még mindig nem százszázalékos. Felesége reméli, hogy 50. házassági évfordulójukra teljesen...

Hirtelen az éves mélypontjára zuhant a gazdasági optimizmus

Két hónappal a történelmi csúcsa után nagyjából az egy évvel ezelőtti szintjére csökkent vissza a GKI konjunktúraindexe.

100 éve utolsó napjait élte az ezeréves ország

1918 szeptemberében az első világháború kritikus szakaszába érkezett. Az év elején még fellélegző központi hatalmakra hirtelen három...

Nagy titkot őriz Lázár Jánosék kastélya

Belenézhettünk a részvénykönyvbe: körmönfont jogi trükközés megy a volt miniszter üzleti körében.

0

Sport

Egy amerikai tehenészfiú birkózta le a verhetetlennek hitt orosz óriást

A Karelin-Gardner sztori az egyetemes sport egyik leghihetetlenebb története. Ahogy Gardner egész élete az.

Földbe döngölte Szlovákiát a magyar válogatott

Az első negyedben annyi pontot szereztek a mieink, ami egy egész meccsre elég lett volna.

Nem a csapata miatt nehéz beválogatnia Dzsudzsákot Marco Rossinak

Egy nyílt levélben még lehet csúsztatgatni, de a pályán sokkal nehezebb lesz mindenkivel elhitetnie, hogy ott a helye a válogatottban.

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott Luka Modric

Fizethet is egy csinos összeget a világbajnoki ezüstérmes.

Ezt a mezt tényleg komolyan gondolta az 1860 München?!

Az 1860 Münchennél bevett szokás, hogy a klub egy különleges mezzel készül az Oktoberfest idejére, és ez idén is így volt.

Joshua ezúttal is KO-val védte meg vb-címeit

A nehézsúlyú bokszvilágbajnok álmosan kezdett, de a hetedik menetben kiütötte Povetkint.

Anthony Joshua kíméletlenül kiütötte Alekszandr Povetkint - videó

A meccs féléig érett a meglepetés, ekkor váltott a brit.

Nem ússzák meg. Ez várhat a Miskolcon verekedő szlovákiai huligánokra

Miskolc Ijedt tekintetű gyerekek, remegő szülők, botrány még vasárnap is indulatosan beszéltek a szemtanúk a DVTK JegesmedvékZvolen (0-5) hokimeccsen kirobbant balhéról.

A Szeged a kézi BL-ben, a Vidi a Magyar Kupában szerepel - sportmenü

A női kosár-vb és az asztalitenisz-Eb is a tévében.

Kézilabda-BL: a MOL-Pick Szeged legyőzte az előző kiírás döntősét!

Óriási meccsen, négygólos hátrányból visszakapaszkodva verte a magyar bajnok a Nantes-ot.

0

Bulvár

Társasházkezelők: új világ jön 2019-től

A Vállalkozói Tudástár szakértői cikkében a 2019. január 1-től hatályos fontos változásokra és az azokkal járó kötelezettségekre hívja fel a figyelmet Soósné dr Gáspár Gabriella ügyvéd.

Egy tányér gulyásleves miatt rúgták ki a MÁV egyik dolgozóját

Állítólag feketén adott ki egy tányér gulyáslevest a Budapest-Varsó vasútvonalon a büfés.

Rettenetes hideg télre számíthatunk: ez az oka

A Meteorológiai Világszervezet közlése.

Egy amerikai tehenészfiú birkózta le a verhetetlennek hitt orosz óriást

A Karelin-Gardner sztori az egyetemes sport egyik leghihetetlenebb története. Ahogy Gardner egész élete az.

Megdöbbentő dolgot derítettek ki a bolti joghurtokról

Ráadásul a legszomorúbb, hogy pont a gyerekeknek szánt joghurtok a legrosszabbak.

Megszólalt a boncmester, aki megvizsgálta Diana holttestét

Terhes volt? Megúszhatta volna az ütközést?

A nap képe: Egy katonai BMW M4

Na jó, a terepmintás matricázást leszámítva nem sok köze van a katonasághoz a 20 collos Strasse felnikkel szerelt 431 lóerős bajor sportgépnek, ám elég ennyi változás ahhoz, hogy az utcán minden tekintetet magára vonzzon.

4 helyesírási hiba, amit a legtöbben elkövetnek

A helyesírás régóta vitatott téma. Valakinek érzéke van hozzá, míg valakinek sok-sok olvasás és tanulás hatására javul a helyesírása. Persze, a számítógépes helyesírás-ellenőrző programok korában felmerül a kérdés, hogy fontos-e egyáltalán. Mindenesetre mutatunk néhány tipikus hibát, amelyet nagyon sokan elvétenek. Te köztük vagy?

Igen, ezért választották őt a világ legszebb mellű nőjének

Kevesen tudják, de 2017-ben a People magazin olvasói Emily Ratajkowskit választották a világ legszebb mellű nőjének. A szépséges modell azóta is mindent megtesz, hogy rászolgáljon a címre.

"Ha nagy sz@r kerül a palacsintába, az egész Fidesz-vezérkar egy órán belül eltűnik az országból"

Jó eszköznek látja Orbánék ellen, ezért szorgalmazza aktívan hazánk Európai Ügyészséghez való csatlakozását Herczeg Zoltán. Az ismert divattervező nem csupán aláírta az erről szóló kezdeményezést, de a gyűjtésbe is be fog segíteni Hadházy Ákosnak.

Melyik angyal vigyáz rád? Csodásan szép teszt következik

Melyik angyal vigyáz rád? Melyik arkangyalt küldi Isten a leginkább a segítségedre? Ki az, akitől bátran kérhetsz, aki jóban, rosszban támogat most téged? Válaszolj a kérdésekre, és különleges angyali üzenetben lehet részed. Csodásan szép teszt következik. Lélekmelengető információk következnek. Felkészültél a játékra?

Nagyon durva lesz a hétfő hajnal

A meteorológus szerint nem túlzás azt állítani, hogy vízszintesen fog esni az eső.

blogmorzsák

Rockkoncertek, melyek tragédiával végződtek

Elképesztő szervezési hibák, szélsőséges időjárás, hanyagság, terrortámadás: a rocktörténelem legtragikusabb koncertjei.

Miért maradnak együtt és miért szakítanak a párok?

Nincs optimális párkapcsolat. Talán nem is lesz.

Ki a fene az a Spurizsaru?

A szexmotorosok megmondják. Őrült vadulás, az év legjobb magyar dalai.

Rozmaringos grillcsirke sörösdobozon

A madár garantáltan nem ázik a saját levében, de a sör áldott gőze elegendő párát biztosít, hogy ne száradjon ki.

A kérdés nem az, hogy jó iskola -e a Budai Nagy Antal Gimnázium

Hanem, hogy miért kell megnehezíteni az ott tanító pedagógusok dolgát.

A Brexit nem zárul le március 29-én

Csak egy pénzügyi megállapodás fog születni Nagy-Britannia és az EU között.

Lana Del Ray tízperces új dalt és klipet mutatott be

A kritikusok szerint világsláger.

Milyen szolgalelkű, megalkuvó néplélek uralkodik ebben az országban?

A leggyalázatosabb válaszok érkeztek egy hazai felmérés egyik kérdésére.

Ennek az apácának négy unokája van

Miután meghalt a férje, Barbara pályára állította a két lányát, majd kolostorba vonult.

Így cselezz a buda­pesti repülőtéren

Spórolj időt és pénzt már az utazás elején. Gyémánt Balázs világutazó saját kárán tanult tippjei és trükkjei.

Facebook - a te bulvárod

Csak rajtad áll, mit látsz a Facebook faladon! Nem hiszed?

A migráns és a kovászos uborka

A magyarok megszokták, hogy pa­rancs­ra valakit gyűlölni kell.

0






0