Ezt olvasta már?

0

Javuló körülmények a komlói kutyatelepen

Az év végéig átalakítják, bővítik és felújítják a komlói kutyatelepet. Az Agrárminisztériumtól nyert ötmillió forintos pályázati támogatásból befedik és hőszigetelik a kutyák kenneljeit és utat is építenek a telepen.

A mecsekjánosi városrészben lévő kutyatelepet, hivatalos nevén hatósági gyepmesteri telepet a Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás tartja fenn és üzemelteti. Az egész környékről, vagyis a komlói kistérség mind a 21 településéről fogadja a gazda nélkül maradt vagy kóborló háziállatokat, többségében kutyákat. A telepen az állatok etetése, gondozása és szükség esetén orvosi ellátása mellett, a Komló Állatvédő Egyesület segítségével, az örökbeadásukról is gondoskodnak.

A következő hónapokban jelentősen javulhatnak a körülmények, köszönhetően az Agrárminisztérium kifejezetten az ilyen típusú ebrendészeti telepek számára kiírt pályázatának, amelyen közel ötmillió forintot nyert a város. A pénzből a telepen lévő tizenkét kennel kifutója fölé a napsugárzás és az eső ellen védő árnyékoló szerkezet készül, a zárt részek tetőszerkezete pedig hőszigetelést kap. Megépül egy új kennel, növelve a hely befogadóképességét.

A kenneleken belül a kutyaházakra forgópántos lengőajtókat szerelnek, a külső kerítést pedig szeparáló ajtókkal bővítik. Utóbbi feladata, hogy a veszélyes és agresszív állatokat a kerítésen kívülről lehessen etetni. Továbbá a mostani köves földút helyett aszfaltburkolatot kap a telep főépületéhez vezető kiszolgáló út. A támogatási szerződés megkötése már folyamatban van, a befejezési határidő az év vége.

„A telepre átmeneti állomásként tekintünk, ahonnan ezek az állatok egy második esélyt kapva új gazdához tudnak kerülni. Ebben nagyon sokat segít a Komlói Állatvédő Egyesület, akik az örökbefogadásokat szervezik. Méghozzá olyan hatékonyan, hogy az elmúlt egy évben mindössze két kutyát kellet elaltatni (agresszív, antiszociális viselkedés miatt), ami komoly csökkenés a korábbiakhoz képest. Az önkormányzat részéről a megfelelő feltételek biztosításával tudjuk támogatni őket” – mondta Polics József polgármester. Hozzátette, kifejezetten büszke arra, hogy az egész országban összesen négy város nyert a mostani pályázaton, köztük Komló.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Trump vasárnap is hoppon maradhat az iráni békével

Az irániak egyelőre nem írnának alá semmit.

Elbocsátott hetven embert a palesztinokat segélyező Unrwa, mert azok Izrael szerint kapcsolatban állnak a Hamásszal

Az Unrwa szerint az elbocsátások a menekültek biztonságát és védelmét fenyegető kockázatok csökkentése érdekében történtek meg

Öt napon át temetik Trump esküdt ellenségét, de vasárnap már fellélegezhet a világ

Az amerikai-iráni háború kirobbanásakor likvidálták az iszlám diktátorként elhíresült Ali Khamenei ajatollahot február végén, a...

A sövények rettegett pusztítója ellenfelére akadt

A selyemfényű puszpángmoly ellen nem igazán működnek a biológiai megoldások, de a természetes ellenségek hatásosnak bizonyultak.

A volt űrügyi biztos sem ezt várta a Fidesz kongresszusától

Ferencz Orsolya szerint meg kell szabadulni azoktól, akik hozzájárultak a hatalmas vereséghez.

14 évesen az ország kedvence volt, ma egy szabadkai gyárban dolgozik – Mi lett Utasi Árpival és a többi elfeledett tévésztárral?

A kétezres években a magyar televízió futószalagon gyártotta a hírességeket. Fiatalok, addig teljesen ismeretlen civilek feküdtek le este,...

A csontsoványság lett a legnagyobb státuszszimbólum? Így lett újra divat az éhezés

Míg pár éve még a telt idomok hódítottak, ma zörgő csontú celebeket látunk a címlapokon.

Döbbenetes hiba a világbajnokságon, a FIFA is elismerte – mindenki csak találgatott

Fontos helyzetben történt váratlan hiba a világbajnokság csoportmérkőzésén.

A világ leghíresebb színésznője váratlanul felbukkant a foci-vb-n, nem a szülőhazájának szurkolt

Milliók sóhajtottak fel, ahogy meglátták a lelátón a foci-vb-re érkezett színésznőt.

Figyelmeztetés minden közös képviselőnek: ez a hiba bíróságra vihet

A társasházi közgyűlésekről sokan saját döntésükből maradnak távol.

Botrány a kamerák előtt: az Exatlon sztárját váratlanul arcon ütötték

Az Exatlon sztárja megszokhatta a kiélezett helyzeteket, de ami most történt, arra még ő sem számíthatott.

Ennyi cég tervez új munkatársakat felvenni: itt a friss felmérés

2026 harmadik negyedévében a magyar munkáltatók 33 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 18...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

0






0