Ezt olvasta már?

0

Javult a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatottsága az elmúlt években

A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatottsága az elmúlt években egyre kedvezőbb volt, de a cégek továbbra sem használják ki a lehetőségeket ezen a területen - közölte a Profession.hu állásportál kedden az MTI-vel.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2017-2020 között, 3 év alatt csaknem 5 százalékponttal csökkent a munkanélküliségi ráta a megváltozott munkaképességűeknél.

A Profession.hu szerint a tapasztalat hiánya akadályozhatja a megváltozott munkaképességű emberek nagyobb arányú alkalmazását, ugyanakkor az őket foglalkoztató vállalatok kétharmada pozitívan nyilatkozott a közös munkáról, 31 százalékuk nem tapasztalt különbséget a többi munkatárshoz képest, negatív tapasztalata a munkáltatók mindössze 1 százalékának volt.

A kutatásába 291 céget vontak be: 86 százalékuk az üzleti szférában, 8 százaléka állami, míg 6 százaléka a civil szférában aktív. A felmérésben a mikrovállalkozástól a multinacionális cégig képviseltetik magukat a munkaadók. A megkérdezettek 54 százaléka budapesti, míg 46 százaléka vidéki székhelyű cég.

Megállapították, hogy azok a magyarországi cégek, amelyek alkalmaznak megváltozott munkaképességű munkaerőt, 39 százalékban a rehabilitációs hozzájárulás fizetése alóli mentességet és az egyéb gazdasági előnyöket említették motivációként. A cégek 25 százalékánál játszott közre személyes érintettség, 19 százalékuknál társadalmi felelősségvállalási szempontok, míg 7 százalékukat ösztönözte más cégnél látott jó gyakorlat.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A téli Balaton legszebb titka: adventi csodavilág vár ezen a vidéken decemberben, látni kell

A Balaton nem csak nyáron csábító. Idén télen varázslatos karácsonyi programok várnak rád is a Badacsonyi Borvidéken.

Gulyás Gergely: jövőre 936 ezer forint lesz a pedagógus-átlagfizetés

Tovább emeli a kormány a pedagógusok bérét, jövőre 936 ezer forint lesz az átlagfizetésük – közölte a Miniszterelnökséget vezető...

Bő egy éve történt Horváth Éva sorsfordító motorbalesete: videóban mutatta meg, hogy van most

Horváth Éva hónapok óta tartó rehabilitációjának itt az eredménye.

Súlyos baleset történt az M1-esen, óriási a torlódás

Aki csak teheti kerülje el ezt a szakaszt!

Ajándéközönnel és különleges programmal várják a kutyabarátokat a Városligetbe: jön a Mikulás Falkaséta

Az esemény egyik fénypontja az Inda Press Kiadó gondozásában megjelent "Ismerd a kutyád!" című könyv bemutatója lesz.

Kikerültek a fotók a borzalmak házáról, Jeffrey Epstein otthonából, ahol a szexrabszolgái dolgoztak – videó

Nyilvánosságra hozták a Jeffrey Epstein egykori karibi magánszigetéről készült fotókat és videókat. A Virgin-szigeteken található...

Óriási változás jön a mézeknél, gyümölcsleveknél és tartós tejtermékeknél

A kormány véleményezésre bocsátotta a Magyar Élelmiszerkönyv jelentős módosításait, amelyek elsősorban a mézek és gyümölcstermékek...

"Szeretünk Bruce Willis, sosem felejtünk el": Hír jött, sírós, nehéz ezt feldolgozni

Bruce Willis állapota súlyosbodik: afázia és visszavonulás.

Nem kell Demogorgon ahhoz, hogy lázadjon a Stranger Things sztárja

Sokat kellett várni a Stranger Things rajongóinak a sorozat ötödik és egyben záróévadára, most azonban eljött az idő. A közelgő...

Listát állítottak a 2026-os parlamenti választásra a romák

A CiKöSz képviselői egy ponton kivonultak a teremből.

Időjárás: jóval hamarabb jön az igazi tél, szakaszosan vált át havazásba. Ekkor ér ide

Itt a nagy téli időjárás-előrejelzés. A frissített változatból kiderül mennyire más jön, mint eddig jósolták.

0

Sport

„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.

Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik

Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban

Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Rákbeteg a legendás futballista, gyűjtés indult a méregdrága gyógykezelésre

300 000 euró, csaknem 120 millió forint a terápia ára.

A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben

Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

Ez volt a Slot-korszak vége? Az újonc is megtréfálta Szoboszlai Dominikékat

A válogatott csapatkapitánya négy lövéssel és két kulcspasszal jelentkzett, sikert ez sem ért.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

A Liverpool legendája szerint hiba lenne Szalahot a kezdőcsapatba nevezni

Mint ismert, Mohamed Szalah nem került be a Liverpool kezdőcsapatába a West Ham United ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen. A klub legendája, Steve Nicol elismerően nyilatkozott Szoboszlai Dominikról, ellenben Mohamed Szal

A profi boksz fekete napja: megfosztották címétől a sportág egyedülálló csúcstartóját

A világ legjobb bunyósa elfelejtette befizetni a WBC szervezői licencdíját szeptemberi meccse után, ezért bűnhődött.

Bulvár

Elmetszette lánya zaklatójának a nyakát egy édesapa a HÉV-megállóban, vádat emeltek ellene

A zaklatót szeméremsértéssel és garázdasággal vádolták meg.

Varga Barnabás távozik a Fraditól, megírták mennyit fog keresni az új klubjánál - Igaza van a szakértőnek?

A magyar válogatott és a Ferencváros sztárja a legjobban kereső focistánk lehet.

Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga

Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.

Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre

A férfi mérgezett kávéval és teával kínálta áldozatait, majd visszaélt vele, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a nők. A HR-igazgatót a lebukása után sem ítélték el jogerősen, és a mai napig a szakmában

Magyar Péter: Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak, kiderült, hazudtak a Szőlő utcai rémről szóló jelentésükben

A Tisza Párt vezetője szerint a kormány cinikusan hazudott a magyarok szemébe. A politikus szerint menniük kell, miután kiderült, hogy kiskorú fiúkat is molesztálhattak az intézményben.

A hálapénz helyett újabb „ügyeskedés" terjed az egészségügyben

„Az oligarchák még mindig ott vannak, tevékenykednek, és csatornázzák a betegutakat.”

Nem a liszt, a cukor vagy a só az: ez az összetevő igazi méreg a testnek

Miközben figyelünk arra, hogy kerüljük a fehér lisztet, a túlzásba vitt sózást vagy a cukros süteményeket, gyakran elfelejtjük: van egy jóval alattomosabb összetevő, amit szinte minden nap fogyasztunk — és ez az,

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Kálloy Molnár Péter egy hónapig nem azt a kezelést kapta, amit kellett volna – mondta egy közeli barátja

Az Alma együttes vezetője szerint a színész februárban fordult orvoshoz, de csak később derült ki a súlyos betegsége. A család és a barátok végig bíztak a felépülésében, november második felében azonban össze

Akkorára nőtt a feszültség a Moszkvában fordító magyar tolmács egyesületében, hogy lemondott az elnök

Vaspál Veronika nem szeretett volna közzétenni közleményt a történtekről, a board többsége viszont nem akar hallgatni.

0






0