Ezt olvasta már?

Cseh és Kenderesi is döntős 200 méter pillangón

Cseh László címvédőként a második, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás pedig a harmadik idővel jutott döntőbe 200 méter pillangón a Duna Arénában zajló úsz...

0

Jelenléti ív a telephelyen, a munkások meg százfelé - na most mi lesz?

Minden héten más, a munkavállalók, és a munkáltatók közt fennálló foglalkoztatási kapcsolatok tartalmi elemeit érintő kérdés kerül megválaszolásra, különös tekintettel a vonatkozó jogszabályi háttérre, annak aktuális változásaira, és gyakorlati alkalmazásának jellemzőire. - Pécsi Napilap -


hirdetés

Tisztelt Napilap! Építőipari cég vagyunk, a mai napig nem kaptunk kielégítő választ arra a kérdésre, hogy a munkaügyi hatóság mit követel meg tőlünk a jelenléti ív vezetése szempontjából. A törvény szerint ugyanis azt a munkavégzés helyszínén kell tartani, a cég munkatársai azonban egy nap egyszerre több helyen dolgoznak, a jelenléti ívet pedig nem viheti mindenki magával, tehát az a cég telephelyén található. Szabályos-e ez az eljárás, és ha nem, mi lenne a megoldás? Köszönettel: Miklós, Szeged


A Munka törvénykönyve kétségtelenül elég felszínesen határozza meg a munkaidő-nyilvántartással kapcsolatos követelményeket, így az azzal kapcsolatos részletesebb elvárásokat jellemzően a bírósági ítélkezési gyakorlat egészítette ki. A Munka törvénykönyve szerint a munkáltató köteles naprakészen nyilvántartani a teljesített rendes és rendkívüli munkaidő, a készenlét kezdő és befejező időpontját, továbbá a szabadság tartamát is. Ez azonban távolról sem ad választ azokra a gyakorlati kérdésekre, amelyek a témával kapcsolatban igen gyakran felmerülnek.

Eszerint a munkáltató által vezetett nyilvántartásnak meg kell felelnie a teljesség, az ellenőrizhetőség, a naprakészség és a hitelesség elvének, valamint a munkakör jellege, illetve a munkaszervezés körülményeinek függvényében a munkavégzési helyén történő fellelhetőség követelményének.

A nyilvántartást úgy kell vezetni, hogy abból a törvényben előírtak megtartására egyértelmű következtetést lehessen levonni. A nyilvántartás vezetése során a beosztáshoz képest végrehajtott változtatásokat, pl. az engedélyezett távollét megállapodáson alapuló ledolgozását megfelelően dokumentálni kell. A hitelesség a gyakorlatban azt jelenti, hogy az abban foglalt adatok valóságnak való megfelelőségét a munkáltató és a munkavállaló – jellemzően kézjegyével - is igazolja.

A teljesség elvének értelmében a nyilvántartás legyen teljes és valós, valamennyi szükséges adatot tartalmazza, és valamennyi munkavállaló tekintetében rögzítse a munka- és pihenőidő kezdetét és végét.

A naprakészség elve azt jelenti, hogy a munkaidő-nyilvántartást minden nap vezetni kell, tekintettel arra, hogy a jogszabály rendelkezéséből az következik, hogy a munkaidő-nyilvántartásra a munkavégzéssel egyidejűleg kell, hogy sor kerüljön.

Az ellenőrizhetőség elve alapján elvárás a munkáltatóval szemben, hogy a munkaidő-nyilvántartás a munkavégzés helyén megtalálható legyen, és ezáltal lehetőség legyen az abban foglalt adatok ellenőrzésére adott esetben egy hatósági ellenőrzés során. Ugyanakkor esetünkben a munkaszervezés körülményei nem teszik lehetővé azt, hogy a papír alapú munkaidő-nyilvántartás egyszerre több helyen is fellelhető legyen, így egy hatósági ellenőrzés során az eljáró hatóság munkatársának a munkavállalók nyilatkoztatása során vizsgálni kell azt, hogy a munkaidő-nyilvántartás vezetése a jogszabályi előírásoknak megfelelően történik-e, és az eset összes körülményének figyelembe vételével kell megítélnie, hogy a munkáltató által alkalmazott gyakorlat megfelel-e a munkaidő-nyilvántartás vezetéséről rendelkező jogszabályi előírásoknak. Amennyiben ugyanis a munkaidő nyilvántartás a fenti körülmények miatt nem található meg a külső munkavégzés helyszínén, a nyilatkozatokból ugyanakkor kétséget kizáróan megállapítható, hogy annak vezetése jogszerű, tehát a munkáltató minden nap (beleértve az ellenőrzés napját is) gondoskodik arról, hogy a munkaidő kezdete fel legyen rajta tüntetve, és a munkavállalók kézjegyével el legyen látva, továbbá emellett ellenőrzés céljából a cég telephelyén rendelkezésre áll, álláspontom szerint ez jogszerűnek tekinthető.

 

Dr. Tihanyi Tamás

munkaügyi szakértő, tanácsadó

További cikkek a témában:

Folyton variál a munkáltatóm, nem tudok tervezni

Éjszaka dolgozom, vitázom a pótlékról - mégis mennyi jár?

Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés?

Autóval járok dolgozni, nem fizeti ki a munkáltatóm

Készenléti pultos - hallott már ilyenről?

Szabadságolás részmunkaidőben - hogy is van ez?

Plusz munkáért plusz bér? - szakértőnk válaszol

Más volt a véleményem, kirúgott a munkáltatóm


Önnek is van problémája, kérdezze szakértőnket!

munkaugy.napilap@gmail.com







0
0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ez a drónvideó nem csak Hongkong csillogó oldalát mutatja meg

A világ egyik legsűrűbben lakott régiója minden nézetből érdekes. Felülről főleg.

Elbukta Magyarország a kvótapert!

A mai napon ismertetett indítványában Yves Bot főtanácsnok azt javasolja, hogy a Bíróság utasítsa el a Szlovákia és Magyarország által...

Elon Musk még idén elkezdene alagutakat fúrni

Először New Yorkot kötné össze Washingtonnal

Örülhetnek a Firefox fülmániás felhasználói

A következő kiadás drámaian gyorsabban indul majd sok visszaállítandó fül esetén.

Rövid távú kapcsolatra nyerő a heges arcú pasi

Izgalmas dolog a vonzerő, pláne, ha a tudományos háttérrel együtt vizsgálják. A Readers Digest és az Independent összeállításai...

Kozmának a kezében maradt a 200 gyors

100 méteres gyorsúszásban sem Bohus Richárd, sem pedig Kozma Dominik nem jutott tovább az esti elődöntőbe.

A világ egyik leggyűlöltebb funkciója kerülhet a Google-be

Reméljük, végül mégsem építi be a Google.

Túlbuzgón viselkedett a Google védelme

A Google Chrome és a Firefox böngészőkbe épített védelem blokkolt egyes GitHub letöltéseket, teljesen alaptalanul.

Kinyílt az idegenek hangárjának ajtaja a washingtoni Adams-hegyen

Az amerikai Washington államban magasodó Adams-hegy egy ideje már a paranormális kutatók látókörébe került. Pár éve például furcsa...

Csuklott egyet a Paksi Atomerőmű

Átmeneti teljesítménycsökkenés volt kedden az erőmű 1. blokkján.

Csernus szerint ez okozta a női pólósok vereségét

Budapest A magyar női vízilabda-válogatott pszichológusa, Dr. Csernus Imre (51) szerint a Kanada ellen elszenvedett vereség egyértelműen...

Sport

Lélegzetelállító lesz az óriás-toronyugrás

Szédítő magasságból ugranak péntektől az óriás toronyugrók.

Cseh elnyűhetetlen, Hosszú és Kenderesi is remekelt

Cseh László címvédőhöz méltón nyitott 200 pillangón, Hosszú és Kenderesi is továbbjutott.

Súlyos baleset történt a Margitszigeten

Tizenhárom orosz áldozata volt a magyar férfi vízilabda válogatott gázolásának. De nem kell megijedni, ez itt csak játék a szavakkal.

Lelépett Veszprémből az irányítózseni, már vissza se kell jönnie

Komoly érvágás a Bajnokok Ligája-győzelemre hajtó Veszprémnek, hogy pótolni kell a világ egyik legjobb irányítóját.

A magyar férfi pólósok üzentek a szurkolóknak

Ma nem. Illetve dehogynem! Szurkoljunk együtt a fiúknak, hajrá, magyarok!

A hisztis barátnő, a bekavaró Barca, vagy Palmarsson a hibás?

Messzire kell mennie a Veszprémnek, ha méltó büntetéssel kívánja sújtani a tiszteletlen izlandi játékost.

Perverz Activityvel lazítottak a pólós lányok

Egyelőre nehezen megy Keszthelyi Ritáéknak a Kanada elleni vereség feldolgozása.

A Real világrekord összegért igazolhatja le Mbappét

Van az a pénz, amiért már az AS Monaco hajlandó volt elengedni a focivilág egyik legnagyobb szenzációját, Kylian Mbappét a Real Madridhoz.

Éremért játszhatnak férfi pólósaink a vb-n

Kiütötték az oroszokat Vámos Mártonék, jöhet a görögök elleni elődöntő.

Három világcsúcs, két pontszerző hely, fantasztikus Cseh-úszás

Kapás Boglárka lemaradt az éremről. Három világcsúcs is született a Duna Arénában.

Bujka: Összecsináltuk magunkat

Bíró Attila szerint semmi előjele nem volt a csapat összeomlásának.

Kemény-blog: Kanada ellen magunkat vertük meg

Nehéz lesz a folytatás az 5-8. helyért, mert az alsóházban is erős csapatok jönnek.

0

Bulvár

Az orális szex királynője

Az orális szex ma már egyáltalán nem számít tabu témának. A férfiak és természetesen a nők is az az egészséges szexuális élet részeként tekintenek rá, de korántsem olyan szemszögből, amely a nők számára megalázó vagy nem kívánatos lenne. A férfiak többsége, ugyanis úgy leli örömét az orális szexben, ha azt a nő is élvezi.

Megfejtették a Bermuda-háromszög titkát

A titokzatos területen eltűnő repülők és hajók legendájára egy tudományos témákkal foglalkozó ausztrál újságíró adott egészen kézenfekvőnek tűnő magyarázatot.

Kivonult a TEK a Margitszigetre, nem sokon múlt a baj

A kommandósok egy ájult emberre lettek figyelmesek.

Rendkívüli interjú az ATV Egyenes Beszédben

A fekete ruhás nővérként híressé vált Sándor Mária idén februárban jelentette be, hogy kilép a közéletből. Azóta sehol nem adott interjút, most azonban kivételt tesz az ATV-vel: kedd este az Egyenes Beszéd vendége lesz.

Ezeknek a csillagjegyeknek nincs jövőjük

Akadnak csillagjegyek, akiket egymásnak rendelt a sors. Mások ugyanakkor annyira különbözőek, és annyira nehezen jönnek ki egymással, hogy a hosszú és tartós párkapcsolat számukra csupán vágy marad. A vonzerő, a szenvedély összehozza ugyan őket, de a szerelemnek valójában nincs jövője. A kapcsolatokra nem jelenthető ki egyértelműen, hogy "rossz párosítások" lennének, inkább nehéz, problémás és tanulságos kapcsolatot jelentenek. Melyek ezek a csillagjegyek? Íme, a részletek.

Sütögetés az erkélyen: 20 ezertől 3 millióig terjedhet a bírság, ha nem tartod be a tűzgyújtási tilalmat

A hőség miatt szigorúak a szabályok, de azért lehet sütögetni. Nem mindegy azonban, hol és hogyan.

Milyen gyümölcsöket nem szabad enni, ha valaki cukorbeteg? A görögdinnyével is okosan kell bánni

Hiába egészséges a gyümölcs, a legfőbb probléma vele az, hogy a vércukorszint hirtelen megemelkedését okozhatja. Segítünk, hogy fogyaszd, hogy ne legyen baj.

Tragédia történt üdülés közben, 36 éves férfi az áldozat

A férfi holttestét búvárok húzták ki a vízből.

18+: Telefonszex: ők ülnek a vonal másik végén

Buja hirdetések, könnyen megjegyezhető telefonszámok, egy izgató kép, egy érzéki hang: a telefonszexről mindenki fejében él egy kép, ami csak a legritkább esetben találkozik a valósággal. Az alábbi fotósorozat megmutatja, kik izgatnak a vonal másik végén.

Elszakadt a cérna a török elnöknél - pattanásig feszült a helyzet

A feszült viszony enyhülése helyett egyre hatalmasabb lesz a szakadék Törökország és a nyugati államok között. Erdogan folytatja a tisztogatást, az ország parcellákra osztásának tervével vádolja az nyugati országokat.

blogmorzsák

Keraterm, a boszniai koncentrációs tábor egyetlen éjszakája

Működésének legbrutálisabb mé­szárlását követték el 25 évvel ezelőtt.

Orbán a "Soros által működtetett" médiával készül harcba szállni

Az újságírók megtámadása is durva lenne, de aljasabb eszközökkel is vívja a Fidesz a médiaháborút.

Be akartak szervezni 2017‑ben egy MLM-be

"Szóval megtudtam, hogy hálózatépítő kollega vagyok! Végre valaki észrevette bennem a tehetséget és elhivatottságot!"

Autó okosítás kínai módra

Androidos rádió és egyéb kütyük fillérekért.

Hogyan osztanál be havi 28.500 forintot?

Magyarországon a nyugdíjminimum összege 2008-óta változatlan.

Használj levéltányért műanyag helyett!

Az eldobott levéltányér 28 nap alatt teljesen lebomlik.

A Föld egyik legiz­gal­masabb helye: Kamcsatka

A 7000 vulkán félszigetén minden a brutális anyatermészetről szól.

Barack- és málnahabos házi madártej

A nagy melegben kiváltképp jól tud esni ez a hideg desszert!

Mézes mustáros csirke, friss salátával

Nem csak egészséges, de nagyon finom is.

Tel-Aviv, a szívrabló

Egy igazi káoszos, nyüzsgő, de ugyanakkor nyugalmat sugárzó, gyönyörű nagyváros.

Így készül a házi "erőspista"

Egy piaci árus tuti receptje, mindig sikerül! És mindig el is fogy a következő szezonra.

Mennyiből él meg egy magyar család?

A statisztika szerint az átlagos nettó kereset ma Magyaror­szágon 200 ezer forint körül van.

0






0