Ezt olvasta már?

0

Jelentős keresletre számíthat az idén a magyar dinnye

A magyar dinnye belföldi értékesítése aligha növelhető tovább, de a kivitel jól alakulhat az idén - közölte az MTI-vel kedden a Syngenta.

 

A nemzetközi vetőmag- és növényvédő-forgalmazó cég magyarországi szakértője az erős külföldi kereslet miatt arra számít, hogy el fog kelni a 125-130 ezer tonnára becsülhető görögdinnye- és a 10-12 ezer tonnás sárgadinnye-termés. A belföldi termőterület egy év alatt csaknem 10 százalékkal nőtt, így az idén 2870 hektárról takarítanak be görögdinnyét. Sárgadinnye 315 hektáron nő, és bár bizonytalanabb a termesztése, a forgalma még jelentősen nőhet - tette hozzá a közlemény szerint Lacházi Pál.

A mediterrán országok a termőterület nagyságát terkintve jelentős előnyben vannak, Spanyolország például mint a legnagyobb európai dinnyetermelő, évente 1,2-1,3 millió tonna dinnyét termel és csaknem 800 ezer tonnát exportál. A szárazság ugyanakkor egyre nagyobb gondot okoz náluk, míg a másik nagy vetélytársnál, Olaszországban idén a túl sok csapadék nehezíti a termelést. A magyar gazdáknak a közlemény szerint a környező országokra szintén figyelnie kell, Romániában, Bulgáriában és Szerbiában ugyanis sokat fejlődött a termelés, ezért a nemzetközi piacon is egyre jelentősebb részesedést érhetnek el.

Belföldön sokat segíthetne, ha a betakarítási szezont ki lehetne tolni szeptemberre, és csökkennének a termelés kockázatai. Stabil keresletre csak a megbízhatóan és folyamatosan magas minőségű, kifogástalan dinnye számíthat, és Magyarország rendelkezik is az ehhez szükséges termelési színvonallal - közölte a Syngenta.

 

 

MTI







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

„Nincs bennem jó érzés" – Szoboszlai őszintén vallott az újabb fájó Liverpool-baki után

A Liverpoolnak megint nem sikerült egymást követő két meccsen begyűjteni a három pontot. De mi az oka?

Csak Szoboszlai és Wirtz tudott életet lehelni a harmatgyenge Liverpoolba

A holland sztárjátékos lett a Liverpool bűnbakja.

Durva pénzeket akaszt le a rendszerszintű csalásból maga a Meta is?

Erre mutat egy nagy köteg dokumentum, ami a Reuters birtokába került.

Gajdos László: Engem 2006 óta az összes párt kapacitált, hogy vállaljak valamilyen szerepet

A Nyíregyházi Állatpark igazgatója politikai csatatérre lépett, ahol a Fidesz azonnal támadta. Válaszul Magyar Péter nemcsak megvédte, de...

Kokain a tehénszállító hajón: döbbenetes módszerrel jut el drog Európába

Drogkartellek betegség sújtotta tehenek szállító hajókat használnak kokain csempészetére Európába, mivel a borzalmas fedélzeti...

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a...

Közel volt a tragédia: magasra csaptak a lángok a TV2 sztárjának lakásában

Az énekesnőnél a karácsonyi hangulat majdnem tragédiába torkollott, de szerencsére a gyors reakció megmentette a helyzetet.

Így kaphatsz pénzvisszatérítést az OTP-nél vásárlás után.

Pénzvisszatérítést ad az OTP, ha a bankkártyával így vásárol – csak be kell állítani, máris működik.

Készül a végső ultimátum Putyin barátjának: luxusban élheti le életét, ha azonnal elmenekül, vagy megindulnak a bombázók

Az Egyesült Államok vezetői arról tárgyalnak, hogy megengedik Nicolas Madurónak, Venezuela elnökének, hogy luxuskörülmények közt élje...

Műfenyő vagy vágott fenyő? – Környezetvédelmi szempontú összefoglaló

Karácsony közeledtével a karácsonyfa kiválasztása minden évben visszatérő kérdés, és egyre több család számára válik fontossá,...

0

Sport

„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.

Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik

Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban

Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Rákbeteg a legendás futballista, gyűjtés indult a méregdrága gyógykezelésre

300 000 euró, csaknem 120 millió forint a terápia ára.

A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben

Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3

Ez volt a Slot-korszak vége? Az újonc is megtréfálta Szoboszlai Dominikékat

A válogatott csapatkapitánya négy lövéssel és két kulcspasszal jelentkzett, sikert ez sem ért.

A Liverpool legendája szerint hiba lenne Szalahot a kezdőcsapatba nevezni

Mint ismert, Mohamed Szalah nem került be a Liverpool kezdőcsapatába a West Ham United ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen. A klub legendája, Steve Nicol elismerően nyilatkozott Szoboszlai Dominikról, ellenben Mohamed Szal

A profi boksz fekete napja: megfosztották címétől a sportág egyedülálló csúcstartóját

A világ legjobb bunyósa elfelejtette befizetni a WBC szervezői licencdíját szeptemberi meccse után, ezért bűnhődött.

Szoboszlai kiszorította Szalah-t, óriási meglepetés a Liverpool kezdőjében

A West Ham ellen remeklő magyarok közül csak egy kezd a Sunderland ellen.

Tarthatatlan a helyzet Liverpoolban – Szalah még a télen eligazol?

A Vörösök egykori játékosait kiakasztotta a csapat Sunderland elleni teljesítménye.

Bulvár

Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?

A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak

Elmetszette lánya zaklatójának a nyakát egy édesapa a HÉV-megállóban, vádat emeltek ellene

A zaklatót szeméremsértéssel és garázdasággal vádolták meg.

Varga Barnabás távozik a Fraditól, megírták mennyit fog keresni az új klubjánál - Igaza van a szakértőnek?

A magyar válogatott és a Ferencváros sztárja a legjobban kereső focistánk lehet.

Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga

Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.

Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre

A férfi mérgezett kávéval és teával kínálta áldozatait, majd visszaélt vele, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a nők. A HR-igazgatót a lebukása után sem ítélték el jogerősen, és a mai napig a szakmában

Magyar Péter: Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak, kiderült, hazudtak a Szőlő utcai rémről szóló jelentésükben

A Tisza Párt vezetője szerint a kormány cinikusan hazudott a magyarok szemébe. A politikus szerint menniük kell, miután kiderült, hogy kiskorú fiúkat is molesztálhattak az intézményben.

Véget ért az amerikai–orosz tárgyalás, Vlagyimir Putyin elutasítja a béketervet

Az orosz elnök kedden Steve Witkoff amerikai különmegbízottal tárgyalt.

A hálapénz helyett újabb „ügyeskedés" terjed az egészségügyben

„Az oligarchák még mindig ott vannak, tevékenykednek, és csatornázzák a betegutakat.”

Nem a liszt, a cukor vagy a só az: ez az összetevő igazi méreg a testnek

Miközben figyelünk arra, hogy kerüljük a fehér lisztet, a túlzásba vitt sózást vagy a cukros süteményeket, gyakran elfelejtjük: van egy jóval alattomosabb összetevő, amit szinte minden nap fogyasztunk — és ez az,

Kálloy Molnár Péter egy hónapig nem azt a kezelést kapta, amit kellett volna – mondta egy közeli barátja

Az Alma együttes vezetője szerint a színész februárban fordult orvoshoz, de csak később derült ki a súlyos betegsége. A család és a barátok végig bíztak a felépülésében, november második felében azonban össze

0






0