Jó pilóták, jó gép, mégis tragédia
A 2018. május 31-én történt pogányi tragikus repülőgép-baleset kivizsgálásának előzetes eredményét szó szerint idézzük alább, a Közlekedésbiztonsági Szervezet 2018. július 24-én kelt hivatalos közleménye alapján.
„Az igazságügyi-orvosszakértői vizsgálat alapján nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy fiziológiai tényezők, vagy egyéb akadályoztatás befolyásolta volna a hajózószemélyzet cselekvőképességét.
A baleset nem volt túlélhető. A légijárművön tartózkodók a becsapódáskor az élettel összeegyeztethetetlen, halálos sérüléseket szenvedtek, életüket az azonnali orvosi beavatkozás sem menthette volna meg.
A légijármű rendelkezett érvényes, az illetékes hatóság által kiadott Repülési Engedéllyel.
Az előzetes jelentés kiadásáig elvégzett szakmai vizsgálat során nem merült fel arra vonatkozó bizonyíték, hogy a légijármű szerkezete vagy valamely rendszere az eset előtt meghibásodott volna, ezzel hozzájárulva az eset bekövetkezéséhez, vagy befolyásolva annak lefolyását.
A balesettel végződő repülés nappal, jó látási viszonyok mellett történt.
A légijárműre felszerelt adatrögzítő berendezés működött és az általa rögzített adatok a fedélzeti hangon kívül értékelhetőek voltak.
A rendelkezésére álló adatok szerint nincs füstre vagy tűzre utaló jel a repülés közben, a tűz a becsapódást követően keletkezett.
A motor sérülései egyértelműen a repülőgép becsapódásától, és az azt követően kialakuló külső tűztől keletkeztek.
A becsapódás és a becsapódást követő külső hőterhelés okozta az inverter sérüléseit.”
Az elhunyt pilóták emlékének a legnagyobb tisztelettel adózva, folytatjuk a megkezdett utat és az eFusion projektet.
Magnus Aircraft Zrt.
hírek innen, onnan
A közmédia elsötétítésének fájó hiánya
Miért kell a kormányváltás után két hónappal még mindig azokat az arcokat néznünk, akik éveken át tolták az agyatlan fideszes...
Tisztújítást tartott a Demokratikus Koalíció
A DK kongresszusa megválasztotta a párt alelnökeit és elnökségi tagjait
Kannára fel! – idén is a civilek segítségét kérik a fiatal fák locsolásához
Csak Budapesten 104 liter víz hiányzik a talaj egyméteres mélységéből minden egyes négyzetméteren, de van, ahol még ennél is rosszabb a...
Kellemetlen szag terjeng Szegeden a helyiek szerint, évek óta a bíróságon húzódik az ügy
Nem tud megegyezésre jutni a társasház és a gyorsétterem.
Szinte egyhangúlag választották újra Orbán Viktort a Fidesz élén
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, egy ellenszavazattal elfogadták az országos elnökség választási vereség okait...
Hat széket is el kell távolítani, hogy repülővel utazhasson a világ legmagasabb nője
A nevezetességek meglátogatásával is akadnak nehézségei.
Hideg vízzel önthette le a gyerekeket egy budai óvónő, nyomozás indult
A beszámolók szerint a gyermekek azóta pszichés problémákkal küzdenek.
Az oktatási miniszter bejelentette: megszűnik a kancellári rendszer a szakképzési centrumokban
Lannert Judit a szakképzésért felelős államtitkárral vette át a következő tanév feladatait.
A Fidesz régi-új elnökeként Orbán Viktor azt ígérte, nem fog „herebere partikra” járni
Nem akarok megváltozni, nem festem magam másnak, örülök, hogy sikerült 63 éves koromig eljutni – így köszönte meg Orbán Viktor a...
Nincs meglepetés: Orbán Viktor maradt a Fidesz elnöke
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, egy ellenszavazattal elfogadták az országos elnökség választási vereség okait...
Eldőlt Orbán Viktor sorsa a Fidesz kongresszusán
Te láttad ezt jönni?
A kukából a tányérra: Eszedbe se jusson kidobni a sárgarépa zöldjét, hiszen csak arra vár, hogy főzz vele!
Amikor hazaérsz a piacról vagy a boltból egy csokor friss, fiatal sárgarépával, valószínűleg neked is az első mozdulatod, hogy a zöld...
Sport
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó
A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról
A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel
Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...
Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt
Az érintettek egyedülálló, többnyire idős emberek voltak. A holttesteket reggel találták meg, és több esetben az áldozatnak előző este még nem volt látható baja.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






