Ezt olvasta már?

0

Jól halad a tájrendezés a pécsi Karolina-külfejtés területén

Első fontosabb mérföldkövéhez ért a tájrendezési munka a pécsi Karolina-külfejtés területén, befejezéséhez közeledik annak a szűrőgátnak az építése, amely lehetővé teszi a bányaterület alján kialakult tó vizének – a bányagödör feltöltésével egyidejűleg végzett - biztonságos szivattyúzását.

Ezt követően a terület meddőanyaggal történő feltöltése is elkezdődik, amelynek eredményeképpen Magyarország egyik legnagyobb ipari tájsebe fog eltűnni, Pécs lakónegyedeinek közvetlen szomszédságából – közölték a Pannon Hőerőmű Zrt. szakemberei.

2018. június 18. Látványos szakaszához érkezett a Karolina-külfejtés területének tájrendezése, ugyanis hamarosan megkezdődhet a bányatölcsér alján kialakult bányató kőzettel való feltöltése. A város északi peremén található zónában több mint három évtizeden keresztül, 1968-tól 2004-ig folyt aktív bányaművelés és volt olyan időszak, amikor évente több mint 400 ezer tonna szenet termeltek ki a területről. Ennek eredményeképpen létesült a hatalmas, mintegy 100 méter mély bányatölcsér, amelynek alján a csapadékvíznek köszönhetően egy 28 méter mély tó is kialakult.

A mintegy 400 focipályányi felhagyott bányaterület rekultivációja idén március végén kezdődött el Pécs pécsbányai városrészében. A munkálatok első fázisában egy szűrőgátat telepítenek az egy millió köbméter vizet tartalmazó bányatóba annak érdekében, hogy csak olyan minőségű vizet engedjenek a vízelvezető rendszerbe, amely nem veszélyezteti a természetes vizek állapotát. „A szűrésre a bányató vizének a meddővel történő feltöltés során kialakuló magas lebegőanyag-tartalma miatt van szükség. A társaságunknak naponta legfeljebb hatezer köbméter víz kiemelésére van engedélye, így ez e leinte korlátozza a bányató feltöltésének sebességét” – közölte Rudolf Péter, a pécsi erőművet a Veolia csoport tagjaként működtető Pannon Hőerőmű Zrt. vezérigazgatója. A tó vizének kiszivattyúzásával párhuzamosan, illetve azt követően összesen 9,6 millió köbméter korábban kitermelt meddőanyagot kell a bányászat eredményeképpen kialakult katlanban elhelyezni, majd a terület egészét 40 centiméter vastagságú termőfölddel kell borítani és növényekkel kell betelepíteni.

Az ún. Karolina-külfejtés területének tájrendezése részeként a pécsbányai lakóövezet közvetlen szomszédságában a projekt megvalósítói egy 120 hektáros területet állítanak vissza az eredetihez közeli természeti állapotba. A tájrendezés pénzügyi finanszírozása az állam és a bányát a rendszerváltást követően megöröklő Pannon Hőerőmű Zrt. közös kötelezettsége. A rekultivációs munkálatok elindításáról a Pannon Hőerőmű Zrt. és a Bányavagyon-hasznosító Nonprofit Közhasznú Kft. idén februárban kötött megállapodást.

A rekultivációs kötelezettség pénzügyi finanszírozása az állam és a Pannon Hőerőmű Zrt. között kétharmad-egyharmad arányban oszlik meg. Ennek megfelelően a munkálatok több ütemben valósulnak meg. Az első ütemben a Pannon Hőerőmű Zrt., helyi alvállalkozó partnerek bevonásával, saját finanszírozásban gondoskodik a bányató vizének folyamatos szivattyúzásáról, majd a terület feltöltéséről a jelenlegi vízszint felett mintegy 30 méteres magasságig. Ezt követően, immár állami finanszírozásban indulhat el a projekt második üteme, amelynek végén a töltésszint el fogja érni a végleges, tengerszint feletti 195 méteres magass&aac ute;got, és megtörténhet a terület növényekkel történő telepítése is.

A tájrendezés során az erőmű a munkálatokat mindvégig a helyben élők érdekeit messzemenően figyelembe véve kívánja végezni. Így a meddő kitermelése, szállítása és ledöntése csak a nappali órákban folyik, hogy a munkagépek zaja minél kevésbé zavarja a környező lakosságot, emellett így a por-, zaj-, és károsanyag-kibocsátás is kedvezőbben fog alakulni. A kizárólag nappali fényviszonyok mellett történő munkavégzés a munkabiztonságot is növeli, amely különösen a bányató vízfelületébe történő töltéskor lényeges. A munka során a kivitelező a déli meddőhányókon a bánya művelés& eacute;nek leállítása óta megtelepedett fás szárú növényzetet is eltávolítja, ennek tüzelőanyagként hasznosítható részét a helyben lakóknak fogja felajánlani adományként.

A városrész lakosságának nem kell a tehergépjármű-forgalom megnövekedésétől tartani, hiszen a bányagödör feltöltéséhez szükséges anyagot a korábbi bányaművelés során kitermelt, és a katlan szomszédságában a bányaüzem területén belül lerakott meddőanyag fogja biztosítani.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet.

Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval...

Autóval hajtottak a tömegbe szombat este a Berlin Pride-on, legkevesebb egy ember meghalt, többen megsebesültek

Merénylet után a fehér furgon sofőrje kiszállt az autóból és gyalog kezdett el menekülni. 

A titok, amitől a leander virágai nem rohadnak be. Ennyire egyszerű.

Te is bosszankodsz, amikor a szépséges leander hosszan pompázó virágai a nyári záporok után hirtelen megbarnulnak vagy rothadni kezdenek?...

Medvetámadás áldozata lett egy magyar újságíró Tusnádfürdőn, a telefon mentette meg

Földes András saját beszámolója szerint futás közben került medvével szembe Tusnádfürdőn, és a telefonját dobta az állat felé....

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a...

Volodimir Zelenszkij szerint a Putyin-rezsim még 30 ezer észak-koreai katonát akar bevetni az Ukrajna elleni háborúban

A Moszkva és Phenjan közötti kölcsönös védelmi megállapodás értelmében Kim-rezsim 2024-ben mintegy 14 ezer katonát küldött...

A nagy hőhullám előtt még megdőlt egy hidegrekord szombaton

Lénárddarócon csípősen indult a reggel.

0

Sport

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0






0