Jól zárták az évet a pécsi kosarasok
Remekül védekezve arattunk sima győzelmet Sopronban, így bejutottunk a magyar Kupa debreceni nyolcas döntőjébe is.
Sopron KC - Pécsi VSK-VEOLIA 60-76 (19-19, 16-23, 15-18, 10-16)
Férfi kosárlabda NB I. alapszakasz, 13. forduló. Sopron, Novomatic Arena, 500 néző
Vezette: V.: Török R., Söjtöry T., Balog Gy.
Sopron: Parker 6/3, Duvnjak 12/3, El-Amin 10/3, Mészáros 12/9, Watkins 14/3. Csere: Takács 4, Bagó 2, Kántor. Vezetőedző: Sabáli Balázs.
PVSK: Durham 12, Supola 13/3, Demeter 7/6, Budimir 5/3, Sarlija 14. Csere: Simon K. 15/6, Antóni, Dukic 8, Bíró O., Harazin 2., Dragasevics, Krnjajski. Vezetőedző: Csirke Ferenc.
A 2017-es esztendő utolsó bajnokiját játszottuk csütörtökön este Sopronban. Mondjuk a kellemes, óévbúcsúztató hangulat ezúttal hiánycikk volt, hiszen duplán is fontos mérkőzést vívtunk a hűség városában.
Idén a „kicsik” ellen idegenben nem igazán ment eddig – lásd MAFC és DEAC –, ráadásul ezúttal képletesen ott volt a kés a torkunkon, hiszen a Magyar Kupa nyolcas döntője volt a tét a Sopron ellen. A nagy nyomás a meccs elején meg is látszott kicsit, nem igazán sikerült ugyanis ellépnünk ellenfelünktől. Ennek ellenére az már az első félidőben is látszott, hogy ezúttal talán nem kell tartanunk a korábban a MAFC és a Debrecen ellen felbukkanó „betegségtől”. Ugyan ezúttal a támadójátékunk olykor-olykor akadozott egy kicsit, de cserébe védőmunkában extrát tudtunk hozni – főleg a nagyszünet után.
Húsz perc után már 42-35 volt az állás ide, erre pedig a folytatásban egy lapáttal még rá is tudtunk tenni. Mondjuk úgy nem is volt nehéz, hogy a nagyon feszes, kemény védekezésünk mellett ekkor már azért kintről is be-behullott néhány dobásunk. Budimir most ugyan nem jeleskedett a pontszerzésben, de a palánkok alatt nagyot ment, összesen 12 lepattanóval zárta a meccset. Ez pedig nyilván azt is jelentette, hogy a győzelmünket valójában semmi sem veszélyeztette. Kiváló védekezéssel és higgadt támadójátékkal tizenhat pontos diadalt arattunk a Sopron vendégeként, így nem csak egy szép győzelemmel zártuk az évet, de be is jutottunk a Magyar Kupa nyolcas döntőjébe.
Ennél szebb évbúcsúztatót nehéz lett volna összehozni, az egyszer biztos.
Csirke Ferenc: - Gratulálok a csapatomnak, megvalósítottuk, amit elterveztünk. Ismertük a Sopron problémáit, tudtuk, sérültjeik vannak. Próbáltunk védekezésben folyamatosan nyomást gyakorolni rájuk, és bár az első félidőben sok volt a faultunk, megnyugtattam a srácokat, ezt kell folytatni, bővebb a rotációnk. Tudtuk, a Sopronnak egyénileg jó játékosai vannak, akik egyéni akciókkal is megpróbálkoznak majd – erre is felkészültünk. Soha rosszabb évet, hét-hattal állunk, bekerültünk a kupadöntőbe. Köszönjük a minket elkísérő szurkolóink támogatását, boldog új évet a kosárlabda barátoknak.
Forrás, fotó: pvsk-panthers.hu
hírek innen, onnan
Feljelentést tett a miniszter Koncz Zsófia választási rendezvényeivel összefüggésben
Az a gyanúja, hogy közpénz mehetett rá.
Az alternatíva hiánya
A Fidesz elnöke még mindig azt hiszi, hogy tisztára moshatja tizenhat éves kormányzását. Mint amikor Gyurcsány Ferenc még közel húsz év...
Az Orbán-kormány bukása után Magyar Péter megmutatta, hogyan lehet eredményeket elérni Brüsszelben
Magyar Péter miniszterelnök a brüsszeli uniós csúcsot követően betekintést engedett a tárgyalások kulisszái mögé, miután...
Nagyszabású felújítás indult az egyik forgalmas hazai főúton
Megkezdődött a 81-es főút legrosszabb állapotú, Fejér vármegyei szakaszának felújítása, ahol a súlyosan deformálódott burkolat miatt...
Rogán Antal találmánya: a nagy letelepedési kötvénybiznisz
Jelentős veszteséget okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik nyomozás szeptember óta a letelepedési államkötvények ügyében. A...
Durva meglepetésekkel ért véget a Házasság első látásra, ilyen még nem volt
Voltak, akik válnak, mégis együtt maradnak.
Halálos késelés volt egy németországi idősotthonban
A két sebesült közül egyikük állapota életveszélyes. A támadás oka ismeretlen.
Eljárást indíthatnak Forsthoffer Ágnes ellen
Nem tüntette fel egy vállalatban fennálló részesedését Forsthoffer Ágnes, ezért Hidvéghi Balázs fideszes országgyűlési képviselő...
Egy ott élő magyar szerint a portugálok olyanok, mint mi, csak elégedettebb kiadásban
Sok külföldi hasonlítja a portugálokat a magyarokhoz, Budapestet Lisszabonhoz. És tényleg: közel egyforma a két ország mérete, a lakosok...
A bajai szalmakazaltól a szenior futópályáig. Obádovics Gyula, a matematika iskolateremtőjének regényes évszázada
Obádovics Gyula azt vallja, oktatni nem érdemes, helyette tanítani, nevelni kell. Ragályos optimizmusánál csak cinkos mosolya...
Bayer Zsolt és Deutsch Tamás is odamegy - ezer ember tart a Fidesz hétvégi DPK táborába - itt tartják, megvan, mik lesznek ott
A digitális polgári körök első országos táborát rendezik meg Lakiteleken, ahol a Fidesz és a KDNP politikusai, valamint a jobboldali...
Rázza a fejét a kutyája? – Azonnal vigye állatorvoshoz – élősködő állhat a háttérben!
Folyamatosan vakarja a fülét, rázza a fejét, és sötét, szemcsés váladék jelenik meg a hallójáratában? Ezek a tünetek fülatkára is...
Sport
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban
A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Hansi Flick agyondicsérte: visszaveheti az FC Barcelona a három éve eladott játékosát
Megvan ehhez a szerződéses joguk is.
A Külügyminisztérium segítsége kellett hozzá? Kerkez Milos lekerült az Ukrajna ellenségei listáról, de édesapja továbbra is szerepel rajta
Fordulat történt a labdarúgó ügyében.
Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga
Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt
Hatalmas balhét csapott a világbajnok – az FC Barcelonánál köthet ki
Tettek és következmények.
„Alkalmatlan a topfutballra” – itt a dokumentum, ami kis híján elpusztította Lionel Messi karrierjét
Akadt edző, aki eltanácsolta a La Masiáról a 13 éves kis zsenit.
Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések
A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt
Légiósok: Partvonalon kívülre került a nagy reményekkel igazolt magyar támadó külföldön
A Raków vezetőedzőjének türelme elfogyhatott Molnár Ádinnal szemben.
Az MTK közel két hónap után nyert ismét az NB I-ben
Pinezits Máté csapata átmenetileg fellélegezhet a kiesés elkerüléséért vívott harcban.
Bulvár
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.
Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan
Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.
Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek
Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.
Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”
Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va
Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!
Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium
Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...
Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez
Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban
Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...
Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá
Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.
Egy rendőr az ügye elsikálását ígérte egy 17 éves lánynak, majd megkérdezte, megcsókolhatja-e
A Magyar Helsinki Bizottság nyújt jogi képviseletet az ügyben.
blogmorzsák
Roppan a virsli, omlik a tészta? Teszteltük!
Tizenkét virslis péksüteményt kóstoltunk vakon. Meglepetés: a legdrágább csak 9. lett!
1984-ben végigröhögtük a szilveszter estét
Ebben a kor talán összes népszerű művésze segítségünkre volt, Hofitól a Markos-Nádas-Boncz trióig.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






