Jövőre már autómentes lesz a Király utca
Az idei Mobilitás Hét keretében tesztelik a tapasztalatokat
A pécsi önkormányzat rendeletének módosítása értelmében január 1-jétől már nem lehet majd autóval behajtani a Király utcába. Az Ökováros-Ökorégió Alapítvány ezen a héten, egyéb programjai mellett, kíváncsi a pécsiek, a belvárosban lakók véleményére is.
Az Alapítvány idén is megrendezi az Európai Mobilitás Hét keretében az Autómentes Napot. Az idei nemzetközi mottó: „Közös út, közös jövő”, mely Pécsett „Sétálni király” mottóval egészül ki. Ebben az évben cél Pécs legforgalmasabb sétálóutcáján a motorikus forgalom csökkentése, valamint sétálásra, korzózásra csábítani a városlakókat.
Ennek a tesztelésére vállalkozott az Ökováros-Ökorégió Alapítvány, melynek nem titkolt célja, hogy a Mobilitás Hét lehetőséget nyújtson az érintettek számára a változásokra való felkészülésre, és ennek értékelésére. A szervezők reménye szerint a hét tapasztalataira építve a 2018. január elsejei változások megfelelő felkészülést eredményez. Például a ki- és bepakolásra alkalmas várakozóhelyek kialakítása.
Mint azt az Alapítvány lapunkkal közölte, a változásokkal kapcsolatos információkat tartalmazó levelet az érintett lakosoknak, ingatlantulajdonosoknak, ingatlan bérlőinek és szállítóknak korábban már eljuttatták.
A helyszín biztosításában, az előkészületekben a Rendőrség, a Polgárőrség, a Közterület Felügyelet és a BIOKOM NKft. is közreműködik.
Január 1-jétől lép életbe a változás
A Király utca várfalon belüli szakaszán 2018. január 1-jétől megszűnik a szállítók részére a behajtás lehetősége. Az önkormányzat még májusban fogadta el a rendelet, Pécs Város környezetkímélő forgalmi rendjéről, a fizetőparkoló-helyek működtetéséről, valamint a várakozás díjairól szóló 49/2011. (X.31.) önkormányzati rendelet módosításával.
Mobilitás Heti konkrét változások
- áruszállítás céljából a Király utca Kazinczy utca és Széchenyi tér közötti szakaszán behajtani tilos,
- a Király utcába délről és északról csatlakozó mellékutcákban (Városház köz, Boltívköz, Kazinczy utca, Szent Mór utca) az áruszállítók számára rakodási terület biztosítása, mely parkolás céljára nem használható,
- sebesség korlátozása 5 km/h (kerékpárosokra is vonatkozik)
- 10-18 óra között nem lehet behajtani be az érintett szakaszon, kivéve magánterületi parkolással rendelkezők,
- a Városház utca és Kazinczy utca király utcai végénél fizikai akadály kerül kihelyezésre,
- fokozott hatósági ellenőrzés.
hírek innen, onnan
Húsba vágó találkozás David Szalayval a 97. Ünnepi Könyvhéten
Egy félretett regény megmentett töredékéből nőtt ki a tavaly Booker-díjjal kitüntetett Flesh. David Szalay a Könyvhéten arról beszélt,...
Kiszel Tünde Szoboszlai Dominikká változott: durva kommentek záporoznak a naptárdíva képei alatt
Kiszel Tünde is felült a mémvonatra, és lemásolta Szoboszlai Dominik nagy visszhangot kiváltó szettjét. A naptárdíva azonban több...
Új vezetése van a DK-nak, Dobrev Klára is reagált: nincs még egy ilyen összetartó közösség
Teljesen megújult vezetés vette át a Demokratikus Koalíció irányítását Varju László elnökletével. Az új csapatnak parlamenten...
Nem akármivel várja az olvasókat a 97. Ünnepi Könyvhéten Szilágyi János: már a folytatáson dolgozik
Hatalmas szenzációra számíthatnak a Vörösmarty térre kilátogatók, ugyanis most vasárnap személyesen dedikálja legújabb, jubileumi...
Magyar Péter úgy betámadta Gulyás Gergely migráns magyarázatát, hogy a fal adta a másikat
Magyar Péter: „Úgy viselkednek, mint a lebukott bolti tolvaj”.
Kilenc év után újra aranyérmes a férfi kajak négyes
Szoros volt a verseny a portugáliai Európa-bajnokságon, de magyarok jól bírták a tempót, sőt a hajrára még rá is erősítettek. Két...
Gulyás Gergely megszólalt a vitnyédi ügyről: tervben volt a menekülttábor
A tábor egyben tartásához szükség van Orbán Viktorra, ezért vállalja a volt miniszterelnök egy évre a pártelnökséget - mondta a Fidesz...
Képtelenség leállni velük: 7 zseniális Netflix sorozat, ami a legnagyobb bűnös élvezeted lesz
Vannak azok a „guilty pleasure” sorozatok, amelyeket a szakértők nem tartanak kiemelkedő minőségűnek, mégis rengetegen imádják őket....
Elkezdték visszaforgatni az időt az emberi testben: megkapta az első páciens a sejtfiatalító injekciót
Először kapott egy páciens olyan kísérleti kezelést, amely az öregedő sejtek „megfiatalítását” célozza. A tudósok szerint a...
Vörös Zászló Oroszországnak szeretettel
A csörte globális és a kínaiak mindenütt beneveznek a versenyre, ráadásul van egy piac, ahol nem is kell nagyon megfeszülniük a döntőbe...
December közepéig marad az üzemanyagárak szabályozása Szlovéniában
Az autópályákon és gyorsforgalmi utakon működő töltőállomásokon a benzin és a gázolaj ára továbbra is szabadáras. A fűtőolaj...
A vajdasági magyar nyelvű médiumok nyolc év alatt 7 milliárd forint közpénzt kaptak az Orbán-kormányoktól
A támogatások nagy részét a Bethlen Gábor Alapkezelő osztotta ki.
Sport
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá
Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






