Jubilál az Anima Sound System - Pécsett tartanak fergeteges bulit
A számos szakmai elismeréssel (VIVA Comet-életműdíj, Arany Zsiráf- és Fonogram-díjakkal) kitüntetett, idén 25 éves Anima Sound System az elmúlt évtizedek legfontosabb hazai elektronikus tánczenei alakulata.
Az Európa majd minden fővárosában koncertező formáció talán legnagyobb erőssége a táncoltatás, a forró hangulatú koncertek és a művészi bátorság - az, hogy időről-időre képes megújulni, feladni a már bevált megszokott sémákat, és egészen újba kezdeni. Az állandóan változó stílusú Anima élő produkciójának különlegességét elsősorban a játékosság, a zene színes szövete, a stílusok keveredése adta és adja: modern elektronikus tánczene, reggae és dub, hiphop és triphop, hagyományos dalok és zenei kísérletek, erdélyi magyar népzene és rengeteg rádiós- , illetve milliós nézettségű klipsláger. Az évek során olyan világsztárokkkal dolgoztak együtt, mint az Asian Dub Foundation, a Dee-Phazz, Terry Lee Brown Jr, JC 001 vagy a Twin Peaks sorozat zenei producere, Kim Cascone.
Az úgynevezett alapcsapatban Rozmán Zoltán és a három évtized után nemcsak szerzőként, hanem újra előadóként is megnyilvánuló zenekarvezető Prieger Zsolt mellett a színpadon látható 2018-as Anima két fantasztikus afrikai énekes-szólistája: a ghanai Telma Lincoln és az extravagáns etióp-zsidó Mushu Israel, illetve a zsoltáros-népdalos Kis-Kovács Luca is . Az elektronikus törzsi ritmusokból, az erdélyi népzenéből és a régi “Anima-slágerek” esszenciájából összeálló élő fellépések még a szokottnál is látványosabb vizuális effektekkel ejtik ámulatba idén a közönséget.
A zenekar a régi slágerek mellett az aktualitásokra is nagy hangsúlyt fektet. Idén nem kevesebb, mint 5 albummal készülnek: a 20 éves ’68 című dalukból készült 20 remixet tartalmazó dupla-albummal, a kísérletezős elektronikával és techno-val megspékelt Stockhausen Syndrome, valamint a sokkal gospelesebb, finomabb, inkább spirituálisabb vonalú, de táncolós lemez lesz a Jerusalem My Love. Az utóbbin vendégzenél a világhírű Heidi Vogel is a Cinematic Orchestra-ból. Végül érkezik idén egy Bob Dylan-feldolgozás-albumuk, amelynek az előfutára egy februári klip Telma Lincolnnal, miközben a hazai popzenei élvonal jelesei (Presser Gábor, Irie Maffia, Supernem, Margaret Island, Fran Palermo, Ivan és a Parazol, Subtones feat Jónás Vera, Odett, Müller Péter Sziámi és sokan mások) egy különleges feldolgozásalbummal tisztelegnek az idén 25 éves és hiperaktív Anima Sound System előtt.
2018. november 10.
szombat 20:00
Jegyinformáció, vásárlás
Elővétel 2 190 Ft
Helyszínen 2 590 Ft
Forrás: zsolnaynegyed.hu
hírek innen, onnan
Ki nyerne meg egy NATO és Oroszország közötti háborút? – Megválaszolta a NATO európai főparancsnoka
A NATO európai erőinek főparancsnoka szerint az észak-atlanti szövetség jelentős katonai erőfölénnyel rendelkezik Oroszországgal...
Sáfrány Emese alig hagyta el a kórházat, újra infúzióra került – fotó
Sáfrány Emese kijött az egyiptomi kórházból, 14 infúzió beadása után, saját felelősségére távozott az intézményből, amikor az...
Lőrincz Viktória a szolidaritási hozzájárulásról: minimum 15 százalékos csökkentés lesz, de lobbizom Kármán Andrásnál
Szolidaritási hozzájárulásból minimum 15 százalékkal kevesebb összbevétellel tervez a kormány jövőre, de Lőrincz Viktória szerint ez...
10 éves jóslatot igazoltak a magyar csillagászok, a galaxisok közepéről kilökődött óriás fekete lyukak nyomait sikerült azonosítani
Magyar kutatók statisztikai bizonyítékot találtak arra, hogy a galaxisok közepében található szupernagy tömegű fekete lyukak egy része...
Kerkez lekerült az Ukrajna ellenségeit listázó oldalról
A HVG szerint a magyar külügy járhatott közben.
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült...
Minden társát kiejtették az Árulókban: Vasvári Vivien hidegvérrel zsarolt új partnert
Kováts Dávid kiesése után a magára maradt játékos nyílt közvélemény-kutatással mérte fel a terepet a többiek között. Választottja...
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági...
Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából
Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő...
Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
Kiderült a határidő lejártával: Így döntött az ügyészség Pócs János ügyében
Lejárt a határidő, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség döntött: az ATV.hu információi szerint bűncselekmény gyanújának hiányában nem...
Van 3 ok, amiért veszélyes az a kényelem, amit a telefonját wifi-hotspotként használva élvez
Nyilvános helyeken, például repülőtereken vagy a metrón, a biztonsági kockázatok miatt ritkán érdemes felcsatlakozni az ingyenes...
Sport
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját
Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Újra lecsap a PSG, 70 millió euróért vinnék a Barca-sztárt
Luis Enrique ezúttal egy védőt nézett ki magának.
Bulvár
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek
Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.
Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”
Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés
Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
blogmorzsák
8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod
Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?
Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb
Igaz, a története majdnem száz éves.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






