Ezt olvasta már?

Adventi programok a pécsi egyházmegyében

A Pécsi Egyházmegye tizenhatodik alkalommal hívta közös készülődésre a területén működő művészeti csoportokat, kórusokat, zenészeket. A Pécsi Advent december ...

0

Július másodikán rendezik az idei Balaton-átúszást

Az idei, sorrendben 34. Balaton-átúszást július 2-án rendezik meg - jelentették be a szervezők kedden a Balatonbogláron tartott sajtótájékoztatón.


hirdetés

A népszerű szabadidős eseményre ezúttal is ezreket várnak, hogy teljesítsék a két part közti 5200 méteres távot. Nevezni a révfülöpi futballpályán lehet majd a verseny napján 7.00 óra és 13.30 óra között, 8.00 órától 14.00 óráig pedig folyamatos lesz a rajtoltatás.

Elhangzott, hogy idén is a biztonság a fő jelszó, így csónakokból és hajókból álló úszófolyosó segíti majd a résztvevőket a vízen. Az esemény történetében eddig három alkalommal fordult elő, hogy sikerült túlszárnyalni a tízezres álomhatárt, tavaly pedig több mint nyolcezren vállalták a kihívást.

A sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy az idén a Suzuki lesz a Balaton-átúszás névadó támogatója. Szántó László, a rendezvény főszervezője kiemelte: a kapcsolat tavaly kezdődött, és igen jó tapasztalatokkal zárták a közös munkát.

"Nagy büszkeség, hogy egy ilyen nagy múltú céggel köthetünk megállapodást" - fogalmazott Szántó László.

Hársfalvi János, a Magyar Suzuki Zrt marketingvezetője hozzátette: sok a közös vonás a Suzuki filozófiája és a Balaton-átúszás között.

"Az a csaknem tízezer ember közel áll hozzánk, aki vállalja a kihívást, és nekik is büszkén mutatjuk meg a teljes termékpalettánkat" - mondta Hársfalvi János.







0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Zsenális kvíz: tudjátok, hogy ki volt Széll Kálmán vagy Blaha Lujza?

Nap mint nap megfordultok a Széll Kálmán téren vagy éppen a Mechwart ligetnél? Tudjátok, hogy kiről nevezték el a budapesti utcákat,...

Facebookon árvereztek el egy 17 éves lányt Szudánban - és ezt a Facebook hagyta

A dél-szudáni kormány közlése szerint az országban ez volt a legmagasabb ár, amit valaha menyasszonyért kifizettek.

Olyan gyár jön Magyarországra, amelyik egyszerre szállít a Coca-Colának, a Pepsinek és a Nestlének

Flexibilis műanyag csomagolóanyagot gyártó üzemet létesít Rétságon az indiai Flex Films, a beruházás értéke 23 milliárd forint, ehhez...

Már a nyíregyházi rendelőkben az influenza elleni oltások

A kismamáknak és a 60 éven felülieknek sem kell fizetnie érte.

Néhány nap alatt több százezer forintot gyűjtöttek új mosógépre a Semmelweis Egyetem szülészetének

A régi gép elromlott, így a nővérek otthon mosták az újszülöttek ruháit.

Bezzegsvédországban mostantól nem ismerik el a kiskorúakkal külföldön kötött házasságokat

A svéd parlament szerdán megszavazta a törvénytervezetet, amelynek értelmében nem ismerik el többé a skandináv országban a kiskorúakkal...

Gruevszki helyett migránsokat fogadna be az ellenzék, mert ők valóban oltalomra szorulnak

A tegnapi nap legfontosabb híre az volt, hogy Nikola Gruevszki menedékjogot kapott Magyarországtól. Ez a hír nyilvánvalóan felkavarta az...

Furcsa ellentmondás jött ki, amikor megkérdezték a magyarokat, mit gondolnak a mobilozásról

Az új kapcsolatokban segít, de a meglévőkben akár zavart is okozhat a mobiltechnológia a magyarok véleménye szerint többek között ez...

Bizottsági alkalmazottként asszisztált Verhofstadt Orbán-gyalázásához a momentumos Benedek Márton

Levelet írt Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság (EB) első alelnökének Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő, amelyben...

Bűnös zászló és borosüvegek - Gyűlöletbűnözőnek kiáltották ki a rendőrök a DAC egyik szurkolói csoportját

Még mindig nem tudni pontosan, miért tartottak óriási razziát szlovák kommandósok a dunaszerdahelyi DAC futballklub szurkolóinál. A...

Újra rács mögé került Vizoviczki László

A PestiSrácok.hu információi szerint szerda délután 13 órakor az éjszakai mulatóiról és szórakozóhelyeiről elhíresült diszkópápa,...

Karbamid - Mit jelent a laborleletben?

A karbamid vagy urea a szervezetben lévő fehérje nitrogéntartalmának lebomlási terméke, mely a májban képződik és a vesén keresztül...

0

Sport

Új külsővel döbbentette meg rajongóit Hosszú Katinka

Az Iron Ladyt ilyennek még biztosan nem látta.

A Barcelonánál folytatja a PSG klasszisa

Már megegyeztek a felek.

Negyedik kalapos az Eb-selejtező sorsolásán a magyar válogatott

Nem alakultak jól a kedd esti eredmények a Nemzetek Ligájában, így lecsúsztunk a harmadik kalapról.

Csalódás: csak a negyedik kalapból várhatja az Eb-selejtező sorsolását a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott a C osztály harmadik legjobb csoportmásodikaként fejezte be az első alkalommal kiírt Nemzetek ligája csoportküzdelmeit, így csak a negyedik kalapból várhatja az Európa-bajnoki selejtezők jövő vasárnapi dublini sorsolását.

Klasszis igazolását jelentette be a Ferencváros

Néhány évig még magas szinten folytatná.

Hosszabbított magyar válogatott játékosával a Fradi

Bíró Blanka, a Ferencváros válogatott játékosa meghosszabbította szerződését.

A legutóbbi két világbajnokkal is összekerülhet a fociválogatott

Álom- és halálcsoport: kisorsoltuk a magyar csapat 2020-as Eb-selejtezőinek legkönnyebb és legnehezebb csoportjait.

Ilyet még senki sem csinált: produkció közben dobta le magáról a textilt a csinos műkorcsolyázó - videó

Elképesztő produkcióval állt elő egy műkorcsolyázónő, a nézők alig hittek a szemüknek!

Szerdai sport: Vidi-Újpest, Löwen-Veszprém, válogatott

Komoly meccs vár a Fradira a BL-ben!

Ügyes trükkel érte el a Liverpool, hogy a Barca ne igazolja le a legjobbjait

Persze csak rövid időre, de azért okos húzás volt.

Kiszivárgott ki nyeri az Aranylabdát, madridi játékoshoz kerül a trófea

A France Football munkatársai hamarosan a spanyol fővárosba utaznak fotózásra.

0

Bulvár

Melyik laboreredmény jelzi, hogy megy tönkre a máj? 6 érték, ami megmutatja a bajt

Már korán jelzi a májműködés gyengülését néhány laboreredmény.

A kukkoló videóra vette a fürdő szomszédasszonyt Leányváron

Pénzbírságot kapott a férfi - nem jogerősen.

Ezért a termékért állnak majd sokan sorban az Aldiban

Lázban égnek a vegánok, mert az Aldiban kapható lesz a vegán tejföl.

Hátborzongató dolgot vett fel a szerelőműhelyben hagyott kamera

A szerelőműhellyel kapcsolatban már korábban is felmerült, hogy paranormális jelenségek helyszíne, de mivel akkoriban nem készült videó az eseményekről, csak a környékbeliek elbeszéléseiből lehetett tudni, hogy valami nincs rendben a hellyel.

Hatalmas, kísérteties lényt pillantottak meg a ledöbbent búvárok

Kígyózva, hullámzó mozgással lebegett a nagy kékségben a nyolcméteres valami.

Itt a rendőrség új trükkje, ilyen szemtelenül traffiznak a 4-es úton

Elkezdődtek a lesből mérések, ilyen meglepő megoldásokat vetnek be.

Vádat emeltek Ambrus Attila ellen

Horribilis összegű pénzbüntetést is kiróhatnak a Viszkisre, miközben csupán 91 ezer forint a havi fizetése.

blogmorzsák

Valóságshow szer­kesztők nedves álma volt ez a VV epizód

Volt itt minden, ami a tökéletes trashhez kell: irdatlan lerészegedés, ordenáré rikácsolás, mindenki min­denkivel smárparti és hatalmas villantások.

Válasz Orbán Balázs államtitkárnak

Úgy tűnik, Orbán Balázs közvetve elismerte, hogy a magyar kormány jóvoltából tartózkodik Gruevszki Magyarországon.

A világ köpni, nyelni nem tud a Gruevszkinek nyújtott menedék láttán

A menedékjog megadása után reménytelen minden kiadatási kérelem.

„Gruevszki-ügy: Orbánt pofára ejtették“

A Kreml szándékosan kényszerítette színvallásra a magyar kormányt?

A mosógépről, melynek híg a leve

Kis hazánk piacáról úgy tartják a gyártók, hogy itt szabad a vásár, mert a szart is boldogan kanalazzák.

Black Friday, a nap, amikor megőrülünk

Miért is létezik az akciózás világnapja? És miért őrülnek meg az emberek akciókat látva?

Amikor az álom tengerpart tele van szeméttel

Balin sem minden csak játék és mese!

Az 1 millió dolláros Bogár

Mutatjuk, hogy milyen autót talált egy szerencsés fiatalember nagyapjának a garázsában Amerikában.

A világ 5 leginkább családbarát országa

Egy friss kutatás­ban kitelepülte­ket kérdeztek meg arról, értékel­jék a világ leg­inkább családbarát országait. Az eredmé­nyek talán meglepőek lesznek.

Megvan a Dunából kihúzott szellem Lada!

Nemrég hatalmasat futott a net­en a szellem Lada története. Megmutatjuk, hova került, és mik a tervek vele!

Miért kell minden­kép­pen hitelkártya egy utazáshoz?

Biztosítás, autóbérlés, hotelfog­lalás: ezeknél mind jól jön, és még egy kis luxust is kaphatunk két repülőút között.

Negyvenezer toroknyi gágogás

Nyári ludak, nagy lilikek, vetési ludak - az az vadlibák sok tízezren, amerre a szem ellát...

0






0