Ezt olvasta már?

Suárez góljával Uruguay és Oroszország is nyolcaddöntős

A Szaúd-Arábia felett aratott 1-0-s sikerrel Uruguay, valamint a kedden Egyiptomot legyőző házigazda Oroszország is biztosította helyét a legjobb 16 között a labdarúg...


Kővári: Pécs a pécsieké. Mindenkire számítunk!

Évzáró értékelésében az Összefogás Pécsért Egyesület elnöke közös újratervezésről beszélt. De kikkel és mit tervez az ÖPE a 2018-as évre egy választási háború kellős közepén, egymásnak feszülő közösségekben és eladósodott városban? Kővári Jánossal beszélgettünk.


hirdetés

– Mit tartalmaz az új terv, mit kell máshogyan tenni a város működtetése során, hogy ne álljon elő újra csőd?

– Mindenekelőtt új szemléletre van szükség, pontosabban vissza kell térni a 2012-ben elfogadott Ökováros-Ökorégió irányelvekhez, ahol a város fejlődésének zálogaként az fogalmazódott meg, hogy olyan irányba kell fejleszteni a várost, ahol minden fejlesztési vagy üzemeltetési cselekmény alapjául kell tenni a fenntarthatóságot. Ez azt jelenti, hogy egyszerre kell gazdasági, társadalmi és ökológiai szempontokat mérlegelni a döntéseknél.

– Ez konkrét teendők tekintetében mit jelent?

– Például ha a buszbeszerzés során ezek a szempontok érvényesültek volna, akkor nem használt Volvo buszokat veszünk hitelből, majd ehhez igazítjuk a menetrendet, hanem fordítva. A valós, tömeges közlekedési igényekhez, pályázatból vagy kormányzati forrásokból (pl. a Modern Város Programból, giga jóléti projektek helyett) új elektromos buszokat veszünk. Ez egyszerre jelentett volna évi 2 milliárd működési megtakarítást, korszerű közlekedést és tiszta levegőt, mi több, buszgyártást több száz pécsi munkahellyel.

– OK, de mit jelentett az, hogy közös tervezésre van szükség? Kivel, a pártokkal, a civilekkel? Kivel és hogyan lehet egyáltalán együttműködni ilyen háborús légkörben, ami az eddigi kampány során érzékelhető volt, és várhatóan ez az év is erről fog szólni?

– Igen, azt nehéz vitatni, hogy manapság nem az együttműködés jut eszébe az embereknek a pártokról vagy épp a többi szereplőről. Év végén a képviselőtestület – sportnyelven szólva –„beleszállt” egy civil szervezetbe, amit ők most perrel viszonoznak. De az egyetem is a különböző karok és személyek vitájától volt hangos a rektorválasztás kapcsán, amiben még a Kormánynak is lesz szava. Reméljük, kellő bölcsességgel jóváhagyják a Szenátus döntését, tiszteletben tartva a helyiek akaratát.

És igen, a politikában is választás közeleg, mint tudjuk április 8-ra írta ki a választást a Köztársasági Elnök. Nos, egy ilyen időszakban van ideje szerintünk igazán az okos párbeszédnek és olyan együttműködéseknek, amelyek valóban a városról szólnak. Pláne, ha ilyen nehéz a helyzet, mint Pécsett.

– Mi jöhet ezután?

– A város költségvetésének elfogadása februárban lesz, ugyanakkor megkezdődik a város rendezési tervének elkészítése is, valamint számos nagy fejlesztés is. Ezért a polgármester úrnak jeleztük, szerintünk most jött el az ideje annak, hogy a város önkormányzata, egyeteme, az egyházak, a gazdaság szereplői és a civilek párbeszédet folytassanak a városról.

Javasoljuk, hogy ez egy testületben is öltsön formát, ahol konkrét megoldásokat kell találni a gazdaság fejlesztésre, az ingatlanok hasznosítására épp úgy, mint a hátrányos helyzetű emberek felzárkóztatására, vagy épp az egészséges élet feltételeinek kialakítására, ennek neve beszédesen TETT (Társadalmi Egyeztető és Tervező Tanács) lenne. Ennek keretében lehetne közösen tervezni és megvalósítani az elképzeléseket.

Óriási lenne! Gondoljuk meg, több száz milliárd forint közös tervek mentén, amiből ökovárost, fenntartható várost építünk, ahol munka, egészség és közösség van. Micsoda üzenet lenne a városnak, az országnak!

– Az egyetemnek van vezetése, az egyházaknak is, talán a gazdaság is megragadható a kamarákban, de a civilek sokfélék. Hogyan vonná be ebbe a folyamatba őket?

– Egyrészről már van egy civil stratégia, ami mentén 2010-14 között működtek a dolgok, másrészt a civileket a városrészek feladataiba lehet természetüknél fogva bevonni, mert alapvetően helyi közösségek érdekeiben végzik a tevékenységüket. Jó alkalom lehet a hamarosan meghirdetésre kerülő úgynevezett CLLD pályázat is, amelynek a kiírását már éppen véleményezni lehet. De számítunk a rendezési és szabályozási terv elkészítésében is a civilekre, akik a városrészi fórumokon mondhatják majd el, milyennek szeretnék látni a közvetlen környezetüket.
Szóval mindenkire számítunk és mindenkinek lehetőséget adunk, hogy formálja a várost, ahol mindannyian élünk, ami a miénk!

PNL







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Közösen fejlesztene két autóipari óriás

Szándéknyilatkozatot írt alá a Ford Motor Co. és a Volkswagen AG. stratégiai szövetség lehetőségének a megvizsgálására könnyű...

Férfi vízilabda világliga: győzelem Japán ellen, a horvátok következnek

Budapest - A világbajnok horvátok elleni ki-ki meccsen a legjobb négy közé jutás a tét.

60 fős afrikai anarchista banda tartja félelemben a fővárosban élőket

Régi iskola épületeket, üzleteket, irodákat és üres lakásokat foglalnak el Amsterdamban. Nme rettennnek meg attól sem, hogy kiűzzék a...

Szex a szülés után - 3 tabu, amiről keveset beszélünk

Azoknak a nőknek, akik gyermeket vállalnak, az anyaság életük egyik legfontosabb szerepévé válik - de nem az egyetlenné! Mégis kevés...

Figyelmeztetést adtak ki nyolc megyére csütörtökre

A heves zivatarok miatt nyolc megyére adtak ki figyelmeztetés csütörtökre. Mutatjuk.

Leváltották a magyar tudomány jó királyát, Pálinkás Józsefet

A kezdetek óta vezette az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalt.

"Orbánra jobban figyelnek külföldön, mint Gyurcsányra vagy Bajnaira"

Az alaptörvény hetedik módosításával, valamint a "Stop Soros" törvénycsomag elfogadásával erősebb lett a magyar védelmi rendszer az...

Fodor Zsóka: ˝Végre nem kell hazudni.˝

A színésznőnek felcsillant a szeme, amikor kiderült, ez nem az a műsor, ahol kertelni kell, Kasza Tibi kifejezetten felhívta a figyelmét...

Nagy veszekedések, iráni párduc - képek a spanyolok sikeréről

Elmaradt a spanyol fieszta az iráni betonvédelemnek köszönhetően a focivébén.

Foci-vb: a nap, amikor Ronaldo szakállvakarás közben előzte Puskást

Három egygólos győzelem, semmi több. A csapatok vagy taktikusak vagy spórolnak, esetleg ebben a napban ennyi volt. A vébé 7. napjának...

F1: eldőlt Spa-Francorchamps sorsa

Két új helyszínről is tárgyalnak az érintettek.

Trump nem szakítja el gyermekeiket a migráns családoktól

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban szerda délután aláírta azt az elnöki rendeletet, amely megakadályozza az Egyesült Államokba...

0

Sport

Mészöly Kálmán drámai vallomása: Nem úgy képzeltem el, hogy nyolcvanhoz közel ilyen állapotban leszek

Budapest Az egész életem végigfutott előttem egy pillanat alatt. Óriási megtiszteltetés, ez az egyik legnagyobb elismerés, amit valaha kaptam. Csak nagyon keveseknek adatik meg mondta meghatódva Mészöly Kálmán (76) a Blikknek, miután Tarlós István (70) főpolgármester Budapest díszpolgára címet adományozott neki.

Nehéz ellenfelet kapott a Fradi az Európa Ligában

A Honvéd macedón, az Újpest azeri ellenfelet kapott az EL második selejtezőkörében.

Klasszis kapust igazolt a Ferencváros

Rade Mijatovic több mint száz alkalommal állt már a montenegrói válogatott kapujában.

Szánalmasan próbált magyarázkodni Georges Leekens

Kirúgása előtt még a maradásáról beszélt.

A világ kedvence lett a gyönyörű orosz szurkolólány, most kiderült róla, hogy pornósztár - Itt van pár fotó ...

Nem találja ki, hogy mi derült ki az oroszországi focivébé egyik leggyönyörűbb szurkolólányáról.

Kiutazik Orbán a focivébére? Meglepő választ adott a kérdésre

Orbán Viktor elárulta, hogy elutazik-e a labdarugó világbajnokság döntőjére.

Belőled szívesen, magából vonakodva csinál hülyét az MLSZ

Nyolc év után az MLSZ végre elkezdett jó döntéseket is hozni, de lesz-e valaki, aki a rosszakért felelősséget mer vállalni?

Marco Rossi: Ez életem legjobb napja

A magyar válogatott új kapitánya büszke a kinevezésre, ígéri, hogy magyarul is megtanul.

Megvan a Fradi El-ellenfele, nagyon nem lesz egyszerű dolga

A Fradi izraeli, az Újpest azeri, a Honvéd opedig macedón ellenfeléet kapott az Európa ligában.

Ennyi végkielégítést kap a nyeretlen szövetségi kapitány

Tegnap jött a hír, hogy az eddig igazán rosszul teljesítő George Leekenst menesztik az állásából. A MLSZ elárulta, mennyi végkielégítést kér a győzelem nélkül távozó belga szakember.

Minden idők legjobb vébéje.

1986 óta nézek focivébét, de ez a mostani minden eddiginél különlegesebb!

Távozik az Arsenal emblematikus alakja, német válogatott kapus érkezik

Jack Wilshere tizenegy év után távozik a londoni csapattól.

0

Bulvár

Mellbevágó képek: így lesz újra formás a megereszkedett cici

Alexandra 24 évesen, szülés és szoptatás után vállalkozott arra, hogy megereszkedett melleit Dr. Krasznai Zsolt plasztikai sebésszel korrigált...

Óriási pénisszel áldotta meg az élet a férfit - De sosem vette hasznát

Szerintem ki lehet jelenteni, hogy nem a méret a lényeg, ha egy férfi szerszámáról van szó, hiszen ennél sokkal fontosabb a technika, az ápoltság és a szépség, arról nem beszélve, hogy a legtöbb nő nem az átlagon felüli méretekkel rendelkező férfiakra vannak felkészülve "odalent".

A testsúly, a vérnyomás és a koleszterinszint is csökkenthető így

A mozgás, különösen a szakszerű, szakember által vezetett, speciális céllal felépített edzés bizonyítottan csökkenti a testsúlyt, a vérnyomást és a koleszterinszintet.

Brutális lehűlés jön - itt a menetrend

Az Időkép friss adatai szerint csúnyán elromlik az idő a hét végére.

Ez a különbséga szép és a jó csaj között

Ha a férfi párt választ, akkor a nő arcát nézi meg először, ez lesz a mérvadó. Megfigyeli rajta a harmóniát, azt, hogy mennyire van ,,egyben" lelkileg a nő. Azt is mondják, hogy a csípő méretét figyeli, tudat alatt azt latolgatva, hogy mennyire fogamzó képes, képes-e a gyereke kihordására. A nők nagy hibája, hogy bármi áron meg akarnak felelni, hogy elkeljenek. De hogyan és miként?

Fakanállal ölte meg unokáját egy budapesti nagymama

Így akarta megoldani a gyerek légzési problémáit.

Felejtsd el a nagymama-szemüveget: már ilyen megoldások is vannak

Optikai megoldások: milyen megoldások léteznek, ha jelentkezik a kisbetűk legnagyobb ellensége, a presbyopia?...

Arnold Schwarzenegger legkisebb fia tiszta apja

A színész legfiatalabb gyereke, a házvezetőnőtől született Joseph a 2011-ben kirobbant botrány óta közelebb került az édesapjához.

Most akkor 111 ezer embert az út szélén hagy a kormány?

Egyelőre kevésbé érthető az a lépés, amit jövőre tervez a kormány a munkaerőpiaci kedvezmények egy részét illetően. Már csak azért is, mert az érvelés hagy némi kivetnivalót maga után.

Az adótörvényekkel keményen belenyúlnak a munkaerőpiacba

Egészen sajátos foglalkoztatáspolitikai üzenetet hordoz az adótörvények tervezett változtatása. Az 55 év felettieknek jelenleg járó foglalkoztatási kedvezményt megszüntetik, mondván, a nyugdíjasok jobb lehetőséget kapnak. Gond viszont, hogy ez nem ugyanaz a csoport. Ahogy a frissen munkaerőpiacra lépők és a 25 év alattiak sem igazán fedik egymást.

blogmorzsák

6 legnagyobb hiba, amit a randi appokon elkövetsz!

Jó esélyünk van arra, hogy a nagy Őt a világhálón találjuk meg, hiszen az internetes társkeresés illetve a randi appok egyre népszerűbbek.

A válság és kompetencia

A kormánypárt számára egy esetleges gazdasági válság lehet a legkomolyabb kihívás a 2022-es választások előtt.

Az egypártrendszer előnyeiről

Ideje elgondolkodnunk azon, milyen elő­nyökkel/hátrányokkal jár az analóg kádárizmus digitális kádárizmusként való újjászületése.

Nem érted a NAV levelét? Lefordítjuk!

A könyvelők is csak a kötőszavakat értik a tájékoztatásból.

„Megtaláltam a kedvenc sörös helyem Budapesten“

Sok jó sör, hűvös pince, rizses hús kovászos uborkával.

A nap, amikor a lányom képen öntött egy pohár vízzel

„Most láttam, hogy is működik ez: tényleg befogtam.“

Ha a dinoszauruszok metropoliszban éltek, ma már nem tudnánk róla

A részecskefizika és a klíma­modellek felbecsülhetetlenül fontos következtetésekhez vezethetik az emberiséget.

Un. postai átvétel

A kollégák vásárlásától függ, hog mikor kapod meg a munka­helyedre rendelt csomagodat?

Meseszép ruhák a leg­nevesebb divatházaktól

15 márka friss lookbookjába nyújtunk bepillantást.

Egy csodálatos nagylakás a Palotanegyedben

Akkora a tér, hogy célbalőni is lehetne a bejárattól a nappaliig.

Strandruha saját kezűleg

Útmutató lépésről-lépésre, ho­gyan tudsz magadnak egy szu­per ruhát készíteni a strandra.

Orbáni úton Trump - mu­tatjuk a következményeket

Milyen kár, hogy nem hagyják Trumpnak tönkre tenni az USA-t.

0






0