Pécsi Napilap - Kajak-kenu pótkvalifikáció

Ezt olvasta már?

Szétszéled a kieső pécsi csapat

Eldőlt, hogy a pécsi férfi kézisek kiesnek az első osztályból, a legjobb játékosokra - már ha kieső csapatnál vannak ilyenek - máris nagy a kereslet. Vannak akiket ...


Kajak-kenu pótkvalifikáció

Négy számban - férfi K-1 1000, K-2 200, C-1 200 és C-2 1000 méteren - indul magyar egység a szerdán és csütörtökön Poznanban sorra kerülő olimpiai pótkvalifikációs kajak-kenu versenyen.


hirdetés

Storcz Botond szövetségi kapitány bizakodó az esélyeket illetően:

"Azt is mondhatom, hogy az év egyik legfontosabb erőfelmérője következik, hiszen a poznani szereplésünk befolyásolja későbbi londoni terveinket is. Az egész felkészülési programot úgy állítottuk össze, hogy Lengyelországban esélyünk legyen a hiányzó kvóták begyűjtésére." - nyilatkozott a szövetség honlapján a szakember.

A kapitány szerint a másfél héttel ezelőtti szegedi válogatón mutatott forma alapján minden magyar egységnek lehet esélye a kvótaszerzésre,

"Párosban az első hely, az egyes számokban az első kettő ér olimpiai indulási jogot, ami azt feltételezi, hogy óriási csaták lesznek. Biztos vagyok benne, hogy a sprint számokban például centiméterek döntenek majd" – fogalmazott Storcz.
C-2 1000 m-en a Korisánszky-testvérek, Péter és Dávid, C-1 200 m-en Horváth Gábor, K-2 200 m-en a Sík Márton, Beé István duó, K-1 1000 m-en pedig Pauman Dániel száll vízre a lengyelországi regattán.

Storcz korábban elmondta: sikeres kvalifikáció esetén az adott hajó még nem lesz olimpiai induló, ehhez újabb válogatót kell majd nyerni.

A pótkvalifikációs versenyen szerdán kerül sor az előcsatározásokra, majd csütörtökön következnek a döntők.
A viadallal párhuzamosan rendezik a parakenu-vb-t, amelyen öten képviselik a magyar színeket, péntektől vasárnapig pedig az idény első Világkupa-versenyének ad otthon a ponznani Malta-tó.

A tavalyi szegedi világbajnokságon a lehetséges 18-ból 14 indulási jogot - a maximális hat női kajakost, valamint hét férfi kajakost és egy kenust - szerzett meg a magyar válogatott.



MTI








0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megnyerte 32. bajnoki címét az Anderlecht

Belga bajnoki címet nyert az Anderlecht: a brüsszeliek 1-1-re végeztek a Zulte Waregem ellen a "bajnoki döntőn", így megőrizték az első helyet.

Beyoncé csak röhög a róla szóló pletykákon

A díva sem megerősíteni, sem megcáfolni nem akarja a terhességéről szóló híreket, de az biztos, hogy nagyon jól szórakozik rajtuk.

Giro: Visconti szakaszsikere, az élmezőny nem változott

Az Olasz kerékpáros körverseny 15., Cesana Torinese és Col du Galibier közötti 149 kilométeres szakaszát az olasz Giovanni Visconti nyerte meg 4:40.48 órás idővel, 42 másodperccel megelőzve Carlos Beancurt és Przemyslaw Niemiect.

Férfi kézi: sikerrel debütált a gólbíró, továbbfejlesztik

A férfi EHF-kupa szombati NantesHolstebro elődöntőjében első alkalommal használták a gólvonal-technológiát.

Videó: tapsorkánnal köszöntötték a búcsúzó Alex Fergusont

Alex Ferguson utoljára vezeti menedzserként a Manchester Unitedet a West Bromwich elleni angol bajnokin. Fergusont a birminghami szurkolók is nagy tapssal köszöntötték.

Triatlon, Magyar Nagydíj: Vanek és ifj. Faldum győzött

A nőknél Vanek Margit, a férfiaknál pedig ifj. Faldum Gábor győzött a Fornetti Triatlon Magyar Nagydíj első egyéni versenyében, Tiszaújvárosban.

Kínai és tajvani aranyérem Párizsban

Li Hsziao-hszia nyerte a női egyest a párizsi asztalitenisz-világbajnokságon, miután a vasárnapi döntőben hat szettben jobbnak bizonyult honfitársánál, a világranglistán második Liu Si-vennél.

Vanek és ifj. Faldum győzött Tiszaújvárosban

A nőknél Vanek Margit, a férfiaknál pedig ifj. Faldum Gábor győzött a Fornetti Triatlon Magyar Nagydíj első egyéni versenyében, Tiszaújvárosban.

Nadal nyerte a római döntőt

Rafael Nadal két sima játszmában legyőzte Roger Federert, ezzel megnyerte az 5,015 millió euró összdíjazású, salakpályás római tenisztorna férfi versenyét.

CNN: Obama támogatottsága töretlen

Nem rendítették meg Barack Obama elnök országos támogatottságát az utóbbi napokban nyilvánosságra került, illetve újból felmelegített botrányok, de az amerikaiak nagyon komolyan veszik azokat - derült ki a CNN hírtelevízió és az O...

Videó: Eboué boxzsáknak nézte a csapat egyik kísérőjét

Érdekesen spannolta magát Emmanuel Eboué, a Galatasaray védője a mérkőzés előtt, boxzsáknak nézte az egyik technikai embert és alaposan "megsorozta", persze csak tréfából.

GRC X Games Barcelona

Az idei szezon második futamát teljesíti a Global Rallycross Championship mezőnye Barcelonában. A katalán fővárosban az 1992-es Olimpiai Stadion adja a díszletét és egyben helyszínét is. A brazíliai kaotikus futamot követően izga...

Sport

Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden

A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...

A viszontagságok ellenére Michelisz a Salzburgringen is dobogóra állt

Minden jó, ha a vége jó, Michelisz Norbert szempontjából pedig végül is majdnem tökéletesre sikeredett a túraautó-világbajnokság ausztriai versenyhétvégéje. Majdnem, ugyanis az időmérőt követő büntetések miatt az első versenyt a 1...

Nyert a Vidi, karnyújtásnyira a bajnoki ezüst

A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján. A székesfehérváriak tökéletesen használták ki legfőbb riválisuk, az MTK botlását, így hatalmas lépést tettek a bajnoki ...

Húzd meg! Hátizomerősítés fegyenc- és egyéb módra

Támadjunk több szögből, ne hanyagoljuk el a mozgásirányokat! Evezés, pull egy kézzel, súllyal vagy súly nélkül.

Videó: Ronaldo és Mourinho sem vette át ezüstérmét az elvesztett Király-kupa utá...

A La Sexta spanyol tévécsatorna felvételein jól látszik, hogy sem Cristiano Ronaldo, sem pedig José Mourinho nem vette át ezüstérmét az Atlético Madrid ellen elszenvedett kupadöntő után. A Realt a díjak átadásakor Aitor Karanka ké...

Magyar bokszoló a WBO interkontinentális öv birtokosa!

Kecskeméten rendezte meg soron következő profi boksz gáláját a Ferobox Event csapata a Messzi István Sportcsarnokban. Az izgalmas sporteseményt a létesítmény telt házas közönsége mellett a Sport 1 Televízió nézői is élőben nézhett...

Daganattal kezelik a Barca edzőjét New York-ban

A jövő héttől ismét New Yorkban kezelteti magát Tito Vilanova, a spanyol bajnok FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A Videoton nyert és három ponttal megelőzte az MTK-t

A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján.

Kozák Danuta hosszú idényre készül

Remekül szerepeltek az elmúlt hétvégén a magyar versenyzők Szegeden, a kajak-kenu Világkupa-sorozat idei első viadalán. A csapat mint a legeredményesebb nemzet - 18 érmet - hat aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek a ...

Edzője szerint Babos Timi az utóbbi időben jól, és egyenletesen teljesít

Babos Tímea legutóbb Johannesburgban nyert versenyt. A tornagyőzelemmel 12 helyet javított világranglistás helyezésén, így ezen a héten már ismét a legjobb százban, a 99. találta magát. Mindez a siker mellett azt is jelenti, hogy ...

Bulvár

Ez aztán furcsa fordulat! Mégis ByeAlex nyerte a nemzetközi versenyt

Bár a kihirdetett eredmények szerint a 10. lett ByeAlex, kiderült, mégis ő a nyertes.

Időjárás - Vihar mossa el az estét

Csalóka lesz a mai nap! Délelőtt és délután is kellemes nyári idő várható. Délután azonban egy hidegfront érkezik.

Kiderült Alex titka

Előzményes oka van annak, hogy Nyíregyháza felé autózom megtekinteni Játékország magyarhoni fellegvárát. Az előzmény pedig emberöltőnyi: a történet 1932-ben kezdődik, vagy tán még egy kicsit előbb is

70 éves a vagyonát szegényekre hagyó magyar milliárdos

70 éves lett május 14-én az egyik leggazdagabb magyar, Demján Sándor, aki Etyekre költözött székely családban nőtt fel, és vagyonának 95 százalékát hagyja a szegényekre.

Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden

A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...

Tizedik lett ByeAlex így fogadta az eredményt

Tizedik lett ByeAlex az Eurovíziós Dalversenyen. 84 pontot szerzett a magyar fiú. Eddig csak kétszer szerepeltünk jobban a versenyen.

Károsíthatják a szemet a LED izzók

Az energiatakarékos LED izzót napjainkban a világítástechnika leghatékonyabb költségcsökkentő megoldásaként népszerűsítik. A madridi Complutense Egyetem kutatója szerint azonban a LED izzók fényének behatása visszafordíthatatlan k...

Botrány és káromkodás az Eurovízió után - videó

Míg a magyarok bekerültek a legjobb tíz közé, az idei Eurovíziós Dalversenyen, addig más esélyesnek tartott országok előadói hátul végeztek. Így szokott ez lenni, ám nem mindenki bírta leplezni a csalódottságát. Nézzétek csak!

Pucéran pózolt a várandós Britney - Címlapon a sztárkismama

Celebek körében nagy divat ledobni a textilt várandósan. Nézegesd meg a képeket!

ByeAlex divatot teremtett Malmőben

ByeAlex nagy népszerűségnek örvend a svédek körében, nem csak a Kedvesem című daláért rajonganak az Eurovíziós Dalfesztiválra látogatók, de sapkájával és szemüvegével is divatot teremtett.

"Meg is ölhetlek, rendőr vagyok" - feljelentés a rendőrök ellen

Megverték és embertelenül bántak vele a rendőrök - ezt állítja egy komlói nő. Azt mondja, hogy máig nem érti, miért vitték be a rendőrségre. A nő az eset miatt feljelentést tett a rendőrök ellen a Baranya Megyei Főügyészségen.

blogmorzsák

Napház Miamiban

A tervek szerint szállodaként, kaszinóként és kiállítóhelyként is funkcionáló, hajóval is könnyen megközelíthető épület a tengerben állna.

Dave Grohl a Rolling Stones koncertjén

A Foo Fighters vezére a Beatles- és Led Zeppelin-tagok után most már Mick Jaggerékkel is zenélt.

Az arab világ belső törésvonalai

A konfliktusok egyik fő forrása, hogy a Közel-Keleten nem tud kinőni olyan hatalom, amely kvázi hegemón helyzetbe kerül.

Németh Lászlóné is
rezsit csökkentene

Nem cél a külföldiek kivonulása, de ha nem adják oda az összes pénzüket, és elmenekülnek, akkor lelkük rajta. Aljas banda.

Nonstop erotikus kabaré

A sminkelt férfit és a homoerotikus szextörpét is divatba hozta a 80-as évek ma is kúl szintipopja.

Kényszermunka a méltóságért

Aki csóró, annak még az alapvető emberi méltóságáért is meg kell dolgoznia: például hogy eltemethesse a szüleit.

Sorozatfüggés felsőfokon

Ha éppen nem tudod eldönteni, hogy mit nézz meg este, a Filmsor blogon biztosan megtalálod
a kedvedre valót!

Rendőrséget az óvodába is!

Ezek a mai fiatalok pornót, horrort meg ATV-t néznek, és kábítószereznek, gördeszkáznak,
de még Élet és Irodalmat is olvasnak!

Vörös áfonyás, csokis keksz

Az egészséges vörös áfonya az élvezetes csokis kekszbe keverve - tökéletes kombináció!

Ilyen rúzst hordj tavasszal

Vízes hatású kollekciót teszteltünk.

Lehet barát az ex,
vagy abból viszony lesz?

Ha az erotika tartotta össze a kapcsolatot, vagy annyira jó volt, hogy az már felülmúlhatatlan, akkor a kísértés még nagyobb.

0






0