Ezt olvasta már?

0

Kalász Márton, a Nemzet Művésze: a szülőföld jelent mindent

A szülőföld jelent mindent - hangsúlyozta az MTI-nek a november elején Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kalász Márton dél-baranyai sváb költő, író és műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, aki elárulta azt is: szeretne még egy kisregényt írni édesapja életéről. - Pécsi Napilap -


hirdetés

Fotó: mno.hu

Nagyon nagy örömmel fogadtam az elismerést, amely akkora megtiszteltetés jelent számomra, mint talán egyetlen korábbi díj sem - mondta el a kétszeres József Attila- és Kossuth-díjas szerző, aki a kortárs magyar irodalom történetét gyarapító költői életműve elismeréseként, és értékteremtő műfordítói tevékenységének megbecsüléseként kapta a Nemzet Művésze címet.

A díjat azzal a céllal hozta létre a kormány 2013-ban, hogy a legkiemelkedőbb művészek számára méltó életkörülményeket biztosítson életjáradék formájában. Az elismerés egyidejűleg legfeljebb hetven, jelentős értéket létrehozó alkotó számára adományozható.

A kérdésre, hogy életműve mely szeletét érzi legfontosabbnak, Kalász Márton úgy válaszolt: "elsősorban versírónak, költőnek érzem magam, bár az utóbbi időben verset nem írtam, prózát se nagyon. Azt hiszem, minden életpályában vannak ilyen kis szünetek".

Mint fogalmazott, nagyon fontos számára a Téli bárány (1986) című regénye, amely német nyelven is megjelent. Bár ezt követően is írt prózát, több regénye nem született. Ugyanakkor régóta gondolkodik rajta, hogy még legalább egy kisregényt kellene írnia 1948-ban elhunyt édesapja életéről, amelyről eredetileg a Téli bárány is szólt volna.

Kalász Márton műveinek tetemes része foglalkozik szülőfalujával, a dél-baranyai Somberekkel, ahol magyarok, németek és dél-szlávok éltek együtt, majd 1945-ben, a betelepítések nyomán bukovinai székelyek is beköltöztek.

"A szülőföld jelent mindent" - vallott a 82 éves szerző, aki felidézte azt is: 1956 októberében Pécsett a tüntetők közt a Széchenyi téren állva hirtelen csapott bele a félelem, hogy mi lesz a falujával, ahol a második világháborút követően számos svábot kényszerítettek otthona elhagyására, átadására, például az ő otthonaikba költöztették a Bukovinából érkező székelyeket.

Attól tartva, hogy a Somberekről ki nem telepített svábok elkezdik visszakövetelni az otthonaikat és ellenségeskedés támad a faluban, még aznap éjjel vonatra ült és hazaindult. "Ott egy rossz szó, egy hangos szó nem hangzott egymás ellenében el. Nagy csodának érzem ezt mindmáig. Bár jöttek Mohácsról, meg innen-onnan szervezkedők, de a falu kiutasította őket. Ugyanolyan békességben folytatták az életüket, mint addig" - mesélte, megjegyezve, hogy talán mindezt szintén meg kell még írnia.

Kalász Márton kitért arra is: német nemzetiségi iskolába járt, és 10 éves kora előtt nem is beszélt magyarul. Egy budaörsi német volt a tanítójuk, aki mindig csempészett verseket a tananyagba. Első verse akkor született, amikor Arany János Családi kör című versét tanulva azt kapták házi feladatul, hogy írjanak arról, mi van náluk este.

"A tanító először nagyon mérges volt, amikor mutattam neki, azt hitte gúnyolódom. Este van, este van / a nap már lement / a hold az égen / már megjelent - ezt írtam a füzetembe. Kis túlzással itt indult el a költői pályám. A tanító rájött, hogy valami történt, el is magyarázta az osztálynak, és innentől kezdve mindenki, a pap és a magyarul jól beszélő apám is elkezdett engem ebben segíteni" - idézte fel a szerző, aki máig megőrizte szoros kapcsolatát Somberekkel.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kásler: A Tízparancsolat majdnem tökéletes népegészségügyi program

Olyan félelmek gátolják az embereket, melyeket ki kell iktatni, mondta a miniszter, amikor arról beszélt, miért születik ilyen kevés gyerek.

Brecel először címvédő

Harmadik alkalommal rendezik meg a China Championshipet.

Részeg volt a borsodi sofőr, aki a mellette ülő gyermek halálát okozta egy balesetben

Egy gyermek meghalt, kettő súlyosan megsérült szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádkakon történt balesetben - közölte a...

Fekete szombat - öten haltak meg az utakon, és a vasárnap is rosszul indult

Négy halálos kimenetelű közlekedési balesetben 5 személy vesztette életét szombaton a magyarországi utakon, köztük egy gyermek is....

Ha ezeket megfogadja, nehezen fosztják ki - a rendőrség elmondja, mit tehetünk a trükkös tolvajok ellen

Időről időre új történettel, átveréssel "házalnak" a csalók trükkös tolvajok. Mutatjuk, mit tehetnek ellenük - fogadják meg a...

Egy kockás és szőrös hasú férfimodell énekesi karrierbe kezdett szexi csajozós klippel

Hohó, egy modell, aki énekel, és nem is rosszul. És ha azt mondjuk, hogy emellett vallásos és pszichológus is, akkor a legmeglepőbbet még...

Mindenki a Real Madrid győztes góljáról beszél

A gólöröm ugyan elmaradt, de a három pont csak a madridiaké lett.

Bolgár Györgyöt kirúgták a 168 Órától

Egyes hírek szerint a kirúgás mögött az állhat, hogy Bolgár György nemrég interjút készített Heisler Andrással, a Mazsihisz...

Pofon vágta az óvodást az úszásoktató - rengeteg panasz az oktatási jogok biztosa előtt

Több mint 1800 panasz érkezett Aáry Tamás Lajos, oktatási jogok biztosának hivatalához tavaly, az elmúlt évekhez hasonlóan az ügyek...

Móresre tanítja az 1500 lóerős Bugatti Chiront az Audi S4 - videó

Az utcán nem sok ellenfele akad egy Bugatti Chironnak, azonban a kifutópályán nem egyszer láttunk már meglepetés vendégeket, akik a...

0

Sport

Egy amerikai tehenészfiú birkózta le a verhetetlennek hitt orosz óriást

A Karelin-Gardner sztori az egyetemes sport egyik leghihetetlenebb története. Ahogy Gardner egész élete az.

Máris balhé van a PSG-nél?

A Le Parisien szerint az új edző, Thomas Tuchel és a sportigazgató, Antero Henrique nincs igazán jó viszonyban.

Magyar-szlovák közös közlemény a pénteki huligánakció után

A hoki nem háború, hanem fesztivál, írják a szlovák huligánok akcióját elítélő sportvezetők.

Hazatér a kapus, aki jobban gyűlölte csapatát, mint bárki más

Szombaton este Schalke-Bayern München meccs a Bundesligában. Manuel Neuer története moziba illő.

Maszkos szlovákiai huligánok vertek nőket és gyerekeket Miskolcon - videóval

A DVTK Jegesmedvék-HKM Zvole jégkorong-meccsen tört ki a balhé, akit értek, ütöttek a családi szektorban.

Csodanap a Bundesligában: gálázott a Hertha, Sallai 7 perc alatt gólt lőtt

Történelmi bemutatkozás Freiburgban, Dárdaiék vezetik a bajnoki tabellát!

Megunta a szakállat: alig lehet ráismerni Messire - fotók

Hosszú idő után levágta szakállát Lionel Messi, a Barcelona 31 éves sztárcsatárja.

Puskás-díjas gól Angliából, ennél tökéletesebb lövés nincs

Az Aston Villa szurkolók egy ideig nem felejtik a csodát, aminek szemtanúi lehettek.

A videobíró segítette győzelemhez a Real Madridot

A Lopetegui-csapat továbbra is veretlen, a francia világbajnok vezette győzelemre az Atléticót.

18 másodperccel a kezdés után már gólt rúgtak

A Serie A ötödik fordulójának első meccsén mindössze 18 másodperc kellett az első gólhoz.

0

Bulvár

Erről tudott? Van a Windowsban egy trükk, amellyel egy kattintásra előhozhatja az összes beállítást

Az úgynevezett GodMode mappa listába szedi a különböző Windows-eszközöket, cserébe pedig időt spórolhatunk meg, hiszen minden egy helyen lesz elérhető.

KKi kell venni éjszakára a műfogsort, vagy nem?

Csak régen tartották az éjjeliszekrényen, pohárban a műfogsort. Ma csak a tisztításra kell kivenni, éjszakára a szájban maradhat....

Pórul járt a félnótás száguldozó, az egész net fetrengve röhög rajta

Van valami nagyon mulattató abban, ami a becsapódás után történt.

Döbbenetes fordulat: önként jelentkezett egy férfi, hogy bevallja, ő a soroksári gyilkos

A gyilkosság elkövetésével a rendőrség egy most is börtönben ülő férfit gyanúsít.

Szoboszlói fürdőtörténelem: nagy robajjal tört fel a 72 Celsius-fokos termálvíz

Hajdúszoboszló korabeli városvezetése nagyon gyorsan felismerte, hogy hatalmas lehetőséget jelenthet számukra az 1925 őszén feltört termálvíz.

Szomorú hírt közölt Kállay-Saunders András

Váratlan bejelentést tett Kállay-Saunders András. Nagyon sajnálja, és rajongói megértését kéri.

Halálos ugratás - belehalt sérüléseibe a munkás, akinek viccből sűrített levegőt nyomtak a fenekébe

A főnöke szórakozott vele, nyilván rossz viccnek szánta, a férfi viszont azonnal összerogyott. A gyár kamerája az egészet videóra vette, mutatjuk.

300-900 ezer forintot ér egy kód annak, aki jól írja meg

Hetedik alkalommal rendezi meg az NNG a C++ Grand Prix-t. A programozóversenyen tavaly bebizonyosodott, hogy a tapasztalat nem minden harmadik helyen egy középiskolás csapat végzett.

Mikor ne együnk szőlőt?

A szőlő is lehet tiltott gyümölcs. A szőlő egyike lehet a nem kívánt gyümölcsöknek. Most kiderül, miért tiltakozhat ellene a szervezet.

blogmorzsák

Az osztrák Titanic elsüllyedése

„Az emberek egymást ütötték-verték a mentőmellényekért, késekkel és gya­logsági ásókkal estek egymásnak.“

Része vagy a NER-láncnak

Ez a nemzet ilyen, sőt nemcsak ilyen, hanem nincs minimálisan akcióképes alternatív ideája sem a politikai közösségnek.

A Mandy egy heavy metál-fantasy-horror látomás

Amiben a pszichopata vallási fanatikusok vagy démonokból álló motoros bandák mellett egy jó adag humort is találunk.

Leszedték az Il-20-ast

Az izraeli akció következménye: az oroszok tartják ellenőrzés alatt a szíriai légteret.

Kövér László előadást tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Újságírás nem létezik, az EP aberráltak mellett áll ki, a közszereplőket pedig aljas módon tá­madja a média az Országgyűlés elnöke szerint.

Így készíthetsz te is füstös erdélyi padlizsánt

Erdélyben sem faszénen sütik a padlizsánt, mégis füstös lesz. Most eláruljuk a titkát!

Senki sem migránsozik jobban a magyar keresztényeknél

A rendőrség, és a tűzoltók sem tudják, miért gyulladt ki egy templom, de ők képben vannak.

Defenzivában a Fidesz?

A Fidesz kommunikációs gyárában kőkemény munka folyik.

Orbánnal rio­gatják majd a nyugati polgá­rokat az uniós válasz­tási kampányban?

Saját fegyverét fordítják most az eu­ró­pai liberálisok Orbán Viktor ellen.

Te titokban négy fal között eszel három óránként?

Hogy lehet az, hogy főműsor időben farkával propellerező férfit nézegetünk, de ha valaki nyilvánosan szoptat, az fúj.

Mozgás­sal a problémák ellen

Nem­csak a legkülönbözőbb testi és mentális betegségeket segít megelőzni, hanem a kiala­kult problémák enyhítésére is kiváló.

Zseniális játékoktól a csúfos bukásig

Peter Molyneux karrierje dicső és szégyenteli pillanatok soroza­ta a Populoustól a Dungeon Keeperen át a Godusig.

0






0