Kancsendzönga - Szóvivő: vége az expedíciónak
Pénteken befejeződött a Magyarok a világ nyolcezresein Kancsendzönga-expedíciója, amely egy sikeres csúcsmászás után tragédiával végződött - tette közzé az expedíció blogoldalán Vincze Szabolcs szóvivő.
A szóvivő a http://himalajaexpedicio.postr.hu oldalon összefoglalót tett közzé a csúcsmászás óta eltelt eseményekről. Mint írta, a leereszkedés közben eltűnt két magyar hegymászó, Erőss Zsolt és Kiss Péter keresése eddig folyt, remény azonban már az eltelt idő miatt nincs. Kollár Lajos expedícióvezető szerint bele kell törődni a két hegymászó elvesztésébe, az expedíciónak pedig le kell vonulnia a hegyről az érkező monszun miatt.
"A magyar hegymászás egyik legtragikusabb napját számtalan tényező befolyásolta, melyek végül tragédiához vezettek. A két mászó valóban későn érte el a csúcsot, nepáli idő szerint este hatkor, ami azt jelentette, hogy pár órájuk maradt arra, hogy a sötétedés beállta előtt leereszkedjenek. A döntésért azonban senkit nem szabad hibáztatni. Tény, ez magában hordozta a kockázatot, de a kivételes képességű hegymászók azért is különlegesek, mert vállalják a kockázatokat még akkor is, amikor senki más nem vállalná. Ezt mindketten megtették már korábban is" - írta a szóvivő. A két magyar mászó hétfőn jutott fel az India és Nepál határán lévő Kancsendzönga 8586 méteres csúcsára.
A szóvivő beszámolója szerint másnap 8100 méteren "a Zsolton úrrá levő hirtelen kimerültség számára is váratlan volt, de az éjszakai bivakolás ilyen magasan már semmiféle pihenést, regenerálódást nem biztosít. Semmit! Energiát von el a mászótól, amit csak később érez majd meg, mint Zsolt is. Kiss Péter jobb erőben volt, bár hogy pontosan mi történt ebben a magasságban, nem tudni, egy ideig együtt ereszkedhettek és bevárhatták egymást", Kiss Péter Erőss Zsoltot, de egy idő után Kiss Péternek gyorsabban kellett lefelé haladnia.
Újabb probléma volt, hogy kevés víz volt a párosnál, pedig ebben a magasságban a folyadékpótlás legalább olyan fontos, mint hogy minél hamarabb elhagyják a 7000 méter feletti zónát. A folyadékhiány leginkább annak volt köszönhető, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter jó formában érezte magát a csúcsroham előtt és alatt, "ezért annyi cuccot akart magával vinni, ami még nem hátráltatja a haladást ebben a magasságban, és könnyebbé teszi a gyors ereszkedést is. A 8000 méter feletti bivakolás azonban mindent megváltoztatott" - összegezte a történteket a szóvivő.
Vincze Szabolcs véleménye szerint két lehetséges forgatókönyv létezik. Az első, hogy mivel kimerültek voltak, nem tudtak leereszkedni a 4-es tábor feletti úgynevezett rámpán, amelynek átmászása még egy kipihent mászótól is teljes koncentrációt követel. "Ha így van, akkor előbb Kiss Péter, majd Erőss Zsolt csúszott ki, és zuhant le a rámpáról, és mivel testüket eddig nem találták meg, talán ez a valószínűbb verzió". A másik, hogy a kimerültség és a kétszeri 8000 méter környéki bivakolás már sok volt nekik és megfagytak a hegyen. "Biztosat nem tudunk, és soha nem is fogunk tudni" - jegyezte meg a szóvivő.
Mint írta, "tény: három nap után nincs esélye annak, hogy élve előkerülnek. Ebben a magasságban ennyi idő túlélhetetlen, és mivel az utolsó napon, mikor még látták Zsoltot, Peti már nem volt képben, ő pedig lassan ereszkedett, az is valószínűtlen, hogy akár más úton érhették el az alsóbb területeket. A keresésükre igyekvő serpák pedig semmi nyomot nem találtak arra vonatkozólag, hogy a 7600 méteren álló négyes táborba elértek, de más csapatok sem bukkantak Zsolték nyomaira. Ezek az információk beszédesek. A hivatalos közlemény szerint eltűntek, és ez a Himalájában egyet jelent azzal, hogy nem kerülnek elő többé élve" - fogalmazott a szóvivő, aki egyúttal bírálta a veterán spanyol hegymászó, Carlos Soria szavait.
A 74 éves spanyol mászó visszafordult a csúcs előtt, mert nem volt elég ideje és kötele a sikeres mászáshoz. Carlos Soria bírálta, hogy a Kancsendzöngát meghódítani kívánó hegymászók közül sokan nem gondoskodnak megfelelő felszerelésről és - részben anyagi okokból - elegendő serpáról.
Vincze Szabolcs nem tartja korrektnek a spanyol mászó szavait "még akkor sem, ha van igazságtartalma. Azzal vádolni egy expedíciót, hogy nem hajlandó fizetni a serpákat, egyszerűen nonszensz, leginkább azért, mert a magyar expedíció egyik kimondott célja, hogy nem is szeretne serpák segítségével feljutni a csúcsra. A kirakott fix kötelekért pedig a magyar expedíció is fizetett, a csúcstámadáskor pedig a kettes táborig taposták a nyomot" - emlékeztetett.
A szóvivő írása szerint Erőss Zsolt halála nemcsak Magyarországon, de a világon is visszhangot vált ki. Szomorúnak tartja, hogy saját országában olyan méltatlan és ostoba kommentháborút vált ki minden vele kapcsolatos esemény, ami máshol elképzelhetetlen lenne. "Más országok büszkék egy ilyen emberre, és jól teszik. Magyarország a fotelkommentelők európai paradicsoma, sokak hozzáállása teljesen laikus, rosszindulatú, a hozzáértés tökéletesen kiolvasható hiánya miatt pedig teljesen hiteltelen. Akárcsak azok az információk, melyek felelőtlenül reményt ébresztenek egy ilyen tragikus szituációban" - jegyezte meg Vincze Szabolcs.
hírek innen, onnan
Rácáfolt az elemzőkre a KSH: váratlan fordulat jött a májusi inflációban
Így változtak a bolti árak.
Ismét medvét láttak Jósvafőnél, anyamedve és bocsa kóricált az Aggteleki Nemzeti Park területén
Szerencsére a medveszpottoló hely távol esik a túraútvonalaktól, látogatók elől elzárt, fokozottan védett területen található.
A kivándorolt magyarok hazacsábítására van egy minden kampánynál vonzóbb megoldás
Külföldön jól lehet keresni, nyugodtabb az élet, jobban megbecsülik a kemény munkát, mégis vannak, akik hazajönnének. Miért jó ez...
Nem örülhettek a befektetők a budapesti tőzsdén: ez az egy részvény mentette meg a napot
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.
Barnamedvéket láttak az Aggteleki Nemzeti Parkban
A park egyik munkatársa látott egy anyamedvét és egy bocsot Jósvafőtől északra, a szlovák határ közelében.
Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban
Legalább kilenc halottról szólnak a hírek.
Így védekezik a Hírkereső tulajdonosa, miután támadások érték a vallomása után
Holló Gábor, a Hírkereső tulajdonosa ismét megszólalt, miután országos botrányt váltott ki a HVG-nek adott interjújával. A milliárdos...
Hodász András a miniszterelnök szavai után vallotta be, megbánta amit a meleg párokról mondott
Az egykori pap bejelentette, hogy megváltoztatta a véleményét a meleg párok örökbefogadásáról. Hodász Magyar Péter hétfői parlamenti...
Először készítettek felvételt fehér cápáról a Földközi-tengeren
Különösen ritka és tudományosan értékes dokumentáció.
Meg akarták mérgezni a háború elején, most újra közvetít az orosz oligarcha Moszkva és Kijev között
A milliárdos négy év után tért vissza.
80 éves a Vespa: egy héten át ünneplik a születésnapost
Az „Örök Város” egy időtlen ikon ünnepségeinek ad otthont júniusban. „Vespa Roma 2026 – Egy ikon 80 éve” – ezzel a címmel...
Alig indult el, máris váratlan problémába ütközött az orosz ellen-Starlink: köddé vált az egyik műhold
Elveszítette egyik műholdját Oroszország saját műholdas internetprojektje, a Starlink riválisának szánt Rasszvet hálózat –írja a The...
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






