Ezt olvasta már?

0

Kanyaró: rendőrök őrzik a fertőző betegeket a székelyudvarhelyi kórházban

Tilos a beteglátogatás a székelyudvarhelyi kórház fertőző osztályán a szokatlanul nagy számú kanyarógyanús eset miatt, az egészségügyi intézmény körül pedig helyi rendőrök járőröznek, hogy ne szökjenek meg a betegek - közölte pénteken a Maszol.ro hírportál.

A rendkívüli intézkedéseket az indokolja, hogy az elmúlt hetekben 115 kanyarógyanús esetet jeleztek a város környékén. Több mint 50 betegnél beigazolódott a betegség, de már meggyógyultak, 32 páciens pedig jelenleg is a kórház fertőző osztályán várja a vizsgálatok eredményeit. A betegek egy része szamárköhögésben is szenved. A páciensek jelentős része kiskorú, a csecsemőket az édesanyjukkal együtt fektetik be a kórházba.

A kórház vezetősége felkérte a helyi rendőrséget, hogy óránként járőrözzenek a kórház területén, ugyanis a betegek hozzátartozói szidalmazzák az alkalmazottakat, halálosan megfenyegetik őket, ablakokat szedtek ki a helyükről, és köpködnek a kórházban. A kórházba utaltak közül hárman korábban megszöktek a fertőző osztályról. A rendőrök mindhárom pácienst megtalálták, és visszavitték.

Tar Gyöngyi, Hargita megye tisztifőorvosa elmondta: a kanyarógyanús esetek a Székelyudvarhely környékén élő hátrányos helyzetű közösségekben jelentkeztek. A hatóságok most sorra beoltják e közösségek tagjait. A közegészségügyi hatóságok megnyugtatták a közvéleményt, hogy a helyzetet ellenőrzésük alatt tartják.

A kórház fertőző betegségek részlegére pótágyakat vittek be, a vezetőség pedig megkérte az egészségügyi személyzetet, hogy ha lehet, halasszák el a szabadságukat.

Romániában június végéig országszerte 7491 igazolt kanyarós megbetegedést jelentettek a betegség tavaly februári megjelenése óta, közülük mintegy 5500-an idén kapták el a kórt. A járvány az ország teljes területére kiterjedt. Az első félév végéig 31 halálos áldozatot követelt a kanyarójárvány Romániában.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ezért haragszik Horváth Csengére a nevelőapja, Vajtó Lajos

Vajtó Lajos szerint nem azzal foglalkozik a nevelt lánya, amivel kellene.

Gyászolnak a szurkolók: elhunyt a legenda, aki történelmet írt a válogatottal

Szomorú hír rázta meg a skandináv futballvilágot. Elhunyt az a legendás edző, aki egy egész válogatott aranykorszakának lett...

Hiperszelekció: a jelenség, ami miatt a zenék, a filmek és a trendek is egyformává válnak

Mintha minden új dal ismerős lenne, a filmek ugyanazokat a fordulatokat ismételnék, a közösségi oldalakon pedig újra és újra ugyanazok a...

Két hosszt leúszott a Szamosban a szabolcsi autótolvaj, miközben a rendőrök elől menekült

Két autót ellopott, háromszor pedig fizetés nélkül távozott a benzinkútról.

Vége a home office-nak? Meglepő dolog csábíthatja vissza a dolgozókat az irodába

Ingyen kávé, ebéd, utazási támogatás – a munkáltatók számos eszközzel próbálják visszacsábítani a dolgozókat az irodába. Egy...

Újszülöttet hagytak egy telefonfülkében: 32 évvel később olyat tett, amitől az egész világ meghatódott

Az egész 1994. április 30-án, kora hajnalban történt Nyugat-Londonban. Egy védtelen, újszülött csecsemőt hagytak egy hideg...

Csak egy ártatlan mozdulat, amely azonban nagyon fájhat a pénztárcánknak

Mindenki ismeri a szituációt: halad a városban vagy az autópályán, kicsit koszos a szélvédő, így gondolkodás nélkül rácsapunk az...

Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat

A legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körkép szokás szerint az Eurostat által ma délelőtt közzéteendő harmonizált...

Putyin fenyegetést küldött, Trump beszólt Kijevnek - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan...

Lövöldözés egy amerikai általános iskolában: három gyerek és egy tanár is meghalt

Az elkövetőt egy helyi civil vette üldözőbe és lőtte le.

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai - írja az economica.net gazdasági hírportál.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

0






0