Ezt olvasta már?

Személyre szabott, aranybevonatú pacemakert ültettek egy betegbe Pécsen

Magyarországon pedig első alkalommal került sor ilyen eszköz beültetésére.

0

Kár lesz kihagyni! - "gourmet pikniket" rendeznek a pécsi Zsolnay Negyedben

Csaknem harminc neves baranyai vendéglátóegység, pincészet és termelő részvételével először rendeznek május elsején megyei "gourmet pikniket" a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.

A Pécsi Szelet elnevezésű kezdeményezés szervezőinek az MTI-hez eljuttatott összegzése szerint a rendezvényt azzal a céllal hozták létre, hogy összefogják Baranya legjobb - kizárólag szakmai alapon kiválasztott - éttermeit, borászait, termelőit, hogy "egy oldott hangulatú, de minőségi fesztivál" keretében közelebb hozzák őket a szélesebb rétegekhez.

Mint kiemelték, a rendezvényt minden év más tematika mentén kívánják megszervezni: az első esemény témája május elseje nyomán a "sör és virsli", amelyet a résztvevő éttermek szabadon, szimbolikusan és kreatívan dolgozhatnak fel.

A hétfőn 11 és 21 óra között megrendezésre kerülő pikniken a közönség szórakoztatásáról a Philharmonic Brass Quintet, a Vivat Bacchus énekegyüttes, Harmónia Vonósnégyes, valamint Filharmónia Kamarazenekar gondoskodik Vermes Tímea és Balczó Péter közreműködésével.

Az összegzés kitért arra, hogy a Pécsi Szelet a szervezők önerejéből, helyi vállalkozások támogatásával valósul meg. "A kitelepülőkre semmilyen költség nem hárul, hogy a vendégek megfizethető áron juthassanak a magas ételkultúra termékeihez" - írták.

A vendégek - a többi között - a Bock és Lelovits pincészetek, a Nádasi Sajtmanufaktúra, a Pécsi Kávé, a pécsi Balkán Bisztró és Jókai Cukrászda, a Tenkes Csárda, illetve a Karl Mikro-Sőrfőzde ínyencségei közül válogathatnak.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter szerint a miniszterelnök illegális adatbázisok építésére hívta fel a harcosait

Úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor végképp elszabadult a gyerekektől lenyúlt zánkai táborban.

Vályi István az édesapjáról vallott: „Soha nem tudtunk erről igazán beszélni, most se lehet” – videó

Vályi István őszintén beszélt az édesapjával való kapcsolatáról a Viasat3 Útközben elmeséled című műsorában. Elmondása szerint...

Ezek voltak a Sztárban Sztár All Stars legjobb pillanatai – fotók

A Sztárban Sztár All Stars hetedik élő adásában ismét garantált volt a felhőtlen szórakozás és az izgalom, ám egy versenyzőnek...

„Börleszkbe illő” – kibukott a sereghajtó ellen elhasaló Honvéd edzője + videó

Egykori kispestiek intézték el a fővárosiakat, akik már nem állnak feljutó helyen.

Nem éppen grófi cselekedet, de nem is gyermekgyilkosság

Gróf Dávid cselekedete, a labdaszedő fellökése hatalmas indulatokat korbácsolt az Újpest–FTC mérkőzés után.

Ez az 5 horrorfilm tényleg megtörtént: a valóságot mutatják be, döbbenetes, mik vannak

A horrorfilmek varázsa épp abban rejlik, hogy képesek elhitetni velünk, hogy amit látunk, akár meg is történhetne.

Teljes gázzal - Lewis Hamilton konyhai hátfala a 2026-os luxustrend csúcsa

Lewis Hamilton nemcsak a pályán híres a tökéletességről és a precizitásról, hanem az otthonában is ugyanazzal a lendülettel és...

Négy perc alatt eldől élet és halál kérdése

A legtöbben mégis közömbösen elsétálnak.

Sokkoló felvétel: fékezés nélkül gázolta el a 67 éves sofőr a zebrán áthaladó gyalogost Fóton

Az eljárásból kiderült, hogy elkerülhető lett volna az ütközés.

Államtitkár: Többezer hazai tanár fizetése haladja meg az 1 millió forintot

A teljesítményarányos bérezéssel már hatezer tanár keresete emelkedett egymillió forint fölé - közölte a Belügyminisztérium...

Most érkezett: rettenetes baleset, felborult egy busz, nyolcvanan megsérültek és három halott is van

Egy szörnyű baleset rázta meg Szerbiát péntek délután, amikor egy Healthcare dolgozókat szállító busz felborult. A tragédia három...

0

Sport

A 91. percben kapott ki a Ferencváros, Gruber is betalált a Paksnak

Az NB III 12. fordulójában az FTC második számú csapata elszenvedte idei harmadik vereségét a Majos vendégeként, a Siófok fontos három pontot szerzett a Paks II ellen és kimászott a veszélyzónából.

Ezt borzalmas lehet átélni - senki sem érti, mi történik Győrben

Azt már a nyáron lehetett sejteni, hogy alaposan meggyengült a csapat, erre azonban kevesen számítottak.

Az FTC kapusának tahósága tette igazán emlékezetessé az Újpest elleni derbit

A lila-fehérek 1–1-es döntetlent értek el a Bogár Gergő vezetése mellett kisebb botrányba fulladó meccsen.

Gróf Dávid megszólalt, miután fellökött egy labdaszedő kisfiút az Újpest–FTC-derbin

A magyar rekordbajnok kapusa azonnali piros lapot kapott tettéért.

Kerkezt kikövetelik a csapatból, Szoboszlai valamivel jobb érdemjegyeket kapott

Pocsék a Liverpool, miért lennének sokkal jobbak a csapat magyarjai?

Csodagólt sarkazott a 75 milliós 198 centis csatár

Kiválóan kezdte a szezont a nyáron igazolt csatár.

A Ferencváros kapusa ezért kapott piros lapot a derbin

Gróf Dávid, a bajnoki címvédő FTC hálóőre harmadik alkalommal lépett pályára a 2025/26-os szezonban az Újpest elleni fővárosi derbin. A korábbi magyar válogatott kerettagot az utolsó percben kiállították.

Kubatov Gábor is reagált az Újpest elleni derbin történtekre

Pozitívan is meg tudta közelíteni a látottakat a klubelnök.

Arne Slot a Manchester United elleni vereség után: Természetesen aggódom

Arne Slot és Van Dijk is megszólalt a Manchester United elleni találkozó után, amely a Liverpool sorozatban negyedik nyeretlen meccse volt.

Újabb Vasas-siker, nem tud nyerni a Honvéd, Szegeden szakadt meg a listavezető veretlenségi sorozata

Az NB III 12. fordulójában a Vasas II hét mérkőzésen nem talált legyőzőre, a Honvéd nem tud kimászni a veszélyzónából. Újra a tabella élén a Gyula, a Monor elszenvedte első idei vereségét.

Gróf Dávid is reagált a kiállítást érő mozdulatára

Az Újpest–Ferencváros bajnoki rangadó utolsó perceiben Gróf Dávid, a zöld-fehérek kapusa piros lapot kapott sportszerűtlen viselkedésért. A korábbi magyar válogatott kerettag felidézte a történteket.

Megint kikapott az ETO, a hajrában mentett pontot az Újpest, tovább menetel a Gyirmót

Az NB III 12. fordulójának kiesési rangadóján a négyszeres magyar válogatott támadó, Simon Krisztián gólja egy pontot ért az Újpest tartalékcsapatának Szombathelyen, az ETO Akadémia gólelőnyből szenvedett veres

Bulvár

Atomot robbantott a Karmelitában a magyar minisztérium: nagy a baj az orosz olajjal

Az orosz partnernek való kitettségből fakadó kockázat kivédése nemcsak Magyarország, de a régió érdeke is. Erre figyelmeztet az Energiaügyi Minisztérium egy háttéranyaga. Az aktualizált nemzeti klímatervből kider

Elhunyt a 98 éves bácsi, ami a végrendeletéből kiderült, az egész országot sokkolta

Mindenki ismerte, de senki nem sejtette, milyen titkot rejteget.

Végbélrák - A betegség kialakulása, első tünetei

A végbélrák fiatalkorban ritka, az esetek döntő többsége 50 éves kor fölött jelentkezik. Míg a vastagbélrák azonos arányban fordul elő mindkét nemben, a végbélrák a férfiak esetében gyakoribb.

Hamarosan megkezdődnek az utalások: 51 ezer forintot kaphatnak egyes magyar családok

Fontos tudni, hogy a juttatást nem automatikusan folyósítják.

Elképesztő fordulat a nyugdíjasok számára: így számolja át a nyugdíjat a kormányzat

Miközben a nyugdíjkasszát a költségvetés legkülönbözőbb forrásaiból táplálják, a minisztérium portálunkkal közölte: a jövő évben a költségvetés nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra összesen

Példátlan történet az ATV-n, botrányos szerelmi történet derült ki

Elképesztő összegről van szó, elmenekült az egyik szereplő.

Bemutatják a babát a golden rertievereknek: a reakciójuk sírva fakaszt

Az első találkozásoknak mindig van valami varázslatos vonása. De ha kutyák és babák találkoznak, az mindig valami különleges.

A 91. percben kapott ki a Ferencváros, Gruber is betalált a Paksnak

Az NB III 12. fordulójában az FTC második számú csapata elszenvedte idei harmadik vereségét a Majos vendégeként, a Siófok fontos három pontot szerzett a Paks II ellen és kimászott a veszélyzónából.

Ilyen fanszőrzetért bolondulnak a férfiak, most elárulták

Szinte már tinikorunktól fontos kérdéssé válik, hogy mit csináljunk a fanszőrzetünkkel.

Angelina Jolie merész szettben lépett a vörös szőnyegre – mindenki őt nézte

Angelina Jolie nyitott hátú ruhája vitte el a show-t új filmje római premierjén. 

blogmorzsák

Káli, a szelíd óriás

Hogyan került hosszú út után Indiából Múzeumunkba egy elefánt csontváza?

Putyin aranyhídja

Én, kérem, nem állítom, hogy a budapesti csúcs el fog maradni. De azt állítom, hogy elmaradhat. Van rá esély.

0






0