Ezt olvasta már?

0

Kaszinóba hordta a sikkasztott pénzt a baranyai falu polgármestere

A Siklósi Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat egy volt polgármesterrel és élettársával szemben, akik közel 42 millió forintot sikkasztottak el az önkormányzattól.

 

A vádhatóság szerint a férfi 2010 és 2021 között Siklósnagyfalu polgármestere volt, míg élettársa az Önkormányzati Hivatalnál dolgozott. A nő a munkakörébe tartozó egyes pénzügyi feladatok ellátása céljából az önkormányzat bankszámláihoz hozzáféréssel rendelkezett.

A polgármester 2020-ban folyamatosan sikkasztott különböző összegeket az önkormányzattól úgym hogy az élettársa az önkormányzat bankszámlájáról a polgármester bankszámlájára utalt át összegeket, amelyet részben saját szükségleteikre, részben a polgármester szerencsejáték-szenvedélyére fordítottak. Emellett a polgármester kérésére az élettárs a saját számlájára is utalt az önkormányzat pénzéből. A vádlottak 2020-ban több mint 8 millió forint kárt okoztak az önkormányzatnak.

A Siklósnagyfalu Növénytermesztési Szolgáltató Szociális Szövetkezetet 2015-ben alapították, amelynek vezető tisztségviselője a polgármester volt, aki a szövetkezet bankkártyáit magánál tartotta és azt használta. A polgármester 2016 és 2020 között számos alkalommal jogosulatlan vásárolt a kártyával, amelyet nem a szövetkezet céljaira, hanem szerencsejáték-szenvedélyének finanszírozására fordított. A szövetkezet számlájáról a polgármester mellett élettársa is jogosulatlan átutalásokat hajtott végre 2020-ban. A polgármester a négy év alatt közel 34 millió forintot használt fel a szövetkezet pénzéből, amelyből az élettársával közösen 8 millió forintot költöttek el.

A vádlottak cselekménye a jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettének a megállapítására alkalmas. A Siklósi Járási Ügyészség a vádlottakkal egyezséget kötött, amely alapján az ügyészség négy év börtön kiszabását kérte a polgármesterrel szemben.

forrrás: PécsAktuál

A Wikipédia írja:

Siklóstól délkeletre helyezkedik el, nem messze a déli (horvát) országhatártól. A szomszédos települések: észak felől Nagyharsány, kelet felől Kistapolca, délkelet felől Beremend és Kásád, dél felől Old, délnyugat felől Egyházasharaszti, északnyugat felől pedig Kisharsány.

Csak közúton érhető el, a Kistapolca–Matty között húzódó 5709-es úton. Határszélét délkeleten egy aránylag hosszabb szakaszon érinti még az 5708-as út is.

A település és környéke mára bronzkorban lakott hely volt, az itt talált leletek tanúsága szerint. Siklósnagyfalu (Nagyfalu) nevét az oklevelek 1294-ben említették először, Nogfoluként, 1313-ban Nogfalwnak, 1332-ben Nogfolunak írták.

1294-ben a Kökényesi-Rénold nemzetséghez tartozó Mykud bán Nagyfalu nyugati határára eső földjét 50 M-ért zálogba adta Kán nemzetségbeli Siklósi Miklós fia Julának és Péternek, és határait leiratta. E föld mellett volt birtokos a Tétény nemzetséghez tartozó Péter bán fiai is. 1313-ban Csipőtelke és Újlak határosa volt. 1333-ban papja 15 báni pápai tizedet fizetett.

A mezővárosi rangot viselő Nagyfalu 1329-től a megyegyűlések helyszine is volt, és 1329-től a nádor is itt tartott gyűlést.

Polgármesterei

1990–1994: Bálint Bánk (Fidesz)

1994–1998: Bálint Bánk (Fidesz)

1998–2002: Bálint Bánk (Fidesz)

2002–2006: Bálint Bánk (Fidesz)

2006–2006: Kosztics József (független)

2007–2010: Bicskei Sándor (független)

2010–2014: Kosztics József (független)

2014–2019: Kosztics József (független)

2019–2021: Kosztics József (független)

2022-től: Petrovics Tibor (független)

A településen 2007. február 4-én időközi polgármester-választást kellett tartani, mert az előző polgármester elvesztette a választójogát. Sajtóhírek szerint Kosztics Józsefnek azért kellett átadnia posztját, mert 14 hónapos letöltendő szabadságvesztésre ítélték, lopás és okirat-hamisítás vádjával, ráadásul megszökött a börtön elől. Az időközi választás aránylag nagy számú jelöltje között ennek ellenére Kosztics is elindult, de csak egyetlen szavazatot szerzett.

2022. június 26-án ismét időközi polgármester-választást kellett tartani a községben, ezúttal azért, mert a korábbi polgármester lemondott posztjáról. Lemondásának időpontja egyelőre nem tisztázott, de bizonyára összefügg azzal, hogy 2021 márciusában egy újabb büntetőügyben mondták ki bűnösnek, és szabtak ki rá szabadságvesztés büntetést.

A település népességének változása:

A népesség alakulása 2013 és 2021 között

Lakosok száma

440, 414, 442, 417, 404

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 93,7%-a magyarnak, 75,4% cigánynak, 0,2% görögnek, 1% horvátnak, 0,2% németnek, 0,2% románnak, 0,2% szerbnek mondta magát (4,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 83,9%, református 4,6%, görögkatolikus 0,5%, felekezeten kívüli 1,4% (7,7% nem nyilatkozott).







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Több száz méteres füstoszlop: pokoli tűz pusztít egy ipari üzemben Essexben

A szemtanúk szerint olyan volt, mintha bomba robbant volna.

Pártszakadás a Fidesz lengyel szövetségesénél: A volt kormányfő is otthagyja a pártot

A Jog és Igazságosság (PiS) pártból távozik Mateusz Morawiecki volt miniszterelnök, miután nem írta alá a Jarosław Kaczyński által...

Megszólalt Divinyi Zsombor: nem tölti be az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói posztját és jogi lépéseket tesz Hadházyval szemben

Az egykori független képviselő egy hozzá eljutott levél alapján nevezte NER-es kislovagnak Divinyit, és kötött össze vele...

Jönnek az új bankjegyek, bárki szavazhat róluk

Változtatna is az EKB az euróbankjegyeken, meg nem is. Most úgy döntöttek, szóljanak bele az uniós állampolgárok.

Újranyitná a kormány a Planetáriumot

A Népligetben álló épület 2017 óta zárva van és pusztul, a kormány új funkciót szeretne neki találni, és több mint hatmilliárd...

Jó hír a Revolut-felhasználóknak: így maradhatnak ingyenesek az utalások

Kiderült, hogy a Magyarországon is milliók által használt Revolut, ami hamarosan fióktelepet nyit hazánkban, rejt magában egy megoldást,...

Tarr Zoltán: Több mint 2,5 milliárd forintot utaltak már vissza a kiosztott NKA-s forrásokból

A miniszter szerint előbb-utóbb másoknak is eszébe fog jutni, hogy jobb visszautalni a pénzt, mielőtt a vizsgálat esetleg rájuk is kiterjed...

Több mint 2,5 milliárdot utaltak vissza már az NKA-kedvezményezettek

Tarr Zoltán szerint már a 2,5 milliárd forintot is meghaladhatja az az összeg, amit a kulturális alap támogatási keretének nyertesei...

Nézte a sok turista, ahogy rendőrhajó ütközik a legendás hídnak, sérültek is vannak

Nekiütközött a brit folyami rendőrség egyik hajója a Temzén átívelő Westminster hídnak London központjában pénteken, öt rendőr...

Kemény napja volt ma a hegyimentőknek: egymás után kellett lehozni a sérült, elakadt túrázókat a Börzsönyből

Három mentési akció is volt pénteken a Börzsönyben. A híres Remete-barlangnál rossz helyen mászott két fiatal, és alpin technikával...

Felismerhetetlenre torzították az arcát: így tért vissza a kamerák elé Johnny Depp – videó

Olyan formában tért vissza a nyilvánosság elé mindenki Jack Sparrow-ja, Johnny Depp, ahogyan még egyetlen rajongója sem láthatta a...

Divinyi Zsombor kinevezése elmaradt, noha 94 pályázó közül jelölték – A revizor és a kinevezés előtti tekintély

Divinyi Zsombort július elején még az Országgyűlés Hivatala főigazgatójának jelölték, ám a hivatal szerint végül megállapodás és...

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

A Liverpool kölcsönadja a magyar futballistáját

Első osztályú csapathoz kerül a magyar kapus.

Gyorshajtáson kapták, és pozitív lett a kokaintesztje a vb-n szereplő futballistának

50 kilométer/órával túllépte a megengedett sebességhatárt.

A Fradi Joseph-duplával nyerte meg az idegenbeli El-selejtezős meccset

A Ferencváros idegenben győzött az Európa-liga selejtezőjében.

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Tankcsapda: Fejes Tamás elindította a videót, de közben intim dolog történt a háttérben

A Tankcsapda énekese, Lukács Laci pont csinált valamit a háttérben, és ezt szóvá is tette.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Nálad megvan még? A fiatalok szerint ez a retró tárgy hamarosan újra minden otthonban ott lesz

Kinek jutott volna eszébe néhány évvel ezelőtt, hogy egy rég elfeledett használati tárgy ismét a lakberendezési trendek élére kerülhet? Pedig a Z generáció ismét bebizonyította, hogy ami tegnap még ósdinak szám

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

0






0