Ezt olvasta már?

Amikor visszafele fut a róka

A verseny negyedszázados történetében először ellenkező irányban halad majd a mezőny: Pécsről Kaposvárra futnak a rókaűző váltók, hogy a Mecseken és a Zselicen...


Kecskeméthy Pál lett Harkány alpolgármestere

Kecskeméthy Pál önkormányzati képviselőt választotta meg alpolgármesternek Harkány képviselő-testülete csütörtökön - közölte a város önkormányzata az MTI-vel. - Pécsi Napilap -


hirdetés

Harkány korábbi alpolgármestere, Éva Ferenc kedden mondott le mandátumáról, miután elismerte érintettségét egy 1973-as súlyos testi sértés miatt indított büntetőügyben.

Éva Ferenc az MTI-nek kedden eljuttatott közleményében azt írta: "súlyos testi sértés és halmazati cselekményként nemi erőszak kísérletének vádjával" ítélték két év börtönbüntetésre, amelyből jó magaviselete miatt másfél évet kellett letöltenie.

"Az elmúlt negyven évben a társadalomba visszailleszkedve tisztességgel, becsülettel végeztem a munkámat, a mai napig erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezem" - tudatta.

Kecskeméthy Pált Baksai Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester előterjesztése alapján a képviselő-testület egyhangúan, titkos szavazással választotta meg, tisztségét társadalmi megbízatásban látja el - olvasható a harkányi önkormányzat közleményében.

A megválasztott alpolgármestert a képviselők visszahívták a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. felügyelő bizottságából. A polgármesteri javaslatra a pozíciót Éva Ferenc tölti majd be, akit a képviselő-testület egyhangúan megszavazott az önkormányzat pénzügyi, városfejlesztési, kulturális és idegenforgalmi bizottsága elnökének is.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Óriási baki a focigálán, ki tud erre magyarázatot adni?

A FIFA-nál az év kapusa nem fért be az év csapatába. Az év legjobbjának jelölt Szalah is kimaradt az álomkezdőből.

Vitatható büntető is kellett az Inter első hazai sikeréhez - videó

A Fiorentina mindent megtett az olasz focirangadón, de ez most kevés volt a pontszerzéshez.

Halálos baleset az M1-esen: elgázoltak egy gyalogost Győrnél

Egy tehergépkocsi ütötte el a gyalogost, aki a helyszínen életét vesztette.

Az Augsburg állította meg elsőként a Bayern Münchent

Annyi csapat közül, éppen nekik sikerült a bajorokat megfogni.

Palkovics alá került a Corvinus Egyetem

Az innovációs és technológiai miniszter gyakorolja októbertől a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) fenntartói jogait, a felsőoktatási...

Magyarok elleni hangulatkeltés volt a kettős állampolgárság körüli botrány

Brenzovics László szerint a jogfosztottság határán vannak az ukrajnai magyarok.

Ilyen sufnituningot még nem láttunk: buszból fabrikált illegális gáztöltőt a nyírbátori férfi - fotók

A magyarok találékonysága végtelen, de ezt a készüléket valószínűleg nem szabadalmaztatják.

Szörnyű balesetet szenvedett az iskolás fiú, az orvosok küzdenek az életéért. - videó

Nem figyelt oda és a villamos elé futott a fiú, aki nagyon súlyos sérüléseket szerzett a balesetben.

Mégsem lenne Brexit, ha bukik a kormány?

Nagy többséggel jóváhagyták kedden a brit Munkáspárt kongresszusának küldöttei a párt Brexit-stratégiáját, amely nyitva hagyja az...

Ez a gyomírtó lehet felelős a méhek pusztulásáért

Közvetve felelős lehet a méhek pusztulásáért a legelterjedtebb gyomirtó, a glifozát egy amerikai kutatás szerint.

Tovább folytatódik a vállalati hitelezés dinamikus bővülése

Az MNB augusztusban publikált adatai szerint a vállalati hitelállomány az elmúlt 12 hónapban összesen 750 milliárd forinttal emelkedett. A...

0

Sport

Cristiano Ronaldo edzés után megcsinál 150 fekvőtámaszt, én inkább barbecue-t készítek

Dani Osvaldót sosem a szorgalma és az alázata miatt lehetett szeretni.

Egy régi ismerős lesz Kimi Räikkönen új csapattársa

Antonio Giovinazzi veszi át Marcus Ericsson helyét a Saubernél.

Képernyőn a Bayern, a Hertha, az MU, az Atlético Madrid és az Inter - Sportmenü

Folytatódik az innsbrucki országúti kerékpáros világbajnokság.

Ilyen edzőpartnere még soha nem volt Hosszú Katinkának

A világbajnoki bronzérmes gátfutó, Baji Balázs felkészülését segítette az Iron Lady.

Székekkel verték a biztonságiakat a szurkolók

A belgiumi Bajnokok Ligája-meccsen fél órát állt a játék a tömegverekedés miatt

Ilyen tucatgóllal még senki nem nyert Puskás-díjat, mint Szalah

Ez lesz a következménye, ha egy százmilliós ország elkezd szavazni.

A svájci rendőrök szerint maffiózó a Chelsea tulajdonosa

Pedig Abramovics Svájcban akart letelepedni.

Messi madridiakra és CR-re is szavazott, Ronaldónál egy francia nyert

Dzsudzsák Balázs és Marco Rossi szerint is Modric volt az Év játékosa.

Pályán a Hertha, a Bayern és a Manchester United is

Hétközi fordulóval és kupameccsekkel kedveskednek a topcsapatok.

Dárdai Palkó kezdett, a Hertha elvesztette veretlenségét a Bundesligában

A Werder Bremen ellen bizonyíthat Dárdai Pál legidősebb fia.

Létezik, hogy a címvédő Szeged a kézibajnokság esélyese?

Pastor előrébb jár a kirakósával, mint Vranjes, pedig megint 6-7 játékost igazolt a Szeged. Az iránya így is jobbnak tűnik.

Nagy Ádámék első győzelme a korábbi Vidi-edző karjaiba sodorja a Romát?

Ezt még korai lenne megmondani. Az viszont biztos, hogy fontos győzelmet szerzett a Bologna.

0

Bulvár

A házaló csalók legújabb ürügye: egyszerű indokkal keresnek fel, hogy kiraboljanak

Egy új eset kapcsán adott tanácsokat a rendőrség a trükkös csalók kivédése érdekében.

Beállt a nő a benzinkútra, sírva röhögős bénázás lett belőle

Talán nem ártott volna a kocsiban hagyni a retikült.

Nehéz helyzetbe került Liptai Claudia és Gesztesi Károly

Vajon tud-e az ember objektív lenni a volt férjével? Most kiderül, hiszen Liptai Claudiának őszintén kell majd véleményt alkotnia Gesztesi Károlyról.

Kitört a botrány: megerőszakolt egy diákot az egyik leggazdagabb üzletember

A férfit korábban elengedték a rendőrök, mert nem tudták bizonyítani tettét.

Az új-zélandi farmok száz magyar munkavállalót is várnak

Új-Zéland gazdag ország, és nemigen fogad be letelepedni szándékozókat. Most azonban azt írja az NZ Herald, hogy 2025-ig a farmoknak elsősorban a tehenészeteknek 50 ezer új munkásra van szükségük, hogy az ország megőrizze a versenyképességét a világpiacon.

Zoli egészséges tini lehetne, ha 16 évvel ezelőtt nem szilveszteréjjel születik

Ha az anyukáját időben megcsászározzák, nem lett volna probléma. Csakhogy szilvesztereste bíztak benne az orvosok, hogy nem kell bent éjszakázniuk a kórházban.

Fizikai erőszak a Kossuth téren: megint felbukkant a titokzatos hajnali védett vezető

16 fővel szemben szabálysértési feljelentést tettek. A rendőrség védett vezető érkezése miatt 2018. szeptember 25-én 4 óra és 4 óra 27 perc között kiürítette Budapest V. kerületében a Kossuth teret, és felszólította az oda bejelentett gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvény résztvevőit hogy gyülekezési jogukat a személy és létesítménybiztosítási intézkedéssel érintett területen kívül gyakorolják. A rendőrség felszólítására 14 fő önként távozott a helyszínről, azonban 16 személy nem tett eleget a felszólításnak, ezért őket a rendőrök testi kényszer alkalmazásával kikísérték a területről. A rendőri intézkedés következtében személyi sérülés nem történt. A rendőrök a 16 fővel szemben szabálysértési feljelentést tettek. (police.hu) Cikk- és címlapkép: pixabay.com

Itt a Tesco nagy dobása a Lidl és Aldi ellen

Meghódítja a világot a Tesco új áruházlánca? Azt ígérik, olcsóbb termékekkel készülnek, mint az Aldi és Lidl.

Szomorú hírt kaptunk: holtan találták otthonában a legendás színészt

A bolygó neve: Halál színésze zenészként is sikeres volt.

Ilyen lakás illik hozzád a csillagjegyed szerint

Buja hálószobák, varázslatos, színes terek, letisztult formák hozzád melyik stílus illik a legjobban? 

Ilyenkor tilos szőlőt enni

A szőlő nagyon finom, és általában egészséges. De van néhány eset, amikor jobb, ha kerülöd.

Fordulat a soroksári kocogó nő ügyében, elképesztő, mi került elő

A különös fecni akár újabb bizonyítékul is szolgálhat.

blogmorzsák

KMK - munkakönyv legfenyegetőbb bejegyzése

A Balaton nyáron a csövesek és köz­ve­szélyes munkakerülők mekkája lett, mert könnyen lehetett pénzhez jutni csalással, devizázással, illegális kéjelgéssel, lopással.

Havi 68 ezer forintba kerülhet egy átlagos magyar keresőnek a maffiaállam

190 ezer forintot kap meg az adott dolgozó a 400 ezerből.

Lehet klasszikus a világzene?

Rendet teszünk a fejekben, a tangó például meglepő.

A pajzsmirigy-probléma a házasság megrontója?

A férj elkezdett sportolni, a feleség az egészséges életmódok megszállottja lett, a szexuális életük pedig 8 év után hervadni látszik.

Szavazókörzetátrajzolóverseny: Eldrigde Gerry és a Gerrymandering

Avagy ki és hogyan csinálta először a szavazókörzet-babrálást.

BookTube: Ilyen a magyar könyves vlogoszféra

Hat fiatal vlogger, aki az irodalmat választotta.

„Hogyan merészeli egy gyereklány tör­ténetét koncként odavetni a médiának?“

Lassan egy hete hibát hibára halmoz a magyar sajtó jó része, pártállástól függetlenül.

5 dolog, amit jó lett volna tudni ovikezdés előtt

„Mikor azt hiszed, hogy már sínen vagytok, akkor fog minden összeomlani.“

Mennyire fenyeget téged a stroke?

Egyre fiatalabbaknál jelentkez­nek a végzetes tünetek. De melyek ezek?

iPhone XS Max: kipróbálva!

Megér félmilliót egy mobil? Megér félmilliót egy iPhone?

Miért nem tud a fér­jem igazi férfi lenni?

Sokszor a feleség, barátnő is tehet arról, hogy a férfi megreked a gyermeki állapotban.

Ingyen The Tiny Bang Story!

Két napig ingyen beszerezhető egy nagyon aranyos point & click játék Steamre.

0






0