Ezt olvasta már?

Szolgáltató Baranya és két választás - videó

November elsejétől dr. Partos János lett a Baranya megyei jegyző, aki a keddi közgyűlésen tette le esküjét. Partos János rögtön a sűrűjébe kerül, hiszen a pály...

0

Kedden a déli órákig lehet felmondani az alkuszoknál a kötelező biztosítást

Akiknek az év végével jár le a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb-jük) azoknak a meglévő biztosítójuknál legkésőbb december elsején éjfélig kell felmondaniuk azt, a nagy alkusz cégek kedden legkésőbb 14 óráig fogadják el a felmondást - közölték a társaságok az MTI-vel.


hirdetés

A szerződésüket felmondóknak tudniuk kell azt, hogy az új biztosítóval az év utolsó napjáig is megköthetik a szerződést. Akik alkuszon keresztül intézik a kgfb-váltást, azoknak a felmondással egy időben az új szerződést is megkötik a közvetítő társaságok.

A biztositás.hu ügyvezető igazgatója, Rácz István az MTI-nek elmondta, hogy kedden 12 óráig fogadnak el felmondást.

A netrisk.hu délután 2 óráig is elfogadja a felmondást, de csak akkor, ha az ügyfél korábban adott már ennek a cégnek alkuszi megbízást - mondta Sebestyén László vezérigazgató.

A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. is délután 2 óráig fogadja el a megbízást, de arra kéri az ügyfeleit, hogy azért maguk is küldjenek egy elektronikus levelet a meglévő biztosítójuknak arról, hogy felmondják a köztük lévő szerződést. Erről Németh Péter, a CLB kommunikációs és értékesítési igazgatója tájékoztatta az MTI-t.

Tavaly az év végi kgfb-kampányban 300 ezer autós váltott biztosítót. Idén ettől kevesebben lesznek, a biztositás.hu becslése alapján 280 ezren, a netrisk.hu 200-220 ezer, míg a CLB 200-250 ezer váltóval kalkulál.

Új elem az idei kampányban, hogy az autósok - látva azt, hogy minden biztosító díjat emelt - akár a 2-3 ezer forintos díjemelést is elfogadták, és nem kerestek olcsóbb biztosítót.







0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Szegeden is tüntettek a felsőoktatás tönkretétele ellen

Nagyjából 100-120 oktató és hallgató tiltakozott a felsőoktatásban folyó átalakítások ellen.

Súlyos ítéleteket szabtak ki egy moszkvai temetői tömegverekedés ügyében

Moszkva - Három és fél év börtöntől 11 és fél év fegyházig terjedő büntetéseket szabott ki egy moszkvai bíróság szerdán az orosz...

Debrecenben megtudhatjuk, mit tegyünk, hogy ne legyünk élőhalottak

Debrecen - Kochán Ferenc energiagyógyász a kiégés megelőzéséről, illetve legyőzéséről tart előadást az Ifiházban.

18%-os alapbér-emelést követelnek az Audi dolgozói

Visszautasította a munkáltatói oldal béremelési ajánlatát Audi Hungária Független Szakszervezete. Az ajánlat 3%+4% differenciálható...

Szegeden is tüntettek a felsőoktatás tönkretétele ellen

Nagyjából 100-120 oktató és hallgató tiltakozott a felsőoktatásban folyó átalakítások ellen.

Megszólalt a macedón miniszterelnök, szerinte Magyraországnak nem kellene egy elítélt bűnözőt védenie

Macedónia hivatalosan is Nikola Gruevszki kiadására kéri Magyarországot.

Ne törődj bele a rosszba. 4 komoly szexuális probléma, amit sok nő tapasztal, pedig van megoldás

A szexuális élet iszonyúan fontos része a párkapcsolatoknak. Olyannyira, hogy sokan kizárólag erre alapozzák a kapcsolatukat más...

Dzsudzsák Balázs lehet újra a válogatott csapatkapitánya

Marco Rossi helyettese beszélt az észtek elleni mérkőzés előtt a csapat összetételéről és Dzsudzsák Balázsról is.

Mit tehet, hogy elkerülje a fülzsírt?

A fülzsír nem az elégtelen tisztálkodás következménye. Összetétele genetikailag meghatározott.

0

Sport

Megszólalt a mérkőzés közben elhunyt csornai focista menyasszonya

Megszólalt Sipőcz Tamás, a csornai futballpályán elhunyt sportoló párja, Nemes Mónika és exkluzív interjút adott.

Megszületett az első gól a MOL Vidi új stadionjában

U15-ös tornával tesztelték az új arénát Székesfehérváron.

Ibra 40 méteres csodagóllal érte be Németh Krisztiánt

Los Angeles Galaxy klasszisa szerezte az év gólját az MLS-ben.

2021-ig írt alá a Real Madrid új edzője

Mostantól hivatalosan is Santiago Solari irányítja a csapatot.

A  Liverpool focistája fogadási botrányba keveredett, Solari aláírt 2021-ig

Ibrát díjazták az MLS-ben, Federer és Anderson is nyert Londonban. Ez történt kedden.

A hátán fekve szerzett képtelen gólt a német játékos - videó

Jumbo Joe Thornton 400. gólja győzelmet ért a Sharksnak.

Federer legyőzte Thiemet, megmutatta, hogy nem játszhat két bűnrossz meccset egymás után

A Hewitt-csoportban még bármi lehet. A csütörtöki játéknap dönt a továbbjutásról.

Ezért kellett meghalnia? Horrorisztikus részletek derültek ki a lefejezett brazil focista meggyilkolásáról

Újabb részletek derültek ki a brazil Daniel Correa Freitas meggyilkolásáról.

Dzsudzsák Balázs 162 nap után újra játszhat a válogatottban

Budapest Több mint öt hónapos szünet után újra pályára léphet a magyar labdarúgó-válogatottban Dzsudzsák Balázs (31).

Már csak Pelé előzi meg Messit

Lionel Messinek 566 gólja van a Barcelonában, ezzel az egy klub színeiben rúgott gólok tekintetében csak Pelé van előtte.

Elképesztő bombahír a Real Madridnál.

Azért ez váratlanul hat...

Fellaini megszabadult a hajkoronájától

Stílust váltott a Manchester United belga középpályása.

0

Bulvár

Padlóra került Vajna Timi

Lehet, hogy eddig bírta a negatív kommenteket Vajna Timi vajon fel tud még innen állni?

Nagy nap a királyi családban. Végre trónra kerülhet Károly herceg?

1948. november 14-én született meg Károly herceg, Wales hercege. Ma töltötte be hetvenedik életévét, és jelenleg ő áll az első helyen az öröklési sorban, tehát ő a brit királyi korona várományosa.

Így jelzi a hasnyálmirigy, hogy baj van

Ha a hasnyálmirigy megbetegszik, annak súlyos következményei lehetnek. Tüneteit gyakran gyomorproblémának hiszik, ezért érdemes tisztában lenni, a figyelmeztető jelekkel. Nézzük, melyek a legjellemzőbb hasnyálmirigy betegségek tünetei.

Egy elveszett világra bukkantak az Antarktisz alatt

Már évtizedek óta téma a tudományos világban az, hogy bár a Pangea darabokra tört nagyjából 180 millió év alatt, a ma ismert földrészek együttese közel sem adja ki az ősi szuperkontinens területét.

Hogyan díszítsünk karácsonyfát? - A tökéletes sorrend 3 lépésben

Olyan karácsonyfára vágysz, amilyet a filmekben is látsz? Akkor tartsd be a karácsonyfa díszítés nagykönyvének sorrendjét!

Kimondta: Még 17 év után is csinálják Rubint Rékáék

Schobert Norbert és Rubint Réka házasságára sokan példaként tekintenek. Sok-sok együtt töltött év, és három gyerek után is megvan még a tűz a kapcsolatukban. Apró figyelmességekkel, és kettesben eltöltött idővel, randikkal tartják meg szerelmüket.

C-vitamin - Előnyök és ártalmak

Szent-Györgyi Albert 1928-ban felfedezett egy addig ismeretlen vegyületet a mellékvesében, melyet azután sikeresen a paprikából is kivont. Később ezt nevezték el C-vitaminnak. A C-vitamin szerepéről, előnyeiről és esetleges mellékhatásairól.

Kitálalt a volt barátnő: Porig alázta Jason Stathamet

A híres modell, Kelly Brook megdöbbentő kijelentést tett nemrég, amivel igencsak lejáratta volt párját, Jason Stathamet. Kínos beszólásával nem csak a Crank színészét, hanem a Titanic sztárját, Billy Zane-t is kellemetlen helyzetbe hozta...

Olyan körforgalom épül Fehérváron, amilyet még nem látott az ország

Nem lesz könnyű eligazodni benne, de muszáj tenni valamit.

Hihetetlen, miért vált el Szabó Győző

Nyilván dobtak már ki férfit ennél kevesebbért is, de Szabó Győző sztorija sem mindennapi.

blogmorzsák

Idézőjelbe tették Serena Williams nőiességét

Ráadásul szó szerint. Ki is tört a botrány. A kérdés csak az, provoká­cióról vagy védjegyről van szó.

Szkopjéig elér a kisvasút!

Budapesten bujkál a jogerősen elítélt korábbi macedón miniszterelnök. Vajon miért éppen itt?

A dugódíj a dugódíjadik hatványára lehet programot építeni?

Valamint a Budapesti levegő belélegzésre alkalmatlanságára?

El akarták venni a képviselő tisztelet­díját, de a kedvét a munkától nem tudták

Hányszor fordulhat elő, hogy egy önkormány­zati testület személyre szabott rendele­tekkel próbálja "megfegyelmezni a képviselőket"?

„5 ok, amiért nem vennék újra MacBookot“

„Saját érveim pro és kontra, azaz 6 év Mac használat után én miért fogok váltani.“

Piliscsaba esete Berkeley-vel

„Szilvay testvérünknek talán el kellene gondol­koznia azon, hogy mikor vegye az ő keresztényi szájára a University of California nevét.“

Grindelwald bűnei?

Nagy előrelépés az előző részhez képest, de az eredeti Harry Potter-filmek közül csak a két leggyengébbet tudja maga mögé utasítani.

Az ingatlanosod kereshet is helyetted

A megfelelő ügynök megválasztása esetén hatékonyabb lesz a keresésed.

Új "trendek" a munkaerőkiválasztásban

Rossz hír az álláskeresőknek: ezek sem jobbak, mint a régiek.

„Lett nekünk egy Magdikánk“

„Most is macskásnak tartom magam, kutyával kiegészülve.“

Az új lány menyasz­szony, de nem zárja ki a villaszexet

A villában nem lehet probléma, egy olyan apróság, mint az eljegyzés, ha szexről van szó - vallja az VV Vivien.

A csávó egyelőre csak írásban agresszív

„Felhívtam a figyelmét, hogy vannak ebben a társaságban más nők is, de azt mondta, azok ribancok - ezt a szót használta.”

0






0