Ezt olvasta már?

0

Kedden befejeződik a pécsi Centrum parkoló I. ütemének felújítása

2020. szeptember 21-én befejeződik a Centrum-parkoló I. ütemének felújítása a TOP-6.3.2-15-PC1-2016-00007 kódszámú, „Az Ifjúsági-ház és a Centrum-parkoló fejlesztése” projekt keretében.

2020. június 15-én megkezdődött a Centrum-parkoló I. ütemének fejlesztése. A munkálatok miatt a parkoló jelentős része lezárásra került, amely megnehezítette a belvárosban közlekedők életét, ezért az Önkormányzat célja az volt, hogy lehetőség szerint a leginkább lecsökkentse a kivitelezés időtartamát.

A munkálatok során a Strabag Építő Kft-vel a felmerült problémákat gyorsan és szakszerűen sikerült megoldani, továbbá a kivitelező nagy létszámú dolgozót és gépparkot vonultatott fel a helyszínen, így a tervezett határidő előtt be tudta fejezni a parkoló I. ütemének kivitelezését. Az útügyi hatóság segítségével a szükséges forgalomba-helyezési eljárást is rövid idő alatt sikerült lefolytatni, így a korábban 2020. október 1-re tervezett átadás már 2020. szeptember 22. napján megtörténik, azaz szeptember 22-én 6:00-tól az I. ütem keretében elkészült parkolórész megnyílik a közforgalom előtt.

Az I. ütemben érintett területen 162 db új, aszfaltozott útról megközelíthető térköves parkolóhely került kialakításra, amely mellett az elektromos autók töltését biztosító parkolóhelyek is bővültek. A parkolók mellett a környező terület is megújult. A környező járdák új térburkolatot kaptak, jelentősen megnövekedett a zöldfelület aránya is, továbbá LED-es közvilágítási rendszer kiépítése is megtörtént.

A 2020. szeptember 22-én a felújított parkoló átadásra kerül, és ezzel egyidőben megkezdődik a beruházás II. ütemének kivitelezése, amely alatt a lakosságnak a következő korlátozásokra, lezárásokra kell majd számítania:

- A Kereskedők Háza és az Ifjúsági Ház előtti terület lezárásra kerül mind a gyalogos, mind a gépjármű forgalom előtt.

- A korábban ideiglenes jelleggel megnyitott Jókai utcai behajtó megszüntetésre kerül, a parkolót csak déli irányból, azaz a Nagy Lajos király útja felől lehet megközelíteni.

- A Centrum-parkoló megközelítésére kizárólag a Nagy Lajos király útjáról keleti irányból van lehetőség. A párhuzamosan futó projektek kivitelezése 2020. október közepéig zárul le, akkortól biztosított lesz a Nagy Lajos király útja nyugati irányából történő bekanyarodás a Centrum-parkolóba.

- Déli irányból gépjárművel a felújított parkoló bejáratáig lehet közlekedni, az út további része lezárásra kerül.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata mindent megtesz annak érdekében, hogy a kivitelezés a lehető legkisebb mértékben befolyásolja az itt élők és az érintett területen parkolók mindennapjait, a beruházás során a lakosság türelmét kéri.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét

Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.

Putyinék bajban: már 7 százalék fölé ugrott az infláció Oroszországban

Már most túlnőtt az éves inflációs célon a friss mutató.

Most jobb, ha vigyáz a pénzére ez a 2 csillagjegy: könnyen megcsappanhat a pénztárcájuk

Most két csillagjegynek is érdemes visszafognia a költekezést, mert a következő időszak könnyen próbára teheti a pénztárcájukat. Egy...

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0