Ezt olvasta már?

Pécsre látogat a világhírű zongoragyár alapítója, Paolo Fazioli!

A Fazioli zongora először szólal meg a gyáralapító, cégvezető Paolo Fazioli jelenlétében azóta, hogy Pécsre érkezett.

0

Képzőművészeti kirándulás Pécsett

A Mozaik Múzeumtúra Roadshow negyedik állomásán, Pécsett a főszerepet a Zsolnay kerámiák, a festészet és a kortárs irodalom kapták. Az október 7-ei rendezvénysorozaton a múzeumok falain túl is megismerkedhettek az érdeklődők a város jellegzetes vonásaival:


hirdetés

A régi épületek magukon hordozzák a település történelmének fontos eseményeit.

A baranyai nagyvárosban hat helyszínen, tizenkét programmal várták az érdeklődőket. A Vasarely Múzeumban a délelőtt folyamán Vadvári Katalin tartott múzeumpedagógiai foglalkozást a kisebbeknek, a „nagyobbak” számára pedig archív filmvetítéssel készültek: az épület egyik termében a múzeum 1976-os megnyitóján készült felvételt lehetett megtekinteni. A pécsi születésű, világhírű festőművész nevét viselő intézményben délután sem volt hiány érdekes programokban: Pusztai Tünde szakmai tárlatvezetésén az érdeklődők rengeteg értékes információval gazdagodhattak Vasarelyről, s az általa képviselt optikai festészetről. A hagyományoknak megfelelően az alkotni vágyók Pécsett is részt vehettek a PaintCoctail ingyenes programján: ezúttal – a helyszínhez hűen – Victor Vasarely Zebrák című alkotását festhették meg vendégeink.

A Martyn Ferenc Múzeumban délelőtt Gábor Olivér régész, főmuzeológus múzeumpedagógiai foglalkozásán vehettek részt az iskolások, majd Csepregi János és Borbáth Péter rendhagyó irodalomórájával folytatódott a nap.

Pécsett, a Zsolnay kerámia hazájában a szervezők számos ehhez kapcsolódó programmal készültek: délután Tillai Gábor főmuzeológus és történész tárlatvezetésén ismerkedhettek meg a középiskolás korú gyerekek a Zsolnay család történetével, s a világhírű kerámiák sokszínű felhasználási módjával. A tárlat egyik fő látványossága a Kacsás kút másolata, amely az 1906-os torinói világkiállításon a magyar pavilon ékessége volt. A főmuzeológus azt is elmesélte, hogy milyen „ártalmas hatásoknak” volt kitéve a kút a világháború alatt: a mulatozó katonák kedvtelésből ellőtték a kacsák nagy részét, mindössze két eredeti alkotás maradt a kúton.

A kiállításon vendégeink megcsodálhatták többek között a budapesti városkép meghatározó épületeinek elemeit is: Zsolnay építészeti kerámiával van díszítve az Iparművészeti Múzeum, a Mátyás-templom és a Parlament is. A múzeumi program után Pécs belvárosában, a Zsolnay-kútnál csatlakozhattak Tillai Gáborhoz az érdeklődők, ahol a muzeológus vezetésével kiadós séta keretében ismerkedhettek meg a települést ékesítő kerámiákkal. Pécs Széchenyi terének meghatározó látványeleme az egykori takarékpénztár épülete, melynek homlokzatát – a gyűjtögetés és spórolás szimbólumaként – méhkaptárak díszítik. A sétán az érdeklődők megismerkedhettek a Postapalota kalandos történetével is: úgy maradhatott meg teljes épségében az épületet ékesítő címer, hogy a szocializmus évei alatt egy lemezzel letakarták azt. A korszak lenyomataként a mai napig látható a homlokzaton – a régi, díszes címer mellett – a szocialista változat is.

Az este folyamán a Csontváry Múzeum impozáns termeiben is színvonalas programokon vehettek részt vendégeink: Gy. Vass Ágnes hegedűművész koncertje után Tillai Gábor vezetésével indult szubjektív tárlatvezetés nemzetünk nagy festőjének művei közt. A Modern Magyar Képtárban is esti rendezvényekkel várták az érdeklődőket: Beck Zoli (30Y) és Háy János közös estjén, a Háy come Beck-en kellemes dallamok és művek hangzottak el a szerzők előadásában. A két művész bensőséges, családias hangulatot teremtve mesélt gyerekkorról, szerelemről, életről. Vendégeink mosolyogva hallgatták az anekdotákat arról, hogy az író miért nem lett soha rocksztár, vagy éppen arról, hogy milyen élmény volt a zenésznek élete első punk-koncertje. A pécsi programsorozatot Nagy András főmuzeológus és esztéta tárlatvezetése zárta, ahol vendégeink megismerkedhettek a XX. század magyar képzőművészetével.

 

www.mozaikmuzeumtura.hu







0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kombi Arteon, csúcs-GTI és óriásakkus villanyautó - a Volkswagen legérdekesebb újdonságai

Miközben nem feledkezik meg hagyományos modelljei frissítéséről és generációváltásról, a Volkswagen rengeteg olyan újdonsággal...

Bono és Pharrell Williams összeállt egy dal erejéig

A Bee Gees Stayin Alive című számát adták elő.

Kovacsics Anikó: Lehet esélyünk kiemelkedő eredményre az Eb-n

A női kéziválogatott csapatkapitánya túl van a holtponton.

Erősíti az EU az együttműködést Indiával

Közös álláspontot fogadott el az Indiával kialakítani kívánt együttműködési és partnerségi viszony megerősítésére az Európai...

Könnyekben tört ki a bíró a meccs után - a Liverpool holland sztárja vigasztalta

A román Ovidiu Ha?egan a meccs előtt tudta meg, hogy édesanyja meghalt, de ennek ellenére is vállalta, hogy levezeti a meccset.

Női kézilabda Eb - Kovacsics: a motivációval nem lesz gond

A franciaországi Európa-bajnokságon a magyar csapat jövő szombaton játssza első mérkőzését a C csoportban, Montbéliard-ban, ahol...

DK: nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Orbán Viktor ellen

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága elutasította a Demokratikus Koalíció kezdeményezését, ezért nem indul vagyonnyilatkozati eljárás...

Brad Pittet perlik, mert élhetetlen házakat jótékonykodott

Szerinte nem az ő felelőssége, hogy a szervezete rossz házakat épített.

Ingyen adja a sárgarépát a Meki karácsonykor?

Úgy látszik, a gyorsétteremláncnál még hisznek a karácsonyi mesékben.

Nincs kivételezés: a rendőrség adócsalással és pénzmosással gyanúsítja Netanjahu belügyminiszterét

Több millió sékellel károsította meg az államkincstárat Aryeh Deri belügyminiszter- állítja a rendőrség és az adóhivatal közös...

Világsztárral fotózkodott Rúzsa Magdi

Az álmok valóra válnak - írta a közös kép mellé.

Lendületben az oroszok: felpörög a Lada motorok gyártása

Az AvtoVAZ-nál idén jelentősen több motor készül, mint tavaly, és jövőre is növekedni fog a gyártókapacitás.

0

Sport

Új külsővel döbbentette meg rajongóit Hosszú Katinka

Az Iron Ladyt ilyennek még biztosan nem látta.

Dárdai Pál bosszús a Nemzetek Ligája miatt

A Hertha edzője nem számíthat a holland válogatott játékosára.

A Barcelonánál folytatja a PSG klasszisa

Már megegyeztek a felek.

Bombaigazolásokat tervez a Real Madrid a Premier League-ből

A Bajnokok Ligája címvédője a Manchester United és a Tottenham játékosaival erősítene.

Van Dijk vigasztalta a zokogó román játékvezetőt, akinek a német - holland meccs közben hunyt el az édesanyja

Drámai meccset játszott hétfő este Németország és Hollandia, és nem csak az eredmény miatt.

Negyedik kalapos az Eb-selejtező sorsolásán a magyar válogatott

Nem alakultak jól a kedd esti eredmények a Nemzetek Ligájában, így lecsúsztunk a harmadik kalapról.

Megvan, ki nyeri az Aranylabdát.

Egy újságíró szivárogtatott ki információkat.

Csalódás: csak a negyedik kalapból várhatja az Eb-selejtező sorsolását a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott a C osztály harmadik legjobb csoportmásodikaként fejezte be az első alkalommal kiírt Nemzetek ligája csoportküzdelmeit, így csak a negyedik kalapból várhatja az Európa-bajnoki selejtezők jövő vasárnapi dublini sorsolását.

A legutóbbi két világbajnokkal is összekerülhet a fociválogatott

Álom- és halálcsoport: kisorsoltuk a magyar csapat 2020-as Eb-selejtezőinek legkönnyebb és legnehezebb csoportjait.

Ritka rosszul jött ki a Fradi a válogatott szünetből

Az NB I-es tabella élén álló Ferencvárosnak rosszul sikerült a válogatott forduló, de nem az eredmények miatt.

Hosszabbított magyar válogatott játékosával a Fradi

Bíró Blanka, a Ferencváros válogatott játékosa meghosszabbította szerződését.

0

Bulvár

Senki sem hitte, hogy eljön ez a pont Catherine Zeta-Jones házasságában

2000-ben mondta ki a boldogító igent Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas. Kettőjük között 25 év korkülönbség van, ám úgy tűnik, hogy szerelmük 18 évnyi házasság után is töretlen. Éppen a napokban ünnepelték évfordulójukat, amiről a színésznő egy közös fotóval emlékezett meg. Sokan nem hitték, hogy ez a kapcsolat sokáig fog tartani, pedig az ő házasságuk az egyik leghosszabb Hollywoodban.

Bejutott a veronai buszt vezető sofőrhöz az egyik áldozat rokona, és egy órán át beszélt vele

'Még a hatása alatt vagyok annak, amikről beszéltünk' - mondta a Mokkában.

Gyakran felébredsz az éjszaka közepén és nem tudsz visszaaludni? Ez lehet az oka

Este hullafáradtan zuhansz az ágyba, majd néhány óra múlva, az éjszaka kellős közepén felébredsz, és kipattant szemekkel nézed a plafont? Így járhatsz az álmatlanság végére!

Sírva könyörgött a tolvaj a nőnek, miután kiderült, hogy profi harcművész - videó

Olyan szorítófogást alkalmazott a férfi karján, hogy a tolvaj üvöltött a fájdalomtól.

Gyönyörű magyar falucska, ahol megállt az idő: európai elismerést is kapott a gyűjteménye

Az Europa Nostra-díjas, apró zselici falu kellős közepén van a skanzenje. Szenna gyönyörű település.

Ábel Anita szexin pózolt a címlapon, de bevásárolni kiábrándító külsővel ment

Ábel Anita bevallotta, volt, hogy szétbulizott külsővel ugrott le a boltba.

Bemenne minden magyar lakásába a kormány - itt a törvény a következő népszámlálásról

A Parlament elé került a 2021-es népszámlálásról szóló törvénytervezet.

Hatalmas, kísérteties lényt pillantottak meg a ledöbbent búvárok

Kígyózva, hullámzó mozgással lebegett a nagy kékségben a nyolcméteres valami.

Meghalt Molnár László

A képviselő 1998-tól 2002-ig volt az Országgyűlés tagja.

Vádat emeltek Ambrus Attila ellen

Horribilis összegű pénzbüntetést is kiróhatnak a Viszkisre, miközben csupán 91 ezer forint a havi fizetése.

Melyik laboreredmény jelzi, hogy megy tönkre a máj? 6 érték, ami megmutatja a bajt

Már korán jelzi a májműködés gyengülését néhány laboreredmény.

blogmorzsák

Magyarázható-e a 2,5 milliós négyzetméterár a Gellért-hegyen?

„Azt hittem rosszul látok, amikor a napokban egy új fejlesztésű társasház egyik lakásának főbb paramétereit futottam át.“

„Gruevszki-ügy: Orbánt pofára ejtették“

A Kreml szándékosan kényszerítette színvallásra a magyar kormányt?

Mi közöm van ahhoz, hogy az ATM-nek valami baja van?!

Ki fizeti meg a káromat, ami azért ér, mert a bankautomata nem adta ki a pénzemet?

Bódis József kioktatási államtitkár színeváltozása

Bódis kijelentése kirívóan érzéketlen, és arról is árulkodik, hogy fogalma sincs a rábízott területen uralkodó állapotokról.

Amiről eddig nem volt szó a Gruevski-ügy kapcsán

Bűncselekmény elkövetőjének az ENSZ szerint nem adható menedékjog!

„Most látom igazán, mennyire keveset ér a mi pénzünk otthon“

„Megdöbbentő megélni, hogy itt mindennek jobb a minősége, mint Magyarországon.“

A mosógépről, melynek híg a leve

Kis hazánk piacáról úgy tartják a gyártók, hogy itt szabad a vásár, mert a sz@rt is boldogan kanalazzák.

45 fantasztikus olvasósarok az otthonodba!

Bármilyen adottságú lakásba lehet fantasztikus olvasósarkot kialakítani.

Egy rejtélyes kézirat! Megjelent Szabó Magda első regénye!

Ez akkora irodalmi szenzáció, hogy egyelőre mindenki csak kapkodja a fejét.

Külföldi munkavállalás cukormáz nélkül

Mi rejlik a vonzó hirdetések mögött? Hol vannak a csapdák, mire érdemes figyelni? Egy belsős szakember elárulja.

6 fontos kérdés lakásvásárlás előtt

Ha nem szeretnéd ingatlanos segítségét kérni, ezeket a kérdé­seket mindenképpen tedd fel az eladónak, mielőtt döntést hoz.

Megvan a Dunából kihúzott szellem Lada!

Nemrég hatalmasat futott a neten a szellem Lada története. Megmutatjuk hova került, és mik a tervek vele!

0






0