Ezt olvasta már?

0

Kerékpárút-fejlesztés kezdődik a Velencei-tónál

Mintegy kilenc kilométer hosszú kerékpárút építése kezdődik meg júniusban a Velencei-tó déli partján, a 730 millió forintos fejlesztés várhatóan az idén befejeződik - közölte a körzet országgyűlési képviselője csütörtökön.

L. Simon László (Fidesz) hangsúlyozta, hogy a két szakaszból álló beruházásra Gárdony önkormányzata 291 millió forint, illetve a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács (VVVTFT) 288 millió forint uniós forrást nyert. Ezenkívül a tanács a kormánytól további 150 millió forint támogatást kapott a fejlesztés megvalósítására.

Az Agárd, Gárdony és Velence belterületén megvalósuló beruházás az út megépítése mellett kerékpáros turisztikai szolgáltatások fejlesztését és gyermekbarát elemek kiépítését is tartalmazza. Ezenkívül több új híd épül és néhány helyen közvilágítást is létesítenek a kerékpárutak mellé.

A parlamenti képviselő a távlati tervekről szólva elmondta: további kilenc szakasszal és 32,6 kilométerrel bővítenék a Velencei-tó körüli kerékpárút hálózatot és ehhez 1,7 milliárd forintot igényelnek a kormánytól. Jelezte, hogy elképzeléseiket támogatja Garancsi István miniszterelnöki megbízott is.

Amennyiben ezek a tervek valóra válnak, akkor jó minőségű utakon körbe lehet kerékpározni a tavat és környékét, ezzel pedig a Velencei-tó az ország első számú kerékpáros turisztikai központjává nőheti ki magát - tette hozzá.

A már elkészített fejlesztési koncepció szerint több helyen párhuzamos kerékpárutak épülnének a helyi lakosság által ma is használt utak mellé. 2016 végéig megvalósulna a Dinnyés-Pákozd, a Pákozd-Katonai Emlékpark, a Nadap-Sukoró, a Nadap-Velence, a Nadap-Pázmánd és a Pázmánd-Kápolnásnyék közötti szakasz, valamint elkészülne a Mészeg-hegyre felvezető, illetve a Kápolnásnyék és Velence belterületén létesítendő útszakasz is.

A rendezvényen Deák Csaba a VVSI Nonprofit Kft. ügyvezetője a Velencei-tavi Vízi Sportiskola 2,25 milliárd forintos kiemelt beruházásáról elmondta: a hiánypótlást követően pályázatuk az Európai Szociális Alapnál van és reményeik szerint hamarosan pozitív elbírálásban részesül. A tervek szerint a komplex rehabilitációs fejlesztés szeptember végén elkezdődhet és 2014 októberében átadható lesz.

A VVSI agárdi telephelyén a jövőben a sport és a rehabilitáció egyszerre lesz jelen. A pályázat segítségével felújítják a jelenlegi szállodaépületet és kibővítik egy korai fejlesztő központtal. A sportcsarnok megújul és kibővül egy kondicionálóteremmel. Ezeken kívül rehabilitációs központ, akadálymentes partszakasz, sportpályák, speciális játszótér és ability park létesül.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Visszaállítja a kormány a szolgálati nyugdíjat a rendvédelemben?

A rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíjáról is szó volt a kérdések során az Országgyűlésben hétfőn este.

Az erdélyi háziasszonyok titka: ettől lesz igazán tökéletes a padlizsánkrém

Krémes, füstös, könnyű és ellenállhatatlan – a jó padlizsánkrém igazi nyári klasszikus. Mégis van egy apró részlet, amin meglepően...

Toto Wolff ultimátuma: George Russell alatt sokkal forróbb a talaj, mint azt bárki hinné

George Russell már a 2027-es Mercedes-üléséért küzd szerződése egy záradéka miatt?

Tízezrek álma ez a munkahely Magyarországon: akár milliós fizetést is bezsebelhetünk és a prémium sem semmi

Ennyit lehet keresni az Audinál: friss adatok a létszámról, a bérekről és a juttatásokról.

Tartozások, ingatlanok, készpénz – érdekes adatok a Fidesz-frakció tagjainak vagyonbevallásából

Közzétették az országgyűlési képviselők legfrissebb vagyonnyilatkozatait, amelyek bemutatják az ellenzékbe került Fidesz-frakció...

Tőle függ az uniós pénzek hazahozatala, de 100 milliós hűtlen kezeléssel gyanúsítják

Uniós milliárdokat remél a kormány a korrupcióellenes csomagtól, miközben az átláthatóság felett őrködő Integritás Hatóság...

Ez az egyszerű oka annak, hogy mindig elérhetetlen partnert választasz magadnak

Sok olyan történet van, amik már szinte kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Egy új kapcsolat is sokszor indul ígéretesnek. A másik fél...

Sokkoló eset Székesfehérváron: a kollégium ötödik emeletéről zuhant ki egy diák

Drámai eset történt Székesfehérváron: egy diák kizuhant a József Attila Középiskolai Kollégium ötödik emeletéről vasárnapról...

Már több mint 1,5 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a GVH 2026-ban

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa már több mint 1,5 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki idén. Ez az összeg...

Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány

Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök...

Ellenzéki repülőrajt a semmibe

Ki lenne érdemesebb a megmentésre, ha nem egy olyan közjogi méltóság, akinél egy tál borsóleves, egy kihűlőben lévő vasalódeszka vagy...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

0






0