Keresik a tehetséges fiatalokat Pécsen
„Kaland, közösség, kihívás!” – ezekkel a hívószavakkal hirdeti felvételijét a Mathias Corvinus Collegium (MCC) felső tagozatosoknak szóló, iskolaidőn kívüli képzése, a Fiatal Tehetség Program (FIT).
Az ingyenes kurzusokra szeptember 6-ig várják az ősszel ötödik osztályba lépő pécsi diákok jelentkezését.
„A tanulás itt nemcsak élmény, hanem egy szuper szombati program is!” – ahogy a Program egyik diákja fogalmaz. Ez igaz is, hiszen a FIT Program képzéseinek tematikája és megközelítésmódja egyedülálló: olyan területekre fókuszál, amelyek a diákok számára közelebb hozzák a körülöttünk lévő világ összefüggéseit. Az innovatív témákat és a modern eszközök alkalmazását is magába foglaló, szemléletformáló foglalkozások keretében többek között olyan kurzusokkal találkozhatnak a diákok, mint a pénzügyi és egészségügyi tudatosság, a természettudományos kísérletek, a jövőkutatás, a média rejtelmei vagy az élménybiológia és a robotika.
„Célunk, hogy a szülőkkel és pedagógusokkal együtt segítsük a gyermekek kibontakozását, az egyéni érdeklődési területek felfedezését és a későbbi tudatos pályaválasztást. Két éve indult útjára az MCC felső tagozatos programja, így ma már két évfolyam, vagyis 225 kisdiák komplex tehetséggondozása a feladatunk. Gyakorlatilag maximális kapacitással működünk, évről évre növekszik a Programban résztvevők száma, ősszel már várhatóan több mint 300 gyerek kezdheti meg a tanévet a megújult FIT-központokban” - mondja Constantinovits Milán, az MCC Fiatal Tehetség Programjának szakmai vezetője.
Az MCC FIT Program alapvetően az otthoni tanulást lehetővé tevő e-learningre és a havonta egy szombati játékos foglalkozásokra épül, ahol már főként a páros és csoportos munka fejlesztése kerül a középpontba. Az élményközpontú oktatás során hiánypótló és a „learning by doing” - vagyis a gyakorlatközpontúságot előtérbe helyező - elv mentén, a mindennapi élethez kapcsolódó témákkal ismerkedhetnek meg a diákok. Ezenfelül a heti két beszédközpontú angolóra és nyári tehetségtáborok is színesítik a Program által kínált lehetőségeket.
Rendszeres teljesítményértékelés, személyre szabott oktatói visszajelzések biztosítják azt, hogy a diákok fejlődését nyomon kövessék a képzési rendszerben. A program olyan neves pszichológus szakértőkkel is együtt dolgozik, mint dr. Bagdy Emőke és dr. Kádár Annamária mesepszichológus, akik a FIT Program védnökei is egyben. A kiemelt képességű gyermekek szüleivel is nagyon szoros a kapcsolat, rendszeres előadásokat szerveznek számukra, ahol a tehetséggondozás szülői feladatai kerülnek előtérbe.
Főként azokat a kisdiákokat várják, akik tanulni és fejlődni szeretnének, és szívesen lennének egy összetartó csapat tagjai. Jelentkezni pedagógusi és szülői ajánlással lehet szeptember 6-ig, amelyet követő hétvégén a sikeres regisztrációt tett diákok egy válogatón vesznek részt.
Az érdeklődők a jelentkezés feltételeiről és a felvételi folyamatáról a Program honlapján, a fit.mcc.hu olvashatnak bővebben.
hírek innen, onnan
Ezért haragszik Horváth Csengére a nevelőapja, Vajtó Lajos
Vajtó Lajos szerint nem azzal foglalkozik a nevelt lánya, amivel kellene.
Gyászolnak a szurkolók: elhunyt a legenda, aki történelmet írt a válogatottal
Szomorú hír rázta meg a skandináv futballvilágot. Elhunyt az a legendás edző, aki egy egész válogatott aranykorszakának lett...
Napi horoszkóp: a Rákra új szerelem vár, a Bika a siker kapujában áll, az Ikrek sorsfordító leckét kap
És veled mi fog történni?
Hiperszelekció: a jelenség, ami miatt a zenék, a filmek és a trendek is egyformává válnak
Mintha minden új dal ismerős lenne, a filmek ugyanazokat a fordulatokat ismételnék, a közösségi oldalakon pedig újra és újra ugyanazok a...
Két hosszt leúszott a Szamosban a szabolcsi autótolvaj, miközben a rendőrök elől menekült
Két autót ellopott, háromszor pedig fizetés nélkül távozott a benzinkútról.
Vége a home office-nak? Meglepő dolog csábíthatja vissza a dolgozókat az irodába
Ingyen kávé, ebéd, utazási támogatás – a munkáltatók számos eszközzel próbálják visszacsábítani a dolgozókat az irodába. Egy...
Újszülöttet hagytak egy telefonfülkében: 32 évvel később olyat tett, amitől az egész világ meghatódott
Az egész 1994. április 30-án, kora hajnalban történt Nyugat-Londonban. Egy védtelen, újszülött csecsemőt hagytak egy hideg...
Csak egy ártatlan mozdulat, amely azonban nagyon fájhat a pénztárcánknak
Mindenki ismeri a szituációt: halad a városban vagy az autópályán, kicsit koszos a szélvédő, így gondolkodás nélkül rácsapunk az...
Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat
A legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körkép szokás szerint az Eurostat által ma délelőtt közzéteendő harmonizált...
Putyin fenyegetést küldött, Trump beszólt Kijevnek - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken
A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan...
Lövöldözés egy amerikai általános iskolában: három gyerek és egy tanár is meghalt
Az elkövetőt egy helyi civil vette üldözőbe és lőtte le.
Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai
Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai - írja az economica.net gazdasági hírportál.
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
Bulvár
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






