Keresztes Lóránt László: hasznos volt a pécsi Magasházzal kapcsolatos lakossági fórum
A 25-emeletes épület jövője volt a központi kérdés június 30-án a Mozaik teraszán. A tervek arról szólnak, hogy lebontanák a Magasházat, helyére pedig megépülne a Pécsi Közigazgatási Szolgáltató Központ.
hirdetés
A felmérések szerint 17 ezer négyzetméterre lenne szükség az önkormányzati hivatalok (Kossuth tér, Szigeti út), a Közterület-felügyelet, a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás, a Pécs Holding, a PK Zrt., a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft., a Tettye Forrásház, a Biokom, a PÉTÁV, az EUNet 2000, a TÉDÉEM és az egyablakos kormányhivatal ügyfélszolgálatainak elhelyezésére.
hírek innen, onnan
A Next Top Model Hungary szereplője meztelensége miatt magyarázkodik
Pénzt ajánlottak neki.
Egy 20 évvel fiatalabb modellel jött össze a Nagy Ő
Közös képen mutatta meg az új párját.
Ungár Péter a Demokratikus Koalíciót és a Momentumot sem tartja szavahihetőnek
Az LMP társelnöke szerint csak Vitézy Dávidnak van valódi programja a főpolgármester-jelöltek közül.
Luxuskikapcsolódás Hévízen
Régóta szeretne már igazán kikapcsolódni, elmenekülni egy helyre, ahol csend van nyugalom, és mindenki csak az Ön kívánságait...
"Nem is volt célom, hogy mással foglalkozzak" - így tekint vissza több évtizedes karrierjére Demjén Ferenc
Az élő legenda a Tényeknek adott exklúzív interjút.
Nem tűr tovább az EU: te is használod azt a szolgáltatást, ami miatt eljárás indult
Több ponton is veszélyeztetik a felhasználók biztonságát.
Navracsics Tibor szerint egyre több magyar engedheti meg magának, hogy magánrepülőgépekkel kiránduljon
A miniszter szerint régiónként lehetne itthon egy-egy olyan repülőtér, amit a futárszolgálatok is használhatnak.
Irtózatos kőtömbök védték az évezredek óta lezárt egyiptomi raktárakat, gigantikus kikötőhöz tartoztak
Több száz kilométerre a piramisoktól fedezték fel a rejtett kamrákat és az óriási építményeket.
Megkapta az első zöld jelzést a Tesla a berlini gyár bővítésére
A Tesla zöld utat kapott a berlini Grünheide-i gyárának bővítésére a helyi tanácstól, annak ellenére, hogy környezetvédelmi aggályok...
Elárulták, mi a hosszú élet titka: felejtsd el ezeket az élelmiszereket, rákot okoznak!
Egy kutatóközpont statisztikái szerint napjainkban minden harmadik ember élete során jelentkezik a rákbetegség valamilyen formája.
Ez történik, ha rendszeresen hat órát alszol
Mindenkinek 8 órát kellene aludnia? A több mindig jobb? Hasznos a napközbeni szunyókálás? Mikor beszélhetünk alvászavarról? Szakember...
Dánia újabb katonai segélycsomagot küld Ukrajnának
Dánia 5,6 milliárd dán korona (290 milliárd forint) értékben küld újabb katonai segélycsomagot Ukrajnának - jelentette be csütörtökön...
Sport
„A Paks elment a sportszerűtlenség határáig” - Kubatov Gábor a Ferencváros vesztes Magyar Kupa dön...
A Ferencváros elnöke a Magyar Kupa-döntő után az M4 Sportnak nyilatkozott.
Tragikus balesetet szenvedett az otthonában, meghalt a legendás sportoló
Hiába szállították kórházba, már nem tudták megmenteni az életét.
Marco Rossi ütötte be az első szeget a Fradi kupaálmának koporsójába
A magyar válogatott szövetségi kapitánya volt, aki valódi szárnyakat adott a paksi főhősnek.
Sztankovics a szurkolóktól és a Fradi elnökétől is elnézést kért – reakció
A Magyar Kupa döntőjében hosszabbítás után 2-0-ra nyert a Paks a Ferencváros ellen és megszerezte az első trófeáját. Paks-FTC: kihagyott […] A Sztankovics a szurkolóktól és a Fradi elnökétől is elnézést kért
Sztankovics távozik a Ferencvárostól - hivatalos
Az M4 Sporthoz hasonlóan a Sportál is úgy értesült, hogy Dejan Sztankovics vezetőedző távozik a Ferencvárostól.
A történelmet író Bognár György Kubatov Gábornak is köszönetet mondott
Mint ismert, a Paks hosszabbítás után 2-0-ra legyőzte a Ferencvárost, ezzel története során először megnyerte a MOL Magyar Kupát. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón az eddigi legnagyobb edzői sikerét elér
Orbán Viktor és Szoboszlai Dominik is megszólalt a Fradi-Paks kupadöntőről
Bognár György csapata története legnagyobb sikerét aratta a Puskás Arénában.
Paks-FTC: kihagyott büntető, piros lapok, kapusparádé, 120 perc döntött
A 111. Magyar Kupa fináléjában a Paks és a Ferencváros mérkőzött meg egymással a rekordnézőszámmal kecsegtető Puskás Arénában. Bognár György […] A Paks-FTC: kihagyott büntető, piros lapok, kapusparádé, 120
Ez a csapat tett ajánlatot Sztankovicsnak - exkluzív információ
A Sportal információi szerint az olasz élvonalban szereplő Bologna szerződtetné Dejan Sztankovicsot, a Ferencváros vezetőedzőjét.
Ezt mondta a Fradi edzője a drámai kupadöntő után
Bognár György csapata történelmi sikert ért el.
Megvan Dejan Sztankovics új csapata
Már jelezte az NB1.hu, hogy Dejan Sztankovics, az FTC vezetőedzője bejelentette a klubvezetésnek, hogy elfogadta egy másik klub ajánlatát. A […] A Megvan Dejan Sztankovics új csapata bejegyzés először nb1.hu-én jelen
A Paksnak kedvezett a Fradi emberelőnye? Megérdemelte Lisztes, hogy lecseréljék? Rossi érdeme a Szappanos-pará...
Hétfőnként megjelenő rovatunkban megszokhatták, hogy megvizsgáljuk az NB I hétvégéinek legfontosabb kérdéseit, most azonban csütörtökön, a Paks történelmi győzelmével végződő Magyar Kupa-döntő kulcsmomentum
Bulvár
Egy amerikai nő lesokkolt Magyarországtól, olyat mondott, ami példátlan
Ezt hallani kell, tényleg.
Robert Fico nem viselt golyóálló mellényt, amiért Orbán Viktort rengeteget froclizzák
„A mellényt nem minden esetben hordják a védett vezetők, mert cikinek tartják, vagy egy olyan szintű beismerésnek, hogy a szavazóktól neki valamilyen okból félnie kell” – hangsúlyozta Tarjányi Péter biztonságp
Durva támadás érte Magyar Pétert
Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke szerint Magyar Péter miatt ült le olyan hamar a pedofilbotrány.
Amerikai lap: Ha Orbán terve bejön, óriási bajba kerül Európa
A jobboldali populisták várható térnyerése sebezhetővé teheti Európát a támadásokkal szemben – írja a CNN.
„Megsértődött, amikor nem álltam neki főzni a császármetszésem után” – Szülés utáni horrorsztorik az apákról
Egy nő a gyerekét mindig magának szüli, tartja a mondás és az alábbi tíz „mintaapára” ez sajnos különösen igaz.
Újabb fordulat a rezsiszámláknál, több mint 3 millió embert érint
Válaszolt az Index megkeresésére a Gazdasági Versenyhivatal.
Jön a baba Kulkáéknál: „János nagyon izgatott, és már alig várja, hogy megismerhesse az új kis jövevényt”
A színművész nővére számolt be a gólyahírről.
Túl sokat tudott, savat itattak meg egy férfivel Budapesten
Az áldozathoz állítólag nem hívtak mentőt, csak kirakták a Péterfy utcai kórháznál.
Szoboszlai az első, akit megneveztek Liverpoolban
A lap már az Európa-bajnokság következményeiről is írt.
Ezek a biztos jelei, hogy sokkal intelligensebb vagy, mint az átlag
Nem kell az egekben lennie az IQ-dnak ahhoz, hogy intelligens legyél – sajnos hajlamosak vagyunk a bizonytalanságra önmagunkkal szemben.
Medveczky Ilona eladta a háza felét: Életem végéig élhetek benne, a felső szintre pedig egy házaspár fog költö...
Segítenek neki rendben tartani a kertet, és szeretik a kutyáit is.
Csörgött a telefon Bárdosi Sanyinál: azonnal ügyvédet hívott és bezárkózott a lakásába
Fű alatt értesítette a rendőrség egy munkatársa hogy nagy a baj.
blogmorzsák
Nagy barbecue szósz teszt
Végre itt a grillszezon! Legújabb tesztünkben segítünk a legjobb BBQ szószokat kiválasztani.
Lézergravírozás otthon, egyszerűen a Wainlux K10 Minivel
A Wainlux a lézergravírozást minden földi halandó számára elérhetővé tette.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.