Ezt olvasta már?

0

Kerti bútorok akár télen is

Első hallásra kicsit furcsának tűnik, hogy ki akarhat kerti bútorokról télen gondolkozni, amikor egyrészt hol van még a nyár, másrészt pedig hogyan lehetne már télen is kitenni a hidegbe valamit. Érdekes módon mindkét kérdésre megvannak a kedvező válaszok, amelyeknek Ön is örülni fog.

Rattan bútorokkal egész évben

Gondolkodni és gondoskodni mindig érdemes jó előre, hiszen ha úgy tervezünk, hogy szeretnénk egy új kerti garnitúrát, akkor nem árt időben kitalálni, hogy hová, mekkorát és milyen céllal szeretnénk. Ezenkívül nem csupán a nyár az az évszak, amikor élvezni lehet ennek a bútorzatnak a kényelmét.

Az e-kert.hu rattan kerti bútorait szeretnénk most az Ön figyelmébe ajánlani, melyek több szempontból is figyelemre méltóak. Ez egy olyan újfajta megoldás, amellyel lehetőségünk nyílik arra, hogy bármelyik évszakban kint lehessünk a friss levegőn, és nem utolsó sorban, ha nincs mód télre hova elraktározni a bútorokat, akár folyamatosan kint maradhatnak egész évben.

Ha biztosak vagyunk benne, hogy a hidegebb hónapokban nem szeretnénk bekuckózva kis időt sem eltölteni egy kis forralt bor társaságában a teraszon vagy a kertben, akkor a garnitúra téli tárolásához ajánlatos beszerezni egy méretre gyártott takaróponyvát is, így a legnagyobb biztonságban átteleltethetőek a kerti bútoraink.

 

Egy különleges összetételű és szép alapanyag

Aki kerti bútorral szeretné berendezni udvarát, annak lehetősége nyílik napjainkban már többféle anyag közül választani. A fémet, természetes fát kedvelők is találnak maguknak tetszetős megoldásokat, azonban nekik folyamatosan figyelni kell a karbantartásra, különösen a fa ápolására.

A régebben ismert és kültérre vásárolt műanyag elemek kiállták valamennyire az idő próbáját, de valljuk be őszintén, nem a legesztétikusabb darabok voltak. A rattan bútorok alapanyaga a nemrégiben kikisérletezett polyrattan, amely nagyszerűen ötvözi a fa és a műanyag pozitív tulajdonságait.

Ellenálló az esővel, hóval, hővel és UV-sugárzással szemben, ugyanakkor rattan hatású kinézete azt sejteti a használójával, hogy fa bútoron fekszik, holott csak egy utánzattal van dolga. Ez az utánzat viszont nagyszerűre sikeredett, masszív, strapabíró műanyag, amely nem szálasodik, mint a rattan.

 

Egyszerű kezelhetőség

A polyrattan ülőgarnitúrák mivel jól viselik az időjárás viszontagságait, vízzel nagyon gyorsan és könnyedén karbantarthatóak. Nagyobb és kiterjedtebb garnitúrák esetén akár a kerti slaggal is lemoshatóak róla a kisebb szennyeződések, de nagyobb piszok esetén is egy kis mosószeres vízzel tisztíthatóak.

A kerti bútorokhoz általában járnak párnák, ez így van az e-kert.hu webáruháznál is, azonban ne felejtsük el, hogy azokat csak száraz időben használjuk! Érdemes kerti tárolóládát beszerezni, ahol a legszükségesebb kinti holmikat el tudjuk pakolni, így a párnákat, takarókat, grillezőeszközeinket és a kisebb szerszámokat is.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét

Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.

Putyinék bajban: már 7 százalék fölé ugrott az infláció Oroszországban

Már most túlnőtt az éves inflációs célon a friss mutató.

Most jobb, ha vigyáz a pénzére ez a 2 csillagjegy: könnyen megcsappanhat a pénztárcájuk

Most két csillagjegynek is érdemes visszafognia a költekezést, mert a következő időszak könnyen próbára teheti a pénztárcájukat. Egy...

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

EL: Hosszas VAR-ozás előzte meg a Fradi második gólját, a Plzen csak a hajrában tudott szépíteni - videó

Kristoffer Zachariassen duplájával hazai pályán is sikerrel indított a Fradi a főtáblán.

Második meccsét is megnyerte a Fradi az EL-ben

Az Üllői úton 2-1-re verték a cseh Plzent, a 36 csapatos tabella 7. helyén állnak.

Tovább írja sohasem látott tündérmeséjét a Ferencváros a nemzetközi porondon

„Szokás szerint” az ezúttal duplázó Kristoffer Zachariassen volt az El-hős.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0