Ezt olvasta már?

Az atomenergia is segít mérsékelni az éghajlatváltozás hatásait

A magyar álláspont szerint valamennyi alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrás alkalmazására szükség van, mivel csak a kellőképpen változatos energiamix lesz...


Két év: legalább három választás

Míg a Köztársasági Elnök április 8-ra tűzte ki a magyarországi országgyűlési választások időpontját, az EU-parlamenti választások várhatóan 2019 májusában, majd fél évvel később pedig önkormányzati választások lesznek.


hirdetés

Az Európai Parlament (EP) házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete azt javasolja, hogy az Európai Parlament tagjainak következő választását 2019. május 23. és 26. között tartsák - közölte Jaume Duch, az Európai Parlament szóvivője pénteken.

A dátumok véglegesítéséhez a tagállamok kormányaiból álló tanács beleegyezése is szükséges. Az európai polgárok ötévente határoznak arról, ki képviselje őket az Európai Parlamentben, az EU egyetlen közvetlenül választott intézményében.

A választást a tanács hozzájárulásával kijelölt időpontok között bonyolítják le az Európai Unió tagállamaiban, az egyes országok azonban szabadon dönthettek arról, hogy ezen belül melyik napon. Az EP magyar képviselőinek megválasztásának időpontját a meghatározott időkereten belül a köztársasági elnök írja ki. Mivel a törvény szerint Magyarországon csak vasárnap lehet választást tartani, így az Elnökök Értekezletének javaslata alapján jövő év május 26-án lenne a magyarországi választás.

Az EP tagjainak választásán csak az a magyar állampolgár vehet részt, akinek Magyarországon lakóhelye van. Akiknek azonban közülük uniós tagállamban van a állandó lakhelyük, az ottani EP-listákra voksolhatnak. A bejutási küszöb a magyar EP-választáson 5 százalék.

Az EP tagjait 1979 óta választják közvetlenül. A 2014-es EP-választás előtt az európai pártok először jelentették be úgynevezett csúcsjelöltjeiket, vagyis, hogy a legtöbb mandátumot szerző párt indíthasson jelöltet, hogy ki legyen az ugyanabban az évben, ősszel hivatalba Európai Bizottság következő elnöke. A bizottság elnökét az uniós alapszerződés értelmében az EP választja meg, de a testület egészét az EP jóváhagyását követően az állam- illetve kormányfőkből álló Európai Tanács nevezi ki.

Forrás: MTI







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Nem a tojástól megy fel a koleszterinünk

A tojás felelős a magas koleszterinszintért? Érelmeszesedést okoz? Mi igaz mindebből?

Ezeket az ételeket sose tegye a hűtőbe.

Bizonyos élelmiszereknek a hűtés kifejezetten káros lehet. Mely ételeket érdemes másutt tárolni?

Ukrán cigicsempész ellen emeltek vádat Zalában

A férfi áprilisban próbált meg átcsempészni több mint ezer karton cigarettát Szlovéniába.

A két Korea közösen rendezné meg a 2032-es olimpiát

A 2020-as olimpián pedig közösen vesznek részt.

Járai Máté felesége rábólintott a melegszerepre

19 éve nős a legendás rendező, Maár Gyula unokája. A fiatal színész az október 1-jén induló napi sorozatban zseniálisan hozza a...

Több millió értékben csempészett cigit, most vádat emeltek ellene

Orgazdaság miatt emeltek vádat Zalában egy ukrán cigarettacsempész ellen, aki mintegy 12 millió forint értékű dohányárut szállított az...

Hihetetlen, kétszer adta el ugyanazt a lakást

Az egyik vevő tett feljelentést. A nyomozók csalás miatt folytatnak büntetőeljárást.

Sári néni üzent a köcsögöknek

Az utasok áznak, mert elvették a buszvárót, Sári néni pedig idegállapotba került, táblát helyezett ki.

Hivatalos: Lazovic távozik a Viditől

Danko Lazovic, a MOL Vidi FC szerb labdarúgója kezdeményezte szerződésének megszüntetését.

Kampányt indít a kormány a Sargentini-jelentéssel szemben

Széles körű tájékoztató kampányt indít a kormány, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá tegye: a Sargentini-jelentés hazugságokon...

Eltiltották a Nick Kyrgiost tutujgató székbírót

Mohamed Lahyani nem bíráskodhat Pekingben és Sanghajban.

0

Sport

Óriási bajban vannak Nagy Ádámék

Gólképtelen Bologna, duplázó Ronaldo, változatlanul botladozó nagycsapatok a Serie A negyedik fordulójából.

18 év után válik a feleségétől Lisztes Krisztián, de nem csak tőle kell búcsúznia

Budapest Eljött a szomorú pillanat Lisztes Krisztián (42) életében: a 49-szeres egykori válogatott labdarúgó árulja a főváros IV. kerületében található Külvárosi kávéházat.

Távozik a Viditől a csapat egyik legnagyobb sztárja: ez állhat a váratlan döntés hátterében?

Székesfehérvár Bombaként robbant a hír: a Mol Vidi labdarúgócsapatának rutinos szerb támadója, Danko Lazovics (35) néhány nappal az Európa-liga-szereplés, a fehérorosz BATE Boriszov elleni összecsapás előtt távozik a klubtól és befejezi pályafutását. A 47-szeres jugoszláv és szerb válogatott focista a Nemzeti Sport értesülései szerint már az edzéseken sem vesz részt. Ez igencsak meglepő annak fényében, amit a Sport1 vasárnap adásba került El-magazinjában nyilatkozott.

Tényleg a Bundesligából importáljuk a nézhetetlen focit?

Dárdai mételyezte meg ezzel a Bundesligát, de eredményes a NER-kommandóban is. És amúgy mi volt ez a balhét Felcsúton?

Fucsovicsék újabb nyílt levele: egyre hosszabb a szövetség bűnlajstroma

Egyre többen állnak Fucsovics Mártonék mellé, a közgyűlésen szeretnének válaszokat kapni.

BL: Messi mesterhármassal kezdett, a Barca kiütötte a PSV-t

A halálcsoport másik mérkőzésén az Inter a 92. percben csikarta ki a győzelmet a Tottenham ellen.

Mbappét teljesen lenyűgözte Klopp, meggyőzte, hogy igazoljon Liverpoolba

A Chelsea 2012-ben, a Liverpool 2017-ben maradt le Kylian Mbappéról.

Messi BL-triplája után örökös Aranylabdát adnának a Barca-sztárnak

Az argentin nyolcadik mesterhármasát lőtte a BL-ben. A Liverpool őrült meccsen intézte el a PSG-t.

Dárdai hónapokra eltiltaná a Bayer játékosát a brutális belépője után

Bellarabinak négy meccset kell kihagynia és le kell pengetnie 10 ezer eurót.

A Barca-elnök egyáltalán nem örül Ronaldo távozásának

Mondjuk nem a klubja miatt bánja, egy el Clásicóról azért nem fog hiányozni CR.

Válogatott labdarúgót igazolt az Újpest

A Vasas korábbi játékosa, Kire Risztevszki hároméves szerződést írt alá.

0

Bulvár

Ezen a magyar benzinkutas sztorin röhög most az ország, Ön is fog

"Gyere, szerelmem, elviszlek egy drága helyre!"

Egy magyar kislány első hete Hamburgban - 20 szír bevándorló között az osztályban

Veráék nyár elején költöztek Hamburgba, miután az édesapja ott kapott programozói állást. Félelemmel, de nagy lelkesedéssel vágtak neki az új életnek, a családból ugyanis senki nem beszél németül, csak angolul. Gábor, Vera apja jól elboldogul az angollal a munkahelyén, a felesége viszont eléggé bezárva érzi magát nyelvtudás hiányában. Beiratkozott ugyan német nyelvtanfolyamra, de sokkal lassabban halad, mint Vera az iskolában. Gábor megosztotta velünk az első kint töltött időszak tapasztalatait.

Kósz Zoltán volt felesége is megszólalt

Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt esete kapcsán már többen is megszólaltak, most előbbi volt feleségén a sor, aki megvédte ex férjét.

Sokkolták Máltát a meztelenül fürdőző magyar celebek - fotó

Anyaszült meztelenül fürdőztek Máltán a magyar hírességek, a helyiek nem voltak felkészülve Till Attila és Majka villantására.

Döbbenetes hírt kaptak a magyar nyugdíjasok

A legutolsó helyen van Magyarország azon a listán, amely azt értékeli, hogy milyen egy adott országban nyugdíjasként élni. A maximum 100 pontból hazánk mindössze 23-at szerzett, míg a legjobb eredményt elérő Norvégia 65-öt - írja a portfolió.hu.

Rettenetes állatot talált zuhanyzójában a Pest megyei anyuka - fotó

Hatalmas pókot fogott a zuhanyzóban egy zagyvarékasi kismama, aki ahelyett, hogy agyonütötte volna a kéretlen látogatót, helyette lefotózta és elküldte nekünk, hogy együtt szörnyülködjünk.

Szerdán 30, vasárnap 20 fok lesz - mutatjuk mikor érkezik az ősz

Előre láthatólag szombaton érkezik majd egy markáns hidegfront, mely meghozza az őszi időjárást, de csak a hőmérsékletben. Ez után a front után sem fordul ugyanis csapadékosra az idő, valószínűleg csak egy nap lesz esős, aztán ismét száraz idő következik.

Belepisilt a gejzírbe az idióta turista

Aztán még ennél is furcsább dolgot tett.

Januártól a lakástakarékba befizetett megtakarítást is megadóztatják?

Szeretnék egy kérdést feltenni, mert a téma pánikot keltett a munkahelyünkön. Ha korábban adómentesen a lakástakarékot igénybe vettem és az a munkáltatónál gyűlt össze, akkor januártól már összegyűlt összeget is megadóztatják, ha igen mekkora arányban?

Megszületett Orbán Viktor harmadik unokája

Orbán Ráhel második gyermeke hétfőn érkezett.

blogmorzsák

10 koreai étel, amit érdemes kipróbálni!

Ezekkel nem lőhetünk mellé, ha szeretnénk jobban megismerni a koreai gasztronómiát!

Helyes-e megtapsolni valakit egy templomban?

Szabad-e egyáltalán ezt tenni? Íme, néhány eligazító idézet.

Európa egyetlen bevándorláspárti politikusa: Orbán Viktor

Orbán minden ellen tiltakozik kézzel-lábbal, ami a megoldás irányába mutatna. Elvégre a zavarosban halászás a legnagyobb erőssége.

Svédországról mindenkinek a toleráns társadalom jut eszébe

Pedig van néhány dokumentumfilm, melyekben egészen más kép rajzolódik ki a svédekről!

Tényleg felgyújtották ennek a nőnek a mellét?

Szó szerint tűzrőlpattant videó.

Eredményhirdetés: harcolnál-e az országodért?

Szerinted tízezer Index-olvasó hány százaléka harcolna Magyarországért?

Orbán Viktor ugyanott szúrja el, mint Mátyás király

"Mikor valaki elég okos ahhoz, hogy a népét leigázza, de semmi érzéke a külpolitikához."

Parlament egy kicsit másként

Megint sikerült egy kicsit más ol­daláról bemutatni egy unal­mas­sá fotózott budapesti épületet.

„Hogyan értem el a 99%-os elégedettséget az ügyfeleim körében?“

9 ötlet, amit azonnal bevethetsz, a siker érdekében!

Hogyan tovább, magyar papság?

A katolikus klérus, avagy plé­bá­ni­ai szerkezet jelenlegi rend­szere fenntarthatatlannak tűnik.

Less be Demi Lovato luxusotthonába!

Az énekesnő megszabadulna attól a háztól, ahol túladagolta magát. Nem is kér sokat érte.

0






0