Két párhuzamos szerepe van a V4-nek
Kollai István történész szerint a visegrádi négyek (V4) együttműködésének van egy koordinációs, szakmai és egy közbeszédet alakító szerepe is.
Megindult egy jó együttműködés az érintett országok között, ami a közös érdekképviseletet erősíti az Európai Unión (EU) belül, a közbeszéd alakításában pedig konszenzusra kell törekedni a Nyugattal és a helyi társadalmakon belül is - mondta a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Kollai Istvánt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy családbarát közösségi eseménnyel szeretnék jobban megismertetni a visegrádi együttműködés lényegét az emberekkel, ennek egyik első állomása a budapesti Várkert Bazár előtti V4 vasárnap.
Úgy fogalmazott: azért jó a visegrádi elnökségi hétvége, mert a közös örökségre helyezi a hangsúlyt "a közös ellenség helyett". Megjegyezte: nem szabad, hogy a mostani, erős visegrádi együttműködés és Visegrád-diskurzus Nyugat-ellenessé váljon, bezárkózó legyen.
Kitért arra is, hogy lesz majd egy "nagyon erős kérdésfeltevés" a Merkel-Macron tengelytől, hogy "akarunk-e eurót és a mag-Európához tartozni", és szerinte jó lenne egységes V4-álláspont arról, hogy az euróövezethez akar tartozni és a legbelső döntéshozatalban akar részt venni az országcsoport.
Kollai István jelezte: a migrációs krízisről a visegrádi országoknak van saját álláspontjuk, és szerinte logikus, hogy máshogy állnak a kérdéshez, mint azok az országok, amelyek koloniális múlttal rendelkeznek és évtizedek óta fogadnak be Európán kívüli embereket.
hírek innen, onnan
Szoboszlai nagy meccse a BL-ben, gólt lőtt és gólpasszt adott a Frankfurt ellen
A németek 1-0-ra vezettek, majd kaptak ötöt. A Real Madrid Bellingham góljával verte a Juventust.
Kocsis Máté Pataky Attila dalával üzent Magyar Péternek: „Keserű könnye arcát mossa”
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ironikus hangvételű bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán, amelyben köszönetet mondott...
A német klasszisnak elege van a kritikákból: A figyelem középpontjába akar kerülni, de nem érdekel
Alexander Zverev (világranglista 3.) német teniszező reagált honfitársa, a legendás Boris Becker kritikáira, aki szerint a német csak a...
Stephen Curry letaszította a trónról LeBron Jamest
Stephen Curry letaszította LeBron Jamest a trónról. Ez a Forbes idei, legjobban fizetett NBA-játékosokról szóló rangsorában történt.
Nincs olyan messze a világvége, mint hitted – japán és NASA-kutatók megmondták, mikor ér véget az élet a Földön
A szerzők úgy fogalmaznak: minden oxigénigényes életformának nagyjából egymilliárd éve maradt. De a cikk végén azt írják: ha addig...
Borzasztó jóslattal állt elő az időutazó, ha ez bekövetkezik, mindennek vége...
Időutazó jóslata: sötétség, tőzsdei összeomlás és furcsa jelenségek várhatók?
Orbán Viktor: a háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét
Orbán Viktor szerint felháborító, hogy a lengyel külügyminiszter azt támogatja, hogy egy szabotázsakció keretében robbantsák fel a...
Felkavaró dologra bukkantak egy víztározóban
Igazi bűnügyi filmsorozatba illő dologra bukkantak Csehországban. A hatóságok egyelőre tanácstalanul állnak a dolog előtt.
A romantikus lánykérésből majdnem rémálom lett
A People magazin egy különös, de tanulságos történetről számolt be, ami egy Reddit-poszt nyomán vált virálissá.
Nagy fordulat a Teslánál!
Ismét növekedési pályára állt a Tesla, két visszaesést követő negyedév után. A friss számok ugyan biztatóak, de némileg elmaradnak...
Ha ezt a két dolgot egyszerre fogyasztod, a tested zsírégető üzemmódba kapcsol: szó szerint leolvad rólad a felesleg
Sokan keresik a gyors fogyás titkát, de kevesen tudják, hogy nem csodaporokra vagy drága étrend-kiegészítőkre van szükség – elég, ha...
Csak most derült ki: halálos mellékhatása van ennek a sokak által kedvelt gyógyszernek
Az Ozempic újabb veszélye: félrevezető diagnosztikai eredmények.
Sport
Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában
A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.
Mi a jó ég történik a Liverpoollal?
Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd
Az MLSZ megbüntette Gróf Dávidot
A Ferencváros kapusa, Gróf Dávid súlyos sportszerűtlenség miatt 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban és pénzbüntetésben részesült.
Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott
A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén
Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző
Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.
Egyszerre botrányos és kabaréba hajló küldöttgyűlésen buktatták meg a síszövetség elnökét
A téli olimpia előtt 107 nappal elnöke és elnöksége sincs a sportágat irányító honi szervezetnek.
Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára
Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.
Bajban a Liverpool, kulcsjátékosa nem tudja vállalni a Bajnokok Ligája-mérkőzést
A Manchester United elleni derbin sérült meg.
Lefújták a Barcelona történelmi meccsét
A La Liga sajnálkozik, Barcelonában eközben örülnek.
Fájdalmas büntetés vár Gróf Dávidra, amiért fellökte az újpesti labdaszedőt
Az FTC vezérigazgatója kijelentette, hogy a rutinos kapus szerződésében is vannak olyan tételek, amik fájnak.
Roy Keane kemény kritikával illette a Liverpool csapatkapitányát
A Manchester United legendájának, Roy Keannek nem tetszett a Pool csapatkapitányának, Virgil van Dijknak hozzáállása az Anfielden elszenvedett 2–1-es vereség után Rúben Amorim csapata ellen.
Bulvár
Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint
Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.
Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni
Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.
Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót
Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.
Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha
Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.
Halott felesége titkos holmijai között kutakodott a gyászoló férfi: majdnem elájult attól, amit felfedezett
A feleség rákbetegségben hunyt el, az összetört szívű özvegy pedig épp a nő személyes holmijait szemrevételezte, amikor valami igazán hátborzongatóra bukkant.
A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik
Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.
Csak férfiakkal bújt ágyba a jóképű színész, de a Dallas Pamelája elcsábította: később egy nővel alapított családot
Anthony Perkinsnek Victoria Principal volt az első nő az életében.
5 hely, ahol sose fizess bankkártyával: ellopják a pénzed
A csalók minden lehetőséget megragadnak arra, hogy mások pénzéhez jussanak.
Ez a reggeli a 100 évig tartó élet kulcsa - Nem a tojás vagy a zabkása a kutatók szerint
A hosszú élet szakértője, Dan Buettner elárulta, mi a tökéletes reggeli kombináció, ha hosszú, egészséges életet szeretnél élni.
Donald Trump végre elmondta, miért nem találkozik Vlagyimir Putyinnal Budapesten
Kedden futótűzként söpört végig a magyar és a nemzetközi sajtón a váratlan hír: a közeljövőben mégsem találkozhat egymással Donald Trump és Vlagyimir Putyin, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljana
Óriási változás jöhet a rendelőkben: ezekkel a betegségekkel nem kell majd szakorvoshoz menni
A háziorvosok jogkörének bővítése meggyorsíthatja az ellátást.
Ezt a nőt szereti Bochkor Gábor: 20 évvel fiatalabb szépséget el is jegyezte a pletykák szerint
Bochkor Gábor és párja a pletykák szerint egy ideje már jegyben járnak.
blogmorzsák
Nagy csigatészta teszt
Legújabb vaktesztünkön a vasárnapi húsleves elmaradhatatlan részét, a csigatésztákat értékeltük.
Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud
Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!
A dark mezőny újabb tagja
A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is


- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.