Ezt olvasta már?

0

Két pedofil – összesen 14 és fél év fegyház

Mindkét elkövető nevelt lányával erőszakoskodott, egyiküknek még gyereke is született a beteg kapcsolatból. Az egyik elítélt annyira perverz volt, hogy a gyerekek előtt szeretkezett feleségével. Az aktusokat videóra is vették, amit szintén megnézettek a gyerekekkel. Mindketten tagadtak.

Peidl Gábor fegyházbüntetését jogerősen hét és fél évre enyhítette a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön. A férfit első fokon még tíz év szabadságvesztéssel sújtottak, amiért nevelt lányával K. Noémivel (15) tartott fent szexuális kapcsolatot a baranyai Márokon. A férfi annyira ártatlannak tartotta magát, hogy még arcát is vállalta. A tényállás szerint a ma 34 éves elítélt 2001-ben kötött házasságot a lány anyjával, akitől két gyermeke is született. A férfi 2003-ban, részegen bezárkózott akkor 9 éves nevelt lányával, majd zaklatta a kislányt. Az erőszaknak a feleség vetett véget, amikor bemászott az ablakon. Peidl Gábor öt évvel később újra szexuális szándékkal közeledett a lányhoz, többször simogatta, fogdosta őt. A kislány az édesanyjának nem, csak anyja testvérének, majd a nagymamájának merte elmondani, mi történt vele. A nagymama felhívta az édesanyát, aki azonban nem hitt neki, így talán még azt sem lehet kizárni, hogy éveken keresztül élte ki perverz vágyait a férfi. A nevelőapa ellen 2008 decemberében indult eljárás, amikor a lány sértett megkereste iskolája ifjúságvédelmi felelősét és beszámolt neki nevelőapja beteges viselkedéséről.

Peidl Gábor (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre)

A tárgyaláson a férfi ügyvédje menteni próbálta a menthetetlent, mint elmondta a lány csak bosszúból vallott nevelőapja ellen, mert nem szívlelte. Azóta megbánta ami tett, ez abból is látszik, hogy többször kísérelt meg öngyilkosságot, mert nem tudja feldolgozni, hogy nevelőapját börtönbe jutatta. Korábban a Baranya Megyei Bíróság bűnösnek találta szemérem elleni erőszak és folytatólagosan elkövetett megrontás bűntettében, ezért őt 10 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A Pécsi Ítélőtábla Dr. Krémer László vezette büntetőtanácsa a vádlott büntetését 7 év 6 hónap fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra enyhítette.

Orsós János és védő ügyvédje

A másik férfit, Orsós Jánost szerdán ítélte el jogerősen a Baranya Megyei Bíróság, ő nem csak hogy éveken keresztül erőszakolta nevelt lányát, de még gyereket is csinált neki. Mint kiderült V. Alexandra annyira megszokta az erőszakot, hogy idővel már az is előfordult, hogy önként tette szét lábait. A bíróság szerint az erőszak egy árnyaltabb formája valósult meg, vagyis János mint családfő és családfenntartó szerepe által generált lelki terror volt az ami miatt a lány nem tudott ellenállni.

V. Alexandra és a kapcsolatból született gyerek

Nem bűnös a férjem, a lány azt mondta, hogy önként feküdt le nevelőapjával – mondta a Pécsi Napilapnak az anyuka. Orsós János először 6 év fegyházat kapott, most a Baranya Megyei Bíróság hét és fél évre súlyosbította a büntetését. A gyerek most nevelőszülőknél van elhelyezve. Orsós János mint mondta, ha kijön küzdeni fog a gyerekéért, mert ő szeretné felnevelni.

 

PNL/FG







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Botrány a mezőkövesdi temetőben: így fogták el a szeméremsértő férfit

A rendőrök gyorsan elfogták azt a 32 éves helyi férfit, aki szemérmetlen viselkedésével botrányt okozott a temetőben. A...

A norvégok úgy üvöltöttek a Vörösmarty téren, hogy a műsorból semmit sem hallottunk

Ünnepi Könyvhét és foci-vb: mit olvasnak, kinek szurkolnak a magyar írók?

Az EU 540 millió eurós támogatással segítené a műtrágyaválság által sújtott gazdákat

Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz...

Egy négyzetméter szabadság a város felett – miért lett az erkély 2026 egyik legértékesebb otthoni tere?

A városi élet egyre gyorsabb tempója mellett felértékelődnek azok a terek, ahol néhány percre kiszakadhatunk a mindennapokból. 2026-ban az...

Radnai Márk BMW-je után Balogh Mihály Mercedeséről is kiderült, hogy honnan van

Arra azonban nem válaszoltak, hogy pontosan milyen modellről van szó.

Mikor érdemes megfontolni a barázdazárást?

A fogak rágófelszíni barázdái, gödröcskéi kedvező feltételt teremtenek a fogszuvasodás kialakulásának. A barázdazárással a fogak...

Jelentős változás jön az oktatásban: Lannert Judit bejelentést tett

A kormány döntést hozott az NKE pedagógusképzéséről.

A külügy szerint százával kaphattak magyar állampolgárságot olyan külföldiek, akiknek nem volt magyar kötődésük

Velkey György László arról is beszélt, hogy a választások előtt többen csendben visszaadták a diplomata-útlevelüket, de ettől még nem...

Felmentették az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját és más titkosszolgálati vezetőket is

Menesztették a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és az Információs Hivatal főigazgatóját is.

Ideje előkészíteni a napernyőket, már nyakunkon egy tartósabb hőhullám

Jövő hét második felében a napi csúcsok meghaladhatják majd a 30, a hét vége felé akár már a 35 fokot is.

0

Sport

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon

Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson

„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k

444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét

Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”

Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.

Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el

Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Matematikai számítások is igazolják azokat az aggodalmakat, miszerint a 2026-os vb jóval unalmasabb lesz

Külön-külön számszerűsítették az új szabályok hatását, majd megnézték, ezek a hatások hogyan mérséklik vagy erősítik egymást.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

blogmorzsák

A legjobb fiktív filmes zenekarok

Nem léteznek, mégis kívülről fújjuk a dalaikat. A Spinal Taptől a Sex Bob-Ombig.

0






0