Ezt olvasta már?

0

Két újabb ügyben kezdődött nyomozás a Pécsi Vagyonhasznosító régebbi ügyei miatt

A Pécsi Vagyonhasznosító (PVh) Zrt. előző vezetése idején történt ingatlaneladásaival kapcsolatban már folyik a büntetőeljárás, de a jelek szerint ezeknek az ügyeknek még messze nincs vége.

Két újabb ügyben kezdődött nyomozás: teljesítési igazolás nélkül kifizetett milliók, méregdrágán bérelt, de szinte teljesen haszontalan szoftver miatt tett feljelentést a cég mostani vezetője.

A pécsi önkormányzat cégei és intézményei korábbi gazdálkodását vizsgáló átvilágítás keretében két újabb gyanús szerződés és teljesítésük nyomán indult nyomozás a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt-nél. Az ügyben a mai napon megkezdődött a tanúk kihallgatása.

Az egyik szerződés a 2019-es évre köttetett a Legend Hungary Kft. és a PVh Zrt. között 2019. január 15-én, mégpedig általános kommunikációs feladatok ellátására, kommunikációs stratégiaalkotásra, valamint a kommunikációval kapcsolatos egyéb ügynöki feladatok és szolgáltatások ellátására.

A fenti szerződés alapján a PVh nettó 14,83 millió forintot fizetett a Legendnek. A dolog egyik szépséghibája, hogy a fenti összeget úgy fizették ki a pécsi adófizetők pénzéből, hogy a megbízott teljesítését sem a korábbi vezérigazgató, sem senki más nem igazolta le. A Legend Hungary Kft. által leadott anyagok az igazgató fiókjában landolhattak, azokról ugyanis a cég vezető kollégái nem is tudtak.

Már a Legend kiválasztását eredményező pályázat körülményei is érdekesek. A PVh kiírására összesen három cég jelentkezett, ám ebből kettő tulajdonosi és vezetői köre között komoly összefonódások mutatkoznak. Az is igen sajátos, hogy a Legend Hungary akkori tulajdonosa a ma rendelkezésre álló információk szerint a PVh egyik volt alkalmazottjának hozzátartozója. Ez az alkalmazott volt a pályázat bírálóbizottságának elnöke, a 2019 decemberében visszahívott vezérigazgató élettársa, és a neve korábban már felmerült a jogi átvilágítás során. Ugyanis éppen ezen alkalmazott szüleinek érdekeltsége jutott hozzá rendkívül kedvező körülmények között egy korábban feljelentést, majd nyomozást generáló PVh-s ingatlanhoz a Szabadság úton.

A másik ügy a Vagyonhasznosító informatikai fejlesztéseinek vizsgálatakor került az átvilágítók látókörébe. Egy Webpartners Kft. nevű cég 2018-ban és 2019-ben, egészen a jogviszony felmondásáig egy szoftver bevezetésére, bérbeadására és szoftverkövetési tevékenységre vállalkozott.

A program célja a vállalatirányítás, pénzügyi, számlázási és különböző jogszabályokkal kapcsolatos tevékenységek digitalizálása lett volna. A pécsi önkormányzat cége a jogviszony felmondásáig összesen több, mint bruttó 26 millió forintot fizetett ki a programért. A rendelkezésre álló adatokból viszont arra lehet következtetni, hogy egyáltalán nem történt szerződés szerinti teljesítés.

Az informatikai fejlesztéssel kapcsolatos beszerzés azért is aggályos, mivel az említett cég a szolgáltatásra kiírt pályáztatásban nem vett részt, a pályázatot elbíráló bizottság részéről pedig nem született döntés a nyertes ajánlattevő kiválasztásról. Ezek alapján kérdéses, hogy mi alapján döntött a korábbi cégvezetés a szerződéskötésről.

A jogi átvilágítás nyomán a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. 2019-ben kinevezett vezetője a fenti két ügyben is büntetőfeljelentést tett, a rendőrség pedig mindkét ügyben elrendelte a nyomozást, ami már folyamatban van.

Pécsi Stop







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Belfast lángjai Európa jövőjét vetíthetik előre

Ketyeg az óra, öt szempontra érdemes odafigyelni.

Röpköd Varga Judit neve: az elemzők is reagáltak a szombati ellenzéki beszédre

Nem hagyták szó nélkül az elemzők Orbán Viktor beszédét és megelőző röpiratát a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán: van, aki...

Újra itt az IPO-láz – De mi jön utána?

A SpaceX pénteki tőzsdei bevezetésével megvalósul a tőzsdetörténelem legnagyobb IPO-ja. Az idei évre tervezett tőzsdei bevezetések...

Ma már semmit nem ér a diploma a cégvezetők szerint: ezt tudja egy igazán értékes munkavállaló

A felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállalók egy része kiváltható alacsonyabb képzettségű, de MI-eszközökkel támogatott...

Nem a hús és a tojás: táplálkozási szakértők árulják el, melyik ételek a legjobbak a fehérjebevitel növeléséhez

Az egészséges táplálkozás világában mindig van egy új sztár, amiért mindenki rajongani kezd – és most a quinoa került a...

Isten kegyelme segíti őket: ez a 4 csillagjegy júliusban megtömi a pénztárcáját, a szerencse házhoz jön

A júliusi horoszkóp négy olyan csillagjegyet emel ki, amelyekre idén nyáron váratlan pénzügyi áldás vár. Míg sokan tartanak a nyári...

Szigorú felügyelet alatt tartják Bródy János fiát, 163 milliós tartozást törleszt

Bródy Dániel a börtönből való szabadulása után még két évig a hatóságok felügyelete alatt áll az Egyesült Államokban. A szigorú...

Szotyipénzért adták el a világ leggyorsabb Audiját

Egykor 400 km/h-t csavartak ki az öreg Audi S4-ből, most fillérekért adták el.

0

Sport

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó

A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról

A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel

Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

0






0