Kétgólos vereséget szenvedett a PMFC
A tizenegyest is hibázó PMFC hazai pályán szenvedett 2-0-s vereséget a Budapest Honvéd-MFA II. csapatától.
Az NB III Közép-csoport 20. fordulójában a tavasszal veretlen, a tabellán az 5. helyen álló Budapest Honvéd-MFA II. gárdáját fogadta szombat délután hazai pályán a PMFC alakulata. Vas László tanítványai már az összecsapás 2. percében helyzetbe kerültek, egy bedobást követően kisebb kavarodás alakult ki vendégek tizenhatosán belül. A labda Valkovszki Péter elé került, aki tizennégy méterről a kapu bal alsó sarka mellé lőtt. Kicsivel később Soltész Dominik balról, éles szögből leadott löketét védte vetődve Kovács Benedek.
A 10. minutumban Geiger Norbert tört kapura két védő szorításában, de ígéretes helyzete ellenére Berla Attila feltudott szabadítani előle. A 28. percben egy visszagurítást követően ismét Geiger Norbert próbálkozott tizennégy méterről, de a fővárosiak kapusa nagy védéssel újfent hárítani tudott. Helyzetek a továbbiakban is akadtak, a 39. percben Májer Milán 15-ről leadott kapura tartó lövését Kovács Benedek védte ki szép mozdulattal. A félidő vége előtt Geiger Norbert fejelhetett közelről, de kissé erőtlenre sikeredett a mozdulata.
A második játékrész 0-0-s állásról folytatódott, mígnem az 52. percben Markos Marcell lőtte a pécsi kapu bal oldalába a labdát tizenöt méterről, megszerezve ezzel a vezetést a vendégcsapatnak, 0-1. Pár perccel később komoly egyenlítési lehetősége adódott a házigazdáknak. A tizenhatoson belüli kavarodás után a pécsiek elé került a labda, Futó Zsombor pedig jó helyről kapura is lőtt, de Berla Attila nagyot védett. Miként tette az Kovács Benedek is a 64. minutumban, akinek egy Honvéd szabadrúgást követően kellett megfognia a megcsúsztatott játékszert.
A 72. percben ismét nagy sansza adódott a baranyaiakra az egalizálásra, ugyanis a ziccerben kapura törő Péter Bencét a rossz ütemben kifutó Berla Attila buktatta, amiért Kovács Tamás játékvezető jogos büntetőt ítélt a pécsiek javára. A tizenegyest Geiger Norbert végezte el, a támadó középmagasan, a háló jobb felébe tartó labdáját azonban kivédte a jó irányba vetődő fővárosi kapus. A mérkőzés utolsó perceiben járva ismét Geiger Norbert előtt adódott két helyzet is, mindkét esetben azonban mellé fejelte a játékszert a piros-feketék támadója.
A PMFC sorsa a 93. minutumban pecsételődött meg végérvényesen. Egy röviden továbbadott labdájára Májer Milán csapott le, aki egyedül vihette a kapura a játékszert, majd kicselezte Kovács Benedeket és végül a menteni igyekvő védők előtt az üresen maradt háló közepébe gurított, beállítva ezzel a 0-2-es végeredményt. A tavasszal még nyeretlen PMFC a következő fordulóban az utolsó előtti Makó FC vendégeként javíthat, míg a pécsiek legközelebbi hazai bajnoki mérkőzésüket április 7-én, vasárnap 16:00 órakor játsszák a jelenlegi listavezető Szentlőrinc SE ellen.
NB III Közép-csoport, 20. forduló
Pécs, PMFC Stadion, 400 néző. Vezette: Kovács Tamás.
PMFC – Budapest Honvéd-MFA II. 0-2 (0-0)
Gsz.: Markos (52.), Májer (93.)
Sárga lap: Erdős (58.), Kónya (86.), ill. Darabont (24.), Markos (89.), Májer (94.)
PMFC: Kovács – Valkovszki, Romic, Erdős, Varga – Kónya, Futó, Koller (Péter, 61.), Fujsz (Kesztyűs, 46.) – Kálmán (Kondor, 71.), Geiger. Vezetőedző: Vas László.
Budapest Honvéd-MFA II.: Berla – Markos, Soltész, Simó (Rózsahegyi, 80.), Darabont (Szeles, 88.,), Májer, Pisont P., Dino, Nagy B., Bence, Novák R. (Király, 81.) Vezetőedző: Pisont István.
Forrás: pmfc.hu
hírek innen, onnan
Zelenszkijnek főhet a feje, Trump elképesztő ajándékot küldött Putyinnak
Oroszország ezzel ismét nyithat a világgazdaság felé, amelynek Kína és India is nagyon örülhet. A büntetőintézkedések miatt tovább...
Fájó derékkal kezdődött Mellrák Koalíció alapítójának csontáttétje, aki szerint a tudatosság életet menthet
A mellrák az egyik leggyakoribb, nőket érintő daganatos betegség, ami egyúttal egészségügyi és társadalmi kérdés is, nem lehet róla...
XIV. Leó pápa a kórházi ágyáról hívta fel Vlagyimir Putyint
A tüdőműtétből lábadozó XIV. Leó pápa telefonon kért tűzszünetet Vlagyimir Putyintól az ukrajnai Oleski városa számára.
Óriási bejelentést tett Vitézy Dávid, ennek mindenki örülni fog, aki vonattal közlekedik
A miniszter a közösségi oldalán tudatta a részleteket.
BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez
Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már...
Itt az RTL rég várt bejelentése. Már októberben elindul
Itt az időpont.
Magyar Péter három évtizedes rekordot döntöget: a friss népszerűségi rangsorban rekordmagas távolságba került Orbán Viktortól
Példátlan szakadék a politikai népszerűségi rangsorban A CEU Demokrácia Intézetének legfrissebb felmérésében Magyar Péter 63...
Bosszúból állították, hogy pedofil? Felmentették a színészt
Új-Mexikóban pénteken egy bíró döntése nyomán lezárult egy hónapok óta húzódó botrány, amely az Emmy-díjas Timothy Busfield...
Így lett szupergazdag üzletemberként az Arsenal korábbi sztárja
Mathieu Flamini nemcsak a pályán épített figyelemre méltó karriert, hanem már aktív játékosként üzleti alapokra helyezte a futball...
Csirkebőrt és húsdarabokat dobáltak egy nő autójára, nem tetszett az elkövetőknek, hogy hova parkolt
A Keresztapa című film emlékezetes jelenetében az egyik szereplő levágott lófejet talált az ágyában, miután ujjat húzott a maffiával....
Almaborecet a háztartásban: így használd a konyhától a hajápolásig
Az almaborecet a konyhában és a háztartásban is hasznos lehet, de nem minden népszerű felhasználása biztonságos. Mutatjuk, mire figyelj!
A Kutyapárt támogatásával bejutott képviselő kezdeményezte a hegyvidéki önkormányzat feloszlatását
A XII. kerületi képviselő-testület feloszlatásáról nyújtott be javaslatot Visi Piroska a testület október 22-i ülésére. A...
Sport
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban
A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Hansi Flick agyondicsérte: visszaveheti az FC Barcelona a három éve eladott játékosát
Megvan ehhez a szerződéses joguk is.
Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga
Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt
Hatalmas balhét csapott a világbajnok – az FC Barcelonánál köthet ki
Tettek és következmények.
A Külügyminisztérium segítsége kellett hozzá? Kerkez Milos lekerült az Ukrajna ellenségei listáról, de édesapja továbbra is szerepel rajta
Fordulat történt a labdarúgó ügyében.
„Alkalmatlan a topfutballra” – itt a dokumentum, ami kis híján elpusztította Lionel Messi karrierjét
Akadt edző, aki eltanácsolta a La Masiáról a 13 éves kis zsenit.
Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések
A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt
Bulvár
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan
Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.
Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek
Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.
Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!
Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”
Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va
Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium
Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...
Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez
Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban
Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...
Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá
Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.
blogmorzsák
Roppan a virsli, omlik a tészta? Teszteltük!
Tizenkét virslis péksüteményt kóstoltunk vakon. Meglepetés: a legdrágább csak 9. lett!
1984-ben végigröhögtük a szilveszter estét
Ebben a kor talán összes népszerű művésze segítségünkre volt, Hofitól a Markos-Nádas-Boncz trióig.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






