Ezt olvasta már?

0

Kétszázezer tonna szalmát vár a pécsi biomassza erőmű

Mintegy 3,5 milliárd forint pótlólagos jövedelemhez juthatnak a hazai gazdák a Pannonpower 2017-es tüzelőanyag-beszerzési kampányának köszönhetően.

Elindította idei szalmabeszerzési kampányát a Magyarország legnagyobb biomassza-tüzelésű erőművét üzemeltető pécsi Pannonpower. A Veolia Energia Magyarország csoporthoz tartozó társaság mintegy 200 ezer tonna lágyszárú tüzelőanyagot vásárol fel a környékbéli gazdáktól. Az energiaszektor és az agrárágazat együttműködése egyszerre erősíti a szektor önállóságát és függetlenségét, valamint az agrárium jövedelmezőségét. (A biomassza erőművek közül a legújabb a szabadegyházi komplexum, amelynek építésébe néhány hete fogott bele a Hungrana.)

„A Pannonpower pécsi erőműve az egyik legnagyobb lágyszárú biomassza tüzelőanyag felhasználó a régióban. Az üzemben ma már bármilyen geometriájú bálát be tudunk fogadni. Így kocka és kisebb mennyiségben körbálákat egyaránt megvásárolunk, olyan minőségben is, amely az állattenyésztés számára nem felel már meg. Ráadásul az erőmű nem pusztán a gabonaszalmát, tehát a búza mellett a rozs, az árpa, a zab és a triticale bebálázott szármaradványát veszi át – befogadja a repcéből, szójából, vagy éppen a rétekről, kaszálókról származó fűkaszálékból, valamint a nádból előállított bálákat is” - fogalmazott Lenti Ákos a lágyszárú biomassza tüzelőanyag beszerzéséért felelős szakértő.

A szalmabálák átvételekor kulcsfontosságú az alapanyag nedvességtartalma. Az erőmű a 30 százalék nedvességtartalmat nem meghaladó kockabálák mellett az idei évtől kisebb mennyiségben be tud fogadni magasabb nedvességtartalmú bálákat is, így várhatóan csökken a beszállítók kazalban tárolásból adódó vesztesége is. Mindamellett a szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a minőségi romlás elkerülése érdekében a termelőknek érdemes már közvetlenül a betakarítást követően gondoskodni a szalma szárazon tartásáról. Baranya megye mellett a Pannonpower más dél-dunántúli és dél-alföldi megyékből is vásárol fel szalmát, sőt kisebb mennyiségben Horvátországból is érkeznek szállítmányok Pécsre.

A beszállított lágyszárú tüzelőanyag hasznosítása mintegy 31,5 ezer lakás és 460 közintézmény hőigényének kielégítését segíti, amelyeket az erőmű ’zöld távhővel’ lát el. Ezzel Pécs az első hazai megyeszékhely, amely energiaellátása egészét megújuló alapokra helyezte. A kogenerációs – azaz egyszerre villamos- és hőenergiát is előállító - erőmű szalmatüzelésű blokkja a város távhőellátásának segítése mellett mintegy 220 GWh villamosenergiát is előállít évente, úgy hogy közben az import energiahordozóktól való függőség csökkentéséhez is hozzájárul.

A kört az teszi teljessé, hogy az erőmű kazánjaiban visszamaradó hamu termék minősítéssel rendelkezik, így lehetővé válik, hogy a gazdákhoz kerülve a termőterületeiken hasznosíthatóvá váljon. A savas pH értékű termőterületek esetében ugyanis a hamu lúgos kémhatása segíti, hogy a pH javítása révén a növények jobban tudják hasznosítani a talaj tápanyag-tartalmát. A talaj pH értékének javítása mellett a termőterületre kijuttatott hamu - foszfor, kálium és mikroelem tartalma révén - a növénykultúra harmonikus tápanyag ellátását is segíti.

A Világgazdaság fórumot szervez arról, hogy a 101 legbefolyásosabb üzleti döntéshozó hogyan látja most a gazdaságot. Az előadók között ott lesz Seszták Miklós (NFM), Csepreghy Nándor (Miniszterelnökség), Vida József (Takarékbank), Urbán Zoltán (Eximbank). Részletek a rendezvenyek.vg.hu oldalon.

 

Forrás: vg.hu







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Odesszát ismét intenzív orosz dróntámadás érte csütörtökre virradó éjjel, heten megsebesültek és egy energetikai infrastrukturális...

Brüsszel az orosz gázimport megtiltásával ellehetetlenítené a rezsicsökkentést

A szabályozás 2026 elején lép életbe, és fokozatosan tiltja be a különböző gázfajták importját.

3 alkoholmentes ital, amitől mégis ünnepi lesz a hangulat

Alkohol nélkül is lehet ünnepi a hangulat: ez a három melengető, illatos ital garantáltan karácsonyi légkört varázsol az otthonodba,...

Morális felelősség terheli Putyint a novicsokos mérgezés ügyében

Hét év elteltével annyi állapított meg egy londoni vizsgálat, hogy a novicsokos mérgezések miatt, az orosz elnököt terheli felelősség,...

Versenyjogi bomba: az EU kivizsgálja, hogyan zárná ki a Meta az MI-cégeket a WhatsAppból

Az Európai Bizottság hivatalos versenyjogi vizsgálatot indított a Meta ellen az amerikai technológiai óriásvállalat új irányelve miatt,...

Karácsony előtt 140 fős létszámleépítést jelentettek be a Gattyán György-féle Docler Holdingnál

Nyáron már bejelentettek egy kétszáz fős létszámleépítést, most újabb 140 embertől válnak meg.

Ismét működik a pécsi dzsámi liftező harangtornya, 8 év kényszerpihenő után – videó

Egy átfogó felújítás eredményeként szombattól ismét működni fog a pécsi dzsámi mögött álló harangtorony, amely a harangjátékok...

Csak egy repedés és több tízezer forintot fizethetünk – Figyelmeztet a békéltető testület, mindenkit érint

A békéltető testület arra figyelmeztet: tízezrekbe kerülhet, ha az ingatlan tulajdonosa nem gondoskodik időben a vízóra fagyvédelméről....

150 rendőr és kommandós csapott le egy droghálózatra Hajdú-Biharban, négy településen kaptak el terjesztőket – videón a rajtaütés

Tizenhárom embert fogtak el a nagyszabású akcióban, amelyben kilenc díler került rács mögé. Kilószámra állt náluk a kristály.

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka

Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

Sokkoló hiba a magyarok ellen, ritkán látni ilyen tévedést világversenyen + videó

Döbbenetes világcsúcsot jelzett a rendszer, de kínos ügy lett belőle az Európa-bajnokságon.

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

Bulvár

Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter

December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük

Sok európai város nem a tisztaságáról híres.

Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján

Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?

Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből

Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Török Gábor: Nem vagyok biztos abban, hogy a Fidesz jelenlegi helyzetében ez a legjobb stratégia

A Fidesz ugyanis nem a Tisza által vállalt tervekkel vitatkozik.

Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat

A moszkvai tárgyalás után az Egyesült Államok meghívta Ukrajnát egy újabb fordulóra.

0






0