Ezt olvasta már?

0

Kétszázmillió forintos fejlesztés a PTE Klinikai Központjában

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központ (KK) I. számú Belgyógyászati Klinikán közel 200 millió forint értékben alakították ki a Transzlációs Intervenciós Endoszkópos Központot (TIEK), melyet csütörtökön délután ünnepélyes keretek között adtak át.

A nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő felszerelésű központban a legmodernebb endoszkópos eszközök mellett altatógépet és intervenciós beavatkozásokat támogató röntgenberendezést is beszereztek. Ezáltal olyan súlyos kórképekben, mint a nekrotizáló hasnyálmirigy-gyulladás, a hosszan tartó nagyobb sebészeti beavatkozások helyett a beteget jóval kevésbé megterhelő endoszkópos beavatkozások is elérhetővé válnak.

A Pécsi Tudományegyetem 2016 januárjában, Magyarországon elsőként intézményesítette a transzlációs medicinát, azóta pedig a központ tevékenysége révén folyamatosan bővül a pécsi Egyetem kollaborációs lehetőségeinek köre. Az elmúlt években több mint 400 külföldi intézménnyel sikerült kutatási együttműködést kialakítani, ami a tudományos publikációk számának növekedésében is megmutatkozik: a PTE Általános Orvostudományi Kar idén megjelent közel 300 közleményének 20%-a kötődik a Transzlációs Medicina Központhoz.

A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának célja, hogy kiváló minőségű betegellátást folytasson amellett, hogy orvosai számára is lehetőséget biztosítson a tudományos előrehaladásra. Az új endoszkópos központ átadása esélyt teremt a rezidensek és szakorvosok számára, hogy a betegek ellátása mellett tudományos aktivitásukat is hosszú távon fenntartsák. A jelen fejlesztéssel létrejött endoszkópos központhoz hasonló nincs még egy a kelet-közép európai régióban, így a pályázatban is foglalt elsődleges cél, azaz a súlyos, sejtelhalással járó hasnyálmirigy-gyulladás hatékonyabb ellátása mellett a beruházás hozzájárul a nem invazív beavatkozások, így például endoszkópos ultrahang térnyerésének elősegítéséhez, és a fiatalok képzéséhez, tehát az utánpótlásképzéshez egyaránt.

A beruházás a GINOP-2.3.2-15-2016-00048 Stay Alive projekt keretében valósulhatott meg.

 

 







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter: Kapitány jött, beállt és első labdaérintésből bombagólt lőtt a széteső orbáni hatalom hálójába

Kapitány István gazdaságfejlesztési és energetikai szakértőként segíti a pártot. Magyar szerint az ő személye a bizonyíték, hogy az...

Intenzív harcok dúlnak a Közel-Keleten: nyomulnak előre a kormánycsapatok

A szíriai kormányerők vasárnap előrenyomultak Szíria északi részének több területén, amelyet korábban kurd vezetésű harcosok...

Kínai horoszkóp-előrejelzés februárra a Lovaknak: erős kísértés a láthatáron, amely izgalmas élményt, de komoly döntési helyzetet is hozhat

A munkában közben magas elvárásokkal szembesülsz: sokat követelnek tőled, ami hosszabb távon sikert ígér, rövid távon viszont próbára...

Felkészülés: Visszavágott az ETO Bolláéknak a tavalyi vereségért

A bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését játszotta az NB I-ben éllovas ETO, mely az osztrák Rapid Wien vendégeként,...

Ezt kapják a teleltetett muskátlik: tavasszal szó szerint berobbannak a virágok

Sok kertbarát bosszankodik tavasszal, amikor a gondosan átteleltetett muskátlik gyengék, nyurgák vagy alig akarnak virágozni.

Durva vége lett a színpadi lánykérésnek a koncerten: videón a reakció, ami mindenkit lesokkolt

Romantikus pillanatnak indult, de néhány másodperc alatt kínos jelenetté vált: a koncert közepén elutasított lánykérés még a zenekar...

Mi lesz az Otthon Start hitellel, ha leváltják az Orbán-kormányt?

Az államtitkár szerint maradnak a szerződésekben lefixált feltételek, a kormányzat nem írja felül a feltételeket.

Vinícius Júnior üzent a Real Madrid szurkolóinak a durva kifütyülése után + videó

A Levante elleni mecs előtt és a lefújás után is megtörten látták az alagútban a brazil játékost.

Új módszer segíthet a rák ellen: az emberi testet veszi rá a védekezésre

A rák elleni védekezés egyik kulcseleme a saját immunrendszerünk, ami azonban nem ad olyan agresszív választ a kórra, mint kellene.

Milliárdos jegygyűrű, teljes titoktartás, álomszerű lánykérések: jönnek 2026 sztáresküvői

A focista párja érzelmes sorokkal tudatta a világgal a nagy hírt, míg a Pókember sztárjai mindent titokban tartanak. A magyar séf...

0

Sport

Kipukkadt a magyar válogatott, ezt maga a kapitány ismerte el

Két nap alatt kétszer kapott ki az Egyesült Államoktól a női vízilabda-válogatott.

Ezt már a Liverpool-szurkolók sem bírják cérnával, Szoboszlai szóba sem került

Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.

Kikapott az olimpiai döntős a férfi kézi Eb-n

A szegedi légiós kettő, a veszprémi öt góllal járult a sikerhez.

A magyar sportoló ijesztő esése után azonnal le kellett állítani az Eb-futamot

Riválisa elsodorta a Fradi rövidpályás gyorskorcsolyázóját, aki a palánkba csapódott az Európa-bajnokságon.

Balhé a kézilabda Eb-n: a torna sztárja beleszállt az edzőbe, földrengés jöhet

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.

Az Újpestet lenyomva, 3 millió euróért találhatta meg Varga utódját az FTC

Szlovén források szerint eldőld a kérdés, klubrekordot dönt a magyar bajnok.

Egy éve Kecskemétre készült, ha nincsenek az amerikaiak, talán sosem lesz rekorder

A zöld-fehérek nem lehetnek elég hálásak a New York Citynek, sem a futballista bizonyítási vágyának.

Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén

Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.

Szoboszlai tizenegyest rontott a Premier League-ben, a Liverpool botlott

A kapusnak nem volt esélye, de így sem tudott betalálni tizenegyesből Szoboszlai Dominik.

Venus Williams visszatért az Australian Openen, teljes összeomlás lett a vége + videó

Venus Williams öt év után visszatért az Australian Openen, a közönség állva tapsolta őt.

Bulvár

A holnapi nap brutális lesz, és senki sem lesz kivétel alóla

Január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb napjának tartják, ami könnyedén maga alá temethet minket. Ne hagyd, hogy ez történjen!

Mínusz 20 fok, ónos eső: nem kegyelmez az időjárás az ország ezen részének

Nem örülhettünk sokáig az enyhülésnek ,extrém formában térhet vissza a hideg hazánk egyes részein.

Orbán Viktortól ezt kapta születésnapjára Tóth Gabi, kíméletlenül lecserélték

Január 17-én ünnepelte születésnapját a magyar énekesnő, azonban amit a miniszterelnöktől kapott ajándékba arra igazán nem számított.

Teljesen kiakadt Szijjártó Péter az RTL-re, miután beszámoltak arról, hogy honvédségi géppel utazott Belgrádba

A szóvivője szerint a gyorsaság és a biztonság volt a fő szempont, de a költségeket nem árulta el. Gáspár Evelin megmutatta, milyen reggelit szolgáltak fel a rövid repülőúton.

Lőtávolságra a világháború: felkészül Norvégia, Putyin támadását várhatják

Trump Grönland-mániája dominóhatástól való félelmeket kelt Észak-Európában: az agresszív amerikai külpolitika nyomvonalán Putyin kihasználhatja, hogy megfeszült a NATO-szövetség – európai védelempolitikai sza

Titkos orosz kórház áll Magyarország közepén, a látványtól azonnal padlót fogsz

Valami egészen különlegeset felejtettek itt, hátborzongató a hidegháborús látvány.

Belepiszkált a kormány az özvegyi nyugdíjba: mutatjuk, mekkora összeg jár

Így változik az özvegyi nyugdíj feltételrendszere 2026-ban, ennyit kapnak az érintettek az új szabályok alapján.

Ezzel átrajzolnák a régiónkat, Magyarország most hatalmasat szakíthat

Egy üzlet, ami Orbánéknak is aranyat érhet.

Ez a csillagjegy lesz 2026 legnagyobb nyertese: pénz, siker és szerelem vár rá

Ez az év nem a kapkodásról szól, hanem arról, hogy a befektetett energia végre kézzelfogható eredménnyé válik és egy csillagjegy számára ez lesz a valóság.

A volt osztrák kancellár szerint a liberálisként indult Orbán abszurd világba sodródott

A magyar miniszterelnök, Viktor Orbán vétói nem tudják megállítani az EU fejlődését – nyilatkozta Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár. A poitikus szerint az EU-nak függetlenné kell válnia az orosz gáztól

0






0