Kettős győzelemmel jutott tovább a Fradi a Bajnokok Ligájában
A Ferencváros hazai pályán 4–3-ra legyőzte az örmény FK Noát a Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott tovább a harmadik fordulóba. A zöld-fehérek ezzel sorozatban hetedik alkalommal biztosították helyüket valamelyik európai kupasorozat főtábláján – hogy végül a BL-ben, az Európa-ligában vagy a Konferencia-ligában szerepelnek, az a következő hetekben dől el.
A Fradi már az első, idegenbeli mérkőzést is megnyerte 2–1-re, így kedvező helyzetből várhatta az Üllői úti visszavágót. A 17 039 néző előtt rendezett meccsen aztán valóságos gólzápor következett, ami már az első percben elkezdődött: Lenny Joseph passzából Alekszandar Pesics 49 másodperc után kilőtte a jobb alsót. Az örmények gyorsan reagáltak, a 7. percben Helder Ferreira egyenlített egy védelmi hiba után. A válaszra nem kellett sokat várni, a 12. percben Joseph egy fejessel ismét előnyhöz juttatta a magyar csapatot, de a Noa újra egyenlített: Matheus Aiás lövése Dibusz Dénes lábai között jutott a kapuba.
A fordulatos első félidő után a második játékrész is izgalmasan indult. Joseph egy ügyes kiugrással büntetőt harcolt ki, amelyet Kristoffer Zachariassen váltott gólra – hiába ért bele az örmény válogatott Csancsarevics, a lövés végül a hálóban kötött ki. A Fradi ezután is uralta a meccset, több lehetősége is volt a negyedik gól megszerzésére, de ezek rendre kimaradtak. A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat: a 70. percben Alen Grgic fejese után ismét döntetlenre állt a mérkőzés.
A Fradi négy perccel később ismét megszerezte a vezetést. Ezúttal a csereként beálló Varga Barnabás volt eredményes: 13 méterről tekert a jobb alsóba, beállítva a 4–3-as végeredményt. A hajrában már nem esett több gól, így a Ferencváros összesítésben 6–4-gyel jutott tovább.e
A magyar bajnok ezzel biztosította helyét a nemzetközi porondon, és továbbra is versenyben van a BL-főtábláért. A harmadik selejtezőkörben a Rijeka–Ludogorec párharc győztesével találkozik majd.
telex.hu
hírek innen, onnan
„Fehér cunami” Európa partjainál – lövésekkel állították meg a rengeteg kokaint szállító motorcsónakot
A francia haditengerészet feltartóztatott egy motorcsónakot 50 milliárd forint értékű csempészett kokainnal a fedélzetén
A saját konyhánk mérgezhet meg minket
A gáztűzhelyek egészségügyi kockázatai és az indukciós főzés előnyei egyre nagyobb figyelmet kapnak az Egyesült Államokban, ahol a...
Szijjártó a Trump-Putyin találkozóról: Még nem tűzték ki a dátumot, tehát nem értem, hogy mit jelent a halasztás
A miniszter a CNN-nek adott interjújában azt mondta, hogy Magyarország továbbra is készen áll az amerikai-orosz békecsúcs megrendezésére.
Élet vagy halál: három megoldás a Liverpool válságára
Egészen elképesztő ötleteket is bevetnek a szakértők, Szoboszlai és Kerkez egyaránt érintett.
Megvan az új Cristiano Ronaldo, megdönthetetlennek hit rekordok kerültek máris veszélybe
A norvég gólzsák a BL-ben lőtt újabb góljával elképesztő mérföldkőhöz érkezett.
Messi elé került a Barcelona sztárja, régóta vártak erre
A legjobbkor, a Clásico előtt kezd formába lendülni a katalán csapat.
Hatalmas robbanás rázta meg a környéket, rengeteg a halott és a sebesült
Eddig már 29 ember életét vesztette.
Őszi szünet, óraátállítás, boltzár-mutatjuk mi mindent történt és történik az előttünk álló napokban.
Ilyen jelentős események történtek október 23. környékén.
Földrengés volt Csongrád térségében
Korábban nyáron többször is volt hasonlóra példa, igaz a mostani picivel erősebb volt.
Lavrov: Meglepve olvastam, hogy Putyin és Trump találkozója későbbre halasztható
Az orosz külügyminiszter szerint amerikai kollégájával hétfőn arról egyeztettek, hogy hogyan tudják előkészíteni az Oroszország és az...
Ez a leves minden 50 év feletti nőnek ajánlott, mégis alig eszünk belőle
Egészségünkre életünk minden szakaszában oda kell figyelnünk, 50 felett pedig fokozottan. Nem mindegy például, mennyit alszunk és mozgunk...
Extrém időjárással közeledik a hosszú hétvége, rég láttunk ilyet
Az október végi időjárás extrém meglepetést tartogat.
Sport
Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről
Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.
Ötgólos kiütéssel kezdte a magyar válogatott az Eb-selejtezőt
A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott egy ötgólos győzelemmel indította az Eb-selejtezőt.
Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus
„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”
Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot
A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.
Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára
A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.
Kedden és szerdán is lesz rangadó – Ezeket a meccseket rendezik meg a BL-ben a héten
Jön a Bajnokok Ligája-alapszakasz 3. fordulója.
Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában
Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.
Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa
A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.
Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.
Mi a jó ég történik a Liverpoollal?
Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd
Furmányos csere az NB I-ben: a becserélt középpályás és a kapus azért ment le, hogy beállhasson egy támadó
A szabály, az szabály: a Fizz Liga 10. fordulójában rendezett Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good mérkőzésen a hazai csapat vezetőedzőjének, Kuttor Attilának különös módon kellett cserélnie ahhoz, ho
Újabb gondok a Liverpoolnál: Kihagyta a szerdai edzést a holland alapember
A Liverpool idei legstabilabb játékosa, Ryan Gravenberch bokasérülést szenvedett a Manchester United elleni mérkőzésen.
Bulvár
Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről
Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.
Nagy a baj, megszólalt a Mol a százhalombattai tűzzel kapcsolatban
Az éjszaka tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában.
UFO ütközött az utasszállítónak 11 ezer méteren - A pilóta is megsérült - Fotók
Kényszerleszállást hajtott végre egy United Airlines járat Salt Lake Cityben. Eddig ismeretlen okok miatt a pilótafülke ablaka hirtelen betört, a pilóta pedig megsérült Mindez 11 ezer méteren.
A magyar műsorvezetőnőre adás közben törtek rá a kommandósok: a stúdióból vitték el
DJ Yaminát bilincsben vitték el a Rádió 1 stúdiójából a kommandósok.
Kispál András a Fideszről: Az én pofámról ég a bőr ezek miatt, amiatt is, ahogy az oroszoknak lefeküdtek
Azt mondja, rettentő kellemetlen, amikor a külföldi koncertjein Orbán Viktorral azonosítják, mert magyar.
Orbán Viktor és Donald Trump készül valamire, napokon belül újraszabhatják az erőviszonyokat
Megnéztük, milyen következményei lehetnek a találkozójuknak.
Döbbenetes fenyegetőzés Donald Trumptól: "ki lesznek irtva, és ezt ők is tudják"
Donald Trump azt közölte, hogy "a Hamász megsemmisül, ha nem tartja tiszteletben" a Gázai övezetben kötött tűzszüneti megállapodást.
Veszélyben a budapesti Trump-Putyin-csúcs
Az amerikai külügyminiszter nem javasolja Trumpnak.
Óriási sziget alakult ki a Balaton közepén, rendkívüli videó érkezett
Igen érdekes jelenséget figyeltek meg a Balaton közepén.
„Kapjátok be!” – botrány a parlamentben, felfüggesztették a képviselő mentelmi jogát
Az ülésvezető szerint méltatlan volt a felszólalás.
Most érkezett! Elképesztő bejelentést tett a Kreml: lehet, hogy elmarad a budapesti csúcstalálkozó?
Moszkva kedden láthatóan igyekezett tompítani a várakozásokat egy küszöbön álló csúcstalálkozóval kapcsolatban.
Hamarosan jelentős változások jönnek a háziorvosnál
Bővíti a kormány az alapellátók kompetenciáit, sok páciens élete lesz egyszerűbb.
blogmorzsák
Felfelé is panorámás új libegő a Tátrában - Tátralomnic
"Libegőről gyönyörködni a tájban mindig felemelő érzés, hangtalanul suhanni a fák fölött csodálatos."
22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!
Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!
Tévesen „felfázásként” emlegetjük
Tipikus kockázati tényezőket is mutatunk.


- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.