Kevesebb, de jobb minőségű lehet az idei búza
A tavalyinál kisebb lehet az idei búzatermés, de javul a sikértartalma - derült ki a Gabona Control előzetes vizsgálatok alapján készített összefoglalójából.
Az MTI-hez hétfőn eljutatott közlemény szerint az aratása legtöbb helyen hátra van még, de az első, jobb minőségű búzaminták már beérkeztek a Concordia Közraktár Zrt.-hez tartozó Gabona Control laboratóriumába.
Az előzetes vizsgálatok azt állapították meg, hogy idén az érés utolsó fázisában a kevés csapadék miatt a szemek nem tudtak mindenhol teljesen kifejlődni, ezért a szemek fajsúlya alacsonyabb lesz a tavalyi, hektoliterenként 81,2 kilogrammos átlagnál.
A fehérje- és sikértartalom viszont idén kicsit magasabb lesz. Eddig nem volt csapadékos az aratás, így nincsenek csírázott szemek, az ezt mutató értékek a korábbiakhoz hasonlóan jól alakulnak.
Halmos Gábor, a Concordia Közraktár Zrt. vezérigazgatója a közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy a búza tőzsdei áru, ezért árát nemcsak a hazai termés mennyisége és minősége befolyásolja. A külföldi, akár tengerentúli termés és az egyre növekvő fordulókészletek, de az év végéig vagy a következő aratásig fel nem használt, raktárakban maradt gabona mennyisége is komoly hatással van a piaci árakra.
hírek innen, onnan
Szőlő utca: a kormány kitüntette és máig vezetőként dolgozik az a nevelőnő, akire terhelő vallomás tett az egyik áldozat
A nevelőnő hosszú ideig Juhász Péter Pál jobbkezeként dolgozott.
Indiában olyat írtak Szoboszlairól a Liverpool-Sunderland meccs után, ami egészen elképesztő
A Sportsdunia portál a nemzetközi értékelési trendeknek ellenmenve 8.5-re értékelte Szoboszlai teljesítményét, és a meccs emberének...
Ennek nem fog örülni Meghan Markle: brutális kétszavas gúnynevet kapott
Túl sok hiba vezetett idáig.
Trumpról nevezték el a washingtoni Békekutató Intézetet, amit korábban ő maga belezett ki
Az intézet hónapok óta nem működik, az egyik kirúgott alkalmazott szerint ironikus, hogy Trump egy olyan intézményre véseti fel a nevét,...
Japán erő, amerikai alapok: megszületett az F1 legújabb nagy szövetsége
Az istálló 2026-ban már új névvel indul a Forma-1-ben.
Kiakadt az Arsenal edzője a győztes meccs után a Premier League-ben
Az észak-londoni csapat két játékosát is le kellett cserélni sérülés miatt.
„Ez csak kézilabda, nem háború” – a román Kerekes Éva kifakadása a magyarok ellen a vb-n
Magyar anyanyelvű kézisként Románia színeiben játszott a világbajnokságon.
Varga Barnabás visszatér, mindenre felkészült az ellenfél kapusa
Varga Barnabásra nagyon fel kell készülni.
Rengeteg magyar dolgozó már lépett: csak így vállalnak munkát, sokkal könnyebb lehet most nekik
2020 óta közel 90 ezerrel nőtt az egyéni vállalkozók száma, és 2025-re elérte a 646 ezret.
Rendszeres mikro-áramszünetek nehezítik a lakók életét a magyar városban: fény derült az okokra
A lakók hosszú ideje küzdenek a rendszertelenül fellépő áramszünetekkel, most kiderült, mi okozza a szolgáltatás kimaradását.
Adventi programok országszerte: Mikulás-látogatások, koncertek, sörtúra és egzotikus állatok várják önt
Már beléptünk az adventbe, s aki még nem érzi a karácsony szellemét, valószínűleg egy kő alatt él. De nem is kell a szeretet ünnepét...
Kihátrál Ukrajna mögül egyik fontos szövetségese: fegyverek helyett már a békét szorgalmazzák
Olaszország korainak tartja a csatlakozást a NATO PURL-programjához, amely amerikai fegyverek ukrajnai beszerzését segíti - jelentette ki...
Sport
Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel
Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.
„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.
Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei
Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.
A női kézi-vb legdögösebb lányai
Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r
Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban
Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?
Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott
Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.
A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról
Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.
Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet
A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.
Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után
A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben
Virgil van Dijk visszavágott interjújában
A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.
Rákbeteg a legendás futballista, gyűjtés indult a méregdrága gyógykezelésre
300 000 euró, csaknem 120 millió forint a terápia ára.
A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben
Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3
Bulvár
Ő lehet Orbán Viktor utóda? Döbbenetes dolgot szúrtak ki a miniszterelnök videóin
Szakértő elemezte a kialakult helyzetet.
Varga Barnabás távozik a Fraditól, megírták mennyit fog keresni az új klubjánál - Igaza van a szakértőnek?
A magyar válogatott és a Ferencváros sztárja a legjobban kereső focistánk lehet.
Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga
Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.
Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre
A férfi mérgezett kávéval és teával kínálta áldozatait, majd visszaélt vele, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a nők. A HR-igazgatót a lebukása után sem ítélték el jogerősen, és a mai napig a szakmában
A hálapénz helyett újabb „ügyeskedés" terjed az egészségügyben
„Az oligarchák még mindig ott vannak, tevékenykednek, és csatornázzák a betegutakat.”
Nem a liszt, a cukor vagy a só az: ez az összetevő igazi méreg a testnek
Miközben figyelünk arra, hogy kerüljük a fehér lisztet, a túlzásba vitt sózást vagy a cukros süteményeket, gyakran elfelejtjük: van egy jóval alattomosabb összetevő, amit szinte minden nap fogyasztunk — és ez az,
„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont
„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v
Kálloy Molnár Péter egy hónapig nem azt a kezelést kapta, amit kellett volna – mondta egy közeli barátja
Az Alma együttes vezetője szerint a színész februárban fordult orvoshoz, de csak később derült ki a súlyos betegsége. A család és a barátok végig bíztak a felépülésében, november második felében azonban össze
Akkorára nőtt a feszültség a Moszkvában fordító magyar tolmács egyesületében, hogy lemondott az elnök
Vaspál Veronika nem szeretett volna közzétenni közleményt a történtekről, a board többsége viszont nem akar hallgatni.
Élve égették az autójában a politikus fiát - Ukrajnában fogták el a tetteseket - Fotók
Élve elégették egy ukrán alpolgármester vagyonos fiát az osztrák fővárosban.
Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből
Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?
Csapást mértek a Barátság vezetékre, megszólalt Orbán Viktor
Robbanást okozó szerkezetet hoztak működésbe.
blogmorzsák
10 tudatos ajándéktipp karácsonyra
A tudatos vásárláshoz hoztunk most pár értékes ajándékötletet, mert a kis keresztény könyvkiadóknál igazi kincsek várnak.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






