Ezt olvasta már?

0

Kezdődik a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó

Csütörtökön kezdődik a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), amely több mint 14 versenyelőadással és számos kísérőprogrammal várja a közönséget június 15-ig a baranyai megyeszékhelyen.

A versenyprogramban tizennégy produkció - köztük nyolc budapesti, egy vidéki és fővárosi koprodukció, valamint 3 vidéki és 2 határon túli előadás - kapott helyet. A POSZT versenyprogramját Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója és Zalán Tibor író, dramaturg állította össze a 2018. március 1. és 2019. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű színházi előadásokból.

A versenyprogramban a budapesti Katona József Színház és a Nemzeti Színház is két-két produkcióval szerepel. Mellettük az Örkény Színház, a Radnóti Színház, a Vígszínház, a József Attila Színház, a Pesti Magyar Színház is képviselteti magát. A versenybe jutott 14 előadás között van a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Váci Dunakanyar Színház közös produkciója és a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a debreceni Csokonai Színház darabja is. A Szabadkai Népszínház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház versenyprodukcióit is megtekintheti a közönség; utóbbi Radu Afrim Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című darabja nyitja a versenyprogramok sorát csütörtökön délután. A versenyelőadásokat a Pécsi Nemzeti Színházban láthatja a közönség. A fesztivál ideje alatt, június 6. és 15. között többek között további színházi produkciók, szakmai beszélgetések, közönségtalálkozók, virtuális plakátkiállítás, valamint színházmarketingről szóló konferencia is várja az érdeklődőket. A POSZT idei díszvendége Molnár Piroska Kossuth-díjas színésznő, a nemzet színésze. A színházi fesztivált ünnepélyes díjátadó gála zárja június 15-én. A teljes programkínálat a poszt.hu oldalon olvasható.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ki nyerne meg egy NATO és Oroszország közötti háborút? – Megválaszolta a NATO európai főparancsnoka

A NATO európai erőinek főparancsnoka szerint az észak-atlanti szövetség jelentős katonai erőfölénnyel rendelkezik Oroszországgal...

Sáfrány Emese alig hagyta el a kórházat, újra infúzióra került – fotó

Sáfrány Emese kijött az egyiptomi kórházból, 14 infúzió beadása után, saját felelősségére távozott az intézményből, amikor az...

Lőrincz Viktória a szolidaritási hozzájárulásról: minimum 15 százalékos csökkentés lesz, de lobbizom Kármán Andrásnál

Szolidaritási hozzájárulásból minimum 15 százalékkal kevesebb összbevétellel tervez a kormány jövőre, de Lőrincz Viktória szerint ez...

10 éves jóslatot igazoltak a magyar csillagászok, a galaxisok közepéről kilökődött óriás fekete lyukak nyomait sikerült azonosítani

Magyar kutatók statisztikai bizonyítékot találtak arra, hogy a galaxisok közepében található szupernagy tömegű fekete lyukak egy része...

Kerkez lekerült az Ukrajna ellenségeit listázó oldalról

A HVG szerint a magyar külügy járhatott közben.

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült...

Minden társát kiejtették az Árulókban: Vasvári Vivien hidegvérrel zsarolt új partnert

Kováts Dávid kiesése után a magára maradt játékos nyílt közvélemény-kutatással mérte fel a terepet a többiek között. Választottja...

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági...

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő...

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

Kiderült a határidő lejártával: Így döntött az ügyészség Pócs János ügyében

Lejárt a határidő, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség döntött: az ATV.hu információi szerint bűncselekmény gyanújának hiányában nem...

Van 3 ok, amiért veszélyes az a kényelem, amit a telefonját wifi-hotspotként használva élvez

Nyilvános helyeken, például repülőtereken vagy a metrón, a biztonsági kockázatok miatt ritkán érdemes felcsatlakozni az ingyenes...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Újra lecsap a PSG, 70 millió euróért vinnék a Barca-sztárt

Luis Enrique ezúttal egy védőt nézett ki magának.

Bulvár

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0






0