Kezdődnek a szóbeli érettségik
Mától megkezdődnek az idei érettségi szóbeli vizsgái országszerte, a diákok először emelt szinten adnak számot tudásukról.
Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint az emelt szintű szóbeli vizsgákat június 7. és 14., a középszintű szóbeliket pedig június 18. és 29. között tartják.
Emelt szinten egy hét alatt 94 tárgyból, 176 helyszínen, 2815 tantárgyi bizottság előtt több mint 41 700 szóbeli vizsga lesz.
Az emelt szintű vizsgákat a húsz megyei, fővárosi kormányhivatal (KH) szervezi. Az OH által elkészíttetett szóbeli tételek a KH-k közreműködésével jutnak el a három tagú tantárgyi bizottságokhoz. A tantárgyi bizottságok elnökét és tagjait a vizsgaszervező KH bízza meg.
A vizsgázó teljesítményét az adott tantárgyi bizottság mindhárom tagja - a tárgy leírásában, jogszabályban rögzített szempontok alapján - egyéni értékelő lapon, külön-külön értékeli. Az egyéni értékelések egyeztetése után közösen tesznek javaslatot az érettségi vizsgabizottságnak a diákok teljesítményének minősítésére.
A tantárgyi bizottság egyéni osztályozó ívet állít ki minden érettségizőről, amelyet a vizsgaszervező KH küld meg az illetékes érettségi vizsgabizottságnak.
hírek innen, onnan
Gauguin és Vasarely a Szépművészeti ünnepi kínálatában
A múzeum fennállásának 120. évfordulóját ünnepli idén, nagyszabású tárlatokkal készülnek az évre.
Újabb részletek derültek ki az Epstein-aktákból, ismét András került a célkeresztbe
A címétől megfosztott herceg és Epstein egy táncosnőt kért arra, közösüljön velük.
Nukleáris tárgyalások kezdődnek az Egyesült Államok és Irán között
Amely tárgyalásokat Washington más ügyekre is kiterjesztene.
Orvosmeteorológia: egy közelgő front akadályozza a jó időt
Nem egyszerű, ami vár ránk pénteken.
Orvosmeteorológia: egy közelgő front akadályozza a jó időt
Nem egyszerű, ami vár ránk pénteken.
Orbán Balázs: aki a magyar utat választja, jobban jár
Magyarország érdeke, hogy kimaradjon a háborúból, ne adja pénzét Ukrajnának, és megőrizze a rezsicsökkentést – mondta Orbán Balázs,...
Éveken át molesztálta 14 éves tanítványát a vívóedző, végül csak felfüggesztett börtönt kapott
Első fokon bűnösnek mondták ki azt a vívóedzőt, aki éveken át bántalmazta kiskorú tanítványát. Az ítélet ellen a vádlott és az...
Több mint 140 ezer embert evakuáltak a heves esőzések és áradások miatt Marokkóban
A hadsereget is bevetették egyes területeken.
Segíteni akart, az életével fizetett: stoppos nő végzett a háromgyerekes apával
Csak segíteni akart. Nincsenek szavak arra, ami az apával történt.
„Kivágom a fenekem az internetre” – Szabó Franciska megint levetkőzött: tudja, hogy mindenki ezt akarja.
Szerinte ez a fajta magamutogatás szinte elkerülhetetlen.
Életveszélyes hidegben tűnt el a 13 éves fiú – egy rendőrkutya talált rá
Észak‑Karolinában, a rendkívül zord, hóviharos időjárás közepette tűnt el egy 13 éves, speciális nevelési igényű fiú, aki gyalog...
A Kúria beleállt a 24.hu-ba, szerinte valótlanságokat közölt a lap
A bírói szerv szerint értelmetlen cikket közölt a lap.
Sport
Varga Barnabás miatt súlyos döntést kellett hoznia az AEK Athén edzőjének
Az Európai Labdarúgó-szövetségnél a nemzetközi kupák egyenes kieséses folytatásában érdekelt klubok ma éjfélig változtathatnak a játékoskeretükön.
Lesújtó liverpooli hír – ha ez igaz, arra Szoboszlai is ráfizethet
A jobbhátvéd-poszt mintha el lenne átkozva a Liverpoolnál.
Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező
Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
Bölöni László szavai botrányt okoztak Romániában – „Isten bocsássa meg…”
A román futball magyar származású legendája össztűz alá került, élesen bírálják a kijelentését.
Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével
Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.
Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk
Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.
Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét
Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.
Rögtön egy bakival indult a téli olimpia
Nagyjából tíz perc után jött az első baki az olimpián.
Ilyesmiért még sohasem adtak tizenegyest a futballtörténelemben
Volt itt más is, mindkét kapuba vágott gólt a nigériai védő.
Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen
A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.
Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be
Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.
A Manchester City megoldotta, elhappolhatja a trófeát az Arsenal orra elől
A Newcastle csak a második félidőben tudta felvenni a tempót a hazaiakkal.
Bulvár
Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta
Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas
Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?
A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Kulcsfontosságúnak nevezte Donald Trump szerepét a béketárgyalásokon az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij szerint ugyanis Vlagyimir Putyin nem fél az európaiaktól, de Trumptól igen. Az ukrán vezető arról is beszélt
Epstein-akták: Tizenéves lánytól születhetett gyereke, akit perceken belül elvettek az anyjától
A rigai főügyészség és a lett rendőrség nyomozást indított annak megállapítására, hogy történt-e emberkereskedelem, és lehetnek-e köztük kiskorúak.
A magyar rendőrökön röhög a világ, pusztító fotó terjeng a neten
A külföldi kommentelők nem kímélték a magyar megoldást.
Azonnal hagyja abba, ha ilyet szed: veszélyes mérget itatnak a gyanútlan betegekkel
Csodaszernek hirdetik a neten, de nem gyógyít, hanem pusztít: súlyos sejtkárosító hatást igazoltak a szakemberek!
Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő
A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.
Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni
Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.
Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már
A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Rengetegszer felbukkan Angela Merkel neve Donald Trump volt tanácsadója, Steve Bannon és Jeffrey Epstein levélváltásában. Egy arab üzletember pedig egy, állítólag a német kancellárt ábrázoló meztelen fotót is kül
Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett
Csütörtök délután adtak tájékoztatást.
Bődületes összegekkel tartozott a halálba autózó Jákli Mónika
Újabb részletek kerültek napvilágra a halálos autóbalesetet szenvedett Jákli Mónika ügyében. A szlovák Pluska portál értesülései szerint a fitneszmodell összesen kábé 40 ezer eurós tartozást halmozott fel, ami

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






